Világosság, 1985. január-június (26. évfolyam, 1-6. szám)

1985 / 1. szám - Klima Gyula: Paradigmák és valóság: Thomas S. Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete

A szociológia valami módon redukálható a biológiára, a biológia a kémiára és a kémia a fizikára. Nos, egyetlen tudományfilozófusról sem lehetne állítani, hogy valaha is ebben a formában, egyszerre és ugyanazzal a hangsúllyal vallotta volna ezeket a pontokat, mégis, azt lehet mondani, hogy abban az értelemben jól jellemzik ezek a pontok a Kuhn előtt uralkodó logikai pozitiviz­mus tudományfelfogását, hogy az általuk kifejezett állás­pontok vagy kimondatlan (pl. 1,3; habár voltaképp ez utóbbi szellemében fogalmazódik meg az ún. korrespon­­dencia-elv), vagy kimondott (pl. 2, 4—9) előfeltevések­ként erősen megszabták a logikai pozitivista tudomány­filozófusok problémafelvetéseit és állásfoglalásait. A Kuhn által nyújtott alternatív tudományfelfogás ezzel szemben a következő pontokkal jellemezhető.3­­ .Normál tudomány és tudományos forradalmak megkü­lönböztetése. Egy tudomány, fejlődése során bizonyos ön­magukban is jól jellemezhető, esetleg többször vissza­térő periódusokon megy keresztül: normál tudomány — krízis — forradalom — új normál tudomány. A nor­mál tudomány időszakát az adott tudományágat művelő tudósok közösségének az e közösség tagjai által elfoga­dott játékszabályok szerint zajló „rejtvényfejtő” tevé­kenysége jellemzi, így pl. a kopernikuszi fordulat előtt az asztronómusok számára a „feladvány” évszázadokon keresztül a régi mozgások mind pontosabb leírása és pre­­dikciója volt, a „fő játékszabály” pedig, az a püthagoreus­­platonikus filozófiai megfontolásokon nyugvó követel­mény, hogy ezeket a mozgásokat egyenletes körmozgá­sok eredőjeként állítsák elő (hacsak lehet, a nyugvó Föld­del a középpontban).­ A „normál” tudományos tevé­kenység közben azonban egyre több anomália, ti. az adott játékszabályok szigorú betartása mellett megoldhatatlan rejtvény halmozódik föl, ami előbb-utóbb krízisre vezet. Ilyen anomáliák voltak a régi asztronómiában az eudoxo­­szi—kallipposzi—arisztotelészi kozmológia prediktív pontatlanságai, képtelensége az égitestek közeledésének és távolodásának magyarázatára, a ptolemaioszi rendszer fizikai interpretálhatatlansága,az idővel növekvő, és a mű­szerek tökéletesedésével egyre jobban észlelhető pontat­lanságai, és végül de nem utolsó sorban bonyolultsága, to­vábbá a fő játékszabály szempontjából nem egészen „tisz­ta trükkök” (excenterek, elvánsok) bevezetése. (Koper­nikusz elsősorban ez utóbbi anomáliák miatt kritizálta a ptolemaioszi rendszert.) Az anomáliák fölszaporodásá­val zavar áll be a normál tudományos tevékenységben: a tudósközösségek egyre hajlamosabbak elfogadni, s nem puszta devianciának tekinteni, a bizonyos játékszabályo­kat megkérdőjelező, módosító vagy elvető megoldásokat, beáll a krízis, a „forradalmi helyzet” a tudomány törté­netében. A krízis megoldása a többé vagy kevésbé for­radalmi megrázkódtatások nyomán megszülető új normál­tudomány létrejötte, amely új feladványokkal, és új já­tékszabályokkal látja el a tudósközösséget. Ezt a folya­matot illusztrálja az asztronómia története Kopernikusz­­tól Newtonig, az új normál tudomány megteremtőjéig. 