Vörös Zászló, 1980. január-június (36. évfolyam, 1-78. szám)
1980-01-01 / 1. szám
UTAK, utak... Szélesek, aszfaltozotak, messzeségbe futók... Mennyit építettek már simává, tartóssá Bródi Margit dolgos kezei húsz év alatt! Éppen ennyi ideje útmunkás a kolhozközi út- építő vállalatnál. Most az útépítők egyik legjobb brigádjában dolgozik, férje, Bródi Károly a brigádvezető. Sok állattenyésztési dolgozó lehet hálás a Bródi brigádnak a bekötőutakért, rendezett telepekért, amelyek az évek folyamán készültek el a kerület gazdaságaiban szorgalmas munkájuk nyomán. Borzsován, Állomás utcai otthonában szépen feldíszített fenyőfa alatt MUNKÁSDINASZTIA fogadja az új esztendőt a Bródi házapár. Fel-felvillan az ablak melletti falon egy bíborvörös zászlócska selyme... Aranybetűk hirdetik rajta: «A szocialista versenyben győztes legjobb brigádnak...». Nagy becsben tartja a család ezt a vándor vörös zászlót, hiszen már évek óta folyamatosan az ő kollektívájuk nyeri el. Az édesanya tekintete odaodatéved a fenyőfa alatti bélyegezetlen képeslapokra. A katonafiú, Karcsi küldte az egyiket édesanyjának születésnapi jókívánságokkal. Egy éve van távol Karcsi a szülői háztól. Hosszú idő ez az anyai szívnek. Hisz azelőtt ő is szülei mellett dolgozott, a brigád búcsúztatta a hadseregbe vonuláskor. Megfogadta Karcsi szülei és munkatársai tanácsait, becsülettel szolgálja a hazát. Tanúsítja ezt a parancsnokaitól különböző időközönként érkezett több köszönőlevél, amelyben a szülőknek gratulálnak, hogy ilyen lelkiismeretes, igyekvő, példás hazafit neveltek. Az lesz az igazi öröm, ha betoppan az új esztendőre a katonafiú. Megígérték neki, hogy hazaengedik pár napra szabadságra. Édesanyja hiszi is, nem is. Az újévi ajándékcsomagot azért elküldte, hátha mégse jöhet... Egy kis kóstoló került bele a hazai disznótorosból. Dolgos, munkaszerető emberek a Bródi család tagjai. Négyszobás házukat ők építették fel a két kezük munkájával. Fedél alá került már Váriban is egy ház. Karcsinak szánták, ha majd odakerül a sor, hogy megnősül. Hisz az évek gyorsan futnak, a gyerekekből felnőttek lesznek. Lám, a kisebbik fiú, Sanyi a tizediket járja már. Egy fél esztendő s előtte is ott lesz a pályaválasztás gondja. Munkára nevelték Sanyit, jó munkásember válik belőle. A nyári szünidőben már együtt dolgozott szüleivel, megízlelte is, mit jelent útépítőnek lenni. Azt szeretnék, ha Sanyi velük maradna a brigádban, de hát mindenáron gépkezelő akar lenni. Ezt a szakmát tanulja a Vári Középiskolában. Elkél az útépítőknél is a jó gépkezelő. Karcsi is szakmát tanult a hadseregben, útépítő gépen dolgozik. Ha leszerel, a vállalatnál gépre ülhet. Ebben reménykedik, erről ír szüleinek, ezt tanácsolja öccsének levelében. Tanulás... A Bródi házaspár sem akart lemaradni a két fiútól. Beiratkoztak hát a borzsovai levelező középiskolába. Ebben az évben meg is szerzik a középiskolai végzettséget. Útépítő familia a Bródi család. A brigádban ott van a rokonság is: a brigádvezető nővére, Bródi Irén és sógora, Fascsics Mihály. Méltányolják, elismerik szorgalmukat, igyekezetüket. Kormánykitüntetései is vannak a brigádvezetőnek. A falubeliek, az új utcasorok lakói pedig kérik őket: «Építsetek nekünk is aszfaltozott utcát». Persze, a dolog nem ilyen egyszerű. De előbb-utóbb biztosan minden új utcára sor kerül. Balogh Irén Zizegnek a dohánylevelek Szokatlanul hűvösre fordult aznap az időjárás. Az éles északi szél otthonaikba kényszerítette az embereket, kihalt volt a falu