Vörös Zászló, 1960. április (9. évfolyam, 77-102. szám)
1960-04-01 / 77. szám
289 garnitúra szobabútor terven felül A marosvásárhelyi Augusztus 23 bútorgyár dolgozói március 24-én átadták az utolsó szobabútort az évnegyedi tervükből, vagyis e nappal bezárólag teljesítették az év első három hónapjára szóló előirányzatukat. Az ezt követő öt nap alatt 289 garnitúra szobabútort készítettek terven felül. E szép eredmény főleg a jól megszervezett szocialista versenynek tulajdonítható. A gyárban minden egyes dolgozó bekapcsolódott e nemes vetélkedésbe. A verseny állandó célkitűzése a terv teljesítése mellett a minőség állandó javítása, valamint a megtakarítások növelése. A fenti eredmény eléréséért vállvetve harcoltak a vállalat dolgozói. Lelkiismeretes és odaadó munkájukkal kitűntek: Veress József, szekrényösszeszerelő, Kovács Jenő toalet- és ágyösszeszerelő, Barabás Klára fényező, valamint Novák Domokos furnir-szabász. Mihály Margit párttagjelölt, a marosvásárhelyi Petőfi Sándor bőr- és kesztyűgyár kesztyűvarrónője jó minőségű munkájával vívta ki az élmunkás címet. Az esti líceumban is, mint éltanulót ismerik. Több tej , több tejtermék A silókukorica vetésterületének kiterjesztése lényegesen növeli a tejtermelést. Tejfeldolgozó iparunk idejében felkészült a többlettermelés feldolgozására. Ennek megfelelően tejfeldolgozó iparvállalataink jelentősen bővítik termelőkapacitásukat, újabb tejbegyűjtő központokat létesítenek stb. Egyebek között tejfeldogozó részlegeket létesítenek Turnu- Severinben, Slatinan, Curtea de Argesen, korszerűsítik és kibővítik a segesvári sajtrészleget, két túrótárolót építenek Kolozsváron, Temesváron diétikus tejtermékeket gyártó részleggel bővítik a tejfeldolgozót, továbbá a Konstanca tartományi Paláson és a Magyar Autonóm Tartományban létesítenek különleges sajtkészítő osztályokat. Az Állami Székely Népi Együttes gyermekcsoportjának harmadik előadása a fővárosban Az Állami Székely Népi Együttes pionírcsoportja szerdán este tartotta harmadik előadását az SZKT Színházban. Fellépett a Rádió- és Televízió gyermekkórusa is. Az előadásnak nagy sikere volt. A közönség hosszas tapssal jutalmazta az ifjú művészek román és magyar táncokból és dalokból összeállított műsorát. Az előadáson jelen voltak Gheorghe Apostol, Mogyorós Sándor és Fazekas János elvtársak. (Agerpres) A szebeni 5-ös számú vegyes iskola tanulói az elmúlt napokban Marosvásárhelyre látogattak, hogy megismerjék városunkat és szorosabbra fűzzék barátságukat a román és magyar iskolásokkal. if. alig Határidő előtt teljesítették tervüket A marosvásárhelyi Bernáth Andor cukorgyár dolgozói március 28-án teljesítették negyedévi tervüket és e naptól az előirányzottnál 3,5 százalékkal több cukrot termeltek. Az eredményért méltán érdemel dicséretet a vállalat munkaközössége, amely becsülettel helytállt a terv teljesítéséért vívott harcban. Külön említjük meg Roska Péter és Ugrán Péter párttagokat, valamint Papp Mihályt, akik jó munkájukkal elnyerték az élmunkás címet. A százezres mozgalom élenjárója A Tartományi Autószállítási Vállalatnál a gépkocsivezetők nagy része vállalta, hogy járművével 100.000 kilométernél hoszszabb utat tesz meg, anélkül, hogy közben a kocsin nagyjavítást kellene végezni. E mozgalomban már eddig is szép eredményeket értek el, sokan túlhaladták vállalásukat. Ezek közé tartozik Mészáros Teodor is, aki 1957-ben kapott egy új Steagul Rosu kocsit, a legelső kiadásból. Amikor megkapta, elhatározta, hogy bekapcsolódik a százezres mozgalomba. Azóta már több mint két év telt el és kocsiján még nem eszközöltek nagyjavítást, pedig már alig pár ezer méter választja el a 170.000 kilométertől. Ugyanakkor megtakarítást is ért el. Az utóbbi 12 hónapban körülbelül 2730 