Vörös Zászló, 1953. január (2. évfolyam, 2-26. szám)

1953-01-03 / 2. szám

2 öt éve annak, hogy a munkásosz­tály oldalár, a dolgozó parasztsággal és a haladó értelmiség erőivel, a Román Kommunista Párt vezetésével megdöntötte a monarchiát és kikiál­totta a Román Népköztársaságot. (Taps.) A monarchia, a középkornak e sö­tét maradványa a belföldi kizsákmá­nyolással egybefonódott külföldi rab­lóuralmat képviselte országunkban. A monarchia, mint a belföldi és nem­zetközi reakció oszlopa, torlaszként állott a román nép útjában és meg­akadályozott minden haladást, meg­hiúsított minden törekvést a szabad élet felé. A monarchia megdöntése lényegbe­vágó kérdés volt pártunk, a munkás­­osztály, egész dolgozó népünk szá­mára. Meg kellett szilárdítani és ki kel­lett szélesíteni azokat a szabadság­­jogokat, amelyeket a dolgozók 1944 augusztus 23-án vívtak ki, miután a győzedelmes Szovjet Hadsereg fel­szabadította országunkat; a földes­­urak kisajátítása után ki kellett sa­játítani a nagyipari, bank és keres­kedelmi vállalatokat; új államgépeze­tet kellett felépíteni; elő kellett készí­teni minden feltételt ahhoz, hogy megkezdhessük a szocializmus építé­sét. A munkásosztálynak és szövetsé­gesének, a szegény- és középparaszt­ságnak a Román Kommunista Párt bölcs vezetésével vívott kemény, sza­kadatlan harca 1947. novemberében és decemberében annyira megváltoz­tatta az erőviszonyokat, hogy lehető­vé vált a buzsoázia utolsó képvise­lőinek kiűzése a kormányból és rö­viddel utána a monarchia megdön­tése. 1947. december 30-án örökre meg­szűnt az évszázados rabság. A monarchia megdöntése betetőzte dolgozó népünk évszázados küzdelmét a szabadságért és nemzeti független­ségért, betetőzte a munkásosztály hősi harcát a tőkések uralmának meg­döntéséért, az imperialista járom le­rázásáért. A dolgozó parasztsággal szeretke­zett munkásosztály kezébe vette a teljes politikai hatalmat. Ez a tény volt a kiindulópont azok­­n­­ak a nagy szabadságjogoknak és­­politikai jogoknak a biztosításához, amelyeknek ma egyaránt örvend a Román Népköztársaság valamennyi dolgozója, nemzetiségre, nemre és vallási meggyőződésre való tekintet nélkül. Hazánk, amelynek élén harcedzett párt áll és amely a nagy Szovjetunió teljes politikai és gazdasági támoga­tásának örvend, valóban szabaddá lett. A monarchia megdöntésével és a Román Népköztársaság megteremté­sével súlyos csapásokat mértünk a román és a külföldi reakcióra, külö­nösképpen az amerikai és angol im­perialistákra. A porosz típusú monarchia orszá­gunkban a legsötétebb reakciós ele­mek támasza és a nemzetközi kapi­talizmus állandó ügynöksége volt. A román burzsoázia már Románia tőkés fejlődésének kezdetén megegye­zésre jutott a földesurakkal, hogy el­fojtsa a nép harcát a szabadságért és nemzeti függetlenségért. A Hohen­­zollern dinasztiát, mint ennek a megegyezésnek a kezességét, mint e szörnyszövetség megbízottját és őrét juttatták hatalomra. Az ország érde­keit alárendelték a külföldi tőke ér­dekeinek. Ahogyan a mindenkori helyzet és a profit megkívánta, az ország sor­sát és javait egymás után a német, osztrák-magyar, francia, angol és amerikai kapitalizmus rendelkezésére bocsátották. Maga a király az ország legna­gyobb tőkése és földesura lett. A dőzsölés és rablás 81 