Vörös Zászló, 1973. június (25. évfolyam, 128-153. szám)
1973-06-08 / 134. szám
A RKP MAROS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA XXV. évfolyam 134 (6685) szám 1973. június 8. péntek Ara 30 báni Lelkes hangulatú népgyűlés Marosvásárhelyen AZ 1848-AS FORRADALOM 125. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL 125 év telt el az 1848-as forradalom, népünk történelmének kivételes jelentőségű eseménye óta, amikor ezeken a tájakon is a széles néptömegek — románok, magyarok, németek — harcba szálltak a társadalmi igazságtalanságok megszüntetéséért, a nemzeti jogokért, a társadalmi haladásért, a szabadságért és egy jobb életért. A burzsoá demokratikus forradalom 125. évfordulójáról megyeszerte, városon és falun egyaránt nagyszabású kulturális művészi műsorok keretében emlékeztek meg. Ezen ünnepi rendezvénysorozat betetőzéseként lelkes hangulatú népgyűlés zajlott le a tegnap délután a marosvásárhelyi Művelődési Palotában. Jelen volt több száz munkás, technikus, mérnök a város vállalataiból, intézményeiből, vállalatok, tömeg- és társadalmi szervezetek vezetői, párt- és állami aktivisták, a hazai munkásmozgalom veterán harcosai, pionírok és iskolások, főiskolások, katonák és a lakosság más rétegei, románok, magyarok, németek. A Művelődési Palota nagytermét pártunk és államunk zászlói díszítik. A feliratok kifejezik a lelkes hangulatú népgyűlés részvevőinek érzelmeit, mély tiszteletüket népünk forradalmi hagyományai iránt, forró ragaszkodásukat és hálájukat a Román Kommunista Párt és annak vezetősége, valamint szocialista hazánk iránt. 17 óra. A gyűlés elnökségében helyet foglalnak Iosif Banc, a megyei pártbizottság első titkára, a megyei néptanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Ioan Cozma, Benkő János és Sebestyén Liviu, a megyei pártbizottság titkárai, Pavel Chiorean, a municípium pártbizottságának első titkára, Marosvásárhely polgármestere, Anderkó József, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöke, Mircea Purenciu, a KISZ megyei Bizottságának első titkára, Gáspár Zsuzsánna, a Megyei Nőbizottság elnöke, Iuliu Moldovan, a Megyei Szocialista és Nevelési Bizottság elnöke, Cseke Gáspár, a hazai munkásmozgalom régi harcosa, Nicolae Lobonțiu, az MTSZ-ek Megyei Szövetségének elnöke, Szabó Lajos, a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet rektora, Victor Radu, a Könnyűipari Felszereléseket Gyártó Vállalat mestere, Simon Magdolna, a Prodcomplex dolgozója, Aurel Cojocaru, az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet pártbizottságának titkára, Teodor Orza, a marosszentkirályi néptanács elnöke, Bortnyik Erzsébet, a Marosvásárhelyi Készruhagyár munkásnője, Gheorghe Opris, a marosszentgyörgyi mtsz elnöke, Maria Dán meggyesfalvi mtsz-tag, Kelemen Anna marosszentannai mtsztag, Aurel Mindru, a vásárhelyi ILP munkása. A népgyűlést Pavel Chiorean elvtárs, a municípium pártbizottságának első titkára, Marosvásárhely polgármestere nyitja meg. Nagy taps közepette emelkedik szólásra Iosif Banc elvtárs. ★ A népgyűlés végén a résztvevők megtekintették az 1848-as forradalom tiszteletére rendezett ünnepi műsort. Az előadás tükrözte a román nép történetének, az 1848-as forradalmi évnek a főbb mozzanatait, amelyek a román nép aranyálmának megvalósulásával, az új szocialista társadalom Románia földjén való létrejöttével teljesedtek ki. Tisztelt elvtársak! Nagy elődeinknek adózunk ezen a mai ünnepi gyűlésünkön, akik 125 évvel ezelőtt a román nép történelmében, a társadalmi és nemzeti felszabadulásért vívott harca során kivételes jelentőségű eseményt valósítottak meg — az 1848- as polgári-demokratikus forradalmat. A Maros vidéke lakosságának, akárcsak az egész román nép számára kiváló alkalom ez az évforduló