Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)
2. füzet - Pálfai Imre: Széchenyi és a Tisza-szabályozás
102 Pálfai Imre rendezetlen vízviszonyok, a nagy kiterjedésű és hosszan tartó árvízi elöntések, az időnként fölszaporodó belvizek, a hatalmas mocsarak, a járhatatlan utak. A Tisza-völgy alföldi részén a mezőgazdaságilag hasznos területeknek kb. egyharmadát borította el ideiglenesen a víz, de némely községben 80-90 %-os volt a vízborítás. Az áldatlan állapotok kialakulásához a XV. századtól hűvösebbre és nedvesebbre forduló éghajlaton kívül bizonyos emberi tevékenységek megváltozása is hozzájárult: a háborús események idején a vízfolyások fenntartását elhanyagolták, az erdőirtások következményeként hevesebbé váltak az áradások és fokozódott az erózió, a gombamód szaporodó gátas malmok akadályozták a vizek természetes lefolyását stb. A vízviszonyokon az 1700-as évek közepétől kezdve elsősorban a Tisza felső szakaszán és a mellékfolyókon próbáltak javítani (a folyókanyarok átmetszésével és töltések építésével), továbbá megkezdték a mocsarak lecsapolását és a vizenyős területek rendezését is. Ezek a kezdeményezések hellyel-közzel javulást hoztak, de a még rendezetlen szakaszokon tovább növelték a bajt, a nagyobb vízáradásokkal szemben pedig hatástalanok voltak. Bebizonyosodott ez az 1816. évi és az 1830. évi hatalmas Tisza-völgyi árvíz és belvíz alkalmával is. 1830-ban csupán Torontál vármegyében 260 000 hektárt öntött el a víz. A keserű tapasztalatokból mindinkább világossá vált, hogy csak a teljes vízrendszer szabályozása vezethet elfogadható eredményre. A bajok orvoslását sürgető erőteljes társadalmi igény az 1820-as és 30-as években egybeesett a feudális rendszer átalakítását célzó reformmozgalommal, melynek vezéralakja gróf Széchenyi István volt, aki hazájának fölemelése érdekében igyekezett minden alkalmat megragadni, minden előrevivő kezdeményezést fölkarolni. Ezek közé tartozott a vízszabályozás is. Az 1830-ban megjelent ,Ilitel" című munkájában írja: ,J~hazánk jó részét viz birja, posvány fedi, s hogy sokszor - s ezen ne kételkedjünk - valami rossz kotyogó malom hátráltatja egy egész vidék virágzását! Ha igazán s öncsalás nélkül akarjuk számba venni, milly kevés mai napi haszon tartja paralizálva némelly vidékek jövendő bizonyos nagy hasznát, s óriási előmenetelét - csak indignatioval szemlélhetjük a Körös berkeit, Tisza, Dráva, Bodrog kiöntését, Hanságot sat. mellyeken ezernyi famíliák élhetnének boldogul, mellyek tán most nyomorúsággal küzködnek, vagy egészen uj nemzetségek támadnának, mellyek által az ország ereje s disze hathatósan öregbedne. Milly szép tartományokat nyerhetnénk egy csepp vérontás nélkül a hazának s mennyire szelídülne s nyájasodna még anyaföldünk levegője is, ha nád és zsombék helyett, mellyben most róka s farkas csatangol, kies mezők s mosolygó lakhelyek támadnának. Széchenyi a nagyhatású ,"hitel"-ben, s az ezt követő műveiben kifejtette, hogy kulturális és anyagi elmaradottságunk oka az ország feudális szerkezetében, az ősiségben, a jobbágyi munkaviszonyban, a hitel, a közlekedés és a belső piac hiányában, valamint az elavult közigazgatásban van. Az egyik legsürgősebb teendőnek a közlekedés fejlesztését tekintette, mert ez teszi lehetővé a többi probléma megoldását is. A vízi és szárazföldi utak létrehozása és fenntartása viszont a folyók szabályozása, ármentesítés és lecsapolás nélkül nem lehetséges. Széchenyit az 1830-as években - a dunai gőzhajózás meghonosítását követően - többek között az Al-Duna szabályozása köti le. E munkálatokat királyi biztosként irányítja. Első dunai útjára magával viszi Beszédes Józsefet, az Al-Dunán pedig szoros munkakapcsolatba kerül Vásárhelyi Pállal. A kor e jeles vízi mérnökei nyilván kellően tájékoztatták Széchenyit a vízszabályozás elvei és gyakorlati részletkérdései felől. Vásárhelyi egyik angliai útjára is elkísérte a grófot, később pedig a Tisza-sza-