Világirodalmi lexikon 4. Grog–Ilv (1975)
H - Hériat, Philippe - Herites, Frantisek - Herlosssohn, Karl Borromäus; Karl Herlosz - Hermagorasz
Hériat [éria], Philippe (írói név); Raymond Gérard Fayette (családi név); (Párizs, 1898. szept. 15. —1971. okt.): francia regény- és színműíró. Bölcsészkari tanulmányok után egy ideig mint sikeres színházi és filmszínész működött, azután színházi rendező, később újságíró és színikritikus lett. 1949-től az Académie Goncourt tagja. Regényírói pályája a harmincas években indult L'innocent (Az ártatlan, 1931) c. Renaudotdíjat nyert művével, amely egy vérfertőzés történetét beszéli el. Ezután hatalmas társadalmi freskóba fogott, sorozata elsőnek megjelent kötetét: Les enfants gatés (reg., 1939, Jankovich F., Végzetes ifjúság, 1941) Goncourt-díjjal jutalmazták; ezt Les Boussardel ('A Boussardelek') c. családregénnyé bővítette, utólag írva meg az első részt: La familie Boussardel ('A Boussardel család, 1947), amely a Francia Akadémia regénynagydíját jelentette az írónak. A ciklus harmadik kötete a Les grilles d'or ('Az arany rácsok', reg., 1957), negyedik kötete Le temps d'aimer ('A szerelem ideje', reg., 1968). A ciklus világosan mutatja, hogy írói módszer tekintetében Hériat a hagyományos realisták táborába tartozik. Művei csaknem kizárólag a nagypolgárság életét ábrázolják és bírálják egy józanabb polgári szemlélet nézőpontjából. Sikerrel próbálkozott meg a színműírással is. Egyéb főművei: La maintendue ('Kinyújtott kéz', reg., 1933); L'araignée du matin ('A reggeli pók', reg., 1934); Miroirs ('Tükrök', reg., 1936); L'immaculée ('A szeplőtelen', színmű, 1947); Les joies de la familie ('Családi örömök', színmű, 1960). O írod.: Sárkány O.: Végzetes ifjúság (Mesill, 1941, 2."); H. Clouard: Philippe Hériat (La Revue des Deux Mondes, 1968, 12.). Szávai János Herites [heritesz], Frantisek (Vodnany, 1851. febr. 27. — Prága, 1929. jan. 19.), cseh író. A gimnáziumi érettségi után elvégezte a prágai, ill. st. hradeci gyógyszerészeti főiskolát. 1872 — 1883 között különböző városokban dolgozik mint gyógyszerész, majd átveszi apja gyógyszertárának vezetését Vodnanyban, ahol baráti kapcsolatot teremtett J. Zeyerrel, O. Mokryval. 1896-ban Prágába települt, és különböző intézményekben vállalt tisztviselői állást. Irodalmi munkásságát 1869-ben versekkel kezdte. Szépprózai zsengéi 1874-ben jelentek meg. Éles szemű megfigyelője volt a vidéki kisembereknek, akiknek nyárspolgári életformáját, szűk látókörét, bizalmatlanságát szellemesen, hitelesen, gyakran humorral átszőve ábrázolta. Számos művében ostorozta a hazafiatlanságot, nemzeti közönyt. Jan pfibyl (1887) c. művében kísérletet tett a cseh társadalmi regény megteremtésére. ( írod.: Fr. Matousek: Frantisek Herites (1911). Sándor László Herlosssohn [herloszzón], Karl Borromaus (névváltozat); Kari Herlosz (családi név); Eduard Forstmann (álnév); (Prága, 1802. szept. 1.—Lipcse, 1849. dec. 10.): német író és költő. 1830-tól 1848-ig szerkesztette a Der Komét c. irodalmi folyóiratot, Markgraff-fal együtt kiadta a hétkötetes Allgemeines Theaterlexicont (1839—1842). Népies, humoros elbeszéléseket, a magyar és a cseh szabadságmozgalmakkal rokonszenvező, liberális szellemű történelmi regényeket írt. Főbb művei: Der Ungar. Historisch-romantisches Gemalde aus der Zeit der Hunyades ('A magyar. Történelmiromantikus festmény a Hunyadiak korából', 1832); Der letzte Táborit ('Az utolsó taborita', reg., 1834). O Gyűjt. kiad.: Historische Romane ('Történelmi regények', 1863 —1865); Gesammelte Schriften ('Összegyűjtött írásai', 1865—1868). O írad.: Mádl A.: Politische Dichtung in Österreich 1830-1848 (1969). Széll Jenő Hermagorasz; Hermagoras (Témnosz, i. e. 2. sz. közepe —Róma, i. e. 1. sz. eleje): görög rétor. Sztrabón, ill. a Szuda-lexikon alapján ismeretes, hogy Tekhnai rhétorikai ('A szónoklási mesterség ismeretei') c. 6 könyvből álló, sztoikus bölcseletű művet írt a szónoklat elméletéről és gyakorlatáról. Ennek a közvetett hagyományozás útján, részletekben fennmaradt munkának úttörő érdeme a szónoki beszéd keltette műélvezet (görög metalépszisz) megfogalmazása és érvényesítése. Ezzel egészítette ki az arisztotelészi státuselmélet három elemét; ezek: a célkitűzés, meghatározás és megjelenésforma. Az utóbbinak, vagyis a stílusnak (görög lexisz) a szerkezetben alárendelt szerepet juttatott. A szónoklat legfőbb erényének a közérdekűséget vallotta; mintája ennek megfelelően a törvényszéki beszéd volt. A szónoki beszéd tárgyát általánosnak (theszisz) vagy alkalminak (hüpotheszisz) minősítette. A rétor anyaga — szerinte — gondolatilag elvont vagy törvényszerűleg konkrét, de mindkét esetben reális. A hermagoraszi iskola még Cicero beszéd-és írásművészetére is hatott, aki az invencióról szóló retorikai művében többször idézi a sok tekintetben kezdeményező