Világirodalmi lexikon 10. P–Praga (1986)
P - Pausztovszkij, Konsztantyin
PAUSZ mesesorai erdőséget és Rjazanytól nem messze, egy Szolotcsa nevű faluban töltötte az év legnagyobb részét több mint két évtizeden keresztül: írt és legkedvesebb szórakozásának, a horgászásnak hódolt. Szolotcsa hamarosan amolyan írói alkotóteleppé fejlődött, ott írta műveit Gajdar, Fraserman, Roszkin, Grosszmann. Pausztovszkij 1938 őszétől fiatal prózaíró-jelölteknek tartott szemináriumot a Gorkij Irodalmi Intézetben. A Nagy Honvédő Háborúban egy ideig haditudósító volt a déli arcvonalon, 1941 őszén azonban fölmentették a katonai szolgálat alól és Alma-Atába evakuálták; csak 1943 májusában térhetett vissza Moszkvába. A győzelem után Pausztovszkij folytatta irodalmi szemináriumait, növendékei között volt J. Bondarev, VI. Tyendrjakov, L. Krivenko, J. Trifonov. 1946-ban jelent meg legnagyobb írói vállalkozásának, az Életem regénye c. hatkötetes önéletrajzi művének első könyve. Az író hatvannégy éves volt, amikor 1956 őszén először jutott el külföldre; egy Odesszából induló és Leningrádba érkező hajó utasaként — írók, művészek csoportjával — beutazta a görög szigetvilágot, látta Athént, Rómát, Párizst. Kora ifjúsága óta tüdőasztma kínozta, 1962 tavaszán szívinfarktus döntötte ágyba. Hátralévő hat évében újabb infarktusok terhelték. Felépülésének szakaszaiban mégis még több külföldi út várja, ismét eljutott Párizsba, megláthatta Angliát is, Capri szigetén egy hónapot töltött 1965-ben; a téli hónapokat rendszerint Jaltában töltötte, Csehov háza közelében, az írók Alkotóházában. 1968 júliusában hunyt el; Taruszában, az Okaparti kisvárosban helyezték örök nyugalomra; élete utolsó tizenhárom évében a taruszai dácsa volt írói aziluma s ez a közép-oroszoki táj lett örökös nyughelye. Pausztovszkij első könyve, a Morszkije nabroszki ('Tengeri vázlatok') 1925-ben jelent meg és az 1928-ban kiadott Vsztrecsnije kombii ('Hajók találkozása') c. kötetével együtt nagyrészt olyan tárcáit, rövid elbeszéléseit tartalmazza, amelyeketodesszai, batumi, szuhumi és tbiliszi újságíróskodása alatt írt. E kötetei még semmi visszhangot nem keltettek. Elenyésző volt a kritikai fogadtatása a Blisztajuscsije ablaka (1929, Dalos L., A pilóta naplója, 1967) c. kalandregényének is. Negyvenéves volt, amikor 1932-ben a Kara-Bugaz c. regénye egy csapásra ismertté tette a nevét. Gorkij is, Krupuzkaja, Lenin özvegye is nagy elismeréssel írt erről a karcsú könyvről, amely a Kaspi-tenger egyik titokzatos öbléről szól, a természet gonosz erőinek legyőzéséről, a táj átalakításáról. Ennek a témának újabb változata a Kolhida (1934, A. J. Steiner., Mezítlábas Odisszeuszok, 1948; Seres A. J., Sultson I., Kardoss I., Az aranygyapjú földjén, 1955), amely a szovjet szubtrópus megteremtését, a Fekete-tenger délkeleti partvidéke mocsarainak lecsapolási munkálatait ábrázolja, bensőséges lírával. Tulajdonképpen csak e nagy sikerei után jelenik meg első nagyobb lélegzetű regénye, a Romantyiki (1935, Dalos L., Romantikusok, 1970). 1916-ban kezdte el írni taganrogi tartózkodása alatt, és csak hét év múlva fejezte be, erősen önéletrajzi ihletésű, lírai alkotás. Pausztovszkij a maga nemzedékének, a huszonéves értelmiségieknek romantikus életérzését írja meg benne, az I. világháborúval a háttérben. Egy évvel később adják ki Csornoje morje (Szépe B., A Fekete-tenger, Északi történet, 1971) c. kisregényét, amelynek Hart nevű főfiguráját egyik író eszményképéről, A. Grinről mintázta. A mescsorai táj iránt érzett szeretetéből fakadtak a Letnyije dnyi ('Nyári napok', 1937) és a Mescsorsztcaja sztorona ('A Mescsora-vidék", 1939) c. művei. Hatkötetes önéletrajzi regényciklusának első könyve, a Daljokije godi (1946, Szőllősy K., Letűnt esztendők, Nyugtalan ifjúság, 1958) megjelenését csak nyolc év múlva, 1954-ben követi a második, a Beszpokojnaja junoszty (Szőllősy K., Nyugtalan ifjúság, 1958); az első kötet értetlen kritikai fogadtatása sokáig elvette az író kedvét a folytatástól. (A regényciklus magyarul három kötetben jelent meg úgy, hogy a magyar nyelvű kiadás az eredeti kiadás páros számú köteteinek címét viseli.) Közben írta a Poveszty o leszah (reg., 1948; Galló Á, F. Nagy L., Mesél az erdő, 1949) fejezeteit, amely a maga finom költői eszközeivel veszi ki részét az erdősítési program írói támogatásából. Egészen különleges alkotás a Zolotaja roza (eredeti változat: Szőllősy K., Az aranyrózsa, 1958; kiegészített: Dalos L., Szőllősy K., ua., 1973), amely lírai vallomások sorozata az írói munkáról; ez az egyik legjellegzetesebb Pausztovszkij-kötet, 1955-ben lát napvilágot. Az önéletrajzi sorozat hátralevő kötetei: Nacsalo nyevedomovo veka (1956, Szőllősy K., Új korszak hajnalán, Nagy várakozások kora, 1959); Vremja bolsih ozsidanyij (1958: Szőllősy K., Nagy várakozások kora, 1959); Broszok na jug (1961: Szőllősy K., Kitérő Délre, Barangolások könyve, 1965); Knyiga szkitanyij (1964: Szőllősy K., Barangolások könyve, 1965). Ugyanebben az évben jelent meg a Dimotyecsesztva (1964, Makai J., A haza füstje, 1965), amelyet még a Nagy Honvédő Háború alatt írt; a regény