Világirodalmi lexikon 10. P–Praga (1986)
P - Pao Csao
lyája végéig. 1924-től a Corriere della Sera igen dolgos munkatársa. 1929-ben elsők közt lett a frissen alapított Accademia d'Italia tagja. Jelentősebb regényei ebből az időszakból: Santippe (1914, Lukits Gy. és Várkonyi N., Xantippe, 1925); Donne, madonne e bimtri ('Asszonyok, madonnák és gyermekek', 1915); La Madonna di mama ('A mama madonnája', 1916); Viaggio di un povero letterato ('Egy szegény irodalmár utazása', 1919); Io cerco moglie! (1920; A. Festa, Feleséget keresek!, 1927); Il mondo e rotondo ('Kerek a világ', 1921); Signorine ('Kisasszonyok', 1921); Il padrone sono me! ('Itt én vagyok a gazda!', 1922); Diario sentimentale della guerra ('Érzelmes napló a háborúból', 1923); La vera storia dei tre colori ('A háromszínű zászló igaz története', 1924); La pulcella senza pulcellaggio (1925, Jékely Z., Egy hajdani hajadon, 1959); I tre re con Gelsomino buffone del re ('A háromkirályok meg Gelsomino, a király bolondja', 1927); La sventurata Irminda! ('Szerencsétlen Irminda!', 1932); Il bacio di Lesbia ('Lesbia csókja', 1937); továbbá történeti és irodalomtörténeti írások Cavourról és az olasz állam létrejöttének koráról, í 11 _ Boiardóró\ és Ariostóró\. Ezekben a művekben minőségi fejlődés nem észlelhető. Panzini kiterjedt polgári olvasóközönsége elég művelt ahhoz, hogy értékelje az író klasszikus eszköztárát s azt a választékosságot, ahogyan felsorolja a tényeket meg az eseményeket (ám soha nem kárhoztatja őket, még akkor sem, amikor szörnyű évekről is ejt szót, az első világháborúról, az utána következő válságról, a fasizmusról!). A szerző a maga nyájas, művelt, önironikus módján kiszolgálja olvasói ízlését, és ennek fejében pályáján végig nem kényszerül felülbírálni álláspontját. Ebben az időszakban legnagyobb sikerét a két ókori tárgyú regényével aratta, a Szókratészról szóló Santippével és a Catullus életrajzát felelevenítő Il bacio di Lesbiával. A Padrone sono me! fittén vagyok a gazda!", 1922) c. regényében atyáskodó magatartással ugyan, de a szegény népet párfogolja a birtokaikat parasztjaiknak eladogató földesurakkal szemben; a szocialistákat azonban, különösen ha jogaikért harcolnak, meglehetősen tudatlan és elavult alakoknak ábrázolja. Talán legjobb regényében, az Egy hajdani hajadonban lágy érzelmességgel és szelíd iróniával idézi fel bolognai ifjúkorát, s benne Serafino történetét, aki parasztfiúból gazdag polgár, becsületes emberből kalandor lesz, aki öngyilkosságba kergeti a bájos, romantikus Berenicét, az egyetlent, aki meg tudná váltani. Főbb művei még: Saggio critico sulla poesia maccheronica ('Kritikai tanulmány a latin-olasz keveréknyelvű költészetről', 1886); Il diavolo nella mia libreria ('Ördög a könyvszekrényemben', reg., 1920); giorni del sole e del grano ('A napfény és a gabona időszaka', reg., 1929); Rose d'ogni mese ('Rózsák minden hónapban', reg., 1933); Il ritorno di Bertoldo ('Bertoldo visszatérése', reg., 1936); La valigetta misteriosa e altri racconti ('A titokzatos kézitáska és más elbeszélések', 1942); Per amor di Biancofiore ('Hófehérke szerelméért', tan.-ok, 1948). O Gyűjt, kiad.: Sei romanzi, fra due secoli ('Hat regény, két század között', 1939); Romanzi d'ambo i sessi ('Regények a két nemről', 1941); La cicuta, i gigli e le rose ('A bürök, a liliomok meg a rózsák', elb.-ek, 1950). O Magyarul még: 1—1 elb. (Ács J., Olasz novellák, anto., 1910; Früchtl E., Pásztortűz, 1926, 19.sz.; Wild E. Vasárnap, 1932, 24. sz.; Tóth L., Modern olasz novellák, anto., 1959). O írod.: R. Serra: Le lettere (1914); G. Mormino: Alfredo Panzini (1930); Ternay K.: Alfredo Panzini (1933); R. Simoni: Umanità ed arte di Alfredo Panzini (Nuova Antologia, 1939); G. De Robertis: Scrittori del Novecento (1940); G. Baldini: Alfredo Panzini (1941); A. Momigliano: Impressioni di un lettore contemporaneo (1958); G. De Rienzo: Alfredo Panzini (1969); E. Cecchi: Letteratura italiana del Novecento (1972). Majtényi Zoltán Pao Csao: Pao Ming-jüan (adott név); (Tunghaj, ma Csiangszu tart., 420 k. Csiangcsou, 466): kínai költő. Közrendű, szegény családból származott. Több kisebb hivatalt töltött be a déli (Liu) Szung-ház udvarában. Sok megaláztatásban volt része, egy időre el is hallgatott, mert a császár — maga is költő — féltékeny volt tehetségére. Később az egyik császári herceg pártfogoltjaként a hadseregben szolgált; lázadó katonák kezétől halt meg. O Jofu formában írt versei a népköltészeti hagyományból merítenek, de erőteljes, egyéni hang és csiszolt stílus jellemzi költészetét. A kínai költészetben ritka, szenvedélyes hangja nagy hatással volt a Tang-kor költőire, többek között Li Póra és Tu Fura is. Magyarul: 1 vers (Illyés Gy., Kínai szelence, 1958); 2 vers (Kosztolányi D., Idegen költők, 1966); 26 vers (Eörsi L, Szerdahelyi I., Weöres S., KKK, 1967); 1 vers (Képes G., Fordított világ, anto., 1973); 5 vers (Weöres L., Egybegyűjtött műfordítások, 1976). írod.: Tőkei F.: Műfajelmélet Kínában a III—V. században (1967). Kalmár Éva