a '48-as nemzedék hősei, az összes elődök előtti tisztelgésre, akik a társadalmi és nemzeti felszabadulás eszméjétől és forró hazafiságtól lelkesítve, bátran harcra keltek a belső és külső elnyomók ellen, s a Románia szabadságáért és haladásáért vívott küzdelem nagyszerű hagyatékát bízták ránk az idő távolából. A Román országokban kirobbant polgári demokratikus forradalom összefüggött az egész kontinenstel Franciaországtól Kelet-Európáig, Szicíliától a Brit Szigetekig — átfogó forradalommal, ugyanakkor mélyen a nemzeti valóság talajában gyökerezett, ami sajátos tartalmat, egyedi jelleget kölcsönzött számára. Nicolae Balcescu, a nagy demokrata forradalmár rámutatott, hogy az 1848-as román forradalom nem véletlenszerű esemény volt, és nem tulajdonítható valamely kisebbségnek vagy az általános európai mozgalomnak; ez csupán alkalom volt, de nem a román forradalom oka; ennek gyökereit a román nép tizennyolc százados gyötrelmeiben, szenvedéseiben kell keresni. Nicolae Balcescu 125 évvel ezelőtt megfogalmazott ítélete egyre megalapozottabbnak bizonyul, ahogy mind jobban, mélyebben megismerjük az akkori idők valóságát, az események összefüggéseit. Amint ismeretes, a múlt század közepe felé a termelőerők egyre gyorsabb fejlődésnek indultak: gyarapodott a műhelyek és manufaktúrák száma, növekedett az árutermelés, s a mezőgazdasági termékeket is mind jobban bevonták a csereforgalomba. A gazdasági tevékenységet azonban egyre jobban fékezte a régi feudális rend. A bojárok gazdasági és pénzügyi előjogai a Fejedelemségekben a robotrendszer megszigorításához vezettek, Erdélyben a jobbágyok munkakötelezettségének fokozásához, a parasztságot nyomorba döntötték, korlátozták a polgárság szabadságát gazdasági vonatkozásban és akadályozták a fizetett munkásság kialakulását. A gazdasági és társadalmi tényezőkhöz, melyek gátolták a Román Országok fejlődését, nemzeti jellegű tényezők is hozzáadódtak: Havasalföld és Moldova a török birodalom befolyása alatt állott, míg Erdély és Bukovina a Habsburg birodalom uralma alá tartoztak. A Román Országok kincseinek módszeres elrablása mellett, az idegen uralom ellene szegült a román nép azon törekvéseinek, hogy kivívja függetlenségét, létrehozza nemzeti egységét és egységes nemzeti államát. Ilyen körülmények között a forradalom objektív szükségszerűség volt. „Az 1848-as forradalom hasonló körülmények között tért be, ugyanabban az időszakban bontakozott ki, és közös célokért küzdött — hangsúlyozta Nicolae Ceauescu elvtárs, pártunk főtitkára —, tehát egységes jellegű volt mindhárom román országban. A forradalom mindhárom tartományban ugyanazokat a nagyszerű eszményeket írta zászlajára: a feudális szolgalmak megszüntetése és a jobbágyparasztság felszabadítása, a demokratikus szabadságjogok kivívása, az idegen uralom lerázása, a nemzeti egység és függetlenség megvalósítása. Az említett körülmény tanúsítja, hogy a mesterséges és ideiglenes határok folytán elválasztott, de egyazon nép fiainak érdekei és törekvései azonosak. A régi feudális rend megdöntéséért indított és az idegen elnyomás elleni harc összefonódása egyedi jelleget kölcsönzött az 1848-as román forradalomnak az akkori forradalmi mozgalmak összességében, s ugyancsak ezzel magyarázható, hogy a legszélesebb néprétegek — iparosok, kézművesek és vásárosok, a parasztság és a kor haladó eszméitől lelkesített értelmiség — tették magukévá ügyét, s hogy olyan döntő szerepet játszott a román nép sorsának alakulásában, a román társadalom későbbi fejlődésében. A 48-as forradalmárok harcoltak az állampolgári szabadságok kiszélesítéséért, polgári-demokratikus elvek érvényesítéséért az ország kormányzásában, a román nép jogait és függetlenségét védelmező hadsereg létrehozásáért. Mindezek