Világtörténet, 1970
1970 / 21. szám
31 születés, a három fázisra osztható növekedési szakasz, a hosszú gyermekkorral, a későn jelentkező nemi éréssel, és a magas életkor. Portmann az emberi és állati ontogenézis "tiszta összehasonlításával" ki akarja emelni az emberi fejlődésfolyamat különleges voltát, másfajta jellegét, a ezzel új megvilágításba akar helyezni olyan jelenségeket is, amelyeket ez idáig magától értetődőnek tartottunk. Ebből a felvetésből érthetővé válik, milyen módszer szerint osztályozza és rendszerezi Portmann az ontogenetikus tényeket. Az alábbi adottságból indul ki. Az embernek valamennyi állattal közös jellemzője, hogy születés útján kezdi meg létét, a születés természetszerű tény. Ezért kézenfekvő, ha az ember születési állapotát összehasonlítjuk a különböző állatok, születési állapotával. Vannak az emlős állatok között olyanok, melyek messzemenően önálló, felnőtt fajtársaik kicsiny példányaiként jönnek a világra. Vannak viszont olyanok is, melyek gyámoltalannak, magatehetetlennek születnek, s életük első idejét fészekben töltik. Ilyen gyámoltalan és anyai ápolásra szorul az újszülött ember is, úgy hogy az újszülöttet hajlandók lennénk inkább fészeklakónak, semmint fészekhagyónak tekinteni. Ennek a beosztásnak azonban ellene mond az a fészekhagyókra jellemző tulajdonsága, hogy az ember is, akárcsak a fészekhagyók, nyitott szemmel és nyitott füllel születik. Avagy lehet-e esetleg olyan kritériumot is találni, amely lehetővé tenné, hogy az emlősöket, ideértve az embereket is, egyértelműen lehessen besorolni a két ontogenezis-típus valamelyikébe? Portmann rendszerezi a viselkedés és az agyfejlődés közötti összefüggést is, s ezt számszerűen is kifejezi. A képlet így szól: Az élénk viselkedés előfeltétele a tömegszerűség szempontjából is jól fejlett agyvelő. A fészekhagyó fiókáknál ezt meg is találjuk. Ezek központi idegrendszere születésükkor sokkal közelebb van a felnőtt állapothoz, mint a fészeklakóké. A "gyarapodási tényező" (Vermenhrungsfaktor), amely az agy tömegének születés utáni növekedését fejezi ki, a fészekhagyóknál öt alatt van. E kritérium alapján újból megkísérelhetjük, hogy az embert a két ontogenezis-típus valamelyikébe besoroljuk. "Gyarapodási tényezője" öt alatt van, tehát a fészekhagyók területére esik. Ennek megfelelő viselkedést is várnánk el tőle. Azonban úgy tűnik, az előbb feltételezett összefüggés az agyvelő alakja és funkciója között az újszülött emberre nem érvényes. Ez a megállapítás viszont arra késztet bennünket, hogy új magyarázat után kutassunk. Igaz, hogy az emberi agyvelő a születéskor igen fejlett, de még nem funkcióképes. Először még gyakorlatra van szüksége ahhoz, hogy funkcióiba belejöjjön. Erre a tényre, valamint az ezzel kapcsolatos elő-