Világszövetség, 1993 (2. évfolyam, 1-20. szám)
1993-08-03 / 16. szám
Dél-szlovákiai tájak népművészete VÁNDORLÓ FAFARAGÁSOK A komáromi székhelyű Duna Menti Múzeum magyar nemzetiségi osztálya (amely az intézmény működési szabályzata alapján országos hatáskörű) a dél-szlovákiai magyar muzeológiai tevékenység összehangolására, dokumentálására, bizonyos tudományszervezési feladatok ellátására jött létre 1991. október 1-jével. A fentiek természetesen nem zárják ki, sőt feltételezik a rendszeres közművelődési tevékenységet. Ennek keretében zajlik lassan másfél esztendeje az azóta népszerűvé vált Múzeumi esték című előadássorozat. A minden hónap második hétfőjén sorra kerülő rendezvényen mind ez ideig többek között Kósa László, Ág Tibor, Halász Péter, Kiss Gy. Csaba, Csáky Károly, Varga Sándor, Varga Kálmán és mások előadását hallgathatták és vitathatták meg az érdeklődők. A kiállítási tevékenység is része ennek a közművelődési igyekezetnek, de mivel ez a többinél jóval munka-, idő- és pénzigényesebb, eme jellegzetes múzeumi bemutatási formára a legutóbbi időig várni kellett. Csupán az idei Múzeumi Világnapra sikerült az erőket és az anyagiakat is oly mértékben mozgósítani, hogy egy reprezentatív kiállításra sor kerülhessen. Ilyképpen a kiállítás a dél-szlovákiai — elsősorban a komáromi, dunaszerdahelyi, galántai, érsekújvári, rimaszombati és rozsnyói — múzeumok gyűjteményeire támaszkodva, Kútvölgyi Mihály budapesti fotóművész Magos a rutafa című albumából vett képekkel mutatja be a dél-szlovákiai tájak népi fafaragó művészetének legszebb darabjait. A mintegy másfélszáz pompásan faragott tárgyat, díszített munkaeszközt és a félszáz fotót az érdeklődők augusztus végéig tekinthetik meg a komáromi múzeumban. Ezt követően a kiállítás anyaga Galántán, Érsekújvárott, Dunaszerdahelyen, majd Ipolyságon, Rimaszombatban és Rozsnyón látható. Vándorútját, valamikor a jövő év végén, remélhetőleg Királyhelmecen fejezi be... Iszka József . A Magyar Kulturális Kamara és a Magyar Művelődési Intézet lapja Szerkeszti a Magyar Kulturális Kamara Elnöksége E szám szerkesztésében közreműködött: Erdősi Károly, Halász Péter, Kováts Flórián, Krcsár Miklós, Zelnik József Szerkesztőség: 1035 Budapest, Miklós tér I. Telefon: 180-3368 AJÁNLAT Válogatás az Akadémiai Kiadó újdonságaiból Róna-Tas András A HONFOGLALÁS KORI MAGYARSÁG Értekezések, emlékezések A szerző a nyelvtudomány és a történeti etnoszociológia legújabb eredményeit felhasználva megkísérelte összefoglalni mindazt, ami a honfoglalás kori magyarságról elmondható. A magyarság idegen neveinek és önelnevezéseinek elemzése lehetővé teszi, hogy feltáruljanak a magyarság korai etnikai kapcsolatai, pontosabban rekonstruálható legyen a magyarság vándorlása az Urál-vidékről a Kárpát-medencébe, s világosabbá váljon a honfoglaló magyarság kialakulása és államalapításának etnoszociológiai háttere. A MAGYARSÁGTUDOMÁNY KÉZIKÖNYVE 2. kiadás Szerk.: Kósa László A tudományos ismeretterjesztés új vállalkozása A magyarságtudomány kézikönyve. A szerzők nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint hogy a lehető legtömörebben foglalják össze ismereteinket Magyarországról és a magyarságról. Így kerültek a kötetbe a hungarológia fogalmát és témakörét tág szemhatárral megrajzoló tanulmányok, amelyek a magyar nyelv sajátosságait, nyelvi rokonságunkat, történelmünk viharos századait, irodalmunk és művészeteink európai léptékét, népi kultúránk mindmáig kiapadhatatlan forrásvidékét — például a szokás- és hitvilágot — tekintik vizsgálatuk tárgyának. Kósa László, Kiss Jenő, Gergely András, Kőszeghy Péter, Szegedy-Maszák Mihály és Szemerkényi Ágnes a legújabb tudományos felfogásokat közvetítik a tájékozódni kívánó hazai olvasóknak és a világban szétszóródott magyarságnak. Margalits Ede MAGYAR KÖZMONDÁSOK ÉS KÖZMONDÁSSZERŰ SZÓLÁSOK 2. kiadás Az Akadémia Kiadó Reprint sorozata Margalits Ede író, irodalomtörténész, nyelvész és műfordító Zágrábban született 1849. március 17-én. Egyetemi tanulmányait Bécsben és Párizsban végezte. 