Világszövetség, 1993 (2. évfolyam, 1-20. szám)

1993-08-03 / 16. szám

Dél-szlovákiai tájak népművészete VÁNDORLÓ FAFARAGÁSOK A komáromi székhelyű Duna Menti Múzeum magyar nemzetiségi osz­tálya (amely az intézmény működé­si szabályzata alapján országos ha­táskörű) a dél-szlovákiai magyar muzeológiai tevékenység összehangolására, dokumentálásá­ra, bizonyos tudományszervezési feladatok ellá­tására jött létre 1991. október 1-jével. A fentiek természetesen nem zárják ki, sőt feltételezik a rendszeres közművelődési tevékenységet. Ennek keretében zajlik lassan másfél esztendeje az az­óta népszerűvé vált Múzeumi esték című elő­adássorozat. A minden hónap második hétfőjén sorra kerülő rendezvényen mind ez ideig többek között Kósa László, Ág Tibor, Halász Péter, Kiss Gy. Csaba, Csáky Károly, Varga Sándor, Varga Kálmán és mások előadását hallgathatták és vitathatták meg az érdeklődők. A kiállítási tevékenység is része ennek a köz­­művelődési igyekezetnek, de mivel ez a többinél jóval munka-, idő- és pénzigényesebb, eme jel­legzetes múzeumi bemutatási formára a legutób­bi időig várni kellett. Csupán az idei Múzeumi Világnapra sikerült az erőket és az anyagiakat is oly mértékben mozgósítani, hogy egy reprezen­tatív kiállításra sor kerülhessen. Ilyképpen a kiállítás a dél-szlovákiai — elsősorban a komá­romi, dunaszerdahelyi, galántai, érsekújvári, ri­maszombati és rozsnyói — múzeumok gyűjte­ményeire támaszkodva, Kútvölgyi Mihály buda­pesti fotóművész Magos a rutafa című albumá­ból vett képekkel mutatja be a dél-szlovákiai tá­jak népi fafaragó művészetének legszebb darab­jait. A mintegy másfélszáz pompásan faragott tárgyat, díszített munkaeszközt és a félszáz fotót az érdeklődők augusztus végéig tekinthetik meg a komáromi múzeumban. Ezt követően a kiállí­tás anyaga Galántán, Érsekújvárott, Dunaszerda­­helyen, majd Ipolyságon, Rimaszombatban és Rozsnyón látható. Vándorútját, valamikor a jövő év végén, remélhetőleg Királyhelmecen fejezi be... Iszka József . A Magyar Kulturális Kamara és a Magyar Művelődési Intézet lapja Szerkeszti a Magyar Kulturális Kamara Elnöksége E szám szerkesztésében közreműködött: Erdősi Károly, Halász Péter, Kováts Flórián, Krcsár Miklós, Zelnik József Szerkesztőség: 1035 Budapest, Miklós tér I. Telefon: 180-3368 A­JÁNLAT Válogatás az Akadémiai Kiadó újdonságaiból Róna-Tas András A HONFOGLALÁS KORI MAGYARSÁG Értekezések, emlékezések A szerző a nyelvtudomány és a történeti etnoszocio­­lógia legújabb eredményeit felhasználva megkísérelte összefoglalni mindazt, ami a honfoglalás kori magyar­ságról elmondható. A magyarság idegen neveinek és önelnevezéseinek elemzése lehetővé teszi, hogy feltá­ruljanak a magyarság korai etnikai kapcsolatai, ponto­sabban rekonstruálható legyen a magyarság vándorlása az Urál-vidékről a Kárpát-medencébe, s világosabbá váljon a honfoglaló magyarság kialakulása és államala­pításának etnoszociológiai háttere. A MAGYARSÁGTUDOMÁNY KÉZIKÖNYVE 2. kiadás Szerk.: Kósa László A tudományos ismeretterjesztés új vállalkozása A ma­gyarságtudomány kézikönyve. A szerzők nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint hogy a lehető legtömörebben fog­lalják össze ismereteinket Magyarországról és a magyar­ságról. Így kerültek a kötetbe a hungarológia fogalmát és témakörét tág szemhatárral megrajzoló tanulmányok, amelyek a magyar nyelv sajátosságait, nyelvi rokonságun­kat, történelmünk viharos századait, irodalmunk és művé­szeteink európai léptékét, népi kultúránk mindmáig kia­padhatatlan forrásvidékét — például a szokás- és hitvilá­got — tekintik vizsgálatuk tárgyának. Kósa László, Kiss Jenő, Gergely András, Kőszeghy Péter, Szegedy-Maszák Mihály és Szemerkényi Ágnes a legújabb tudományos fel­fogásokat közvetítik a tájékozódni kívánó hazai olvasók­nak és a világban szétszóródott magyarságnak. Margalits Ede MAGYAR KÖZMONDÁSOK ÉS KÖZMON­DÁSSZERŰ SZÓLÁSOK 2. kiadás Az Akadémia Kiadó Reprint sorozata Margalits Ede író, irodalomtörténész, nyelvész és műfordító Zágrábban született 1849. március 17-én. Egyetemi tanulmányait Bécsben és Párizsban végezte. 