Világirodalmi lexikon 10. P–Praga (1986)

P - Pausztovszkij, Konsztantyin

PAUSZ mesesorai erdőséget és Rjazanytól nem messze, egy Szolotcsa nevű faluban töltötte az év legnagyobb részét több mint két évtizeden keresztül: írt és legkedvesebb szórakozásának, a horgászásnak hódolt. Szolotcsa hamarosan amolyan írói alkotó­teleppé fejlődött, ott írta műveit Gajdar, Fraserman, Roszkin, Grosszmann. Pausztov­szkij 1938 őszétől fiatal prózaíró-jelöltek­nek tartott szemináriumot a Gorkij Iro­dalmi Intézetben. A Nagy Honvédő Hábo­rúban egy ideig haditudósító volt a déli arcvonalon, 1941 őszén azonban fölmen­tették a katonai szolgálat alól és Alma-Atába evakuálták; csak 1943 májusában térhetett vissza Moszkvába. A győzelem után Pausztovszkij folytatta irodalmi sze­mináriumait, növendékei között volt J. Bondarev, VI. Tyendrjakov, L. Krivenko, J. Trifonov. 1946-ban jelent meg legnagyobb írói vállalkozásának, az Életem regénye c. hatkötetes önéletrajzi művének első köny­ve. Az író hatvannégy éves volt, amikor 1956 őszén először jutott el külföldre; egy Odesszából induló és Leningrádba érkező hajó utasaként — írók, művészek csoport­jával — beutazta a görög szigetvilágot, látta Athént, Rómát, Párizst. Kora ifjú­sága óta tüdőasztma kínozta, 1962 tava­szán szívinfarktus döntötte ágyba. Hátra­lévő hat évében újabb infarktusok terhelték. Felépülésének szakaszaiban mégis még több külföldi út várja, ismét eljutott Párizsba, megláthatta Angliát is, Capri szigetén egy hónapot töltött 1965-ben; a téli hónapokat rendszerint Jaltában töltötte, Csehov háza közelében, az írók Alkotóházában. 1968 júliusában hunyt el; Taruszában, az Oka­parti kisvárosban helyezték örök nyuga­lomra; élete utolsó tizenhárom évében a taruszai dácsa volt írói aziluma s ez a közép-oroszok­i táj lett örökös nyughelye.­­ Pausztovszkij első könyve, a Morszkije nabroszki ('Tengeri vázlatok') 1925-ben je­lent meg és az 1928-ban kiadott Vsztrecsnije kombii ('Hajók találkozása') c. kötetével együtt nagyrészt olyan tárcáit, rövid elbe­széléseit tartalmazza, amelyeket­­odesszai, batumi, szuhumi és tbiliszi újságíróskodása alatt írt. E kötetei még semmi visszhangot nem keltettek. Elenyésző volt a kritikai fogadtatása a Blisztajuscsije ablaka (1929, Dalos L., A pilóta naplója, 1967) c. kaland­regényének is. Negyvenéves volt, amikor 1932-ben a Kara-Bugaz c. regénye egy csapásra ismertté tette a nevét. Gorkij is, Krupuzkaja, Lenin özvegye is nagy elisme­réssel írt erről a karcsú könyvről, amely a Kaspi-tenger egyik titokzatos öbléről szól, a természet gonosz erőinek legyőzéséről, a táj átalakításáról. Ennek a témának újabb változata a Kolhida (1934, A. J. Steiner., Mezítlábas Odisszeuszok, 1948; Seres A. J., Sultson I., Kardoss I., Az aranygyapjú földjén, 1955), amely a szovjet szubtrópus megteremtését, a Fekete-tenger délkeleti partvidéke mocsarainak lecsapolási munká­latait ábrázolja, bensőséges lírával. Tulaj­donképp­en csak e nagy sikerei után jelenik meg első nagyobb lélegzetű regénye, a Romantyiki (1935, Dalos L., Romantikusok, 1970). 1916-ban kezdte el írni taganrogi tartózkodása alatt, és csak hét év múlva fejezte be, erősen önéletrajzi ihletésű, lírai alkotás. Pausztovszkij a maga nemzedéké­nek, a huszonéves értelmiségieknek roman­tikus életérzését írja meg benne, az I. világháborúval a háttérben. Egy évvel ké­sőbb adják ki Csornoje morje (Szépe B., A Fekete-tenger, Északi történet, 1971) c. kisregényét, amelynek Hart nevű főfigu­ráját egyik író eszményképéről, A. Grinről mintázta. A mescsorai táj iránt érzett sze­retetéből fakadtak a Letnyije dnyi ('Nyári napok', 1937) és a Mescsorsztcaja sztorona ('A Mescsora-vidék", 1939) c. művei. Hatkötetes önéletrajzi regényciklusának első könyve, a Daljokije godi (1946, Szőllősy K., Letűnt esztendők, Nyugtalan ifjúság, 1958) meg­jelenését csak nyolc év múlva, 1954-ben követi a második, a Beszpokojnaja junoszty (Szőllősy K., Nyugtalan ifjúság, 1958); az első kötet értetlen kritikai fogadtatása so­káig elvette az író kedvét a folytatástól. (A regényciklus magyarul három kötetben je­lent meg úgy, hogy a magyar nyelvű kiadás az eredeti kiadás páros számú köteteinek címét viseli.) Közben írta a Poveszty o leszah (reg., 1948; Galló Á, F. Nagy L., Mesél az erdő, 1949) fejezeteit, amely a maga finom költői eszközeivel veszi ki részét az erdősítési program írói támogatásából. Egészen külön­leges alkotás a Zolotaja roza (eredeti vál­tozat: Szőllősy K., Az aranyrózsa, 1958; kiegészített: Dalos L., Szőllősy K., ua., 1973), amely lírai vallomások sorozata az írói munkáról; ez az egyik legjellegzetesebb Pausztovszkij-kötet, 1955-ben lát napvilá­got. Az önéletrajzi sorozat hátralevő kötetei: Nacsalo nyevedomovo veka (1956, Szőllősy K., Új korszak hajnalán, Nagy várakozá­sok kora, 1959); Vremja bolsih ozsidanyij (1958: Szőllősy K., Nagy várakozások kora, 1959); Broszok na jug (1961: Szőllősy K., Kitérő Délre, Barangolások könyve, 1965); Knyiga szkitanyij (1964: Szőllősy K., Ba­rangolások könyve, 1965). Ugyanebben az évben jelent meg a Dim­otyecsesztva (1964, Makai J., A haza füstje, 1965), amelyet még a Nagy Honvédő Háború alatt írt; a regény

Next