Világtörténet, 2019

2019 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Juhász Balázs: A fasizmus katonapolitikája és a magyarországi katonai kölcsönök

JUHÁSZ BALÁZS adni a magyaroknak, hogy legalább kölcsönből törleszthessék az adósságokat. Walkó döntése mögött tehát valószínűleg az a logika rejlett, hogy inkább fenn akar­ta tartani az esélyt arra, hogy később több pénzhez jusson a honvédség, mint hogy kevés aprópénzre váltsák Mussolini amúgy is egyre fogyatkozó értékű ígéretét. Walkó feltételezett taktikája azért is indokolt volt, mivel a FIAT 1931 őszén felhívta az olasz kormány figyelmét a részben kifizetetlen magyar rendelésre, és a római Külügyminisztériumban 1932. január 14-én a 15 millió líra értékben rendelt automobilok és szállítóeszközök ügyét is felhozták a Rómában tartózkodó Bethlen­nek.37 A FIAT-ügy már több hónapja tartott, viszont csak ekkor tett szert akkora je­lentőségre, hogy az olasz Külügyminisztérium is nyíltan beleszóljon. A FIAT közép-európai részlegének társvezetője és felügyelője, Schmidt mér­nök 1931. október végén Fulvio Suvich, a Nemzetek Szövetsége Pénzügyi Bizottsá­ga elnökének a segítségével felvette a kapcsolatot a magyar kormánnyal. Utóbbi azt javasolta, hogy váltókkal fizessék ki a fennmaradó összeget, amelyeket majd ismeret­len időn belül, valószínűleg hathavonta kell beváltani. Ezeket az olasz Pénzügy­minisztérium írta volna alá, ugyanis hozzá került az adósság háromnegyede. A vál­tók ötlete nem volt újdonság, mivel végül is ezt takarta a legutolsó változat is, amely­ben Azzolini és Walkó megegyezett. A magyar hatóságok a késlekedés okaként a katonai kölcsön elmaradását jelölték meg,38 így érthető, hogy 1931. december 8-án egy átiratban Mussolini felszólította az illetékest, hogy leszámítolhassa a magyar ál­lam által kibocsátott kincstárjegyeket. Ezekkel kívánta megoldani egy 15 millió lírás hitel nyújtását, hogy abból Magyarország kifizethesse a FIAT-tal szembeni adóssá­gát. Egy saját kézzel írt utóiratban olvasható, miszerint a kölcsön politikai okokból fontos, egy olyan baráti gesztus, amit Olaszország megtehet, és kárpótlás azokért a gesztusokért, amiket nem tehetett meg.39 Mussolini tehát valóban kötelezőnek érez­te a korábbi kölcsönre vonatkozó ígéretének a teljesítését, csakhogy egy kisebb ösz­­szeggel akart eleget tenni az 1928 áprilisában elhangzott vállalásának. Walkó tehát rosszul taktikázott, mert 1931 júliusában még 30 millió dollár, 1931 decemberében pedig már csak 15 millió líra kifizetéséről volt szó. A római Pénzügyminisztérium határozottan ellenezte a FIAT-kölcsönt, de 1932. február végén Steiner József mérnök, a Magyar Királyi Légügyi Hivatal (LÜH) alkalmazottja megpróbálta sztornózni a rendelést, mondván, a rendelt repülőgépek azóta már elavultak, és amúgy sincs pénz, hogy kifizessék őket. A FIAT természete­sen azonnal elutasította ezt a próbálkozást, és ezúttal egyenesen a római Külügy­minisztérium közbenjárását kérte, hogy segítsen kifizettetni a magyar kormánnyal a tartozást.40 A budapesti olasz követ rájött, hogy egy olasz kölcsön nemcsak azért hasz­nos, mert a magyar kormány biztosan értékeli a baráti gesztust, hanem azért is, mert a pénz valójában az olasz ipar támogatását jelenti. Ez pedig ugyanaz a felis­merés volt, ami miatt Mussolini is javasolta a kölcsön megadását még 1931 decemb 37 MNLOLK 64 1932-23-3. 38 ASDMAE AP (1931-1945), Ungheria, 5, 8. Schmidt mérnök 1931. október 21., sz. n. emlékeztető. 39 ASDMAE AP (1931 -1945), Ungheria, 5, 8. Mussolini 1931. december 8., 5753. sz. átirat. 40 ASDMAE AP (1931 -1945), Ungheria, 5, 8. FIAT a Külügyminisztériumnak, 1932. március 9., sz. n. VILÁGTÖRTÉNET • 2019. 4.

Next