Világgazdaság, 2006. június (38. évfolyam, 106/9371-126/9391. szám)
2006-06-19 / 117. (9382.) szám
2006. június 19., hétfő PÉNZ- ÉS TŐKEPIACOK VILÁGGAZDASÁG I 9 HÁROM ÉV UTÁN újra emelkedhet Magyarországon a jegybanki alapkamat Negatív rekordok a forinttól HÉJJAS PÉTER Ismét két és fél éves rekordot döntött a hazai fizetőeszköz árfolyama, amikor péntek délután kevesebb mint egy forintra a 275,2 forintos történelmi csúcs TÖRLESZTŐRÉSZLETEK * * Becsült adatok, csak az árfolyamváltozás hatásait véve figyelembe. t6t - 274,5 forinton kereskedtek az euróval. Minden jel arra mutat, hogy a kurzus a 270-275 forintos eurónkénti árfolyamsávban tud stabilizálódni a csütörtöki Standard & Poor’s általi leminősítés után. Bár a magyar deviza ismét együtt esett régiós társaival, a hetek óta alulteljesítő - tehát régiós esésnél élen lévő, míg erősödésnél hátul kullogó - forint azt jelzi: a nemzetközi hangulaton kívül más is állhat a háttérben. A forint ingadozási sávja hétről hétre mélyebbre süllyed. Míg év elején még 250 forintos szinten mozgott az euróárfolyam, a múlt hónapban már a 260 forint is erősnek számított, ma pedig mindenki a történelmi csúcs megdöntését figyeli. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a 2003-as mélyponton a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 12,5 százalékos alapkamatszintet tartott jogosnak a folyamatok megfékezéséhez, míg ma az alapkamat - kevesebb, mint az akkori fele - 6 százalék. Az inflációs előrejelzések emelkedése és a - most éppen a S&P hatására - gyengülő forintárfolyam miatt az elemzők szinte mindegyike kamatemelést jósol a nyárra, azonban a pontos időpontról és az árfolyam alakulásáról megoszlanak a vélemények. Ma még változatlan alapkamattal számol Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője, aki szerint az augusztusban megjelenő inflációs adatok hatására emelhet majd következő ülésén a jegybank. Mivel hazai oldalról már kijöttek a hírek, a nemzetközi kamatvárakozások és a dollárárfolyam mozgathatja a forint-euró kurzust, amely a következő hónapokban a 265-275-ös sávban alakulhat. A hazai piacok igazi megnyugvásának kulcsa azonban a költségvetés helyzete, amely azonban csak hoszszabb távon körvonalazódik. Stabilizálhatná az árfolyamot egy 50 bázispontos mai kamatemelés - vélekedik Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A megjelent inflációs adatok miatt az MNB-nek szinte biztosan emelnie kell - a piac is beárazott egy 50 bázispontos növelést -, azonban hogy a következő három hónapban mikor, az inflációs szempontból szinte mindegy. Azért lenne szerencsésebb egy mai kamatemelés, mert az nagyobb védettséget jelentene a forintnak egy a múlt hetihez hasonló megrázkódtatás esetén. Az árfolyam a következő hetekben a 270-274 forintos szint között mozoghat, ahonnan nagyobb valószínűséggel törhet ki a gyengülés irányában. A kamatemelés szempontjából nagy kérdés, hogy az MNB hogyan ítéli meg az egyszeri tételek, és a forintgyengülés hatását - közölte Lányi Bence, a Raiffeisen Bank elemzője. Bár a kormánynak