Világosság, 1974. január-június (15. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 2. szám - Kelecsényi László: A lengyel múlt médiuma

A wroclawi pályaudvaron 1967. január 8-án este a már mozgásban levő varsói vonatra felugrott egy har­mincöt-negyven év körüli, sötét szemüveget viselő férfi. Az ugrást elvétette és két vasúti kocsi közé esett. Néhány órával később az egész világ megtudta, hogy a baleset áldozata Zbigniew Cybulski, a híres és nép­szerű színész, Andrzej Wajda barátja és alkotótársa, a lengyel filmművészet és filmiskola legjellegzetesebb képviselője. Cybulski halálával egy sikerekben bővelkedő filmtör­téneti korszak zárult le. Bár a lengyel film válsága már az előző években is érezhető volt, a mindent le­záró végső pontot mégis ez a tragikus esemény jelenti, mert ezzel —­ a hős halálával — vált végérvényessé, hogy többé már nem lehet visszatérni az ellenállás, a fájdalmas történelmi múlt világának megj­elenítéséhez. Ki volt tehát ő, Zbigniew Cybulski, vagy ahogyan odahaza Lengyelországban becézték, Zbyszek? Ho­gyan lehetséges, hogy egy ember már életében legenda tárgya legyen és halálával csak a koronát tegye fel erre a különös helyzetre? Hogyan válhat teljesen eggyé színész és szerepe, hogyan keveredhet össze úgy a művészet és a valóság, hogy a mű katarzis élményé­nek kiváltásán túl, valódi, emberi tragédiák okozója legyen? Ha ezekre a kérdésekre feleletet akarunk kapni, akkor előbb a lengyel félmúlt és múlt, közvetlenül a háború és az ellenállás, közvetve pedig úgyszólván az egész lengyel történelem alapvető problémáit kell megvizs­gálnunk. A lengyel tragédia történeti háttere Andrzej Wajda Lotna (1959) c. filmjében, amely 1939 szeptemberében, a német támadás idején játszódik, sűrítve kapjuk a lengyel nép tragédiájának leírását. Wajda filmjében a lengyel hadsereg, amely ekkor még szinte feudális, nemesi lovashadsereg volt, karddal és lándzsával védekezik az országba betörő és a leg- 36 korszerűbb hadieszközökkel felszerelt német csapa­tok ellen. Miközben a lengyel tisztek fő problémája egy gyönyörű szép fehér ló, Lotna birtoklása. Iszo­nyú anakronizmus ! Az ország a végső pusztulás szélén áll, s akik még tehetnének érte valamit, azok múlt századi romantikus illúziókat kergetve statisztálnak a végső összeomlás körül. 1939 szeptembere csak kulminációs pontja volt az egész eddigi lengyel történelem mozgásának. Vég­pontja egy szükségszerű, de nem végzetszerű hanyat­lásnak. Nevezetesen annak, hogy a lengyel nemzet és legtöbbször a lengyel nép is illúziók, történelmi tév­eszmék foglya volt, hol az objektív történelmi fejlő­désnek kiszolgáltatottan, hol pedig különböző hatalmi mechanizmusok manipulációjától fogvatartva. Len­gyelország egészen a második világháború befejezé­séig sohasem állt a történelmi haladás élvonalában, sőt az ország története folyamán legtöbbször a hazasze­retet és a haladás ellentmondásba került egymással. Ha ennek okait próbáljuk kutatni, akkor nem tehet­jük meg azt, hogy az egész dolgot az egyenlőtlen történelmi fejlődés számlájára írjuk. Nagyon is köny­­nyű magyarázat lenne, ha a nyugat- és kelet-euró­pai országok közötti fejlődésbeli eltérésben keresnénk magyarázatot a lengyel történelem sajátos problé­máira. A középkor végén, az újkor elején az eredeti tőkefel­halmozás, a nagy földrajzi felfedezések és az új keres­kedelmi útvonalak kialakulása döntő módon megvál­toztatták az egész világ arculatát. Nyugat-Európában, amely ennek a fejlődésnek bölcsője és későbbi haszon­­élvezője volt, kialakult a tőkés termelési mód és tár­sadalmi rendszer alapja, keleten pedig, ahol ez a vál­tozás nem ment végbe, maradt a régi rend, konzervá­lódott a feudalizmus. Ez azonban a lengyel történel­met az általánosság szintjén határozza meg csupán, mert ugyanez jellemző volt Csehországra, Magyaror­szágra, Oroszországra és a Balkán-félsziget államaira is. Az igazi magyarázatot az általánosságokon túl­menő különös okokban kell keresnünk. MAI MÍTOSZOK A lengyel múlt médiuma Zbigniew Cybulski „A múlt gonosz kétéltű. Érzékeink számára egyszer s mindenkorra elveszett és holt, jelen­léte és elpusztíthatatlansága azonban szívósan kitart az emlékezetünkben.” KAJETAN­KOVIC

Next