Világosság, 1985. január-június (26. évfolyam, 1-6. szám)
1985 / 1. szám - Klima Gyula: Paradigmák és valóság: Thomas S. Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete
A szociológia valami módon redukálható a biológiára, a biológia a kémiára és a kémia a fizikára. Nos, egyetlen tudományfilozófusról sem lehetne állítani, hogy valaha is ebben a formában, egyszerre és ugyanazzal a hangsúllyal vallotta volna ezeket a pontokat, mégis, azt lehet mondani, hogy abban az értelemben jól jellemzik ezek a pontok a Kuhn előtt uralkodó logikai pozitivizmus tudományfelfogását, hogy az általuk kifejezett álláspontok vagy kimondatlan (pl. 1,3; habár voltaképp ez utóbbi szellemében fogalmazódik meg az ún. korrespondencia-elv), vagy kimondott (pl. 2, 4—9) előfeltevésekként erősen megszabták a logikai pozitivista tudományfilozófusok problémafelvetéseit és állásfoglalásait. A Kuhn által nyújtott alternatív tudományfelfogás ezzel szemben a következő pontokkal jellemezhető.3 .Normál tudomány és tudományos forradalmak megkülönböztetése. Egy tudomány, fejlődése során bizonyos önmagukban is jól jellemezhető, esetleg többször visszatérő periódusokon megy keresztül: normál tudomány — krízis — forradalom — új normál tudomány. A normál tudomány időszakát az adott tudományágat művelő tudósok közösségének az e közösség tagjai által elfogadott játékszabályok szerint zajló „rejtvényfejtő” tevékenysége jellemzi, így pl. a kopernikuszi fordulat előtt az asztronómusok számára a „feladvány” évszázadokon keresztül a régi mozgások mind pontosabb leírása és predikciója volt, a „fő játékszabály” pedig, az a püthagoreusplatonikus filozófiai megfontolásokon nyugvó követelmény, hogy ezeket a mozgásokat egyenletes körmozgások eredőjeként állítsák elő (hacsak lehet, a nyugvó Földdel a középpontban). A „normál” tudományos tevékenység közben azonban egyre több anomália, ti. az adott játékszabályok szigorú betartása mellett megoldhatatlan rejtvény halmozódik föl, ami előbb-utóbb krízisre vezet. Ilyen anomáliák voltak a régi asztronómiában az eudoxoszi—kallipposzi—arisztotelészi kozmológia prediktív pontatlanságai, képtelensége az égitestek közeledésének és távolodásának magyarázatára, a ptolemaioszi rendszer fizikai interpretálhatatlansága,az idővel növekvő, és a műszerek tökéletesedésével egyre jobban észlelhető pontatlanságai, és végül de nem utolsó sorban bonyolultsága, továbbá a fő játékszabály szempontjából nem egészen „tiszta trükkök” (excenterek, elvánsok) bevezetése. (Kopernikusz elsősorban ez utóbbi anomáliák miatt kritizálta a ptolemaioszi rendszert.) Az anomáliák fölszaporodásával zavar áll be a normál tudományos tevékenységben: a tudósközösségek egyre hajlamosabbak elfogadni, s nem puszta devianciának tekinteni, a bizonyos játékszabályokat megkérdőjelező, módosító vagy elvető megoldásokat, beáll a krízis, a „forradalmi helyzet” a tudomány történetében. A krízis megoldása a többé vagy kevésbé forradalmi megrázkódtatások nyomán megszülető új normáltudomány létrejötte, amely új feladványokkal, és új játékszabályokkal látja el a tudósközösséget. Ezt a folyamatot illusztrálja az asztronómia története Kopernikusztól Newtonig, az új normál tudomány megteremtőjéig. 