a gyenge forint az érdeke, és a jegybank igazgatója is elnéző hangnemben nyilatkozott a leminősítés hatásairól, a monetáris tanács 13 tagú, tehát elképzelhető, hogy a mai konszenzus mégis az 50 bázispontos emelés lesz. LEJTMENETBEN. Egy ötven bázispontos kamatemelés megállíthatná a lejtőn a forintot - vélik egyes elemzők FOTÓ: VG (svájcifrank-alapú hiteleknél) Havi részlet 161 forintnál Havi részlet 176 forintnál 10 000 10 930 20 000 21 860 30 000 32 790 40 000 43 720 50 000 54 650 60 000 65 580 mmm Miközben több elemző úgy véli, hogy a kormányzati csomag fő célja a jövedelmek elinflálása - amelyet a kormányfő árfolyammal kapcsolatos kijelentései is alátámasztanak - a külföldi devizában eladósodott állampolgárokra igencsak rájár a rúd a gyengülő forint miatt. Az áprilisi adatok alapján a lakosság 2400 milliárd forintnyi lakáshitel-állományából több mint 590 milliárd éven túli devizában felvett adósság. A svájci frank alapkamata fél év alatt 0,75 százalékos sávközépről a duplájára, vagyis 1,5 százalékig emelkedett, ezzel párhuzamosan az euróra vonatkozó irányadó ráta 3,25 százalékról 3,75-ig szaladt fel. Ugyancsak nyugtalanító lehet, hogy mind a frankkal, mind az euróval szemben több mint 7,5 százalékot gyengült a forint az idén. Ennek ellenére - az eddigi adatok alapján - a devizahitelek térnyerése töretlen: január és április között - míg forintalapú kitettségük csökkent - 490 milliárd forintról 590 milliárdra emelkedett a háztartások külföldi devizában való eladósodása. BEFEKTETÉSI ÉS BIZTOSÍTÓI ALAPOK NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE_________________________________________________________________________________________________ Forrás: Bamosz Allianz Hungária Alap napja Nettó eszk. ért (millió forint) jegyenként (forint) Alap napja Nettó eszk. ért (millió forint) jegyenként (forint) Alap napja Nettó eszk. ért (millió forint) jegyenként (forint) BEFEKTETÉSI ALAPOK CIB-KINCSEM jún.15 3890,889397 2,417500 OTP Dollár Kötvény* jún.16 4,776473 0,01089020 AEGON Belföldi Kötvény jún.15 3671,948499 2,345844 Concorde 2000 jún.15 5097,603254 3.719799 OTP Euró Kötvény** jún.16 10,070824 0.01108435 AEGON Pénzpiaci jún.15 4716,910898 1.333856 Concorde Pénzpiaci jún.15 4851,454487 1.678074 OTP Fantázia Gaz. Zv. Szárm. Rv. Alap jún.15 1293,159829 12064.408600 Arany Oroszlán Befektetési Alap jún.16 9807,923944 0.793940 Concorde Bev.Fut.id.Kötv.Bef.Alap jún.15 8235,424415 2.154152 OTP Ingatlanbefektetési Alap jún.16 84804,7946 1.360470 Budapest (I.) Állampapír jún.16 78507,34156 4.573200 Credit Suisse Ingatlan Alap jún.16 14203,27963 1.155785 OTP Maxima jún.15 14775,40022 1.545979 Budapest (II.) Kötvény jún.15 18056,24005 3.975700 ERSTE Alpok Kötvény jún.16 3574,905666 1.913100 OTP Optima jún.16 306572,8135 3.427674 Budapest Ingatlan Alapok Alapja jún.16 23019,52113 1.339900 ERSTE Alpok Pénzpiaci Alap jún.19 98014,76327 1.500800 OTP Paletta jún.15 11306,16022 2.613278 Budapest Nemzetk. Részvény jún.15 2213,663991 0.887700 ERSTE Nyíltv. Ingatlan Bef.Alap jún.19 