Világgazdaság, 2018. június (50. évfolyam, 102-122. szám)
2018-06-27 / 120. szám
2018. június 27, szerda | Világgazdaság FOGYASZTÁSI Világversenyek idején ugrásszerűen megnő a kereslet a korszerű tévékészülékek iránt A hitelezést is fűti a labdarúgó-vb BARÁT MIHÁLY ! Csak a karácsonyi szezonban nagyobb az érdeklődés a televíziók iránt, mint a nagy sportesemények idején. A roham leginkább a fogyasztási hitelek piacának kedvez. A legnépszerűbb világversenyek idején még mindig megugrik a kereslet az új tévékészülékek iránt, csak karácsonykor adnak el több televíziót az országban, mint a vb alatt - közölte a Magyar Cetelem Bank. A pénzügyi szolgáltató adatai szerint ez annak ellenére igaz, hogy folyamatosan csökken a tévékészülékkel rendelkező háztartások aránya, s a fiatalok egyre nagyobb arányban az interneten keresztül és más eszközökön, így mobilon vagy tableten nézik a tévés tartalmakat. Kismértékben ugyan, de az utóbbi néhány évben csökkent a magyar háztartások televízióellátottsága. Amíg 2016-ban még a lakások 97 százalékában működött színes készülék, addig tavaly - a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint - már csak 95 százalékukban. A csökkenés mellett látható növekedés is: egy év alatt 51-ről 56 százalékra emelkedett azon otthonok aránya, ahol korszerű lapos tévéken nézik a tévéadásokat a családok. A televíziók enyhe háttérbe szorulásával párhuzamosan folyamatosan emelkedik a mobileszközök elterjedtsége: az okostelefonnal rendelkezők aránya 6 százalékkal, 35-ről 41 százalékra ugrott, s egyre többen használnak laptopot és tabletet is. „A fiatalabb korosztály mindinkább az interneten keresztül, okoseszközökön fogyaszt médiatartalmakat. A számok is alátámasztják az érzékelhető jelenséget - mondta el Szabó Péter, a Magyar Cetelem Bank elnök-vezérigazgatója. - Ezt saját statisztikáink is megerősítik: miközben a 35 év alattiak főként okostelefont és laptopot vásárolnak áruhitelre, addig a 35 felettieknél a vezető hitelnél továbbra is a tévé, csak a harmadik az okostelefon." A világ legjelentősebb médiaeseményének számító foci-vb idején ugyanakkor a tévé visszaveszi a vezetést: ilyenkor ugrásszerűen megnő a készülékek iránti kereslet. 2014 júniusában, az előző világbajnokság előtt a Cetelem ügyfelei majdnem két és félszer annyi - 140 százalékkal több televíziót vettek, mint a megelőző hónapokban. Ezután csak decemberben, a karácsonyi szezonban vásároltak több készüléket, mint júniusban. A HD-adások terjedése és az utólag visszanézhető meccseket kínáló tévészolgáltatások tovább növelik a keresletet, mert a világ egyik legnépszerűbb sporteseményét, aki teheti, kiváló minőségben szeretné nézni, s ezért sokan hajlandók új készüléket vásárolni. ÚJ SZERZŐDÉSEK ÖSSZEGE A háztartások fogyasztási hiteleinél, az első négy hónapban (milliárd forint) 184,30 « ® ® 2014 2015 2016 2017 2018 Forrás: MNB, VG-grafika Változatlanul szépek a számok ! Nagyon jól alakult az első négy hónap a fogyasztási hitelek piacán: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2018 első harmadában összesen 184,3 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a pénzügyi szolgáltatók a háztartásokkal, ami 53,2 százalékos bővülés az egy évvel korábbi mennyiséghez képest. A piacot változatlanul a személyi kölcsönök uralják: ezekből 128,5 milliárd forintnyi fogyott január és április között, ami közel 59 százalékos éves növekedés. ING Megújította online rendszerét a Sberbank Ve ! Megújította netbankos szolgáltatását a magyarországi Sberbank - jelentette be a hitelintézet. A váltást az ügyfélélmény javítása és új funkciók bevezetése is indokolta. A bank eközben informatikai fejlesztési folyamata részeként a jövő évi azonnali fizetésre is felkészíti a rendszert. A hitelintézet ügyfelei - áll a közleményben - egyre gyakrabban választják az online bankolást, a múlt évi adatokhoz képest 17 százalékkal többen jelentkeznek be rendszeresen a felületre. A legnépszerűbb funkciók az egyenleglekérdezés, a kivonatletöltés és a számlaműveletek, köztük a sárga csekk befizetése - ezért a könnyebb felhasználhatóság érdekében ezeket már a kezdőlapról közvetlenül is elérhetővé tették. Szintén kényelmi szempont, hogy a felület teljesen reszponzív, vagyis táblagépeken és asztali számítógépeken is az adott felbontáshoz alkalmazkodik a megjelenés. A bank az elmúlt időszakban már elérhetővé tette az ügyfeleknek az új verziót párhuzamosan a korábbival, így a felhasználóknak volt idejük hozzászokni a megváltozott felülethez. r . MÉRLEG ! Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az első negyedévben a szektor Csökkenő eredmény a fióktelepeknél k.m.t.a hitelintézeti fióktelepek 8,5 milliárd forintos adózás utáni eredményt értek el 2018 első negyedévében, ami 22,6 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáiból. A jegybank adatai szerint a szektor adózás előtti eredménye 9,8 milliárd forintot tett ki az év első három hónapjában, ez 27,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 13,4 milliárdnál. Az eredmény alakulását több tétel jelentős változása is befolyásolta az MNB számsorai szerint. Az egyik legszembetűnőbb változás az eredménykimutatásban szereplő tételek között, hogy a működési költségek látványosan megemelkedtek a fióktelepeknél az egy évvel korábbihoz képest: az e soron elszámolt 24,44 milliárd forint 48,6 százalékos emelkedést takar. Szintén rontotta a képet a kamateredmény csökkenése. Itt az első három hónapra vonatkozóan összesen 10,87 milliárdos pluszt számoltak el a piaci szereplők, ami 23 százalékos csökkenés 2017 első negyedévéhez képest. Javították viszont a végső egyenleget a nem kamateredményhez sorolt tételek, melyeknél idén január és március között csaknem 21 milliárdos többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 16,1 milliárd forinttal. A mérlegben szereplő tételek alakulása ugyanakkor meglehetősen kiegyensúlyozott képet mutat. Az MNB adatai szerint a szektor összesített mérlegfőösszege 3611,7 milliárd forintot ért el 2018 márciusának végén, ami 5,8 százalékos emelkedés a bázisidőszaki értékhez képest. A nettó hitelállomány 7,72 százalékkal, 2121,9 milliárd forintra emelkedett egy év alatt a hitelintézeti fióktelepeknél. Figyelemre méltó azonban, hogy míg a vállalati hitelek kimutatott mennyisége 14,7 százalékkal, 353,8 milliárd forintra zsugorodott, addig a háztartások hiteleinél 16,6 százalékos bővülést regisztrált az MNB, 85,3 milliárd forintos állomány mellett. Visszafogott mértékben ugyan, de emelkedett az ügyfélbetétek mennyisége is a hitelintézeti fióktelepeknél: nem egészen 3 százalékos növekedés után 1099,6 milliárd forintot ért el március végén. AZ ADÓZOTT EREDMÉNY ALAKULÁSA hitelintézeti fióktelepeknél, első negyedévben (milliárd forint) 2014 20*15 20*16 20*17 20*18 Forrás: MNB, VG-grafika pénzügyek 13 Partnerségben a Garantiqa és az Iposz B. M. F. Stratégiai partnerségi megállapodást kötött egymással az MFB csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz). Az együttműködés célja, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások minél szélesebb köre ismerhesse meg a hitelezéshez kapcsolódó állami garanciavállalás előnyeit. Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója az együttműködés kapcsán hangsúlyozta: a Garantiqa a hazai kkv-finanszírozás meghatározó szereplője, hisz minden ötödik kkv-hitel a társaság kezességvállalásával valósul meg. Fontos cél ugyanakkor, hogy minél több hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megismerje az állami kezességvállalásban rejlő előnyöket, s így olyan vállalkozások is forráshoz jussanak, amelyeknek erre kezességvállalás nélkül nem lenne módjuk. Ebben segít az Iposzszal való szoros együttműködés, hiszen a vállalkozások így első kézből kaphatnak információt a garanciavállalás intézményéről. Németh László, az Iposz elnöke kiemelte: a szövetség fontos célkitűzése, hogy a mikro- és kisvállalkozások minél teljesebb körű tájékoztatása, üzleti tevékenységük aktív támogatása érdekében továbbfejlessze saját információs és szolgáltatási rendszerét. E fejlesztési, edukációs és ismeretterjesztő tevékenységbe kapcsolódik be a Garantiqa az állami kezességvállalás népszerűsítésével. A Garantiqa 400 ezer szerződés keretében, 5000 milliárd forintnyi hitelhez nyújtott kezességvállalást, így a folyósított hitelportfolió volumene tavaly elérte a 700 milliárdot. A társaság több mint ezer vállalkozás hitelhez jutását tette lehetővé