Világirodalmi lexikon 1. A–Cal (1970)
B - Bonstetten, Karl Viktor von - Bontempelli, Massimo
ban, 1936); Menschenwege (reg., 1918: Sajó A., Emberek útja, 1927); Eros und die Evangelien (reg., 1920: Schöpflin A., Eros és az evangéliumok, 1925); Mario, ein Leben im Walde ('Mario, egy élet az erdőben', regénytrilógia, 1939). Irod.: R. Bulgrin: Waldemar Bonsels (1941). Győri Judit Bonstetten, Karl Viktor von (Bern, 1745. szept. 3.—Genf, 1832. febr. 3.): német és francia nyelven alkotó svájci író. Egy ideig tagja volt a berni kantonális kormánynak. Barátság fűzte Matthisson, Salis és Mme de Stael írókhoz. A velük folytatott levelezése értékes forrás. Írásait kitűnő megfigyelőképesség és szellemes stílus jellemzi. Főleg nemzetipolitikai kérdésekről írt értekezéseket, gyakran levélformában. Tanulmányai: Briefe über ein schweizerisches Hirtenland ('Levelek egy svájci pásztorországról', 1782); Über Nationalbildung ('Nemzeti nevelésről', 1802); Voyage sur la scène des six derniers livres de Veneide ('Utazás az Aeneis hat utolsó énekének színhelyén', 1802). Némedi Lajos Bonfempele, Massimo (Como, 1878. máj. 12. —Róma, 1960. júl. 21 ): olasz író, költő, esszéista, műfordító. Középiskolai tanár, újságíró, végül csak író. Az 1. világháborút fronttisztként harcolta végig. 1926-ban alapította meg 90(J )'Novecento') c. folyóiratát. Programjában a művészetet mágikus aktusnak, a valóságra ráboruló csodának vallja, s úgy hirdet modern klasszicizmust, hogy átugorja a „polgári ízlésű" 19. századot, holott később az 11 Tempó hasábjain folytatott méltán nagyhatású irodalmi „beszélgetéseiben" éppen a klasszikum folyamatosságát keresi, s maga is mindvégig a 19. sz. neveltjének bizonyul. A fasizmussal eleinte békében élt, belépett a pártba is, sőt 1930-ban akadémikus lett. Amikor azonban 1939-ben felajánlották neki a származása miatt elmozdított nagy irodalomtudós, A. Momigliano katedráját a firenzei egyetemen, ezt visszautasította, mire a pártból kizárták, akadémiai tagságát felfüggesztették, Rómából kitiltották, s kényszerlakóhelyéül Velencét jelölték ki, ahonnan az antifasiszta kiállásra minden alkalmat megragadott. 1948-ban szenátorrá választották, mandátumát a jobboldali többség 1950 febrában érvénytelenítette. Velencéből élettársával Paola Masino írónővel végleg csak 1950-ben költözött Rómába, ahol utolsó éveit munkaképtelenül, nagybetegen töltötte. Régebben sokat utazott, többször megfordult Bp.-en is. Tiszteletére szülővárosában emlékmúzeumot alapítottak. Sokak szerint a két háború közti olasz széppróza legelső mestere volt. Ha ifjúkori eszményét, Carduccit utóbb megtagadta is, e korszakából hozta mégis klasszikusan tiszta stílusművészetét, mely mitikusszivárványos írói világának fegyelmező eleme. Mindent a mesésbe, groteszkbe forgat át, éppen rációjával végeztet irracionális játékokat, de mindig éberen: alakjai a felvaló és félvalótlan áttetsző közegében mozognak, rejtett törvényeknek látszanak engedelmeskedni — mindez azonban szatírát is rejt magában, az író kissé fanyar, már-már csúfondáros mosollyal iktatja irreális, sőt metafizikai világukba is az intellektuális irónia, sőt a tiszta rajzú realizmus elemeit. Irányát, melynek végül is ő volt egyetlen igazi mestere, maga nevezte el mágikus realizmusnak., s ennek tökélyét novellásköteteiben talán még hatásosabban érte el, mint regényeiben s színműveiben. Lírája a Carducci-féle klasszicizmusból absztrakt és intellektuális formákig jutott el. Mesteri tanulmányokat írt az olasz költészet nagyjairól, kései esszéje, a Dignità del Uomo ('Emberméltóság', 1946) az olasz értelmiségi ifjúságnak szinte krédójává lett. Klasszikusnak nevezhetők Apideius-, Moliére-, Dumas-, Stendhal-, Taine-fordításai. Fő művei: La vita intensa ('Az intenzív élet', alák, 1920); La vita operosa ('A tevékeny élet', alák, 1921); Eva ultima ('Utolsó Éva', kisreg., 1923); La donna dei mici sogni ('Álmaim asszonya', reg., 1925); Nostra Dea (tört. vígj., az író kísérőzenéjével, 1925: Fáy E. B., Istennőnk, Nemzeti Színház Kamaraszínháza, 1933); Il figlio di due madri ('Két anya fia', reg., 1929); Vita e morte di Adria e de' suoi figli (reg., 1930: Révay J., Világszép asszony, Adria, 1933); La famiglia dei fabbro (reg., 1932: Révay J., Az ezüst kakas, 1940)• 522 (reg., 1932: Révay J., ua., 1940); Burosangue ('Telivér', 1933); Gente nel tempo (reg., 1937: Rónai M. A., Halálos élet, 1938); L'avventura novecentista ('A novecentista kaland', esszé, 1938); Giro dei Sole (három kisreg., 1941, Kolozsvári Grandpierre E., A nap útján, 1943). O Gyűjt. kiad.: Teatro ('Színművei', 1947); Bacconti ('Elbeszélő művei', 1947—1956). O Magyarul még: 1 nla (n. n., Nyug, 1932, 1.); 2 vers (Képes G., Napnyugati madarak, 1937); 1 ara (Révay J., Mai olasz elbeszélők, 1942); 2 vers (Rónai M. A., Nyolc évszázad olasz költészete, 1957). Irod.: Révay J.: Bontempelli új regényei (Nyug, 1931, 3 ); Szauder J.: Az ezüstkakas - 522 (Nyug, 1940, 3.); M.T. Dazzi: Bontempelli narratore (1943); C. Bo: Bontempelli (1943); G. Debenedetti: Saggi critici (1945), Kolozsvári