2. Paradigmák. A normál tudományos tevékenységet, illetve a normál tudományt az ún. paradigmák jellemzik. Könyvének 1969-es utószavában (a magyar kiadásban 231—277. o.), Kuhn a paradigma fogalmának két fő értel­­m­­mezését adja. A paradigma, egyik értelmében ama cso­portos elkötelezettségek rendszere, amelyek egy adott tudományos közösség tagjai számára, mint ilyenek számá­ra, részben formálisan, részben informálisan kötelezőek. A fentebbi rejtvényfejtési analógiánál maradva, azt mond­hatjuk, hogy a paradigma ebben az értelemben a normál tudományos tevékenység játékszabályainak rendszere. A paradigma fogalmának másik fő értelmezése, a paradigma szó szerinti, csak valamelyest kitágított értelme. A pa­radigma ebben az értelemben valamilyen közös példa, amely mintaként szolgál más esetek megítélésében és a problémák megoldásában, pontosan abban az értelem­ben, ahogy a „causa” szó deklinációja mintaként szolgál a „via” szó deklinációjához. 3. Krízis. Az egyik paradigmáról a másikra való áttérést nem az váltja ki, hogy az új paradigmával járó elméletek­re jobb evidenciáink vannak, mint a régi paradigmába tar­tozókra. Az áttérés kiváltója a régi paradigmában fölhal­mozódott anomáliák tömege, amely lehetetlenné teszi a rejtvényfejtő tevékenységnek a régi paradigma szabályai szerinti folytatását. 4. Inkommenzurábilitás. Egy tudományos forradalom nyo­mán létrejövő új normál tudomány, illetve az azt megte­remtő paradigma alig-alig hasonlít a forradalom előttire: nem lehet azt mondani, hogy az új paradigmában választ adhatunk a régi paradigmában felmerülő összes kérdésre, plusz egy csomó más kérdésre is, mivel a régi paradig­mával megszűnik a régi kérdések nagy része is, az új paradigmában ugyanazok a jelenségek egészen másként osz­­tályozódnak, és az új módon osztályozott jelenségekkel kap­csolatban egészen más típusú problémák vetődnek fel, így pl. teljesen értelmetlen lenne azt mondani, hogy a new­toni fizikában megoldást nyer az arisztotelészi fizika egyik problémája, hogy ti. mi mozgatja a természetes mozgással mozgó testeket. A leejtett kő mozgása, illetve a buborék mozgása a vízben, a newtoni fizikában egysze­rűen különböző kategóriákba tartoznak, és így, jóllehet mindkét jelenségre ad magyarázatot, a newtoni fizika nem válaszol az arisztotelészi fizika kérdésére, amelynek előfeltevése szerint ezek a mozgások egy jelenségcsopor­tot alkottak. Ugyanazokat a jelenségeket másként kate­gorizálva tehát, a különböző paradigmák mellett elköte­lezett tudósok számára mást jelentenek a közösen hasz­nált szavak, mást a tapasztalati evidenciák, mást a pro és kontra bizonyítékok, így egy vitában szükségszerűen „két malomban őrölnek” — paradigmáik összemérhetet­­lenek. 5. A tudomány nem-kumulatív fejlődése. A fentebbiekből következően nem lehet azt mondani, hogy a tudomány fejlődése ismereteink szakadatlan felhalmozódását je­lenti. Legalábbis nem abban az értelemben, mely szerint ismereteink fölhalmozódása a következő módon játszód­nék le: a régi kérdésekre megtalálva a helyes megoldást, új kérdéseket vetünk fel, melyekre megtalálva a válaszo­kat, azokat hozzácsapjuk a régi jó megoldásokhoz (a rosz­­szakat kiselejtezzük), és ily módon egy újabb, konzisztens és mindenek fölött nagyobb tudásanyaggal a tarsolyunk-3 ismét Ian Hacking nyomán.­­ A kopernikuszi fordulat előtörténetének és lezajlásának pontos, tö­mör és éppen Kuhn olvasásához rendkívül hasznos leírása található Fehér Mártának ,,Az újrarendezett kozmosz” (Világosság 1982/12) c. tanulmányában. Ugyancsak Fehér Márta írta a Kuhn-kötet kiváló kísérő­tanulmányát.

Next