1870-től Baján tanított, először szláv nyelveket, majd magyar irodalmat, 1885-ben a zombori gimnázium igazgatója lett. 1891-től Budapesten élt. Előbb a horvát internátus igazgatója, majd 1895-ben egyetemi rendkívüli, 1899-ben pedig a horvát nyelv és irodalom rendes tanára lett a budapesti egyetemen. 1940. június 23-án halt meg. Rendkívül sokirányú munkásságot fejtett ki, foglalkozott irodalomtörténettel, e területen legismertebb munkája Zrínyi Miklós, a költő (1893). Szerbből és horvátból fordított, valamint készített egy horvát— magyar és magyar—horvát zsebszótárt. Munkásságának legbecsesebb része közmondás- és szólásgyűjtése. Az 1895-ben kiadott Florilegium proverbiorum universae Latinitatist 1896-ban a Magyar közmondások és közmondásszerű szólások követte, mely 20 000 közmondást, illetve szólást tartalmaz. Nemeskürty István MI MAGYAROK (2., átdolgozott kiadás) Művében Nemeskürty István Magyarország történetét dolgozza fel időrendben haladva a honfoglalástól egészen 1947-ig, a párizsi békéig, azaz a középfokú oktatás számára széles körben ajánlott kötetben a diákok többek között olvashatnak államalapító Szt. Istvánról és a többi Árpád-házi király uralkodásáról, az Anjouk koráról, a Hunyadiak dicsőségéről, a török megszállásról és a három részre szakadt ország keserveiről. A szerző részletesen bemutatja a kuruc világot, a Habsburg Birodalmat, ír a magyar jakobinus mozgalmakról, a napóleoni háborúkról, a reformkorról, valamint a 48-as polgári forradalomról és szabadságharcról, és az ezt követő kiegyezésről. Külön fejezet szól az első világháború tragédiájáról, majd pedig a trianoni békétől a párizsi békéig terjedő történelmi időszakról. A kötetet kislexikon egészíti ki, mely kiegészítő ismereteket, közismereti alapadatokat közöl a műben szereplő magyar, illetve a magyar történelemmel szoros kapcsolatba került külföldi személyiségekről, így ez a kislexikon a tanulók számára teljesebbé teszi a könyv ismeretanyagát. A mű nem száraz kortörténet-tudományi értekezés, hanem — mint ahogyan azt már Nemeskürty Istvántól megszoktuk — lebilincselően izgalmas, nagyszerű olvasmány, mely hozzásegítheti a tanulókat ahhoz, hogy múltunkat végigkísérve jobban megérthessék jelenünket. A kötet a család könyvtárának is gyakran forgatott könyve lehet, a tanulás befejezése után is használható összefoglaló a magyar történelemről. Nemeskürty István A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE 1000—1945 A Művelődési és Közoktatási Minisztérium 42.043/1993. VII. engedélyszámmal tankönyvvé minősítette és a középiskolák I—IV. osztálya számára ajánlja Nemeskürty István A magyar irodalom története 1000—1945 című könyvét, amely a korábban Diák, írt magyar éneket megjelent összefoglaló irodalomtörténetének átdolgozása. A kétkötetes munka világos és részletes áttekintést ad a magyar irodalom történetének folyamatáról, a műfajok fejlődéséről, valamint összefogott pályaképet minden jelentősebb alkotóról — vizsgálva a világirodalmi kölcsönhatásokat, az európai szellemi mozgalmak beépülését irodalmunkba. S amellett, hogy szerves egységében ismerteti meg a magyar irodalmat, a jelenségek mindig történeti távlatú megközelítésével az egyes korok és ezek irodalmi jelenségeinek olyan szintézisét adja, amelynek