Világosság, 1991. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)

1991 / 6. szám - ÉRTELMISÉG ÉS HATALOM - Kovács Mária: Liberalizmus és szakértelmiség

lution of Science... (A tudomány ellenfor­radalma) című könyvében. Hayek Russell­­nél is továbbment, és a modern szakértel­miség politikai jellegű intervencionizmusát nem múló kortünetként, hanem olyan jelenségként tárgyalta, amely már a francia forradalomtól kezdve összekapcsolódott a tudományos szemlélettel. Hayek szerint a tudományok mindenhatóságába vetett hit folyamatosan rombolta a liberális gondol­kodást. A technokrata gondolkodású és egyben idealista érzelmű értelmiség vesze­delmes irányba mozdult el, amikor a tudo­mányos technikák bűvöletében teljesen „megtervezhetőnek” látta a társadalmi folyamatokat. Elvakultságában nem vette észre, hogy a társadalom bonyolult szer­kezetét fenntartó tényezőknek valójában csak egy töredéke esett „tudományos” látókörébe. Olvassuk csak Hayeket: „Mi­nél előbbre jut technikai civilizációnk, minél fontosabb és befolyásosabb szerepre tehetnek szert azok, akiket erre a tárgyi dolgok, nem pedig az emberek és eszmék tanulmányozása jogosít fel, annál nagyobb­ra nő a kétféle gondolkodás közötti szaka­dék: az egyik gondolkodást az az egyén képviseli, akinek legfőbb célja, hogy az őt körülvevő világot olyan hatalmas géppé formálja át, amelynek minden része egyet­len gombnyomásra akarata szerint mű­ködik. A másik fajta gondolkodást meg az képviseli, akinek legfőbb érdeklődése az emberi gondolkodás mindenirányú növe­kedése, aki a történelem vagy az irodalom, a művészetek vagy a jog tanulmányozása során megtanulta azt, hogy az egyént egy nagy folyamat részének lássa, olyan folya­mat részének, amelyhez az egyén hozzá­járulása nem irányított, hanem spontán, s amely folyamat eredményeképpen valami olyasmi jön létre, ami nagyobb mindennél, mint amit egyetlen elme megtervezhet.”­ Nem csoda, mondja Hayek, ha a tudomány egyoldalú bűvöletében élő szakemberek hiányolják a társadalom életéből a rendet, hiszen egyoldalú szemléletük eleve nem alkalmas rá, hogy felfedezzék, átlássák a társadalom bonyolult szövevényét. Kor­látolt szemléletükből táplálkozik lelkesedé­sük a „tudományosan megtervezett rend’ ’, az etatizmus és a radikális politikai tanok iránt. A liberális rend húszas-harmincas évek­beli nagy válsága idején a szakértelmiség modernista avangardjának politikai maga­tartása sokban igazolta Russell és Hayek vé­leményét. A szakértelmiségi avantgárd való­ban sok helyütt csatlakozott a szélsőséges politikai mozgalmakhoz. A technokrata mér­nökértelmiség például éppúgy élenjárt az el­ső világháborút követően baloldali, szocia­lista és kommunista forradalmak vezetői közt, mint az olasz korporatív rendszer kia­lakításában, vagy a német nemzetiszocialista mozgalomban. A nagy válság idején még az Egyesült Államokat sem kerülte el ez a fajta értelmiségi magatartás: az amerikai mérnökök radikális egyesülete, a Techno­cracy Inc. nevű szervezet mintegy 20 000 mérnöktagja szürke és fekete egyenruhát öltve masírozott végig New York utcáin, hogy az „elrothadt, demenciában szen­vedő” liberális rend végét hirdesse.­ De bármennyire része és tünete volt is a liberális rend válságának az antiliberális irányba orientálódó szakértelmiségi avant­gárd fellépése, ez a szűkkörű csoport mégsem gyakorolt tartósan döntő befolyást a szakértelmiség többségének eszmevilágára vagy politikai magatartására. Éppen ellen­kezőleg: a nyugati világ azon országaiban, amelyekben a liberális demokrácia a har­mincas évek nagy válságának súlya alatt sem roppant össze, a szakértelmiség végső soron megmaradt a politikailag liberális polgárság táborában. Olyannyira, hogy a harmincas évek második felétől éppenség­gel ez a fejlemény irányította rá a kor szá­mos jelentős gondolkodójának figyelmét a szakértelmiségre. Nem véletlen, hogy ép­pen ekkor, a negyvenes években született meg a szakértelmiség sajátos problémáival, az úgynevezett professzionalizációval fog­lalkozó szociológiai iskola, amelynek nagy alakjai Talcott Parsons, T. H. Marshall és a ma is élő és alkotó Robert Merton voltak. A nagy válság után a szakértelmi­ségben ezek a teoretikusok már valami egészen mást vettek észre, mint Bertrand Russell vagy Friedrich Hayek. A szakértel­miség sajátos szervezeteiben, működő rend­jében egy olyan történelmileg kialakult modellt láttak, amely a lehető legszerencsé­sebben ötvözi a racionális újítást a bölcs hagyománnyal. Egy olyan modellt, ame­

Next