az adott körülmények között fontos előrelépést jelentettek a politikai életben. A demokratikus elvek bevezetésével a forradalmárok azt a célt követték, hogy biztosítsák az elnyomott tömegek társadalmi felszabadítását, és megteremtsék a feltételeket a városokban kialakuló új osztály, az ipari proletariátus társadalmi érvényesüléséhez, mely rövidesen a munkástömegek egész nemzetünk leghaladóbb eszméinek zászlóhordozójává vált. Az 1848-as forradalom az egyik legragyogóbb fejezete a román nép történelmi eposzának, az ország legjobb fiai áldozatvállalásával a tömegek szabadságvágyát bizonyította. A forradalom zászlaját először Moldva földjén bontották ki, ahol a feudális rendszer válságának jelei a parasztság növekvő ellenállásában és abban mutatkoztak, hogy a polgári körök mind nagyobb ellenállást tanúsítottak a konzervatív bojárság elnyomó rendszerével szemben. A moldvai forradalmi mozgalom vezetői, akik szoros kapcsolatot tartottak a havasalföldi és az erdélyi forradalmárokkal, egy egész sor akciót kezdeményeztek, melyek a március végén Iasiban tartott gyűlésben csúcsosodtak ki, ahol a mintegy 1000 résztvevő elhatározta, hogy petíciót terjeszt az uralkodó elé. Ez a petíció, melyet Vasile Alecsandri költő-forradalmár szerkesztett és száz személy írt alá, az 1848-as román forradalom első programját képezte, a forradalom programdokumentumát, melyben elsőként jelenik meg az egész románság harci egységének eszméje. • Ezt a moldvai forradalmárok által kidolgozott, Brassóban és Csernovicban kiadott programok követték, melyben kérték a kiváltságok eltörlését, a parasztság földhöz juttatását kártérítés nélkül és a fejedelemségek egyetlen független román államban való egyesítését. Havasalföldön a forradalom a tömegek tevékeny támogatását élvezte. Xslazon a parasztok és katonák ezrei nagy lelkesedés közepette fogadták el a forradalmi programot, mely előirányozta az ország önállóságát, demokratikus szabadságjogok elismerését, egy nemzetőrség alakítását. A tömegek nyújtotta erőteljes támogatás mindvégig érződött a forradalom idején. Amikor 1848 júniusában a reakció ellenforradalmi akciókkal próbálkozott, a tömegek azonnal közbeléptek, megvédték a forradalom ügyét. Havasalföldön három hónapon át tartotta magát a forradalom. A belső széthúzás mellett a forradalom leverésének fő okát a kívülről jövő kettős invázióban kell keresni. A tűzoltók és egyes Dealul Sprre i román harci egységek hősi ellenállása a románok harci készségét igazolta. Akárcsak Moldvában, a parasztok folytatták az ellenállást az idegen fegyverrel hatalomra juttatott reakciós rendszerrel szemben. Noha a forradalmat leverték, eszméi tovább éltek a nép szívében, programja pedig a következő történelmi szakaszokban valósult meg: Elvtársak! Az erdélyi románok forradalma — az 1848-as forradalom szerves része — ugyanazoknak az óhajoknak adott hangot, mint amelyek a Kárpátokon túli országrészeket lelkesítették. Erdély társadalmi osztályhelyzetét ebben az időszakban még mindig a parasztság és a feudális nagybirtokosság közötti konfliktus jellemzi meghatározó módon. Erdélyben a lakosság zömét a jobbágyparasztság alkotta, a legmostohább sorsú, a legkizsákmányoltabb osztály, mely semmiféle szabadságjogot nem élvezett. E helyzetnek tulajdonítható, hogy Erdély az évszázadok folyamán nagy parasztfelkelések színhelye volt. E nagy parasztfelkelésekben — akárcsak a hűbéri kizsákmányolókkal való összes osztályösszecsapásokban, a jobb emberi életkörülményekért, a társadalmi szabadságjogokért folytatott harcokban — a román és magyar jobbágyok mindig szoros testvéri egységben, ugyanazon érdekektől és céloktól vezérelve, vállvetve küzdöttek az elnyomás ellen. Köztudomású, hogy az őslakó románok mellett az évszázadok