Világirodalmi lexikon 14. svád–Szy (1992)
S (folytatás) - Szehotepibré tanítása - Szei Sónagon - Szeikilosz sírfelirata - szeirai - Szejdiljev, Kara - Szejfi, Fatih; Szejfi-Kazanli - Szejfullin, Szaken
bambara de Ségou: Bakari Dian et Bilissi (Bulletin de l'I. F. A. N„ 1973); G. Dumestre—L. Kesteloot: La prise de Dionkoloni, épisode de l'épopée bambara (1975); G. Dumestre: La geste de Ségou (1979); N. Koumare: Da Monzon Diarra, roi de Ségou (1979); L. Kesteloot: Le mythe et l'histoire dans la formation de 1'empire de Ségou (1980); 0. Ba: Uber Heldentypen und Tugendideale im Bambara-Epos und einigen deutschen Epen (1982); A. K. Ba: L'épopée de Ségou (1987); L. Kesteloot: La problématique des épopées africaines (Neohelicon, 1989); Biernaczky Sz.: Az afrikai hősi epika (Afrikai népköltészet — egyetemes folklór. Összehasonlító műfaji vizsgálatok, 1990). Biernaczky Szilárd Szehotepibré tanítása (i. e. 19. sz.): egyiptomi mű. Az Abüdoszban előkerült emlékkövön Szehotepibré herceg hieroglifákkal írt felirata olvasható. Miután elmondja életének néhány mozzanatát, rátér tanításának előadására, mely gyermekeinek szól. A tanítás voltaképpen egy himnusz az akkori király, III. Amenemhat tiszteletére. Fellengzős stílusban magasztalja az uralkodót, különböző istenekhez hasonlítja, többek között a Naphoz, aki fényesebben ragyogja be az országot mint a napkorong. Lelkére köti gyermekeinek, hogy hallgassanak tanítására, mert ez mutatja meg a boldogulás útját. Figyelmeztet arra, hogy aki fellázad a király ellen, annak temetés sem juthat osztályrészül, holtteste pedig a folyóba kerül. O A szöveg befejezésül felszólítja azokat, akik elhaladnak az emlékkő mellett, hogy mondják el a Halotti imát, mely az elhunyt lelke számára így biztosítja a halotti áldozatok elnyerését. O Kiad.: K. Sethe: Ägyptische Lesestücke (1924. 68 sk.) O Ford.: A. Erman: Die Literatur der Agypter (1923. 120 sz.). G. Posener: L'enseignement loyaliste (1976). Kákosy László Szei Sónagon: —Sei Shönagon Szeikilosz sírfelirata (i. e. 2. sz. vagy utána): iambikus szkolion, amelyet zenei jelölések kísérnek. 1883-ban fedezték fel a kisázsiai Tralleisz (ma: Aydin, Törökorban). Szövege a következő: Halandó, vígadj, könnyed ne ontsd, hidd el, kár! Rövid az élet, hamar száll, időd, ha lejár, a halál vár. (ford.: Szabó M.) Kiad.: C. v. Jan: Musici scriptores Graeci (Melodiarum reliquiae, Supplementum, 1899); E. Martin: Trois documents de musique grecque (1953). O Magyarul: Forrai M.: Ezer év kórusa (1943). O írod.: W. Fischer: Das Grablied des Seikilos (Amman-Festgabe, 1. köt., 1953, 153—165). Csepregi Zoltán szeirai: —>catena Szejdlijev, Kara (Karagan, 1915. jan. 1. —Asabad, 1971. máj. 2.), türkmén költő. Oroszul is alkotott. Tanítóképzőt (1932), majd egyetemet végzett (1934—1941). A türkmén nemzeti színház igazgatója (1943 —1944), 1964-től a Türkmén SzSzK kulturális minisztere, a Legfelsőbb Tanács tagja volt. Első verseskötete Lira poéta ('A költő lantja') c. 1941-ben jelent meg. O Főbb verseskötetei még: Bojevoje vdohnovenyije ('Lelkesítés harcra', 1942); Pod viszokim szolncem ('A magas nap alatt', 1955); Cveti Ingyii ('India virágai', 1960). O Magyarul: 1 vers (Radó Gy., Szovjet Kultúra, 1953, 5.); 2—2 vers (Urbán Eszter, uo., 1955, 12.; Imecs B., Térey S., A szovjet költészet antológiája, 1955); 1 vers (Tótfalusi I., Auróra, anto., 1967); 6 vers (Tandori D., Csillagok órája, anto., 1980). Kicsi Valéria Szejfi, Fatih; Szejfi-Kazanki (írói név); (Karamii, 1888. márc. 22.—?, 1937. aug. 5.): tatár drámaíró, elbeszélő, újságíró. Parasztcsaládban született. Eredetileg történelemtanár volt, s az irodalmi és társadalmi élet szervezője. Részt vett az 1927— 1928-ban bevezetett latin írás előkészítési és terjesztési munkálataiban, az új írásbizottságnak, a Jangalisznak az elnökeként. A sztálini megtorlás áldozataként halt meg. O Főbb művei: Hikejeler ('Elbeszélések', 1934). O Gyűjt. kiad.: Szajlanma eszerler ('Válogatott művei', 1960). O trad.: A. Ginijatullina: Piszatyeli szovjetszkovo Tatarsztana (1970). Henryk Jankowski Szejfullin, Szakén; Szadvokasz (írói név); (Iligyinszkoj, Karaganda, 1894. jún. 12. —Alma-Ata, 1939. febr.): kazah író. Orosz iskolákban, majd az omszki tanítóképzőben tanult. 1916-ban csatlakozott a kazah felszabadító mozgalomhoz, 1917-ben a bolsevikokhoz. 1918-ban az ellen forradalmárok fogságába került, az utolsó pillanatban menekült meg Annyenkov atamán halálvagonjából. 1919. márc.-tól magas szovjet állami tisztségeket töltött be. 1925-től kazah lapok főszerk.-je volt. A sztálini törvénysértések áldozata lett, később rehabilitálták. Versei Majakovszkij hatását tükröz