Világirodalmi lexikon 7. Lanf–Marg (1982)
L (folytatás) - Lawless, Emilia - Lawrence, David Herbert
LAWLE okt. 31., Kézirat: SzJH; film: L. Norman, USA, 1959) c. drámájával aratta. Ebben a komédia és a tragédia határait egyaránt súroló fordulatos drámában egy tizenhét év óta tartó szerelem álomvilága omlik össze, és egy jópajtási kapcsolat lazul meg. Művében T. Williams hatása érezhető. A külvárosi munkásélet köznapi nyelvezetén írott darab azóta iskolát teremtett az ausztrál színpadon. Színművei még: The Piccadilly Bushman ('Az Ősvadon embere a Piccadillyn', 1959); The Unshaven Gheek ('A borostás arc', 1963); A Breach in the Wall ('Rés a falban', tévédráma, 1967); The Man Who Shot the Albatross ('Aki lelőtte az albatroszt', dráma, 1972). Mohay Béla Lawless [lólisz], Emilia (Lyons, Kildare, 1845. jún. 17.—Surrey, 1913. okt. 19.): ír írónő, költőnő. Visszavonultan élt. Versei és regényei az ír parasztság nehéz életével, mindennapjaival foglalkoznak. Főbb művei: Harrish ('Kapkodás', 1886); The Story of Ireland (' Írország története', 1887); With Essex in Ireland ('Essexszel Írországban', 1890); With the Wild Geese ('A vadludakkal', költ.ek, 1902); The Book of Gilly ('Gilly könyve', 1906). Kreisl Lajos Lawrence [lorensz], Dávid Herbert (Eastwood, 1885. szept. 11.—Vence, 1930. márc. 2.): angol író, költő, esszéíró. Apja bányász, anyja polgári származású, tanítónői képesítése volt, gyermekeit igyekezett kiemelni a munkássorból. Lawrence rövid ideig orvosi műszergyár-kban dolgozott, majd Eastwoodban tanított. 1906 és 1908 között a nottinghami egyetemi kollégiumban végzett pedagógus tanfolyamot. 1908—1911 között tanító volt egy dél-londoni iskolában. Ettől kezdve írói jövedelméből élt, szegényen. 1909-től F.M. Ford verseket és novellákat közölt tőle az English Review cim. Másik felfedezője E. Garnett író, kiadói lektor volt. 1912-ben Lawrence megismerkedett Frieda von Richthofennel, egy nottinghami professzor német feleségével. Együtt a kontinensre utaztak, s miután az asszony nagynehezen elvált első férjétől, 1914-ben összeházasodtak. 1915-ben a londoni rendőrbíróság szeméremsértés címén elkobozta Lawrence The Rainbow ('Szivárvány') c. regényét. A házaspár a háborús évek egy részét Cornwallban töltötte, ahol az író háborúellenessége és feleségének német származása szembefordította velük a lakosságot és a hatóságokat. Lawrence nem titkolta gyűlöletét a hazai viszonyok iránt, s amint tehette otthagyta Angliát, 1919-ben vándorútra kelt. Főképp Olaszokban élt, de felkereste Ceylont, Ausztráliát, az USA-t, Mexikót, Német- és Franciao.-ot is. Élete vége felé két botrány terelte rá a figyelmet: a pornográfnak bélyegzett Lady Chatterley's Lover ('Lady Chatterley szeretője') firenzei megjelenése és Londonban kiállított festményeinek rendőri lefoglalása. Élete nagy részében súlyos tüdőbetegséggel küszködött, amely végül halálát okozta. Az 1. világháború idején rövid ideig B. Russell-lal barátkozott, később J. Middleton Murryhoz és K. Mansfieldhez, élete utolsó éveiben A. Huxleyhoz fűzte irodalmi barátság. O Lawrence a kapitalizmus 20. sz.-i „romantikus" ellenzékéhez tartozott. Elutasította az ipari és tudományos fejlődést, a demokráciát. Nézeteinek kialakulásában nagy szerepe volt a szélsőséges individualizmusnak, az irracionalizmusnak, a miszticizmusnak. Az értelem és az ösztönök egyensúlyát hirdette, valójában az ösztönvilágot kívánta trónra emelni, ettől remélve az egyéniség felszabadítását. Profetikus, apokaliptikus látomásának — és a romantika örökségének — megfelelően a szerinte mindenestül mechanisztikus viszonylatokra épülő, pénzközpontú társadalom lerombolását, egy új világ létrehozását sürgette, amelyben az ember organikus kapcsolatban él a világmindenséggel. A társadalmi szervezet minden magasabb formáját elutasította. Egy eszményi kis közösségről ábrándozott — „Rananim"nak nevezte —, amelyben néhányadmagával megvalósította volna utópisztikus álmait, de terve meghiúsult. Mint író a 19. sz. realista hagyományához kapcsolódott, ám döntő pontokon szembe is szállt azzal: tagadta a „régifajta" jellem és cselekmény jelentőségét a regényben, s legfőbb esztétikai elvnek az irracionalista módra felfogott életprincípiumot tekintette. A lélek, s főképp a tudattalan ismeretlen területeit kívánta feltárni, az emberek, állatok, növények, tájak és égitestek közös lényegét felmutatni. Stílusa a mesteri leírás és megjelenítés, meg a prófétikus-propagandisztikus dagály végletei közt ingadozik. Vitalista — ám a haláltünetekre is hangsúlyt vető — koncepciójához igazodott szimbolikus formanyelve, amely közelebb állt W. Blake látomásos kifejezésmódjához, mint a francia szimbolistákéhoz, s amelyben központi helyet foglalt el a „sötétség", a „láng" és a „vér" szerkezetet is meghatározó, vezérmotívumjellegű metaforikája. Első jelentős regénye, a Sons and Lovers (1913, Róna I., Szülők és szeretők, 1968; film: Fiúk és szeretők, J. Cardiff, angol, 1960) még a realizmus nagy példáihoz igazodva mutatja be egy bá-