során Erdély vidékein más nemzetiségű lakosok — magyarok, németek, szászok, székelyek és mások — is megtelepedtek, éltek és dolgoztak. Erdély lakosságának nemzeti összetétele a múlt század közepén, miként az a kor dokumentumaiból kitűnik, kétharmadrészben románokból és mintegy egyharmadrészben a többi együttélő nemzetiségből állott. Az 1848-as forradalmi év az erdélyi románokat társadalmi és nemzeti helyzetükért érzett mély elégedetlenségben találja, abban az elhatározásban, hogy „most vagy soha“ — Andrei Muresanu költő szavai szerint —, harcra kelnek a jobbágyság és a nemzeti elnyomás megszüntetéséért, ami a politikai egyenlőség és a saját nyelvhasználat jogáért való törekvésben kristályosodott ki. Csupán az alkalmat várták, hogy elkezdjék a harcot. A bécsi és pesti forradalmi események nyilvánvaló visszhangra találtak Erdélyben még 1848 márciusában. A románok lelkesedéssel üdvözölték a magyar forradalmárok társadalmi követeléseit. Amilyen lelkesedéssel fogadták az erdélyi románok a pesti programban foglalt azon pontot, mely leszögezi az általános szabadságot, a jobbágyság megszüntetését, éppen olyan aggodalom töltötte el őket azért a próbálkozásért, hogy Erdélyt bekebelezze a magyar királyság. A kapcsolatok még jobban romlottak akkor, amikor az erdélyi magyar nemesség anélkül, hogy figyelembe vette volna a románok véleményét, kategorikusan csatlakozott az úgynevezett egyesítéshez. A románok vezetői ilyen körülmények között különböző tanácskozásokra gyűltek össze, melyek közül a legjelentősebbek a kolozsvári és a marosvásárhelyi, hogy ezeken tanulmányozzák a helyzetet, és megállapodjanak a legmegfelelőbb állásfoglalásban. Az összejövetelek valamennyi részvevőjének az volt az óhaja, hogy találkozzanak egy nagy kongresszuson, ahol az összes erdélyi románok nevében határozhatnak. (Folytatás a 3. oldalon) Iosif Banc elvtárs beszéde Ne csak értékben teljesítsék az árutermelési tervet, hanem a gazdasági szerződésekben rögzített választékonként is Az ötéves tervben foglalt feladatok teljesítése és túlszárnyalása feltételezi és megköveteli a termelőtevékenység állandó javítását, a tervfegyelem erősítését, valamint a gazdasági szerződések szerepének fokozását. Ez utóbbi a tervezés jelentős eszköze és pozitív szerepe van a gazdasági hatékonyság fokozásában. A pártdokumentumokban foglalt feladatok teljesítése, a terv és a szerződéses fegyelem minden eszközzel való erősítése érdekében fokozni kell a gazdasági szerződések jelentőségét. Ezeknek az a hivatásuk, hogy megalapozzák és pontosan meghatározzák a szállítások tárgyát képező áruválasztékot, a termékekkel szemben támasztott minőségi, műszaki és gazdasági követelményeket, a szállítandó áruk mennyiségét és szállítási határidejét, valamint mindazokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyeket a szerződéses viszonyban lévő feleknek teljesíteniök kell. A gazdasági szerződésekre vonatkozó törvény előírásai, a kilátásba helyezett kártérítések és büntetések ismeretesek. Ez utóbbiak elkerülése késztette arra a vállalatok egy részét, amint azt a bankszervek által végzett ellenőrzések igazolják, hogy kijátsszák a törvényes rendelkezéseket és olyan terminusokat állapítsanak meg, melyek nincsenek összhangban az állami terv támasztotta objektív követelményekkel, vagy pedig olyan záradékokat iktassanak be, melyek bizonytalansághoz vezetnek, így például a segesvári Nicovala anélkül, hogy az illetékes szerveknél nyomon követte volna a gumivulkanizáló prések dugattyúinak krómozásával kapcsolatosan a resicai gépgyárral felmerült nézeteltéréseinek hatékony megoldását, elfogadta, hogy a szerződésbe beiktassák „A rendelkezésre álló teljesítő képesség függvényében“ záradékot, minek következtében a prések