Világirodalmi lexikon 12. Rjab–Sez (1991)
R (folytatás) - Roca de Togores y Carrasco - Rocca, Gino - Roccatagliata Ceccardi, Ceccardo
sek'); Perfecto christiano ('A tökéletes keresztény'); De los sagrados huesos de Christo ('Krisztus szent csontjairól'). Memóriás a la passión de N. S. Jesu Christo ('A mi urunk Jézus Krisztus kínszenvedésének emlékére'). Orod.: M. Serrano Sanz: Apuntes para una Biblioteca de escritoras espanolas.. ., 2. köt., 1903). D. Radnai Margit Roca de Togores y Carrasco [roka de togoresz i karraszko], Mariano, Molins márkija (Albacete, 1812. aug. 17.—Lequeitio, Vizcaya, 1889. szept. 4.): spanyol író, politikus. J. de Espronceda y Delgadovid tanult Madridban, majd tizenhét évesen Alicantéban matematikát tanított. 1831-től II. Erzsébet királynő párthívei közé tartozott, több ízben volt miniszter, szenátor, nagykövet. 1837-ben nagy sikerrel mutatták be első művét, a Dona Maria de Molina c. történelmi drámát. 1865-ben a Spanyol Királyi Akadémia elnöke lett. Az 1866-os eseményeket követően megvált az unionistáktól, és újból elfoglalta helyét az irodalmi életben. Megírta a Crónica de Enrique VIII de Inglaterra ('Angliai VIII. Henrik krónikája') és a La sepultura de Cervantes ('Cervantes sírja'), továbbá a La Manchega (reg., 1874) c. munkáit. Stílusa a klasszicizmus és a romantika jegyeit egyaránt magán viseli. O Irod.: A. Gallego: El Marqués de Molins. La vida y sus obras (1912). Marth Hildegard Rocca [rokká], Gino (Mantova, 1891 febr. 22.—Milánó, 1941. febr. 13.): olasz író, kritikus. Az Avanti, majd a Popolo d'Italia színházkritikusaként tevékenykedett, de már 1914-ben F.frenini bemutatta Il sol sui veri ('A nap az igazakra süt') c. komédiáját. Színpadi műveiben a kesernyésen érzelmes történések szereplői a civilizáció okozta szorongások közepette élik színpadi sorsukat, gondjaikban, összeütközéseikben korabeli társadalmi ellentmondások tükröződnek. A szeszélyes női természet túlzásait változatos, színes eszközökkel eleveníti meg, pl. az Il mondo senza gamberi ('A világ rákok nélkül', 1933) c. művében. Korának népszerű írója, akinek írói működésénél az utókor számára fontosabb, hogy a velencei Biennale egyik alapítója volt. Munkásságában jelentős helyet foglalnak el a velencei dialektusban írott komédiák: Le no i xe mati no li volemo ('Ha nem őrültek, nincs rájuk szükségünk', 1926), Scorzeta de limon ('Citromhéj') és Sior Tita páron, ('Tita mester', 1928). Nagy sikert aratott Le liane ('A liánok', 1920) c., néger környezetben játszódó és a faji kérdést vizsgáló drámájával, valamint a L 'uragano, (1919; Gáspár M., Az orkán, 1933) c. regényével. Filmforgatókönyveket is írt. O Egyéb színpadi művei: Tragédia senza eroe ('Tragédia hős nélkül', 1924); Gli amanti impossibili ('Lehetetlen szerelmesek', 1925); Il terzo amante ('A hatalmas harmadik', 1929); Il re povero ('A szegény király', mesejáték 1939). O Gyűjt. kiad.: Teatro scelto ('Válogatott színművei', 1967). O írod.: Balla I.: Három vidám olasz premier (Pesti Hírlap, 1929. jan. 4.); Brelich M: Két olasz író. Gino Rocca, Luigi Chiarelli (Budapesti Hírlap, 1930. máj. 29.); M. Ferrigni: Cronache teatrali (1937); S. D'Amico: Il teatro italiano del Novecento (1937); R. Calvini: Gino Rocca, personaggio da romanzo (La Stampa, 1941. márc. 13.); E. Possenti: Gino Rocca (La lettura, 1941. ápr.); R. Simoni: Trent'anni di cronaca drammatica, 1. köt. (1951). Nyerges László Roccatagliata Ceccardi [rokkátalidtá csekkárdi], Ceccardo (Ortonovo, La Spezia köz., 1872. jan. 6.—Genova, 1919. aug. 3.): olasz költő. Gazdag liguriai családból származott, jogot tanult, de a család anyagi nehézségei miatt nem fejezte be egyetemi tanulmányait. Az „átkozott költő" szerepét játszotta, minden konformizmussal szembeszállt, bohém életmódot folytatott. Számos folyóiratnak dolgozott (II Caffaro, Gazzetta di Genova, L'idea liberale, La vita moderna, Vita nova, II Secolo XX, II Popolo), részt vett a M. Novaro vezette Riviera ligure nevű költői csoportosulásban. Költészetében kezdetben hatott rá Carducci, főként az Apua Mater (1905) c. realista, környezetábrázoló, a ligur tájat megelevenítő verseiben; később verseinek hangvétele megváltozott és dekadens jegyeket vett fel. Első verseskötetét 1895-ben publikálta Libro dei frammenti ('Töredékek könyve') c. 1915-ben D'Annunzióhoz hasonlóan követelte Olaszok-nak az I. világháborúba való belépését. Versei az avantgarde költészet legjelesebb itáliai költői közé emelik. Főbb művei még: In morte di due bambini innamorati ('Két szerelmes kisgyerek halálára', 1901); Il viandante ('A vándor', 1904); Al principe di Roma ('Róma hercegének', 1905); Sonetti e poemi ('Szonettek és poémák', 1910); Sillabe ed ombre ('Szótagok és árnyak', 1925). Gyűjt. kiad.: Antologia ceccardiana ('Ceccardi-antológia', T. Rosina kiad., 1938). O írod.: L. Viani: Ceccardo Roccatagliata Ceccardi (1929); T. Rosina: Ceccardo Roccatagliata Ceccardi (1937); U. Clades: Roccatagliata Ceccardi (1969); Ordasi Zsuzsa