Vörös Zászló, 1980. január-június (36. évfolyam, 1-78. szám)

1980-01-01 / 1. szám

UTAK, utak... Szé­lesek, aszfaltozo­­tak, messzeségbe futók... Mennyit építettek már si­mává, tartóssá Bródi Mar­git dolgos kezei húsz év alatt! Éppen ennyi ideje útmunkás a kolhozközi út-­ építő vállalatnál. Most az útépítők egyik legjobb brigádjában dolgozik, férje, Bródi Károly a bri­gádvezető. Sok állatte­nyésztési dolgozó lehet hálás a Bródi brigádnak a bekötőutakért, rende­zett telepekért, amelyek az évek folyamán készül­tek el a kerület gazdasá­gaiban szorgalmas mun­kájuk nyomán. Borzsován, Állomás utcai otthonában szépen feldíszített fenyőfa alatt MUNKÁSDINASZTIA fogadja az új esztendőt a Bródi házapár. Fel-fel­­villan az ablak melletti falon egy bíborvörös zászlócska selyme... Aranybetűk hirdetik raj­ta: «A szocialista verseny­ben győztes legjobb bri­gádnak...»­­. Nagy becsben tartja a család ezt a vándor vörös zászlót, hiszen már évek óta folyamatosan az ő kol­lektívájuk nyeri el. Az édesanya tekintete oda­­odatéved a fenyőfa alatti bélyegezetlen képeslapok­ra. A katonafiú, Karcsi küldte az egyiket édes­anyjának születésnapi jó­kívánságokkal. Egy éve van távol Karcsi a szülői háztól. Hosszú idő ez az anyai szívnek. Hisz aze­lőtt ő is szülei mellett dolgozott, a brigád bú­csúztatta a hadseregbe vonuláskor. Megfogadta Karcsi szülei és munka­társai tanácsait, becsület­tel szolgálja a hazát. Tanúsítja ezt a parancs­nokaitól különböző időkö­zönként érkezett több kö­szönőlevél, amelyben a szülőknek gratulálnak, hogy ilyen lelkiismeretes, igyekvő, példás hazafit neveltek. Az lesz az igazi öröm, ha betoppan az új eszten­dőre a katonafiú. Meg­ígérték neki, hogy haza­engedik pár napra sza­badságra. Édesanyja hi­szi is, nem is. Az újévi ajándékcsomagot azért elküldte, hátha mégse jö­het... Egy kis kóstoló ke­rült bele a hazai disznó­torosból. Dolgos, munkaszerető emberek a Bródi család tagjai. Négyszobás há­zukat ők építették fel a két kezük munkájával. Fedél alá került már Vá­riban is egy ház. Karcsi­nak szánták, ha majd oda­kerül a sor, hogy megnősül. Hisz az évek gyorsan fut­nak, a gyerekekből fel­nőttek lesznek. Lám, a kisebbik fiú, Sanyi a ti­zediket járja már. Egy fél esztendő s előtte is ott lesz a pályaválasztás gondja. Munkára nevel­ték Sanyit, jó munkásem­ber válik belőle. A nyári szünidőben már együtt dolgozott szüleivel, meg­ízlelte­­ is, mit jelent út­építőnek lenni. Azt sze­retnék, ha Sanyi velük maradna a brigádban, de hát­­ mindenáron gépke­zelő akar lenni. Ezt a szakmát tanulja a Vári Középiskolában. Elkél az útépítőknél is a jó gépkezelő. Karcsi is szakmát tanult a hadse­regben, útépítő gépen dolgozik. Ha leszerel, a vállalatnál gépre ülhet. Ebben reménykedik, er­ről ír szüleinek, ezt taná­csolja öccsének levelében. Tanulás... A Bródi há­zaspár sem akart lema­radni a két fiútól. Bei­ratkoztak hát a borzsovai levelező középiskolába. Ebben az évben meg is szerzik a középiskolai végzettséget. Útépítő familia a Bró­di család. A brigádban ott van a rokonság is: a brigádvezető nővére, Bródi Irén és sógora, Fas­­csics Mihály. Méltányol­ják, elismerik szorgalmu­kat, igyekezetüket. Kor­mánykitüntetései is van­nak a brigádvezetőnek. A falubeliek, az új utca­sorok lakói pedig kérik őket: «Építsetek nekünk is aszfaltozott utcát». Persze, a dolog nem ilyen egyszerű. De előbb-utóbb biztosan minden új utcára sor kerül. Balogh Irén Zizegnek a dohánylevelek Szokatlanul hűvösre for­dult aznap az időjárás. Az éles északi szél otthonaikba kényszerítette az embere­ket, kihalt volt