hiányával az irodalom tanításának mindig meg kellett küzdenie, s amely egyúttal konstruktív gondolkodásra is nevel. Nemeskürty István műve olyan irodalomtörténeti kézikönyv, amelyet felnőtt fejjel is haszonnal forgathatnak majd a diákok. IV A pápai Kékfestő Múzeumban a helybeliek meghívására a galántai Honismereti Múzeum népviseleti kiállítással mutatkozik be. A galántai Honismereti Múzeum Délnyugat- Szlovákia legfiatalabb múzeuma. Az 1969-ben alakult intézmény gyűjtőterülete a Galántai járás, amely magában foglalja a Mátusföld nyugati részét. E terület lakossága elsősorban nemzetiségi hovatartozását tekintve különböző. Az adminisztratív rendelkezésekkel létrehozott területegységet kelet-nyugat irányban kettészeli a szlovák—magyar nyelvhatár. A lakosság szerkezeti felépítésében érzékeny változást hozott az 1947-ben Csehszlovákia és Magyarország között megvalósult lakosságcsere, melynek hatására Galántán és a közelében található falvakban nagy számban telepedtek le a Tótkomlósról és környékéről bevándorolt családok, amelyek magukkal hoztak egy jellegzetes szlovák gyökerekre épült népi kultúrát. A múzeum gazdag népviseleti gyűjteményének eredete és összetétele híven tükrözi e régió összetettségét. A kiállítás vezérfonala az a gondolat, amely kifejezi e különböző kultúrák egymás mellett élését és fejlődését. Az itt látható válogatás bemutatja az egyes kisebb régiók hagyományos ünnepi viseletét a huszadik század első felében. A teljes viseletét bemutató bábuk mellett a kiválasztott kiegészítő anyagon figyelemmel lehet kísérni az egyes viseletdarabok fejlődési változásait a vizsgált időszakban. A Galántai járás északi felében található szlovák falvak népviseletüket tekintve két nagy néprajzi tájegység szerves részei voltak. Az egyik csoportot a járás északnyugati részén fekvő falvak (Ábrahám, Geszt, Gány, Salgócska, Nemeskürt, Pusztakürt, Németgurab) alkotják, amelyekben a római katolikus lakosság hagyományos viselete egyforma volt. Viseletével ez a terület a történeti Pozsony vármegye déli részén, a Kis-Kárpátok délkeleti lejtőin elterülő nagy kiterjedésű nagyszombati területegységhez tartozott. Ettől a viselettől színeiben, díszítésében szembetűnően eltért Németgurab (1907—1913 Magyargurab) nagyobb számú evangélikus vallású lakosságának hagyományos viselete. A szlovák népviseletek másik csoportját a történeti Nyitra vármegye délnyugati csücskében (a mai Galántai járás területén) található két település — Sopotnya és Patta — alkotta, amely hagyományos viseletével átmenetet képzett a nagyszombati és a nyitravidéki viseletek között. A mátyusföldi magyarságot — a kisnemesség viszonylag nagy száma révén — ezen a vidéken, korán fogékonnyá tette a kulturális újítások iránt. Gyors életmódváltozás a huszadik század első felében állt be, s nem kerülte el a viseletét sem. A magyarok viselete a vizsgált időszakban általában polgárias jellegű volt. A tótkomlósi szlovákok viselete, amelyet Szlovákiában való letelepedésük után is megőriztek, a huszadik század első felében polgári jellegű volt. A viselet alkotóelemeinek ünnepiességét elsősorban a drága gyári anyagok (brokát, selyem) és a jellegzetes helyi hímzéstechnikák alkalmazása fejezte ki. A Kisalföld északi területein évszázadokon át kialakult művelődési körök határainak fokozatos elhalványulását a huszadik század második felének geopolitikai és gazdasági változásai hozták magukkal. Az életmódváltozással a hagyományos népviselet is más jelleget öltött, s ma már csak a legidősebb generáció öltözékében találunk rá egy-egy utalást. Danter Izabella „Népviseletek” Válogatás a galántai Honismereti Múzeum gyűjteményéből