2. Paradigmák. A normál tudományos tevékenységet, illetve a normál tudományt az ún. paradigmák jellemzik. Könyvének 1969-es utószavában (a magyar kiadásban 231—277. o.), Kuhn a paradigma fogalmának két fő értelmmezését adja. A paradigma, egyik értelmében ama csoportos elkötelezettségek rendszere, amelyek egy adott tudományos közösség tagjai számára, mint ilyenek számára, részben formálisan, részben informálisan kötelezőek. A fentebbi rejtvényfejtési analógiánál maradva, azt mondhatjuk, hogy a paradigma ebben az értelemben a normál tudományos tevékenység játékszabályainak rendszere. A paradigma fogalmának másik fő értelmezése, a paradigma szó szerinti, csak valamelyest kitágított értelme. A paradigma ebben az értelemben valamilyen közös példa, amely mintaként szolgál más esetek megítélésében és a problémák megoldásában, pontosan abban az értelemben, ahogy a „causa” szó deklinációja mintaként szolgál a „via” szó deklinációjához. 3. Krízis. Az egyik paradigmáról a másikra való áttérést nem az váltja ki, hogy az új paradigmával járó elméletekre jobb evidenciáink vannak, mint a régi paradigmába tartozókra. Az áttérés kiváltója a régi paradigmában fölhalmozódott anomáliák tömege, amely lehetetlenné teszi a rejtvényfejtő tevékenységnek a régi paradigma szabályai szerinti folytatását. 4. Inkommenzurábilitás. Egy tudományos forradalom nyomán létrejövő új normál tudomány, illetve az azt megteremtő paradigma alig-alig hasonlít a forradalom előttire: nem lehet azt mondani, hogy az új paradigmában választ adhatunk a régi paradigmában felmerülő összes kérdésre, plusz egy csomó más kérdésre is, mivel a régi paradigmával megszűnik a régi kérdések nagy része is, az új paradigmában ugyanazok a jelenségek egészen másként osztályozódnak, és az új módon osztályozott jelenségekkel kapcsolatban egészen más típusú problémák vetődnek fel, így pl. teljesen értelmetlen lenne azt mondani, hogy a newtoni fizikában megoldást nyer az arisztotelészi fizika egyik problémája, hogy ti. mi mozgatja a természetes mozgással mozgó testeket. A leejtett kő mozgása, illetve a buborék mozgása a vízben, a newtoni fizikában egyszerűen különböző kategóriákba tartoznak, és így, jóllehet mindkét jelenségre ad magyarázatot, a newtoni fizika nem válaszol az arisztotelészi fizika kérdésére, amelynek előfeltevése szerint ezek a mozgások egy jelenségcsoportot alkottak. Ugyanazokat a jelenségeket másként kategorizálva tehát, a különböző paradigmák mellett elkötelezett tudósok számára mást jelentenek a közösen használt szavak, mást a tapasztalati evidenciák, mást a pro és kontra bizonyítékok, így egy vitában szükségszerűen „két malomban őrölnek” — paradigmáik összemérhetetlenek. 5. A tudomány nem-kumulatív fejlődése. A fentebbiekből következően nem lehet azt mondani, hogy a tudomány fejlődése ismereteink szakadatlan felhalmozódását jelenti. Legalábbis nem abban az értelemben, mely szerint ismereteink fölhalmozódása a következő módon játszódnék le: a régi kérdésekre megtalálva a helyes megoldást, új kérdéseket vetünk fel, melyekre megtalálva a válaszokat, azokat hozzácsapjuk a régi jó megoldásokhoz (a roszszakat kiselejtezzük), és ily módon egy újabb, konzisztens és mindenek fölött nagyobb tudásanyaggal a tarsolyunk-3 ismét Ian Hacking nyomán. A kopernikuszi fordulat előtörténetének és lezajlásának pontos, tömör és éppen Kuhn olvasásához rendkívül hasznos leírása található Fehér Mártának ,,Az újrarendezett kozmosz” (Világosság 1982/12) c. tanulmányában. Ugyancsak Fehér Márta írta a Kuhn-kötet kiváló kísérőtanulmányát.