esztendeje alatt, a Hohenzollern dinasztia le­származottai odáig vitték, hogy 150.000 hektár föld tulajdonosaivá, több mint 30 nagy ipar- és bankvál­lalat részvényeseivé váltak. Románia királya az ország legna­gyobb tőkése és földesura, a nemzet­közi tőke főzsandára és hajcsára, uzsorás és kizsákmányoló volt egy­­személyben. Ugyanakkor központi helytartója volt a­ német, francia, de különösen az angol és amerikai di­­verzionista és kémszolgálatoknak. Az 1888-i és 1907-i parasztfelkelé­sek elfojtása, az 1918. december 13-i tömegmészárlás, Lupény, Grivica — mindez csupán néhány, a Hohenzol­lern dinasztia szolgálati könyvében szereplő aljas gaztettek közül, ame­lyeket a dinasztia a tőke érdekének védelmében elkövetett. A Román Kommunista Párt újra meg újra leleplezte az országunkban uralkodó monarchiát, megmutatta a dolgozóknak, hogy országunkban az államhatalom burzsoá­ földesúri hata­lom és hogy annak élén a legnagyobb tőkés és földesúr, a király áll. „A béke csak úgy biztosítható — hangzik pártunk egyik kiáltványa —, ha a dolgozók egységes harca meg­dönti a királyi diktatúrát... A ki­rályi diktatúra megdöntése után ba­rátságot köthetünk a szocializmus nagy országával és megalapozhatjuk a tartós békét.. ." Hitler, cinkosságban az amerikai és angol reakciós körökkkel és a ro­mán reakcióval — élén a királlyal — arra készült, hogy hídfőt szervezzen országunkban a Szovjetunió elleni agresszióra. A történelmi pártok — éppúgy, mint ahogy annak idején tágra nyi­tották a kapukat a királyi diktatúra előtt — készek voltak feltétel nélkül támogatni a bűnös szovjetellenes há­borút. Szolgai alázattal csatlakozott hozzájuk a jobboldali szociáldemo­krácia, élén Titel Petrescuval, e régi politikai gazemberrel. Ugyanilyen alávaló, bár gondosan álcázott sze­repet játszottak a Román Kommu­nista Pártba befurakodott áruló ele­mek, az imperialisták régi ügynökei — Foris, Patrascanu és mások —, a román nép, a munkásosztály és a forradalmi mozgalom megátalkodott ellenségei. Ezek a bűntársi viszonyok és áru­lások jelentős szerepet játszottak ab­ban, hogy Románia a Szovjetunió elleni bűnös agresszióra vetemedett. Az üldözött és 20 évi illegalitásba kényszerített Román Kommunista Párt volt az egyedüli politikai erő, amely szembehelyezkedve az áruló klikk akaratával, egész erejével ellene szegült a háborúnak s magasra emel­te Lenin és Sztálin forradalmi zász­laját. A Lenin és Sztálin nagy ügyéhez hű kommunisták, Gheorghiu-Dej­­elv­társsal az élükön, megszervezték az árulók eltávolítását a pártból, az áruló antoneseánus klikk erőszakos megdöntését, megszervezték az or­szág kivezetését a bűnös szovjetelle­nes háborúból és a fegyvereknek a hitlerista leigázók ellen való for­dítását. 1944. április 4-én megvalósították az első feladatot, eltávolították a párt vezetőségéből az árulók cso­portját, amelynek élén Foris állt. Ez az intézkedés egyik alapfeltétele volt annak, hogy hozzá lehessen kez­deni a Munkás-Egységfront megte­remtéséhez, majd később a katonai­fasiszta diktatúra megdöntéséhez. A Román Kommunista Párt most már egész szervezőképességét a reá háruló történelmi feladatok teljesí­tésére fordította; arra, hogy megdönt­­se Antonescu katonai-fasiszta dikta­túráját, kiragadja az országot a szovjetellenes háborúból és a fasiszta leigázók ellen fordítsa a fegyvereket. 