utcája. Bár estére járt már az idő, a Vörös Zászló Kolhoz borzsovai gazdasági udvarán az egyik épületből fény szűrődött ki. Hívogattak a meleget sejtető ablakok. Bentről vidámság, kacagás hallatszott ki. A teremben egy hosszú asztal mellett öt asszony jókedvű beszélgetés közben szaporán simítja a dohányt. Kaluja Ilona, Beregszászi Anna, Toldi Irén, Zsupkó Irén és Mocok Gizella hirtelen elhallgat a váratlan vendég láttán. Kertai Károly Csoportvezető egy ölnyi dohányt húz le a zsinegról. Beregszászi Anna elé teszi. Ez már a hetedik zsineg. Már nem sok simítani valónk van — mondja Kertai Károly. A termelési eredményekre terelődik a szó. Bár még véglegeset nem tudnak, az már biztos, hogy hektáronként legalább 20 mázsa, dohányt termesztettek az 1979-es évben. Tavaly kissé elkeseredtek az asszonyok, gyenge volt a termés, alacsony volt a részesedés. A csoportvezető azonban lelket öntött a kollektívába, biztatta őket, hogy 1979-ben megtalálják számításukat. És a dohánytermesztők hallgattak szavára, mindent elkövettek, hogy ne csak több legyen a termés, de jobb minőségű is legyen a dohány. Hiszen ha jobb a minőség, sokkal többet jövedelmez a nemrég bevezetett árrendszer szerint. Az első osztályú dohány részaránya több mint 30 százalék volt, negyedik osztályú pedig 2 százalék akadt. Szép pénzt kapnak érte a zárszámadáskor, akik megtermesztették. Sok szó esik az úgynevezett «hektárosokról», akik más munkán dolgoznak, de egyéni művelésre elvállaltak egy-egy részleget, ők sem bánják meg, hogy dohánytermesztéssel foglalkoztak. Az asszonyok úgy vélik, hogy ez a dohánytermesztés növelésének nagy tartaléka a gazdaságban, tovább emeli az ágazat jövedelmezőségét. Hiszen a faluban sokan vannak olyanok, akik munkájuk mellett elegendő szabad idővel rendelkeznek, a «fogott» dohány gondozását el tudják látni. Csak meg kell őket szervezni. Lassan feloldódik a hangulat, beszédesebbek lesznek az asszonyok. A családra, a gyerekekre terelődik a szó. Majdnem mindenkinek két-két gyermeke van, sőt, Toldi Irén már nagymama. Szóba kerül a tanulás, hogy nehéz a matematika, nem nagyon tudnak segíteni a szülők, ők még másképp tanulták. Hja, az idő nem áll meg! Évről évre gyorsabb ütemű a fejlődés minden részlegen. Hamarosan elkészül az új iskola is. Erre mindnyájan büszkék. Beszélgetés közben fürgén jár a kezük. Nőnek a sarokban bálázásra váró, tornyokat alkotó kisimított dohánylevelek. A csoport már öt esztendeje dolgozik együtt. Megszerették egymást, a munkát. Lassan megszokják a vendéget. Beregszászi Anna meg Zsupkó Irén halkan énekelni kezd: «Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele...» A többiek is bekapcsolódnak. Egyre hangosabban száll az ének. Közben vidáman zizegnek a dohánylevelek... Györke László ÉLETÜK ELSŐ FENYŐFÁJA Kerületünkben majdnem 1200 apróság köszönti élete első újévét. Számukra még minden eseményre először kerül sor. Minden nap, minden pillanat szélesre tárt ablak a még ismeretlen világra. És minden új feltétlenül örömet és csodálkozást vált ki a gyerekekben. Senki nem tud úgy örülni, mint a kicsinyek. Elég egy szelíd anyai simogatás, egy napsugár, s a kicsinyek arcán máris boldog mosoly ragyog. Amikor a fiatal édesanyák gyermekeikről beszélnek, boldogan és némi elragadtatással, hangjukból mindig kicsendül a kis ember sorsa iránti aggodalom. Hiszen a gyermek születésével a családi boldogság részeként nagy felelősség is hárul a szülőkre. Deák Margit valamivel több mint két évvel ezelőtt került a ruhagyárba