Világirodalmi lexikon 4. Grog–Ilv (1975)
H - Hadzic, Jovan; Milos Svetic - Hadzidakisz, Arisz; Aréz Hatzidakés - Hadzinszkij, Volodimir Antonovics - Hadzisz, Dimitriosz
fordításai pl. Jókai és Eötvös J. műveiből. Munkatársa volt a Magyar Sajtó-, a Hon-, a Fővárosi Lapok- és a Vasárnapi Újságnak, amelyekben a szerb irodalmi életről és kultúráról tudósított. 1867-ben a Kisfaludy Társaság a külső tagjának választotta elismerésül a magyar kultúra eredményeinek ismertetéséért, magyar szépirodalmi művek fordításáért. O Műve: Ljubavnije Sala ('A szerelem nem tréfa', vígj.). O Magyarul: tan.-részlet (A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből, anto., 1962). O írod... M. Tomandi: Lrpsko pozoriste u Vojvodini (1953), Póth István Hadzic [hadzsity], Jovan, Milos Svetic (írói név); (Zombor, 1799. szept. 19.—Újvidék, 1869. máj. 4.): szerb író. Gimnáziumba Karlócán és Pesten járt, jogot hallgatott Pesten és Bécsben. 1826-ban Pesten jogi doktorátust szerzett, és néhány szerb kereskedővel együtt megalapította a Matica Srpskát, amelynek első elnöke is volt. Több ízben választották képviselőnek, így részt vett az 1847-es pozsonyi országgyűlésen is. 1830 — 1832-ben szerkesztette a Ljetopis serbski, 1839 —1844-ben a belgrádi Golubica c. folyóiratot. 1864-ben kiadta az Ogledalo srpsko c. folyóiratot. O Hadzicot a nyelv és irodalom kérdésében Vuk Karadzictyal folytatott vitája tette ismertté. Mint Karadzic, ő is a népi nyelv irodalmivá tételéért küzdött, de azt tartotta, hogy ez önmagában nem elégséges, gazdagítani kell a szlavónoszerb nyelv szavaival is. A helyesírás kérdésében pedig végképp összekülönböztek, Karadzic a fonetikus, Hadzic pedig az etimológiai írásmódot védelmezte. Hadzic elismert költő is volt korában. 1821-ben jelentek meg első versei, amelyekben L. Musicki klasszicista irányát követte. Homéroszt fordított és Vergiliust, Martialist, Cicerót és Horatius De arte poetica c. művét (1827). A német írók közül Herder, Lessing (A bölcs Nathan), Klopstock, Gessner, Goethe, Schiller munkáiból fordított. Ő az Igor-ének első szerb fordítója (1842). A szerb irodalomban elsőként foglalkozott az „objektív líra" elméletével, de hamarosan belátta, hogy a klasszicizáló formák nem alkalmazhatók a szerb költészetben, így maga is deseteracban írta színtelen alkalmi költeményeit. Bár életében L. Mucicki után a legnagyobb szerb költőnek tartották, sokkal jelentősebb volt közéleti tevékenysége, valamint a szerb államjog kidolgozása terén kifejtett munkássága. O Gyűjt, kiad.: Djela ('Művei', versek, fordítások, 1855 — 1858). O Magyarul: 1 vers (A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből, anto., 1962); 1 vers (Demény O., Jugoszláv költők antológiája, 1963); 1 vers (Csuka Z., Csillagpor, anto., 1971). írod.: M. Kirovic, Jovan Hadzic, Milos Svetic (1930). Eivan Milisavac Hadzidakisz, Arisz; Arés Hatzidakés (Iraklion, 1906 — ): görög drámaíró, költő. Athénben végzett jogot. 1945 és 1971 közt Krétán újságíróskodott, jelenleg Athénban él. Első verseskötete 1930-ban jelent meg Kondikesz ('Tollvonások') c. Költeményeiben a „lélek tájait a krétai szülőföld színei derengik be". Zártan szerkesztett, eleven nyelvezetű, modern pszichológiai felfogásban írt drámáit, melyekben a kimagasló személyiség és a tömeg, a művész és a kora közt feszülő ellentétek ihletik. Jobbára történelmi témájúak, s sikerrel játszották őket mind a krétai, mind a görögö-i színpadokon. Újabban néhány hangjátékát sugározta az athéni rádió. Főbb művei: O paradiszosz ('A mennyország', dráma, 1946); Szan to vuno Psziloriti ('Mint a Psziloritisz hegy', dráma, 1965); Apo to Födele szto Toledo ('Födelétől Toledóig', hangj., 1969); O isztosz tisz arahnisz ('Pókháló', költ.-ek, 1962). Papp Árpád Hadzinszkij, Volodimir Antonovics (Krakkó, 1888. aug. 21. —Odessza, 1932. aug. 11.): szovjet ukrán költő. Tisztviselő fia, Lvovban, majd a bécsi egyetemen tanult. 1914-től 1917-ig osztrák katonaként vett részt a világháborúban, majd átállt az ukrán oldalra. 1918-ban belépett a kommunista pártba és a Vörös Hadseregbe. A polgárháború után a szovjet ukrán kulturális élet egyik szervezője lett, a Hart és a VUSZPP csoport tagja volt. O írói pályáját 1908-ban kezdte, kritikai műveiben az ún. forradalmi impresszionizmust hirdette. O Főművei: Z dorohi ('Útközben', költ.-ek, 1922); Zaklik cservonoho reneszánszu ('A vörös reneszánsz felhívása', költ.-ek, 1926). Radó György Hadzisz, Dimitriosz (Janina, 1913. nov. 21. — ): görög író, irodalomtörténész. Polgárcsaládból származott, az athéni egyetem jogi karán folytatott tanulmányokat. Később napilapok szerkesztőségeiben dolgozott, kapcsolatba került a baloldali mozgalommal. 1940 telén harcolt az albán fronton, az ellenállás éveiben részt vett a fővárosi illegális sajtó megszervezésében. 1947-ben száműzték Ikaria szigetére, de hamarosan kiszabadult, s 1949-ig, a baloldal katonai vereségéig a partizánokkal együtt harcolt.