Világosság, 1971. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)

1971 / 11. szám - Erdélyi Ágnes: Két Hegel: Adalékok egy marxista Dilthey-képhez

problematika­. A „történeti” itt egyszerűen annyit jelent, hogy vallástörténeti. Dilthey szerint Hegel a vallásban kereste annak okát, hogy a polisz vallást a pozitív kereszténység váltotta fel. Nos, megmutatható, hogy amit Dilthey meglát Hegel­ben, az Hegel fejlődésének egy bizonyos szakaszán — Frankfurtban — reális alternatíva. Csakhogy — Hegel további fejlődése ezt bizonyítja — nem ez a teljes Hegel. Hegelt nem lehet a frankfurti periódus­ból kiindulva megérteni, ahogyan Dilthey teszi; a frankfurti periódus az, ami külön magyarázatra szo­rul. Lukács ad erre magyarázatot, s ez egyben magya­rázatul szolgál arra is, hogy Dilthey miért éppen ezt a problematikát látta meg Hegelben. A pozitivitás társadalmát, a fennállót, Hegel frank­furti korszakában megváltoztathatatlannak tekintet­te, és arra a kérdésre keresett választ, hogy az indivi­duum hogyan élhetne emberi életet e társadalomban. És amikor a keresztény vallásban találta meg az adek­­vát eszközt az individuum harmóniájának helyreállí­tására, akkor valóban megjelenik nála a Dilthey által meglátott probléma: Jézus tanításainak a pozitív, autoritatív keresztény vallással való szembeállítása. ( A feloldást Hegel Jézus tanításainak oldalán látja: „Hogyan valósíthatók meg Jézus tanításai a tényle­ges életben?”) Sőt, Diltheynek abban is igaza van, hogy Hegel szerint Jézus tanításaiban már megvan a későbbi pozitív vallás „csírája”, mégpedig az, hogy Jézus nem volt következetes a vallásos hitnek a morá­lis öntudatra való alapozásában: „Zsidó volt; hitének és evangéliumának principiuma a kinyilatkoztatott hit, ahogyan azt a zsidók tradíciója hagyományozta számára; ugyanakkor azonban hitének princípiuma saját szívének eleven kötelesség és jogérzéke is.”10 És Hegel Frankfurtban ez utóbbit véli szembeszegezhe­­tőnek a kinyilatkoztatott vallás pozitivitásával . Jézus tanításainak követése a tényleges életben tehát a val­láson belül megszünteti — legalábbis szubjektíve, az individuum számára — a pozitivitást. Hegel frankfurti korszakának tehát valóságos alter­natívája az a problematika, melyet Dilthey meglát. Lukács György interpretációja azonban meggyőzően mutatja, hogy itt egy sajátos „válságproblematikáról” van szó, melyet nem lehet a hegeli problematika egé­szére általánosítani. Lukács az egész frankfurti perió­dust egyértelműen társadalmi-politikai okok kivál­totta válságperiódusként értékeli.11 Nem egy társa­dalmi válság filozófiai lecsapódásáról van itt szó, ha­nem arról a sajátos szituációról, hogy az európai, első­sorban a francia fejlődés hatására Hegel feladja ko­rábbi illúzióit, a polgári társadalom elfogadása azon­ban a humanista számára az individuum életét teszi szükségképpen problematikussá. „Németország jelen­tős polgári humanistáinak azzal a bonyolult és ellent- 682 mondásos szükségszerűséggel kellett szembenézniük, hogy a polgári társadalmat egyfelől elismerjék, mint szükséges és egyedül lehetséges, mint haladó valósá­got igeneljék, és ugyanakkor, másfelől, ellentmondá­sait nyíltan és kritikusan kimondják, az embertelen­ség előtt, mely annak lényegéhez tartozik, ne hajtsa­nak apologetikusan fejet.”12 Egyfelől adva van tehát a polgári társadalom objektíve megváltoztathatat­­lanként elfogadott valósága, s ugyanakkor másfelől, az ezt a társadalmat a maga embertelenségében elfo­gadni képtelen individuum. És amikor Hegel először találja szembe magát ezzel a problémával, akkor nem is annyira filozófiailag próbálja megragadni a problé­mát, hanem mintegy kifejezni ennek — a polgári tár­sadalmat szubjektíve elfogadni képtelen — indivi­duumnak az „életérzéseit”. Itt jelenik meg a vallás, mint amely az individuális élet számára önmagában le­­küzdi a pozitivitást, itt jelenik meg a „szeretet” kate­góriája, mely megszünteti az ember megosztottságát, és a vallás lesz a szeretet legmagasabb formája — a fennállót azonban mindez teljesen érintetlenül hagyja. „A vallásos szubjektivitás szélsősége itt jelenik meg a társadalmi pozitivitás elleni humanisztikus törek­vésként”13 — s ezt nevezi Lukács Hegel „frankfurti szubjektivizmusának”, ugyanakkor azonban hangsú­lyozza, hogy „az individuális élet problémáiból való kiindulás valami olyasmi, amit Hegelnél kizárólag a frankfurti átmeneti válság idején találunk meg”14. Nem véletlen, hogy Dilthey éppen a frankfurti perió­dus szubjektivizmusát, a polgári társadalmat szub­jektíve elfogadni képtelen, és ezért válságba került individuum problematikáját fedezi fel Hegelben, hi­szen maga is egy válságproblematikából kiindulva jut el szubjektivisztikus megoldáshoz. Nem látja azonban azt a döntő különbséget, hogy míg Hegelnél e válság oka a polgári társadalom szubjektív elutasítása (objek­tíve ez az individuum nemcsak elfogadja, de érintet­lenül hagyja a polgári társadalmat), addig nála egy — a maga teljességében nem is tudatosított — objek­tív válságszituáció filozófiai lecsapódásáról van szó. A problémák azonossága tehát csak látszólagos ; való­­jában Hegel „frankfurti szubjektivizmusa” a polgári társadalom kérlelhetetlen valóságának kifejeződése a 9 Lásd 7-es jegyzet (Ges. Lehr. IV. 23. o.) Nem arról van szó, hogy Dilthey nem látja meg a hegeli szövegben azt, aminek alapján Lukács kialakítja álláspontját, csakhogy ezekben sem lát többet annál, amit korábban hegeli „fogásnak” nevezett: „Hegel a maga módján, hogy történetileg nézze a dolgokat, a görögök politikai életfeltételeiből in­dul ki.” (Ges. Sehr. IV. 66. o.) 10 Idézi Dilthey, Ges. Sehr. IV. 24. o. 11 Dilthey Frankfurttal kapcsolatban egyáltalán nem beszél társadalmi­politikai okok kiváltotta válságperiódusról, legfeljebb „a filozófiai ideálok és a személyes sors közötti” diszkrepanciáról. (Ges. Lehr. IV. 41. o.) 12 Lukács, Der Junge Hegel. Neuwied/Berlin 1967. 149—150. o. 12 im. 162. o. 14 Lukács, im. 145. o. Lukács itt éles polémiát folytat mindazok — köz­tük Dilthey — ellen, akik Hegelt az ifjú Hegel „frankfurti szubjek­tivizmusából” kiindulva próbálják megérteni. Maga is az ifjú Hegelt tartja a hegeli rendszer „kulcsának”, de szemben a „Hegel-hamisí­­tókkal”, nem Frankfurt, hanem Bern Hegelét.

Next