Világirodalmi lexikon 1. A–Cal (1970)
A - Apollinaris Sidonius, Caius Sollius Modestus - Apollinarisz - Apollinische und Dionysische - Apollodori Bibliotheca - Apollodórosz - Apollodórosz
Apollinaire (Csill, 1955, 9.); L. Aragon: Apollinaire halálára (Nagyv, 1958, 12.); Gera Gy.: Utószó (Válogatott versei, 1958); N. Baltsov: Apollinaire időszerűsége (Nagyv, 1961, 9.); Rába Gy.: Apollinaire utókora (Nagyv, 1962, 11.); M. J. Durry: G. Apollinaire, Alcools (1964); Rába Gy.: Apollinaire az avant-garde költő (Nagyv, 1965, 6.); M. Decaudin: Le dossier d'Alcools (1965); Europe (emlékszám, 1966. november—december); J. Hartwig: Apollinaire (1968); Vas I.: Apollinaire (Megközelítések, 1969). Rónay György Apollinaris Sidonius, Caius Scutius Modestus [szolliusz modesztusz apollinárisz szidóniusz] (Lugdunum, ma Lyon, 433 — ?, 479), latin író. Előkelő család sarja, Avitus, a később császárrá lett consul veje. Római praefectus, majd senator, 472-ben clermonti püspök lett. Panegirikusaiban korának politikai nagyságait ünnepli. A romanizált gall műveltség kiváló képviselője. Művei, főként levelei értékes adalékok Gallia kultúrtörténetéhez. Mint epigrammaköltő is figyelemre méltó; szerepel az Anthologia Latinában és két görög epigrammával az Anthologia Palatinában is. Kiad.: P. Mohr, G. Sollius Apollinaris Sidonius (1895). O Magyarul: 1 epigramma (Csengery J., A görög líra gyöngyei, 1933); 5 vers (Kárpáthy Cs., Római költők antológiája, 1963). O Irad.: Pirchala I.: Apollinaris Sidonius (EPKK, 1912, 8 — 9.). Zsolt Angéla Apollinarisz: Apollinaris (310 k. — 390 k.): görög egyházi író, költő. Laodikeia püspöke volt, ezért gyakran laoidikeiai melléknévvel említik. A Porphüriosz és Julianus Apostata ellen írt polemikus művei elvesztek; dogmatikai fő műve, melyben Krisztus kettős (emberi és isteni) természete ellen foglal állást, nazianzoszi Szent Gergely Antirrhótikosz c. művéből rekonstruálható. Számos kommentárjából catendk. őriztek meg töredékeket. Költői munkássága bibliai témák epikus lírai és drámai feldolgozására terjedt ki, hexameterekben írt híres zsoltármetafrázisának hitelességét újabban kétségbe vonják. Kiad.: H. Lietzmann: Apollinaris von Laodikeia und seine Schule (1904); A. Ludwich: Apollinaris metaphrasis psalmorum (1912); K. Staab: Paulus kommentare (1933); J. Reuss: Matthäus, Marcus und Johanneskatenen (1941). Apolllnische und Dionysische: és dionüszoszi -apollói Apollodori Bibliotheca [apollodóri bibliotheka] (latin 'Apollodórosz könyvtára'); (1. vagy 2. sz.): görög mitológiai kézikönyv. A hagyomány szerint az athéni Apollodórosz, a valóságban ismeretlen szerző műve. Csupán első 3 könyve maradt ránk teljes egészében, a többi 7 kivonat. Szerzője a mitológia időrendjében halad a világ teremtésétől egészen a trójai háborút követő eseményekig, s így sikerül áttekinthető rendszerbe foglalnia a legfontosabb görög mondákat. Ez megérdemelt népszerűséget biztosított művének a késői görög grammatikusok között; az pedig, hogy előadása hűvösen tárgyilagos, s hogy számos, azóta elveszett írót használt fel, ma is becses forrássá avatja. O Kiad. és ford.: J. G. Frazer: Apollodori Bibliotheca (1954—1956). O Irod.: M. v. d. Valk, REG (1958). Szepessy Tibor Apollodórosz (Karüsztosz, i. e. 4. sz. vége—Athén?, i. e. 3. sz.): görög komédiaköltő. I. e. 290 körül aratta első győzelmét a dionüszian, ezt további négy követte, s állítólag összesen 47 darabot írt. Mást életéről nem tudunk. O Menandrosz követője, Makhón kortársa, az új komédia (k attikai komédia) jelentős képviselője volt. Epidikazomenosz ('A lányörökös') és Heküra c. darabja a római Terentius Phormio, illetve Hecyra c. darabjainak mintájául szolgált. Plautus is valószínűleg az előbbit követi Epidicus c. darabjában. Töredékei: J. M. Edmonds: Fragments of Attic Comedy (3. köt., 1961). Apollodórosz, Apollodoros (Athén, i. e. 180 k.—uo., i. e. 120 és 110 közt): görög grammatikus. Szülővárosában a híres sztoikus filozófus, a babiloni (szeleukiai) Diogenész előadásait hallgatta. Később Alexandriába költözött, ahol éveken át a szamothrakéi Arisztarkhosz munkatársa volt. I. e. 145-ben a többi tudóssal együtt őt is kiutasították az egyiptomi fővárosból, s ekkor a másik jelentős kulturális központban, Pergamonban telepedett le. Utolsó éveit szülővárosában töltötte. Gazdag termésű, elsősorban irodalomtudományi munkásságában az alexandriai elődei által megalapozott módszerekre támaszkodott. Az ő előmunkálataik és elemzéseik nyomán írta meg 12 ,,könyv"-ből (biblion) álló művét az Riász 2. énekéről (Peri neón katalogu, 'A hajókatalógusról'). II. Attalosz pergamoni királynak ajánlotta Khronika ('Időrendi kérdések') c., 4 könyvre osztott művét, amely — a kürénéi Eratoszthenész hasonló tárgyú munkája nyomán, de annak jelentőségét is