1944. augusztus huszonharmadika mindenekelőtt azoknak a sztálini csapásoknak az eredménye, amelyeket a Szovjet Hadsereg Sztálingrádtól Jasiig a fasiszta elnyomókra mért; másodsorban pedig pártunk politikai és szervezési munkájának, amelyet Gheorghiu-Dej elvtárs vezetésével ki­fejtett. A király nem akarta ezt a fordu­latot. Elfogadta azonban,­­ elsősorban azért, mert féltette a bőrét és osztá­lya érdekeit, másodsorban pedig az­zal a rejtett gondolattal, hogy az amerikaiak és angolok politikai és diplomáciai segítségével sikerül majd helyreállítania a burzsoázia és a föl­desurak korlátlan uralmát; a román kommunistákat és a pártonkívüli ha­zafiakat pedig ismét börtönökbe és gyűjtőtáborokba vetheti. 1944. augusztus huszonharmadika után az összes reakciós erők a ki­rály köré csoportosultak. Palotája kémirodává, klubbá vált, ahol ő, a kamarillája és a történelmi pártok, az amerikai és angol ügynökök segít­ségével, összeesküvéseket szőttek a román állam és a román nép ellen. Arra is számítottak, hogy a Román Kommunista Pártba befurakodott és még le nem leplezett árulóknak és opportunistáknak sikerülni fog a kellő pillanatban orvul hátba támadni a forradalmi mozgalmat. A Román Kommunista Párt irányí­totta néptömegek erősebbeknek bizo­nyultak a király vezetése alatt álló reakciónál, az amerikai és angol im­perialista körök mesterkedéseinél és nyomásánál. A román nép a nagy Szovjetunió támogatásával sikeresen visszaverte az elnyomók arra irányuló kísérletét, hogy ismét rabláncra verjék. Sőt, a román nép bizalommal követte a pártunk által mutatott utat és így örökre megszabadult leggonoszabb, legkegyetlenebb elnyomóitól. A munkásosztály vezette román nép, a Román Népköztársaság kikiál­tásával teljes egészében saját kezébe vette sorsának intézését. A Román Népköztársaság kikiáltó-­­savai egyidejűleg új, nehéz feladatok hárultak a pártra, de egyúttal széles út tárult fel új, nagy vívmányok felé is. Azoknak a vívmányoknak, amelyek­kel népünk büszkélkedik, alapvető tényezői abban állnak, hogy orszá­­gunk területét a Szovjet Hadsereg szabadította fel, nem pedig valamely kapitalista ország hadserege, és n­agy népünk élén a munkásosztály pártja, határozott akaratú és harcedzett ve­zetésű marxista-leninista párt állott, mely hű osztályához és a dolgozó néphez. ELVTÁRSAK! Dolgozó népünk nagyszerű vívmá­nyok mérlegét mutathatja fel a Ro­mán Népköztársaság 5. évfordulójá­nak ünnepén. Hazánk a burzsoá­­földesúri koalíció sok évtizedes kor­mányzása alatt sem érte el és nem is érhette el a fejlődésnek azt a fo­kát, amelyet a népi demokráciának csupán öt éve alatt elért. Pártunk követte Sztálin elvtárs tanítását, amely szerint: „ahhoz, hogy meg­­döntsük a kapitalizmust, nemcsak az szükséges, hogy a burzsoáziát elűz­zük a hatalomról, nemcsak az szüksé­ges, hogy kisajátítsuk a kapitalistá­kat, hanem az is, hogy teljes egészé­ben szétzúzzuk a burzsoázia állam­­gépezetét, régi hadseregét, bürokra­tikus tisztviselői karát, rendőrségét és új államformát, új proletár áll­a­­­mot, új szocialista államot teremtsünk helyébe.