a falu ut­cája. Bár estére járt már az idő, a Vörös Zászló Kol­hoz borzsovai gazdasági udvarán az egyik épületből fény szűrődött ki. Hívogat­tak a meleget sejtető abla­kok. Bentről vidámság, ka­cagás hallatszott ki. A teremben egy hosszú asztal mellett öt asszony jó­kedvű beszélgetés közben szaporán simítja a dohányt. Kaluja Ilona, Beregszászi Anna, Toldi Irén, Zsupkó Irén és Mocok Gizella hir­telen elhallgat a váratlan vendég láttán. Kertai Ká­roly Csoportvezető egy öl­­nyi dohányt húz le a zsi­negról. Beregszászi Anna elé teszi. Ez már a hete­dik zsineg. Már nem sok simítani valónk van — mondja Ker­tai Károly. A termelési eredmények­re terelődik a szó. Bár még véglegeset nem tudnak, az már biztos, hogy hektáron­ként legalább 20 mázsa, do­hányt termesztettek az 1979-es évben. Tavaly kissé elkesered­tek az asszonyok, gyenge volt a termés, alacsony volt a részesedés. A csoportve­zető azonban lelket öntött a kollektívába, biztatta őket, hogy 1979-ben megta­lálják számításukat. És a dohánytermesztők hallgat­tak szavára, mindent elkö­vettek, hogy ne csak több legyen a termés, de jobb minőségű is legyen a do­hány. Hiszen ha jobb a mi­nőség, sokkal többet jöve­delmez a nemrég bevezetett árrendszer szerint. Az első osztályú dohány részará­nya több mint 30 százalék volt, negyedik osztályú pe­dig 2 százalék akadt. Szép pénzt kapnak érte a zár­számadáskor, akik m­egter­­mesztették. Sok szó esik az úgynevezett «hektáro­sokról», akik más munkán dolgoznak, de egyéni mű­velésre elvállaltak egy-egy részleget, ők sem bánják meg, hogy dohánytermesz­téssel foglalkoztak. Az asszonyok úgy vélik, hogy ez a dohánytermesztés növelésének nagy tartaléka a gazdaságban, tovább eme­li az ágazat jövedelmezősé­gét. Hiszen a faluban so­kan vannak olyanok, akik munkájuk mellett elegendő szabad idővel rendelkeznek, a «fogott» dohány gondo­zását el tudják látni. Csak meg kell őket szervezni. Lassan feloldódik a han­gulat, beszédesebbek lesz­nek az asszonyok. A csa­ládra, a gyerekekre tere­lődik a szó. Majdnem min­denkinek két-két gyerme­ke van, sőt, Toldi Irén már nagymama. Szóba kerül a tanulás, hogy nehéz a ma­tematika, nem nagyon tud­nak segíteni a szülők, ők még másképp tanulták. Hja, az idő nem áll meg! Évről évre gyorsabb üte­mű a fejlődés minden rész­legen. Hamarosan elké­szül az új iskola is. Erre mindnyájan büszkék. Beszélgetés közben für­gén jár a kezük. Nőnek a sarokban bálázásra váró, tornyokat alkotó kisimított dohánylevelek. A csoport már öt eszten­deje dolgozik együtt. Meg­szerették egymást, a mun­kát. Lassan megszokják a vendéget. Beregszászi An­na meg Zsupkó Irén hal­kan énekelni kezd: «Érik a szőlő, hajlik a vessző, bo­dor a levele...» A többiek is bekapcsolódnak. Egyre hangosabban száll az ének. Közben vidáman zizegnek a dohánylevelek... Györke László ÉLETÜK ELSŐ FENYŐFÁJA Kerületünkben majdnem 1200 apró­ság köszönti élete első újévét. Számuk­ra még minden eseményre először kerül sor. Minden nap, minden pillanat szé­lesre tárt ablak a még ismeretlen világ­ra. És minden új feltétlenül örömet és csodálkozást vált ki a gyerekekben. Senki nem tud úgy örülni, mint a ki­csinyek. Elég egy szelíd anyai simogatás, egy napsugár, s a kicsinyek arcán máris boldog mosoly ragyog. Amikor a fiatal édesanyák gyermeke­ikről beszélnek, boldogan és némi elra­gadtatással, hangjukból mindig kicsendül a kis ember sorsa iránti aggodalom. Hi­szen a gyermek születésével a családi boldogság részeként­­ nagy­ felelősség is hárul a szülőkre. Deák Margit valamivel több mint két évvel ezelőtt került a