Világosság, 1974. július-december (15. évfolyam, 7-12. szám)
1974 / 8-9. szám - Kónya István: Kálvin és Servet
524 alkata lehetetlenné tette, hogy a magáén kívül más vélemény iránt türelemmel viseltessék, s talán épp ez volt az oka az általános botránkozás körének, a Servet szomorú esetének is.”34 Nem Kálvin személyében vannak a tragédia igazi okai, hanem a már jelzett ellentmondásban, amely despotává tehet olyan embereket, akiket erre ráadásul még egyéni adottságaik is hajlamosakká tesznek. Kováts J. István jár legközelebb az igazsághoz, amikor azt mondja, hogy Servet bukása két forrásból fakad: ,,. . . egyfelől abból, hogy a protestantizmus terén a túlzó irányzatot képviseli, másfelől abból, hogy ez arra az időre esik, amikor a protestantizmus a megvalósulás korszakába lép.”35 Kissé szigorúbb megfogalmazásban ugyan - hiszen nála nem Kálvin, hanem Servet védelmezéséről van szó! - lényegében ugyanezt mondja Tollin is: ,, ... a spanyol kivégzése Genfben mind a mellett is protestáns tény, természettes és kimaradhatatlan eredménye az akkori protestantizmusnak. Kálvin az a férfi, akit korának összes protestantizmusa megbízott, hogy a protestantizmusnak minden eretnekségtől való nyilvános megmentése érdekében az egész keresztyén Európa szeme láttára a lángok közé dobja azt az embert, aki a szentháromság tanát megtámadta.”36 Abban az átvitt értelemben, ahogy ezt Tollin is érti, valóban az akkori - Kováts J. István előbb idézett kifejezését használva - „a megvalósulás korszakába lépett” egész protestantizmus „megbízásából” cselekedett Kálvin, védve az éppen általa kiteljesített, dogmatikailag lezárt polgári reformációt Servet „túlzó irányzata” ellen. Kálvin és társai természetesen igyekeznek utólag elméletileg is indokolni a genfi máglyát. „A Servet-pör irodalmát maga Kálvin nyitja meg . . . Már Servet kivégeztetésének évében, 1553. november 22-én azt írja Bulfingernek, a zürichi lelkésznek: »Mihelyt időm engedi, rövidre fogott könyvecskében mutatom meg, milyen szörnyeteg volt (Servet), nehogy a gonosz emberek, miként Bázelben, szitkozódjanak és a tudatlanok zúgolódjanak«.. . Kálvin munkája előbb latinul jelent meg. . . . valószínűleg 1554. február derekán.”37 Bulfinger december 13-án így válaszol: „Láss utána, Kálvinom, hogy minden jók számára szorgalmatosan és kegyesen lefesd Servetet az ő végsorsával úgy, hogy mindenki megborzadjon a bestiától.”38 Kálvinnak ezt a művét Zweig - Castellio nyomán - igen lesújtó hangon bírálja. Azt mondja, hogy ez a könyv Kálvin ,,. . . egyik leggyengébb munkája. Calvin maga is megmondja, hogy elhamarkodva (tumultuarie) és idegesen dobta ki. Hogy mennyire bizonytalanul érezte magát ebben a ráerőszakolt védelemben, az is bizonyítja, hogy tézisét Genf minden lelkészével aláíratta, hogy ne kelljen egyedül viselnie a felelősséget.”39 A XVI. század valóban nem ismerte vallási türelmet, s így nem pusztán a Servet-ügy indokolása vagy saját felelősségének az enyhítése íratta meg Kálvinnal ezt a művet, hanem az az elméleti cél is, hogy megindokolja az eretnekek megbüntetésének szükséges voltát elméletileg is. Ez pedig világos megtagadása a vallási türelem minden gondolatának. A dogmatikailag lezárt protestantizmus már nem engedhette meg dogmáinak bírálatát vagy az attól való eltérést. Kálvin kortársainak döntő többsége egyetértett Servet kivégzésével, s az eretnekek megbüntetésére vonatkozó kálvini felfogással. A vallási türelem és a lelkiismeret szabadság kora csak a XVII. században nyílott meg, s diadalra a XVIIIXIX. század polgári demokratikus fejlődése vitte. Ez a korszak felszakította a XVI. század közepén bezárult kálvini dogmatika ortodox láncát, s a teológiai elmélet liberalizálódása valamint a kialakult polgári demokratikus társadalmi rendszerek demokratizálódása feloldják azt az ellentmondást, amely a Servettragédia alapvető oka volt.40 Mindez nem változtat azon a tényen semmit, hogy Miguel Servet az egyetemes emberi tudomány mártírja, a reneszánsz gondolkodás egyik kimagasló képviselője, akinek neve és emléke ott van feljegyezve, ahol Giordano Bruno és a vallási gyűlölség többi áldozatának a neve ragyog. V KÓNYA ISTVÁN 34 Kováts J. István: Kálvin és Servet. Id. kiadás, 12. o. 35 H. Tollin: Servet Mihály jellemrajza. Id. kiadás 5-6. o. 36 Kováts J. István: Kálvin és Servet. Id. kiadás 3-4. o. 37 Idézi: Kanyaró Ferenc: Unitárius történetírás és kálvinortodoxia (Servet és Kálvin) Stein, Kolozsvár, 1895. 86. o. 38 Kálvin János: A Szentháromság igaz hitének védelme a spanyol Servet Mihály borzasztó tévedéseivel szemben. 1554. Id. kiadás. 39 Zweig, I. m. 163. o. 40 A kálvinista egyházak képviselői 1903. október 27-én - Servet kivégzésének 350. évfordulóján - Genfben egy engesztelő emlékművet állítottak fel. Az emlékmű felavatásakor Émile Doumergue, a kiváló Kálvin-kutató mondott beszédet. Az emlékmű felirata: „Mi, Kálvinnak, a mi nagy reformátorunknak tisztelő és hálás fiai, de akik kárhoztatunk egy tévedést, amely korának tévedése volt, és szilárdul ragaszkodunk a lelkiismeret szabadságához, a reformáció és az evangélium igazi elvei értelmében — emeltük ezt az engesztelő emléket 1903. október 27-én.” Ld. Doumergue: Művészet és érzelem Kálvinnal és a kálvinizmusban. — Holland-Magyar Kálvinista könyvtár 2. Bethlen G., Budapest, 1922. 97-98. o.