“ Pártunk szétzúzta a burzsoáz föl­desúri államgépezetet és új államgé­pezetet teremtett, amely be tudja tölteni a gazdasági-szervező és kul­turális-nevelő funkciót a szocializmus felépítéséért hazánkban és amelynek megvan az ereje ahhoz, hogy kímé­letlenül megtörje a belső osztályellen­ség ellenállását és hogy megszer­vezze az ország védelmét a külső tá­madásokkal szemben. A néptanácsoknak, az államhata­lom helyi szerveinek, a proletárdikta­túra szerveinek megválasztásával a dolgozó nép közigazgatása lépett a burzsoá közigazgatás helyébe. Népi demokratikus rendszerünk egyik jelentős vívmánya az állam megerősítése terén néphadseregünk megteremtése, amely arra hivatott, hogy őrködjék határainkon, dolgozó népünk függetlenségén, szuverenitá­sán, békéjén és biztonságán. A korrupt burzsoá igazságszolgál­tatás a reakció eszköze volt. He­lyébe megteremtettük a dolgozók szolgálatában álló új népi igazság­szolgáltatást. A Román Népköztársaság Alkot­mánya elevenen tükrözi népi demo­kratikus rendszerünk fejlődését és hathatós eszköze hazánkban a szo­cializmus építésének. A Népi Demokrácia Frontjának az 1952. november 30-i választásokon aratott győzelme tagadhatatlan bizo­nyítéka népünk egységének a harc­ban az­­új élet megteremtéséért, népi demokratikus államunk megerősíté­séért. Hazánk dolgozói november 30-án, a Népi Demokrácia Frontjára adott szavazatukkal teljes bizalmukat nyil­vánították a Román Munkáspártnak, a Román Népköztársaság vezető­­erejének politikája iránt és a Román Népköztársaság kormánya iránt. Viharos ütemben folyik országunk szocialista iparosítása. Pártunk és kormányunk — a marxi-leniai tano­kat és a Szovjetunió Kommunista Pártjának tapasztalatait követve — rendkívüli fontosságot tulajdonít a nehézipar, elsősorban a termelőesz­közöket gyártó ipar fejlesztésének. Ennek folytán a termelőeszközök gyártása az 1952. év végén az elő­zetes adatok szerint, az ipari össz­termelés 55,8 százalékát képviseli. Iparunk ma háromszor annyit ter­mel, mint 1948-ban és kétszer any­­nyit, mint a második világháború előtt. Ma két és félszer annyi acélt, két és félszer annyi villamosenergiát, több mint háromszor annyi cementet, mintegy kétszer annyi gyapjú- és gya­potszövetet gyártunk országunkban, mint 1939-ben. Kőolajtermelésünk jó­val túlhaladta az 1938. évi színvo­nalat. Az RNK a világon egyedülálló példa arra, hogy egy kőolajban gaz­dag, kis államnak saját kőolajipari gépeket és felszereléseket gyártó ipara is lehet. Országunk gazdaságában szakadat­lanul növekszik az ipar részaránya. Míg a régi Románia nemzeti jöve­delmének legjelentősebb része a me­zőgazdaságból származott, ma nem­zeti jövedelmünk több mint 52 szá­zaléka az iparból származik és csak mintegy 33 százaléka a mezőgazda­ságból. Ez azt mutatja, hogy szün­telenül fokozódik az ország szocia­lista iparosításának üteme. Jelentős eredményeket értünk el a mezőgazdaságban. Szüntelenül növe­kedik a kollektív gazdaságok és a föld közös megmunkálására alakult mezőgazdasági társulások száma. Ezek 1952. végén már közel egy­millió hektár földterületet egyesí­tettek. Dolgozó parasztságunk bizalommal halad a pártmutatta úton. Mind job­ban meggyőződik a kollektív gazdál­kodás felsőbbrendűségéről és arról, hogy a kollektív gazdaság az egyet­len út, amely egyszers mindenkorra kivezet a szegénységből és a kulák­­kizsákmányolásból. A mezőgazdaságunk szocialista szektorának megszilárdítására és fej­lesztésére fordított különös gondosko­dása mellett, a párt és a kormány szüntelen támogatja a kis- és közepes gazdaságokkal rendelkező paraszto­kat, segíti őket, hogy fokozhassák termelésüket és növelhessék jólétüket s egyúttal megvédi őket a kulákki­­zsákmányolástól. Gazdaságunk növekvő fejlődése le­hetővé teszi a dolgozók anyagi és kulturális, életszínvonalának fokoza­tos emelését.