1870-től Baján tanított, először szláv nyelveket, majd magyar irodalmat, 1885-ben a zombori gimnázium igazgatója lett. 1891-től Budapesten élt. Előbb a horvát internátus igazgatója, majd 1895-ben egyetemi rendkí­vüli, 1899-ben pedig a horvát nyelv és irodalom rendes tanára lett a budapesti egyetemen. 1940. június 23-án halt meg. Rendkívül sokirányú munkásságot fejtett ki, foglalkozott irodalomtörténettel, e területen legismer­tebb munkája Zrínyi Miklós, a költő (1893). Szerbből és horvátból fordított, valamint készített egy horvát— magyar és magyar—horvát zsebszótárt. Munkásságá­nak legbecsesebb része közmondás- és szólásgyűjtése. Az 1895-ben kiadott Florilegium proverbiorum univer­­sae Latinitatist 1896-ban a Magyar közmondások és közmondásszerű szólások követte, mely 20 000 köz­mondást, illetve szólást tartalmaz. Nemeskürty István MI MAGYAROK (2., átdolgozott kiadás) Művében Nemeskürty István Magyarország törté­netét dolgozza fel időrendben haladva a honfoglalástól egészen 1947-ig, a párizsi békéig, azaz a középfokú ok­tatás számára széles körben ajánlott kötetben a diákok többek között olvashatnak államalapító Szt. Istvánról és a többi Árpád-házi király uralkodásáról, az Anjouk ko­ráról, a Hunyadiak dicsőségéről, a török megszállásról és a három részre szakadt ország keserveiről. A szerző részletesen bemutatja a kuruc világot, a Habsburg Biro­dalmat, ír a magyar jakobinus mozgalmakról, a napóleo­ni háborúkról, a reformkorról, valamint a 48-as polgári forradalomról és szabadságharcról, és az ezt követő ki­egyezésről. Külön fejezet szól az első világháború tra­gédiájáról, majd pedig a trianoni békétől a párizsi béké­ig terjedő történelmi időszakról. A kötetet kislexikon egészíti ki, mely kiegészítő is­mereteket, közismereti alapadatokat közöl a műben szereplő magyar, illetve a magyar történelemmel szoros kapcsolatba került külföldi személyiségekről, így ez a kislexikon a tanulók számára teljesebbé teszi a könyv ismeretanyagát. A mű nem száraz kortörténet-tudományi értekezés, hanem — mint ahogyan azt már Nemeskürty Istvántól megszoktuk — lebilincselően izgalmas, nagyszerű ol­vasmány, mely hozzásegítheti a tanulókat ahhoz, hogy múltunkat végigkísérve jobban megérthessék jelenün­ket. A kötet a család könyvtárának is gyakran forgatott könyve lehet, a tanulás befejezése után is használható összefoglaló a magyar történelemről. Nemeskürty István A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE 1000—1945 A Művelődési és Közoktatási Minisztérium 42.043/1993. VII. engedélyszámmal tankönyvvé minő­sítette és a középiskolák I—IV. osztálya számára ajánl­ja Nemeskürty István A magyar irodalom története 1000—1945 című könyvét, amely a­ korábban Diák, írt magyar éneket megjelent összefoglaló irodalomtörténe­tének átdolgozása. A kétkötetes munka világos és részletes áttekintést ad a magyar irodalom történetének folyamatáról, a mű­fajok fejlődéséről, valamint összefogott pályaképet minden jelentősebb alkotóról — vizsgálva a világiro­dalmi kölcsönhatásokat, az európai szellemi mozgal­mak beépülését irodalmunkba. S amellett, hogy szerves egységében ismerteti meg a magyar irodalmat, a jelen­ségek mindig történeti távlatú megközelítésével az egyes korok és ezek irodalmi jelenségeinek olyan szin­tézisét adja, amelynek