66095,40029 1.215700 OTP Prizma Hozambizt.Nyíltv.Sz.Alap jún.15 4891,15003 1.110794 Budapest Növekedési Részvény jún.15 7893,056959 3.201100 Európa Ingatlan Alap jún.16 48225,69276 1.401100 OTP Quality Részvény jún.15 57890,97795 2.467517 Budapest Pénzpiaci jún.16 49142,35695 1.007471 GENERÁLI Nyugdíjpénztári jún.16 5043,19509 1.469467 OTP Tőkegarantált Pénzpiaci Alap jún.16 112955,1575 1.076606 CA Devizarészvény jún.15 1688,42365 0.837965 GENERALI Gold jún.16 12060643018 2.204745 OTP-UBS Alapok Alapja jún.15 33068,56441 1.019019 CA Eurobond Kötvény Alap** jún.15 2,95215 1.040619 HVB Lépéselőny Bef.AI.Bef.Bef.AI. jún.15 13612,28133 1.064300 Raiffeisen Ingatlan Alap jún.1695593,88365 1.511152 CA Kötvény jún.15 14344,84854 2.820413 HVB Triatlon Tőkegarantált Alap jún.15 2981,375604 10442.170000 Raiffeisen Kötvény jún.16 2294,06555 2.163798 CA Közép-Európai Részvény jún.15 5529,262317 7.404158 ING Globális Részvény jún.15 24337,77586 0.729520 Raiffeisen Pénzpiaci jún.16 17838,25292 2.206865 CA Pénzpiaci jún.16 36340,98127 2.370732 ING Pénzpiaci Alap jún.15 3961,448484 1.304640 CA Részvény jún.15 1496,585038 2.381218 K&H Aranykosár jún.16 13680,51838 2.900033 BIZTOSÍTÓI ESZKÖZALAPOK CA Selecta Európai Részv. jún.15 4051,690399 1.084737 K&H Fix Plusz 2 jún.14 5938,98453 12291.000000 Allianz Árfoly.garantált Államp. jún. 15. 385,274923 1.051932 CA Szivárvány Tőkegarantált Alap jún.15 1136,530673 10613.650000 K&H Hozamfa 1. Sz.Zártv.Értékp.Bef. jún.14 4390,144883 10199.000000 Allianz Európai Kötvény jún. 15. 35,996586 1.038374 CA Tőkegarantált Alap jún.15 1691,54155 12513.620000 K&H Kötvény jún.16 22151,94539 3.535175 Allianz Európai Részvény jún. 15, 40,220437 1.166827 CA Tőkegarantált Alap 2 jún.15 2173,52048 12362.330000 K&H Pénzpiaci jún.16 78389,62117 1.757331 Allianz Magyar Kötvény jún. 15. 168,796461 1.038084 CA Vegyes Alap jún.15 4169,676618 1.676787 K&H Válogatott II. Alap jún.16 21192,1709 1.154762 Allianz Magyar Részvény jún. 15. 110,393575 1.062570 CIB Ingatlan alapok Alapja jún.16 38119,54292 1.283700 MKB Prémium Nyíltv.Pénzp.Bef.Alap jún.19 11730,22667 1.337147 Allianz Nemzetközi Ingatlan jún. 15 39,507723 1.051970 CIB Pénzpiaci jún.16 26591,43885 1.615100 OTP Alfa Hozambizt.Zártv.Sz.Részv.Al. jún.15 4929,86596 10011,384370 Nettó eszközértékdollárban, **euróban. I KAMATOK____________________________________________ | KERESZTÁRFOLYAMOK_______________________________________ | DEVIZÁK_________________ Forrás: Bloomberg Forrás: Bloomberg Forrás: VG-gyűjtés BUB0R LIB0R USD EUR jprioo GBP CHF CAD AUD N0K SEK (forintban, 2006. június 16.) árfolyam változás SEK 7,3455 9,2869 6,3769 13,594 5,9644 6,5418 5,4235 1,1839 272,41 2,98 napi 5,36 2,85563 5,04625 4,60500 1,37500 0,12500 4,24833 NDK 6,2047 7,8446 5,3865 11,483 5,0381 5,5258 4,5812 0,8446 USA dollár 215 04 149 1 hetes 6,00 2,86150 111000 4,63500 1,39667 0,12875 4,24833 AAD 1,3544 1,7123 1,1758 2,5065 1,0997 1,2062 0,2182 0,1843 2 hetes 612 2,87563 5,22375 4,64813 1,39833 0,12875 4,25333 CAD 1,1229 1,4196 0,9747 2,0781 