dolgozni. Itt, ebben a baráti kollektívában, a fiatal varrónő megismerte az alkotó munka örömét. Ma már két gyerek anyja. A kicsinyek gondozása természetesen sok idejébe és erejébe kerül. Deák Margit szeretettel beszél brigádtársairól, akik meglátogatják otthon. A fiatalaszszony számára az anyaság öröme egyesül azzal az örömmel, hogy egy nagy munkáscsalád tagja lehet. Beszélgetésünk ideje alatt a kis István, aki alig múlt hathónapos, nyugodtan aludt ágyacskájában. A békés égbolt alatt született gyermek nyugodt álma! A múlt év örömet hozott Scsoka Olona, a kerületi fogyasztási egyesülés dolgozója családjába is. — A mi Mariankánk június elsején, a nemzetközi gyermeknapon silletett — mondja az anya boldog mosollyal. S a kislány, mintegy igazolva, hogy béke és boldogság kíséri végig életén, nevetve nyújtja édesanyja felé kezecskéit. Sok hasonló családot említhetnénk. Különbözőek, de van egy közös vonásuk: a gyerekek minden szovjet családban a biztos jövő tudatában nőnek fel. S ezt a hitet a Szovjetunió alkotmánya, az október szülte életmód adja országunk dolgozóinak. ...A földgolyón most 200 millió gyerek éhezik. A tőkés országokban és a kapitalistáktól függő államokban 43 millió gyerek kénytelen dolgozni, hogy élhessen. A szovjet emberek számára fölösleges kommentálni ezeket a számokat. «A legjobbat a gyerekeknek» jelszó ragyogóan bizonyítja a kommunista párt, az egész társadalom állandó gondoskodását a felnövekvő nemzedék iránt. S biztosak lehetünk benne, hogy a kicsinyek, akik számára először gyúltak ki az újévi fenyő fényei, a haza méltó fiai és leányai lesznek. Sok boldogságot kívánunk országunk ifjú állampolgárainak! Teterja Viktor FÉNYKÉPRIPORT Az önkiszolgáló áruház várja a vásárlókat Újabb szép épület díszíti az Októberi Forradalom utcát: a városi vegyeskereskedelem kétszintes önkiszolgáló áruháza. A tágas termek, az önkiszolgálás, a modern berendezések, a gazdag áruválaszték, az áruk könnyű hozzáférhetősége lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy gyorsan megvegyék, amire szükségük van. Elbeszélgettünk Kerényi Gyulával, a városi vegyeskereskedelem munkavezetőjével. Jóna Frigyes, Finta Ferenc és Karigya István brigádjainak szorgalmas munkájáról beszél, amelyek viszonylag rövid idő alatt építették fel ezt a gyönyörű üzletet. Az építők gondoskodtak az enteriőr modern kiképzéséről is. Megnyitva ajtaját a bútorkombinát, a diagnosztikai és garázsberendezéseket gyártó kísérleti üzem, a vasúti sűtőház, a vasútállomás és az iparnegyed más üzemeinek dolgozói előtt, az üzlet már az első napokban kiérdemelte a vásárlók elismerését. Az előzetes számítások szerint havonta 100 ezer rubel értékű árut forgalmaznak. A kollektívában kitűnik szorgalmával Bácsi Ilona, Spenik Ilona eladó, Bocskó András, Juhász Tibor osztályvezető és az üzlet több más dolgozója. Kezdettől fogva sikerrel vezették be a korszerű kereskedelem olyan formáit, mint például az előzetes megrendelések felvétele. — Üzletünk — mondja Ivanica Vaszil, az áruház igazgatója — nagy szerepet játszik a dolgozók élelmiszerellátásában. A vásárlók első megrendelései, köszönetei arra köteleznek bennünket, hogy tökéletesítsük a munka formáit és teljesebben elégítsük ki a keresletet. Ez legfontosabb feladatunk. A képen: Bácsi Ilona és Spenik Ilona, az iparcikkosztály eladói. Lent: az önkiszolgáló áruház. Überáll Emil felvételei 1980. JANUÁR 1., KEDD !OOOOÓOOOOÓÓOOOOÓÓOOOOOO VÖRÖS ZÁSZLÓ IÓÓOÓÓÓOOÓOÓÍÍÓÓOÓOOÓÓOOOOOOOOOOOOO ОООФ + 3. oldal