­­ Népi demokratikus rendszerünk ezen a téren is jelentős sikereket ért el. Pártunkat és kormányunkat a szo­cializmus alapvető törvényének kö­­veteleményei vezérlik, amelyet Sztálin elvtárs fedezett fel és amelynek lé­nyege „az egész társadalom szaka­datlanul növekvő anyagi és kultu­rális szükségletei, maximális kielégí­tésének biztosítása, a szocialista ter­melés szakadatlan növelése és töké­letesítése útján, a legmagasabb tech­nika alapján“. A népi demokratikus rendszer évei­ben hatalmas lendületet vett orszá­gunkban a kultúra fejlődése. A tudományos, művészi és irodal­mi alkotás terén, a nép és állam iránti különleges érdemekért, 1950— 1951. évekre több, mint kétszázan nyerték el az Állami Díj kitüntetettje címet; akadémikusok, mérnökök, fizi­kusok, vegyészek, művészek, sztaha­novisták, feltalálók. Dolgozó népünk nagy vívmányai csak azért válhattak lehetővé, mert a párt olyan erőket teremtett, amelyek meg tudtak törni minden ellenállást, le tudtak küzdeni minden akadályt. Hazánk erejének kiapadhatatlan for­rásai ezek az erők. Melyek ezek az erők? Elsősorban a munkásosztály és a dolgozó parasztság szoros, megingat­hatatlan szövetsége, amely Lenin és Sztálin tanításainak megdönthetetlen elvein alapszik. Másodsorban a román nép és az együttlakó nemzetiségek testvérisége. Egyszers mindenkorra feddésbe me­rült a nemzeti viszály és elnyomás korszaka. A román dolgozók és a nemzeti kisebbségekhez tartozó dol­gozók a párt tanításaitól vezérelve, vállvetve törekednek ugyanazon cél felé. Ez a cél: a szocializmus fel­építése hazánkban. A Magyar Auto­nóm Tartomány pártunk helyes nem­zeti politikájának gyümölcse. Harmadik erőnk: a szocialista ha­­zafiság. A dolgozók hazafisága ab­ban a lendületben és lelkesedésben mutatkozik meg, amellyel a termelési tervek teljesítésén és t­últeljesítésén munkálkodik, továbbá abban, hogy egyre többen kapcsolódnak be a szo­cialista versenybe s egyre növekszik az élmunkások és sztahanovisták száma. A hazafiság új, szocialista tartal­ma a társadalmi és államrend mé­lyen demokratikus jellegéből fakad. Ebben a rendszerben teljesen a párt­vezette dolgozók kezében van a poli­tikai hatalom és a burzsoázia nélkül a burzsoázia ellenére teremtik meg új rendszerüket. A szocialista hazafiság szorosan összefügg azzal a meleg szeretettel, amellyel a román nép felszabadítónk, a Szovjetunió és népünk legjobb ba­rátja, Sztálin elvtárs iránt viseltetik. (Viharos taps.) Nincsen tevékenységünknek egyet­len olyan területe sem, amely ne érezné nagy barátunk, a Szovjetunió és személyesen Sztálin elvtárs kézzel­fogható segítségét. Hazánk és a Szovjetunió között szüntelenül fejlődik a kereskedelmi árucsere. Ez a körülmény, valamint az ötéves kereskedelmi egyezmény és az, hogy egész üzemi és gyári be­rendezéseket kapunk a Szovjetuniótól, továbbá a gazdasági együttműködés a