befejezése körül állandó bizonytalanság uralkodik. De ugyanez a helyzet fordítva is. A már említett prések fő megrendelője a brassói Gumitechnikai Cikkeket Előállító Gyár. A velük kötött szállítási szerződésbe viszont a Nicovala a következő záradékot iktatta be: „Az utolsó együttműködéstől a prés megrendelője 60 napot biztosít“, így folytathatnánk tovább az úgynevezett „fedő“ záradékok sorát, közben jelentős anyagi és pénzügyi eszközök hevernek kihasználatlanul különböző befejezetlen termékekben, félkész árukban. Más szerződések viszont a negyedév végére, vagy még későbbre megállapított szállítási határidőket tartalmaznak, azzal a kitétellel, hogy a szállító hamarabb is szállíthat. Mint megrendelő ilyen szerződéseket fogadott el a marosvásárhelyi ICRM az aradi Electrometaltól, a brailai Laminorultól, valamint a marosvásárhelyi Elektromüvegtől. A szerződésekben megállapított szállítási határidők a következők: március 31, június 30, szeptember 30 és december 31. Ez a gyakorlat lényegében nem jelent mást, mint feloldást a szerződéses fegyelem betartása alól és lehetővé teszi a szállítónak, hogy megszegje a tervfegyelmet anélkül, hogy az érvényben lévő törvények szerint kártérítést, avagy büntetést fizetne. De van ennek a gyakorlatnak más előnytelen gazdasági, pénzügyi következménye is. Egyrészt lehetetlenné teszi a termékek szállításának helyes összehangolását a fogyasztási szükségletekkel, a tervidőszak végén vagy azután közvetlenül ellátási zavarokat okoz, másrészt pedig normán felüli készletek kialakulásához vezet, illetve az állami jövedelem létrejöttének egyenetlen ütemét vonja maga után. Ezeknek a negatív jelenségeknek a megelőzése érdekében szükségesnek tartjuk, hogy utaljunk pártunk főtitkárának a múlt év novemberi plenárison tartott beszédének azon részére, mely szerint: „Téves azt hinni, hogy a szerződésekre vonatkozó törvény mentesít a tervfeladatok teljesítése alól, hogy mindenki arra köthet szerződést, amire akar, amit könnyebben legyárthat, s így könnyebbé teheti Dr. IOAN OTEBEA, a Nemzeti Bank megyei fiókjának igazgatója (Folytatás a 2. oldalon) A növényápolás gyorsításáért 1 níis lila és mimély Tengernyi a tennivaló ezekben a napokban a désfalvi termelőszövetkezetben is, hisz majdnem egyszerre kell végezni a cukorrépa, kukorica ápolását, a széna betakarítását, a szőlő zöldmunkáit s a betakarítási előkészületeket. Nem csoda tehát, ha a szövetkezet főmérnökét, elnökét ritkán találni az irodában. Állandóan úton vannak a négy falu között, kint a határban. Most is a csávási részlegen akadtunk rá Fülöp Ferenc elnökre, aki éppen a betakarítás módozatait beszélte meg az itteni brigádosokkal s közben számbavette a növényápolás eredményeit és más munkálatokat is. — A vetéssel annak idején megkéstünk, de úgy érzem, hogy a növényápolással nem lesz problémánk. Igyekszik mind a tagság, mind a gépkezelők. A cukorrépa egyelését idejében befejezték, harmadszor pedig mintegy 60 hektárnyit kapáltak meg. A kukoricánál érződik a kései vetés hatása. Az 590 hektárból ugyanis mintegy 150 hektáron most bújik a kukorica. Ide azonban rövid tenyészidejű hibrideket vetettek, úgy, hogy minden remény megvan rá, hogy beérik a termés. Azokon a területeken, ahol idejében kikelt a kukorica, vagyis 415 hektáron először küllőskapával járatták meg a talajt. Utána nemsokára indultak a kultivátorok, a lókapák. Sok helyen ugyanis nem tudnak géppel dolgozni. Itt a vezetőtanács a 25 igavontatású gépet állította munkába. Teljesítményük eléri a napi 35 hektárt. Összesen tehát gépi és fogatos erővel naponta mintegy 60—65 hektáron lazítják fel a talajt, Irtják ki a gyomot a sorok közül. S a tagság teljesítménye is ekörül mozog, hisz a négy faluban nem kevesebb mint 620 embernek mértek