ruhagyárba dol­gozni. Itt, ebben a baráti kollektívában, a fiatal varrónő megismerte az alkotó munka örömét. Ma már két gyerek any­ja. A kicsinyek gondozása természetesen sok idejébe és erejébe kerül. Deák Mar­git szeretettel beszél brigádtársairól, akik meglátogatják otthon. A fiatalasz­­szony számára az anyaság öröme egyesül azzal az örömmel, hogy egy nagy mun­káscsalád tagja lehet. Beszélgetésünk ideje alatt a kis Ist­ván, aki alig múlt hathónapos, nyugod­tan aludt ágyacskájában. A békés ég­bolt alatt született gyermek nyugodt ál­ma! A múlt év örömet hozott Scsoka Olo­­na, a kerületi fogyasztási egyesülés dol­gozója családjába is. — A mi Mariankánk június elsején, a nemzetközi gyermeknapon s­­illetett — mondja az anya boldog mosollyal. S a kislány, mintegy igazolva, hogy béke és boldogság kíséri végig életén, nevetve nyújtja édesanyja felé kezecskéit. Sok hasonló családot említhetnénk. Különbözőek, de van egy közös voná­suk: a gyerekek minden szovjet család­ban a biztos jövő tudatában nőnek fel. S ezt a hitet a Szovjetunió alkotmánya, az október szülte életmód adja orszá­gunk dolgozóinak. ...A földgolyón most 200 millió gye­rek éhezik. A tőkés országokban és a kapitalistáktól függő államokban 43 mil­lió gyerek kénytelen dolgozni, hogy él­hessen. A szovjet emberek számára fölösleges kommentálni ezeket a számokat. «A leg­jobbat a gyerekeknek» jelszó ragyogóan bizonyítja a kommunista párt, az egész társadalom állandó gondoskodását a fel­növekvő nemzedék iránt. S biztosak lehe­tünk benne, hogy a kicsinyek, akik szá­mára először gyúltak ki az újévi fenyő fényei, a haza méltó fiai és leányai lesz­nek. Sok boldogságot kívánunk országunk ifjú állampolgárainak! Teterja Viktor FÉNYKÉPRIPORT Az önkiszolgáló áruház várja a vásárlókat Újabb szép épület díszí­ti az Októberi Forradalom utcát: a városi vegyeskeres­kedelem kétszintes önkiszol­gáló áruháza. A tágas ter­mek, az önkiszolgálás, a modern berendezések, a gazdag áruválaszték, az áruk könnyű hozzáférhető­sége lehetővé teszi a vá­sárlók számára, hogy gyor­san megvegyék, amire szük­ségük van. Elbeszélgettünk Kerényi Gyulával, a városi vegyes­kereskedelem munkaveze­tőjével. Jóna Frigyes, Fin­­ta Ferenc és Karigya Ist­ván brigádjainak szorgal­mas munkájáról beszél, amelyek viszonylag rövid idő alatt építették fel ezt a gyönyörű üzletet. Az épí­tők gondoskodtak az enteri­őr modern kiképzéséről is. Megnyitva ajtaját a bú­torkombinát, a diagnoszti­kai és garázsberendezése­ket gyártó kísérleti üzem, a vasúti sűtőház, a vasút­állomás és az iparnegyed más üzemeinek dolgozói előtt, az üzlet már az első napokban kiérdemelte a vá­sárlók elismerését. Az elő­zetes számítások szerint havonta 100 ezer rubel ér­tékű árut forgalmaznak. A kollektívában kitűnik szorgalmával Bácsi Ilona, Spenik Ilona eladó, Bocs­­kó András, Juhász Tibor osztályvezető és az üzlet több más dolgozója. Kez­dettől fogva sikerrel ve­zették be a korszerű keres­kedelem olyan formáit, mint például az előzetes megrendelések felvétele. — Üzletünk — mondja Ivanica Vaszil, az áruház igazgatója — nagy szerepet játszik a dolgozók élelmi­szerellátásában. A vásárlók első megrendelései, köszö­netei arra köteleznek ben­nünket, hogy tökéletesítsük a munka formáit és telje­sebben elégítsük ki a ke­resletet. Ez legfontosabb feladatunk. A képen: Bácsi Ilona és Spenik Ilona, az iparcikk­osztály eladói. Lent: az ön­­kiszolgáló áruház. Überáll Emil felvételei 1980. JANUÁR 1., KEDD !­OOOOÓOOOOÓÓOOOOÓÓOOOOO­O VÖRÖS ZÁSZLÓ IÓÓOÓÓÓOOÓOÓÍÍÓÓOÓOOÓÓOOOOOOOOOOOOO ОООФ + 3. oldal

Next