liter benzinnel fogyasztott kevesebbet és 37.420 tonna/kilométerrel szállított többet az előirányzottnál, amiért prémiumot kapott. HARMALAN IOSIF MEGALAKULT AZ IFJÚSÁGI KULTURÁLIS ÉS SPORTFESZTIVÁL TARTOMÁNYI SZERVEZŐ BIZOTTSÁGA A tegnap az IMSZ tartományi bizottságánál megalakult az ifjúsági kulturális és sportfesztivál tartományi szervező bizottsága, a tömegszervezetek vezetőiből, képviselőiből Az alakuló ülésen munkatervet dolgoztak ki, s megbeszélték az ifjúsági fesztivál előkészítésének feladatait- A cél: az elkövetkező hetekben és hónapokban többezer ifjút bevonni a különböző kulturális és sportversenyekbe, rendezvényekbe. A kulturális és sportfesztivállal egyidőben zajlik le a pionírok és iskolások hagyományos kulturális és sportversenye is. ÉJJEL IS KÖZLEKEDIK A 6-OS SZÁMÚ AUTÓBUSZ Az utóbbi időben sokat javult Marosvásárhely városközi autóbuszforgalma. A közüzemek igazgatósága a város közötti autóbusz-közlekedés további javítására törekszik. Ezt bizonyítja az is, hogy csütörtöktől a meggyesfalvi útvonalra éjjeli autóbuszjáratot állított be, amely este 9 órától, reggel 5 óráig közlekedik. A mai naptól ezen az útvonalon az eddigi három autóbusz helyett 5 bonyolítja le a forgalmat. SIKERÜLT DIVATBEMUTATÓ A Textil Nagykereskedelmi Vállalat a Belkereskedelmi Minisztérium irányításával divatbemutatót rendezett Marosvásárhelyen. A bemutatón több mint száz tavaszi és nyári, női, férfi és gyerekruhát tekinthetnek meg az érdeklődők a fővárosi Arta Medei vállalat termékeiből. A divatbemutatót tegnap délután több százan tekintették meg. A csütörtökön megtartott divatbemutatót ma este 8 órai kezdettel megismétlik a Kultúrpalota nagytermében. A divatbemutatón közreműködnek Szabó Duós és Tóth Tamás, az Állami Székely Színház művészei és a Ritmus tánczenekar. BŐVÜL A MOZIHÁLÓZAT TARTOMÁNYUNKBAN A tartományi Mozivállalathoz a napokban 10 keskeny filmvetítőkészülék érkezett, amelyeket már el is küldtek Sepsiszentgyörgy, Régen, Udvarhely és Marosvásárhely rajonok azon falvaiba, ahol eddig csak mozikaravánok vetítettek filmet. Ezek közé tartozik Székelyvaja is, ahol szerdán este ünnepélyes keretek között mutatták be a Dalol a szerelem című szovjet filmet. Panitban, Felsőboldogfalván és más községekben is ezekben a napokban szerelik a vetítőkészüléket. Rövidesen újabb filmvetítőgépeket kapnak tartományunk községei és falvai. BARÁTSÁGI ESTET RENDEZNEK A marosvásárhelyi Petőfi Sándor bőr- és kesztyűgyár ARLUS bizottsága szombaton a vállalat klubjában barátsági estet rendez, amelyen a vállalat dolgozóin kívül részt vesznek más üzemek és intézmények ARLUS bizottságainak tagjai és mások. Erre az alkalomra a bőrgyár kultúrcsoportja nagy szorgalommal készül Többek között orosz, román és magyar népi táncokat is előad. A kultúrműsor keretében fellép az Állami Székely Népi Együttes énekkara, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet növendékei pedig szavalatokkal járulnak hozzá az est sikeréhez. A mester felelősségéről országunkban különös megbecsülés övezi a gyárakban és üzemekben dolgozó mestereket. Erről beszél a termelésben betöltött szerepük, nagy felelősségérzetet és szakmai tudást igénylő beosztásuk, ők a műhely, termelési ág, vagy osztályrészleg egyszemélyi vezetői, alappillérei a tervfeladatok sikeres teljesítésének, szakmai irányítói és segítői a kezük alatt dolgozó munkásoknak. Az ő hozzájárulásuk, műszaki tudásuk és tapasztalatuk nélkülözhetetlen az ipar előtt álló nagy feladatok megoldásában és az új szakmunkások nevelésében. Pártunk és kormányunk nemcsak igényli a termelésben dolgozó mesterek hozzájárulását nagy feladataink megoldásához, de támogatja, ösztönzi és jutalmazza őket, elért eredményeik arányában. Az 1959 évi júliusi párthatározat