0,9117 0,8290 0,1809 0,1528 Horvát kuna 37,53 0,36 1 hónapos 6,33 2,87888 5,26688 467688 1,40000 0,14875 4,26833 CHF 1,2316 1,5570 1,0691 2,2792 1,0968 0,9093 0,1984 0,1676 3 hónapos 6,60 2,97250 5,41375 4,73938 1,48000 0,31750 4,33000 GBP 0,5403 0,6831 0,4690 0,4387 0,4812 0,3989 0,0870 0,0735 Lengyel zloty 67,45 0,58 6 hónapos 6,93 3,13000 Jz,53000 4.82313 1,62000 0,40250 4,43833 JPY 115,19 145,63-213,18 93,533 102,59 85,051 18,565 15,682 Román lej 77,30 0,86 9 hónapos 714 3,25750 1,59000 4,92000 1,75000 0,47000 4,50833 EUR 0,7909 0,6866 1,4638 0,6422 0,7044 0,5840 0,1274 0,1076 Szlovák korona 7,18 0,10 12 hónapos 727 3,35550 5,63000 5,01000 1,86167 0,54875 4,56500 USD-1,2643 0,8681 1,8507 0,8119 0,8905 0,7383 0,1611 0,1361 Szlovén tolár 1,14 0,02 Az euró ára (dollárban) 1,268 RÖVIDEN Menekül a pénz a részvényalapokból Az idén április 25-e és június 8-a között a magyar részvényalapokba összesen 6,6 milliárd forintot pumpáltak a befektetők, ami naponta átlagosan 250 milliót jelent - idézi a Concorde Call a Morgan Stanley elemzését. Az egy hete újra megkezdődött tőkekivonás óta azonban már napi szinten átlagosan 90 millió forint távozott a hazai részvényalapokból. A Morgan Stanley szerint a pénzáramlások alapján még továbbra sem lehet kedvező folyamatokról beszámolni, mivel még csak a kivonás intenzitása sem csökkent, nemhogy megfordult volna annak iránya. igG Ismét egekbe szökött az olaj és a gázár Újra 70 dollár fölé került az IS amerikai könnyűolaj árfolyama, miután Ben Bernanke Fedelnök múlt heti nyilatkozatában a csökkenő inflációs kockázatokra célzott. Az egy hónapos crude olaj 70,1 dollárig szaladt péntek reggel, míg a földgáz ára a korábban stabilnak mutatkozó 6-6,5 dolláros sávból tört ki 7,2-ig, vagyis egy nap alatt kilenc százalékkal emelkedett. A befektetők Bernanke nyilatkozata alapján egyre bizakodóbbak az amerikai gazdasággal és az élénkülő gazdasági aktivitás miatt meglóduló olajkereslettel kapcsolatban. i VG Külföldre vándorló megtakarítások Az eltelt egy év alatt 35 százalékkal nőtt a külföldön tartott megtakarítások aránya a romániai devizakülföldieknél, és eléri a 850 millió eurót - közölte Eugen Dijmarescu, a Román Nemzeti Bank kormányzóhelyettese. A Cotidianul című lapnak nyilatkozó bankvezér szerint a megtakarítások külföldi kihelyezésének növekedése amiatt van, mert a romániai bankok szinte csak a hitelezésre koncentrálnak. Hogyan vegyünk el több pénzt úgy, hogy kevesebbek adjunk - írta le Dijmarescu a romániai kereskedelmi bankok hitelezésre folytatott reklámoffenzíváját. Bankingnews Egymilliárd eurót várnak a CEC-ért A Román Takarékpénztár (CEC) eladná az 5000-6000 négyzetméteres, vidéki városokban lévő fiókjait - közölte az Adevarul című lapban Eugen Radulescu bankelnök. Úgy véli, a bankok egyre inkább érdekeltek lesznek a működési költségek lefaragásában, nő majd az ügyfélkiszolgáló munkatársak aránya, egyre több fiók fog nyílni a kisebb településeken. Pénteki hírek szerint egyébként a hitelintézet privatizációjától egymilliárd eurót várnak, i VG