Magyar Vízgazdálkodás - Víztükör, 1991 (31. évfolyam 1-6. szám)
1991 / 3. szám
itt SZÉCHENYI ISTVÁN BICENTENÁRIUMÁN „Szentebb e föld, honunk áldott alapja. Mióta, nagy szív, benne nyugoszol; Szentebb a múltak ezredévi lapja, Mióta, nagy név, hozzá tartozol.” (Arany János) Hogy vízügyeink országos üggyé váltak, Széchenyi Istvánnak tulajdoníthatjuk, neki köszönhetjük. Magyarország a tizenkilencedik század első felében a jóléte megalapozására ipart és közlekedést igényelt. Ehhez a Duna és a Tisza folyók szabályozására, Budát és Pestet összekötő állandó hídra, vasutakra, szilárd anyagú közlekedési utakra volt szükség. Mindez magával hozta az árvízmentesítés - később a belvízrendezés, majd az öntözés - feladatait, a hajózáshoz szükséges víziutak kialakítását és fenntartását, olyan méretű folyamatos munkákat, amelyekhez nem volt elég egyéneknek, vagy helyi érdekltségeknek az ereje: ezekhez az ország közösségének összefogására volt szükség. Széchenyi meghatározó szerepe abban állott, hogy a mások által is talán felismert célokat megfogalmazta, a közakaratnak megfelelő munkálatokat megszervezte, azoknak élére állt és az alapvetően műszaki-gazdasági létesítésrendszer útjából igyekezett a pártpolitikai akadályokat elmozdítani. Téved, aki azt gondolja, hogy a Tisza és vízgyűjtőjének árvízmentesítését végre lehetett volna hajtani az ott élők érdekei ellenére. A mai országterületnek a negyedére kiterjedő „második honfoglalás”unkat felülről kényszerített utasításokkal soha nem lehetett volna véghez vinni, ha azt nem maguk a közvetlenül érdekelt mezőgazdák követelik ki, s ők maguk nem gazdálkodják ki annak költségeit hitelszegény viszonyok között. 1916-ban állapította meg híres vízimérnökünk, Korbély József, hogy sehol a világon nem tud rajtunk kívül olyan országot, ahol ilyen hatalmas arányú árvíz- és belvízmentesítési munkákat végeztek volna az állami költségvetés annyira kis megterhelésével, mint hazánkban. Széchenyi István fellépése nélkül viszont a nemzeti összefogás maradt volna el, vagy halasztódott volna jóval későbbre. Amit azóta hazai politikus alig tett meg: Széchenyi Istvánnak külföldi útjain el kellett sajátítania a mérnöki tudományokat is. Személyesen is bejárta Bajorországban az akkor épülő, a Dunát a Majnával összekötő, Lajos királyról elnevezett csatornát, a most átadás előtt álló Duna-Majna-Rajna csatorna ősét, illetve az akkor már működő, az Atlanti-óceánt a Földközi tengerrel összekötő, franciaországi Canal du Midi-t. Az utóbbiról írta naplójába: „Rossz néven vehető-e, ha egy ilyen hatalmas mű látásánál, melyet oly nagy kitartás és erős akarat hozott létre, az ütemünk hevesebben ver? S ha valaki ezt a nevezetes helyet azzal a szép álommal hagyja el, hogy otthon valami hasonló nagyszerűt fog kezdeményezni?" Széchenyi képzeletét a látott víziművek monumentalitása ragadta volna meg? Szó sincs erről! Az emberi méret csak a törpék számára monumentális, Széchenyi pedig óriás volt. Ahhoz, hogy Széchenyi szándékai tettekké válhassank, a bécsi kormányt és a magyar közvéleményt egyaránt meg kellett győznie, fel kellett világosítania. Kezdetben a reform-ellenzék oldalán. Ekkor a kormányzat nem bízott benne. Később elfogadta a kormányhivatalt a budai helytartótanácsban, ekkor egyes régi hívei fordultak el tőle. „Engem egészen más vezéreszme indított mindig indít ma, s fog indítani holtiglan, mint kormányszolgálati, vagy ellenzéki szerep, miket én mindig csak alárendelt fogalmakul és lépcsőkül tekintek egy magasb cél elérésére” - íja ezekről, s így folytatja: „Hivatal, vagy ellenzék, mint következetességi próbakő ... Nem, ily nyomorult alapra, mondom, soha nem állítom a keblemben lakó hazaszeretet tántoríthatatlan voltát. ” Mennyi politikai és gazdasági akadály tornyosult addig, amíg a Tisza szabályozása megindulhatott! Amíg Vásárhelyi Pál és munkatársai nyomán egységes elvek szerint, egyesített erőkkel sikerülhetett a tiszai munkák megkezdése, de amelyet több nemzedék erőfeszítésével csak 62 év alatt fejezhettek be. Az egyes városok, falvak, földbirtokok önállóan csak gyenge védművekkel, erőszétforgácsolással védekezhettek volna. Történelmünkben ritkán volt hajlandó a nemzet egységesen cselekedni. Széchenyi ezt nemcsak működésének időszakában, vagy életében érte el. Ez az egység sok viszontagsággal ugyan, de a teljes tiszai munkálatok idején lényegében fennmaradt. A kész művet ugyan már lehetett régen is, ma is ócsárolgatni, de visszacsinálni már senkinek sem lett ereje, a sikeres árvízvédekezések után meg hosszú időre elhallgattak a mindent jobban tudni akaró ellenzők. Nekünk, a vízügyek munkálóinak ma is, a múltban is, nagy szerencsénk volt abban, hogy Széchenyi István ismerte fel vízügyeink hazai jelentőségét, s azt, hogy síkföldű országunkban, annak történelmében a vizek szerepe jóval nagyobb, mint Európa, vagy a világ más tájain. Igaz ugyan, hogy Széchenyi gondolatainak nagyszerűségét kevesen voltak képesek az utódok sorából követni, de Széchenyi tekintélye sokszor intette megfontolásra azokat, akik vizeinket illetően elhamarkodottan próbáltak ítélni. Vajon, nekünk is meg kell írnunk egy új „Nagy magyar szatíra"-t, vagy nekünk is az a sors jut osztályrészül, mint Széchenyinek, akinek csak halála után találtak megértésre művei? Idézzük őt még egyszer: folyók azonban sem elrendezni, sem egybekötni magokat nem fogják. Ahhoz kéz és sok kéz kell, de legnagyobb összhangzásban valódi tudomány által vezérelve. ” DR. VÁGÁS ISTVÁN Emléktábla a Vaskapuban 3 1 [UNK]П1