pedig — betöltött szerepük elismerése jeléül — lényeges javulást hozott a fizetésükben. JÓ GAZDA MÓDJÁRA KELL DOLGOZNIOK Tartományunk ipari vállalataiban és kisipari termelőszövetkezeteiben sok olyan mester dolgozik, aki nemcsak élvezi a párt és kormány messzemenő támogatását, de a legjobb tudásával harcol azért, hogy a dolgozók tervfeladataik maradéktalan teljesítésével és a megtakarítások növelésével járuljanak hozzá az ország felhalmozási alapjának növeléséhez. Nagy József, ölvedi István, Béres Márton hozzáértő, irányító munkájának például nem kis szerepe volt abban, hogy a 2. sz. Autójavító Vállalat az elmúlt évben közel egymillió lej értékű terven felüli jövedelmet valósított meg. Szabó József, az Encsel Mór gépalkatrész és kartolószalaggyár esztergaműhelyének egyik ifjú mestere mondhatni lelke a terv teljesítéséért vívott harcnak. Állandóan növeli az eredményeket, segíti és ösztönzi a dolgozókat munkájukban. Tudatában van annak, hogy a vállalati eredmények csakis akkor lesznek szépek, ha minden mester a maga területén jó gazda módjára dolgozik, ha a váltása, műhelye emeli és nem visszahúzza a mutatószámok teljesítését jelző grafikont Megbecsülésnek és tiszteletnek örvend ezért munkatársai körében. És hozzá hasonló mestert tartományunk vállalataiban még sokat találunk. De ha csak pusztán a tervfeladatok sikeres teljesítésével mérnénk le a mesterek munkáját, nem tükrözhetnénk eléggé a vállalatok életében betöltött fontos szerepüket. Mert nemcsak a terv teljesítése vagy nem teljesítése függ döntően a mester szervezőképességétől, szakmai ismeretétől és az emberekkel szemben tanúsított igényességétől, hanem a gépek teljesítőképességének jobb kihasználása, a fejlett munkamódszerek széleskörű elterjesztése és mindazoknak a feladatoknak a megvalósítása, melyeket a legutóbbi párthatározat előtérbe helyez. Virág Vilmos, a csíkszentsimoni keményítőgyár sok tapasztalattal rendelkező mestere szakmai tudását több, a vállalat korszerűsítését célzó, jó javaslatban hasznosította. Bogdanov Zoltán, az Augusztus 23 Vállalat mestere a termelőfelület ésszerűbb kihasználásában és a gépi felszerelések átcsoportosításában nyújtott értékes segítséget a vállalat műszaki vezetőségének. Sajnos azonban akadnak olyan mesterek is, akik kevés gondot fordítanak a fenti fontos feladatokra, nem elég igényesek sem magukkal, sem az irányításuk alatt dolgozó munkásokkal szemben. A rutin, a begyepesedett, régi és kevés termelékenységű munkamódszerek hívei ma is elnézőek a minőséggel szemben s olykor személyes példával sem járnak élen. Ursz Mihály és Ugés István, a 2-es számú Építővállalat mesterei felelőtlenül elhanyagolták a minőséget. Ezért le is váltották őket. De még vannak olyan építő mesterek, akik gyakran megfeledkeznek arról a feladatukról, mely az olcsó és jó minőségű lakások építésében rájuk hárul. De a faipari vállalatokban is találunk olyan mestereket, akik nem szigorú őrei a fával való takarékosságnak, s hány mester tekint el könnyelműen afelett, hogy ipari vállalatainkban még mindig megengedhetetlenül sok a fémanyagpocsékolás és a selejt. AZ ÚJ TÍPUSÚ EMBERT KELL MEGTESTESÍTENIÜK A mester nemcsak a termelés őre, de irányítója és nevelője annak a munkaközösségnek, melynek vezetésével megbízták. De csakis akkor tud megbirkózni ezzel a feladattal, ha nempusztán a mutatószámokra iránt nyitja figyelmét, hanem az emberekre is, akikkel dolgozik. Ismernie kell minden egyes dolgozó képességeit, szakmai tudását, erényeit és hiányosságait Meg kell keresnie a legjobb módszereket az ösztönzésükre, s akkor biztosan számíthat támogatásukra. Még mindig sok azoknak a mestereknek a száma, akik keveset foglalkoznak az emberekkel s nem adják meg az ifjaknak (Folytatás a 3. oldalon.)