hiányával az irodalom tanításá­nak mindig meg kellett küzdenie, s amely egyúttal konstruktív gondolkodásra is nevel. Nemeskürty István műve olyan irodalomtörténeti kézikönyv, amelyet felnőtt fejjel is haszonnal forgathat­nak majd a diákok. IV A pápai Kékfestő Múzeumban a hely­beliek meghívására a galántai Hon­ismereti Múzeum népviseleti kiállí­tással mutatkozik be. A galántai Honismereti Múzeum Délnyugat- Szlovákia legfiatalabb múzeuma. Az 1969-ben ala­kult intézmény gyűjtőterülete a Galántai járás, amely magában foglalja a Mátusföld nyugati ré­szét. E terület lakossága elsősorban nemzetiségi hovatartozását tekintve különböző. Az adminiszt­ratív rendelkezésekkel létrehozott területegységet kelet-nyugat irányban kettészeli a szlovák—ma­gyar nyelvhatár. A lakosság szerkezeti felépítésé­ben érzékeny változást hozott az 1947-ben Cseh­szlovákia és Magyarország között megvalósult lakos­ságcsere, melynek hatására Galántán és a közelé­ben található falvakban nagy számban telepedtek le a Tótkomlósról és környékéről bevándorolt csalá­dok, amelyek magukkal hoztak egy jellegzetes szlovák gyökerekre épült népi kultúrát. A múzeum gazdag népviseleti gyűjteményének eredete és összetétele híven tükrözi e régió összetettségét. A kiállítás vezérfonala az a gondolat, amely kifejezi e különböző kultúrák egymás mellett élését és fejlő­dését. Az itt látható válogatás bemutatja az egyes kisebb régiók hagyományos ünnepi viseletét a hu­szadik század első felében. A teljes viseletét bemu­tató bábuk mellett a kiválasztott kiegészítő anya­gon figyelemmel lehet kísérni az egyes viseletdara­bok fejlődési változásait a vizsgált időszakban. A Galántai járás északi felében található szlo­vák falvak népviseletüket tekintve két nagy nép­rajzi tájegység szerves részei voltak. Az egyik csoportot a járás északnyugati részén fekvő fal­vak (Ábrahám, Geszt, Gány, Salgócska, Nemes­kürt, Pusztakürt, Németgurab) alkotják, ame­lyekben a római katolikus lakosság hagyomá­nyos viselete egyforma volt. Viseletével ez a te­rület a történeti Pozsony vármegye déli részén, a Kis-Kárpátok délkeleti lejtőin elterülő nagy ki­terjedésű nagyszombati területegységhez tarto­zott. Ettől a viselettől színeiben, díszítésében szembetűnően eltért Németgurab (1907—1913 Magyargurab) nagyobb számú evangélikus val­lású lakosságának hagyományos viselete. A szlovák népviseletek másik csoportját a történeti Nyitra vármegye délnyugati csücskében (a mai Galántai járás területén) található két település — Sopotnya és Patta — alkotta, amely hagyo­mányos viseletével átmenetet képzett a nagy­­szombati és a nyitravidéki viseletek között. A mátyusföldi magyarságot — a kisnemesség viszonylag nagy száma révén — ezen a vidéken, korán fogékonnyá tette a kulturális újítások iránt. Gyors életmódváltozás a huszadik század első felében állt be, s nem kerülte el a viseletét sem. A magyarok viselete a vizsgált időszakban általában polgárias jellegű volt. A tótkomlósi szlovákok viselete, amelyet Szlovákiában való letelepedésük után is meg­őriztek, a huszadik század első felében polgári jellegű volt. A viselet alkotóelemeinek ünnepies­ségét elsősorban a drága gyári anyagok (brokát, selyem) és a jellegzetes helyi hímzéstechnikák alkalmazása fejezte ki. A Kisalföld északi területein évszázadokon át kialakult művelődési körök határainak fokozatos elhalványulását a huszadik század második felé­nek geopolitikai és gazdasági változásai hozták magukkal. Az életmódváltozással a hagyomá­nyos népviselet is más jelleget öltött, s ma már csak a legidősebb generáció öltözékében talá­lunk rá egy-egy utalást. D­anter Izabella „Népviseletek” Válogatás a galántai Honismereti Múzeum gyűjteményéből

Next