Sovromok formájában, a technikai­tudományos együttműködés — mindez elevenen és konkréten tükrözik Sztálin elvtárs megállapításait a de­mokratikus tábor piacának fejlődésé­ről és sajátos jellegéről. Államunk külpolitikája a béke vé­delmének politikája, amelynek alapja dolgozóink békés alkotó munkája az oszág gazdasági, politikai és kultu­rális erejének növeléséért. Ez a po­litika a nagy és hatalmas szocialista táborban egyesült Szovjetunió és a népi demokratikus országok szoros barátságának és szövetségének poli­tikája, az összes béke- és szabadság­szerető népekkel való barátság poli­tikája. Sztálin elvtársnak az új év kü­szöbén elhangzott szavai, amelyekkel James Restonnak, a New York Ti­mes diplomáciai levelezőjének kérdé­seire válaszolt, bejárták az egész földkerekséget, s megtízszerezték a békére vágyó emberek elszántságát a világ minden táján. A nagy Sztálin szava a legszebb újévi üdvözlet. A román nép forró szívvel fogadja és köszönti ezt az üdvözletét. Nem lesz könnyű átsiklani az agresszoroknak ezen a békeszózaton, amely az embe­rek százmillióinak harci zászlajává vált. (Taps.) Az imperialisták félnek a békétől, a kapitalista és a szocialista rendszer közti békés versenytől, mert ez a ver­seny bebizonyítaná, a szocialista rend­szer tagadhatatlan fölényét a kapi­talista rendszerrel szemben. Éppen ezért az imperialisták a megegyezés útja helyett, a vitás ügyek és ellentétek bé­kés elintézésének útja helyett a hábo­rús kalandok útját választják. A főbb imperialista államok — elsősorban az Egyesült Államok — maguk köré gyűjtik a nemzetközi reakció legsöté­tebb erőit, őrült fegyverkezési hajszát folytatnak a Szovjetunió és a népi de­mokratikus országok ellen irányuló harmadik világháború kirobbantására. Az amerikai imperialisták és csat­lósaik az agresszió előkészítésének politikájáról már rég rátértek a nyílt agresszióra. Az amerikai imperialis­ták több mint két éve barbár háborút viselnek a sok megpróbáltatást kiállt koreai nép ellen, rendszeresen és elő­re megfontolva visszautasítanak min­den javaslatot a viszály békés elren­dezésére. A francia imperialisták közel hat éve szennyes háborút folytatnak Vietnamban, az angol imperialisták pedig Malájföldön. Népünknek fokoznia kell éberségét az imperialisták által szervezett hábo­rús készülődésekkel szemben, — ame­lyek élén az amerikai imperialisták állanak — , a titófasiszta kémbanda provokációival szemben. Népünknek minden eszközzel meg kell erősítenie a népi demokratikus államot, fokoznia kell az ország védelmi képességét, s a többi népekkel vállvetve erősítenie kell a béke védelméért vívott harcot. Népünk előtt a legközelebbi években új nagy feladatok, csodálatos felada­tok állanak. A Román Népköztársaság miniszter­tanácsa nemrégiben jóváhagyta a nép­gazdaság fejlesztésének 1953. évi ter­vét, ötéves tervünk döntő évének ter­vét. Az 1953. évi terv, amelyet a Ro­mán Munkáspárt Központi Vezetősé­gének irányelvei alapján ez év júniu­sában dolgoztak ki, újabb jelentős lé­pés előre hazánkban a szocializmus gazdasági alapja építésének útján. Ennek a tervnek alapjául Sztálin elvtárs „A szocializmus gazdasági (Folytatása a 4. oldalon•) ElilIL BODNÁRAS ELVTÁRS BESZÉDE Az RNK ötödik évfordulóján tartott ünnepi gyűlésen VÖRÖS ZÁSZLÓ.

Next