részt. S szükség is van a szorgalomra, gyors munkával, a talaj állandó tisztántartásával segíteni elő a bőséges termést, hogy az ne érezze meg a kései vetést. Miközben a szántóföldeken javában irtják a gyomokat, a szőlősben a második permetezésre készülnek, s javában végzik a szőlő zöldmunkáit. •» Számos termelőszövetkezetben veszik igénybe a gépek segítségét a növényápolásnál A kezdetleges műhelytől az exportáló nagyvállalatig Véleményem szerint a marosvásárhelyi Bőr- és Kesztyűgyár megszületését helytelen volna úgy beállítani, hogy 1948. június 11-én azon a felejthetetlen napon tíz, a város különböző részein levő műhelyt államosították, összevonták. Pontatlan volna ez a megfogalmazás, mert az első, Monopol részvénytársaságként ismert vásárhelyi bőrgyárat 1925-ben alapította három vállalkozó, amelyben 1931-ben kesztyűk, bélelt bőrkabátok is készültek. A virágzónak induló üzletbe beleszólt azonban az elhatalmasodó fasizmus. Grünwald, Schwartz és Rosenberg (Emánuel) megérezték a fenyegető veszélyt és igyekeztek elsősorban saját bőrüket menteni. Leállították a kesztyűgyártást, fölvasalták vevőiktől a kölcsönöket, s aztán meg sem álltak Buenos Airesig. De még mielőtt elindultak volna Argentínába, az üzem irányítását Rosenberg Albertre, a korábbi főtechnikusra bízták. 1940 augusztusában a vállalatot a magyar fasiszta hatóságok fölszámolták, vezetőjét pedig gettóba küldték. A bőrfeldolgozás azonban sem a Monopol részvényesei, sem a horthysta karhatalmi erők önkényes intézkedéseinek nyomán nem szűnt meg Marosvásárhelyen. A háborús és a háborút követő zavaros időkben a meglévő gyárépületekből lebontottak, anyagát eladták, a gépekből leszereltek. A viszonylag nagy cégek (Monopol, Rankó és Cohan) felszámolásakor több régi mesterember magánműhelyt nyitott s az államosítás pillanatában Vásárhelyen ezek képezték az új típusú bőripari vállalat létrehozásához szükséges alapot. A Monopol R.T. Mező utcai (18 szám) maradványai mellett közös tótulajdonban a nép tulajdonába ment át az ugyanott működő Mendel Sámuel féle kesztyűkészítő műhely. Úgy szintén Cimpean Ioan, László Pál és Cohan Gheorghe Dermagant nevet viselő társulása (Nyár utca 39-42). A feljegyzések szerint volt ezenkívül egy Kovács Dezső és Társa (Kolozsvári) néven ismert kesztyűkészítő műhely a Maros utca 2. szám alatt, Szász Mártonnak úgyszintén a Vass Gereben utcában, Braun Maximiliánnak és Szentmártoni Józsefnek külön-külön a főtéren egy-egy kötődése (31, illetve 36 szám alatt) és Márton Józsefnek Hidvégen (49) egy tímársága. Negyedévszázad távlatából sok kép elhomályosult az emlékezetben. A megkérdezettek mind így kezdik nyilatkozatukat: „Már nem is tudom pontosan", „Hej, ha akkor följegyeztem volna!“, „Sajnos az én memóriám“ és így tovább. De azért valami mégis megmaradt az ősz vagy deresedő fejekben. Kiss Andor szabász bevallja: „Még tulajdonképpen nem tudtuk, mit jelent az államosítás, de kíváncsiak voltunk, és megkérdeztük, biztosítva lesz-e vagy sem a megélhetésünk. Azt a választ kaptuk, hogy igen. S aztán rájöttünk, hogy magunknak építünk és termelünk". Szőcs Erzsébet minőségi ellenőr 13 éves korában jegyezte el magát a mesterséggel. Most arról mesél, hogy az államosítást követően a kesztyűvarrónők leszerelt gépükkel, a fiúk ollókkal, s egyebekkel kötényükben költöztek át a Nyár utcai műhelyből a Mező utcába. Hogy milyen volt a közhangulat? Erőt adott az embereknek a tudat, hogy egy nagyobb közösség tagjai. Erős közösségé, mely falumunkára is járt krumplit kapálni, kendert nyitni és még sok felé, ahol szükség volt munkáskezekre. Tamás János osztályvezető így fogalmazza meg véleményét AJTAY LÁSZLÓ (Folytatás a 2. oldalon) JÚNIUS 11 - negyedszázada államosították a faipari termelő eszközöket