Zalai Hírlap, 1964. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-01 / 179. szám

1. Megemlékezés Berlinben az első világháború kitörésének 50. évfordulójáról Berlin.­­ Nagy Zoltán, az MTI tudósítója jelenti: Július 31-én Berlinben a De­mokratikus Németország Nemzeti Frontjának Elnöksé­ge kibővített ülést tartott az első világháború kitörésének 50. évfordulója alkalmából. Az ülésen Albe­rt Norden professzor, az NSZEP Köz­ponti Bizottságának tagja mondott beszédet. Ismertette az első világháború kitörésé­nek okait, a német imperializ­mus háborús céljait. Rámuta­tott arra, milyen súlyos vesz­teségeket szenvedtek a világ népei, köztük a német nép is az első, majd a második világ­háborúban. Norden professzor a továb­biakban hangsúlyozta, hogy a nyugatnémet konszernek, mo­nopóliumok, revansvágyó kato­nai körök a német imperializ­mus nyomdokain haladanak. Új, harmadik világháború ki­robbantásán fáradoznak. Ezért követelnek Strauss és Schrö­der olyan intenzíven atom­fegyvereket a Bundeswehr­­nek. A világ népeinek, így a német népnek is létérdeke a leszerelés — mondotta ezzel összefüggésben Norden pro­fesszor. —­­ Az ülés végén a résztvevők kiáltványt fogadtak el, amely hangsúlyozza, hogy az első vi­lágháború 10 millió halottat, a második világháború pedig már 55 millió halottat köve­telt. Az első világháború 147 milliárd márkájába került a német népnek, a második vi­lágháborúban pedig már 1350 milliárd dollár kára volt. A második világháborúban Né­metország lakosságának 10 százalékát vesztette el. 1914 augusztus elsejének nagy ta­nulsága — hangzik a kiáltvány —, hogy a német imperializ­mus és militarizmus össze­egyeztethetetlen a német nép érdekeivel, a népek békeaka­­ratával Ugyanakkor amíg Né­metország egyik részében a népek érdekeit­­a monopóliu­mok, bankok, a katonai körök érdekeinek rendelik alá, addig súlyos veszély fenyegeti nem­csak Németország, hanem egész Európa, sőt az egész világ népeinek létérdekeit is. A világ népeihez intézett felhívás befejezésül követeli az atomfegyvermentes öveze­tek megteremtését Észak-, Kö­zép- és Dél-Európában, a Bun­deswehr atomfelfegyverzésé­nek megakadályozását; mind­két német állam elismerését; a békeszerződés megkötését mindkét német állammal, ez­zel együtt a jelenlegi német határok megerősítését és garantálását. Dobi István üdvözlő távirata a Svájci Államszövetség elnökéhez Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke , táviratban kö­szöntötte Ludwig von Moost, a Svájci Államszövetség elnö­két, Svájc nemzeti ünnepe al­kalmából. (MTI) Dobi István üdvözlő távirata a Dohomey­­ Köztársaság elnökéhez Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban kö­szöntötte Sourou-Migan Apí­­thy-t, a Dohomey Köztársaság elnökét, a dohomey nemzeti ünnep alkalmából. jo­sn­solt sajtóértekezlete Washington. (Reuter, AP, AFP) Johnson elnök — mint a Reuter jelenti — csütörtöki rögtönzött sajtóértekezletén b­l­jelen­tette: arra a meggyő­ződésre jutott, hogy a demok­rata párt jövő hónapi elnök­jelölő kongresszusán „nem lenne tanácsos” alelnökjelölt­­nek olyan személyt javasolnia, aki jelenleg tagja a kormány­nak vagy rendszeres érintke­zésben van a kormánnyal. Er­ről az elhatározásomról — mondotta — személyesen érte­sítettem Dean Rusk külügy­minisztert, Robert Mcnam­ara hadügyminisztert, Robert Kennedy igazságügyminisztert és Orville Freeman földmű­velésügyi minisztert. Johnson kijelentette még, hogy elha­tározását Adl­ey Stevenson­­nak, az Egyesült Államok ENSZ fődelegátusának és Sargent Shrivernek, az ame­rikai „békehadtest” akció igazgatójának is tudomására hozták. Politikai megfigyelők rá­­mutatnak, hogy a lehetséges alelnökjelöltek listáján, ame­lyet az elnöki bejelentés most megrövidített, nyilvánvalóan szerepel Humphrey és Eugene McCarthy, mindkettő minne­­sotai szenátor, továbbá Robert Wagner New York-i polgár­­mester, Edmund G. (Pat) Brown kaliforniai kormányzó és Edmund S. Muskie mainei szenátor. Hírügynökségi jelentések szerint a Fehér Ház köreiben közölték: Johnson elnök azért rekesztette ki a kormány tag­jait a lehetséges elnökjelöltek sorából, mert jelenleg egyikü­ket sem szólíthatja fel a le­mondásra azért, hogy vállal­hassák az alelnökjelöltséget. Az adott körülmények kö­zött mindegyikük hasznosabb szerepet tölt be jelenlegi tiszt­ségében. A New York Times az el­nöknek azt az elhatározását, hogy Robert Kennedy igaz­ságügyminisztert nem kéri fel alelnökjelöltnek, Johnson „egyik legfontosabb politikai lépésének” nevezi. A lap rá­mutat, hogy az igazságügymi­niszter „sokat örökölt Ken­nedy elnök politikai erejéből, de helyzete gyenge a déli ál­lamokban, ahol a polgárjogi harcokkal kapcsolatos pozitív szerepe nagyon népszerűtlen­né tette”. A varsói felkelés 20. évfordulójára Tragik­us évfordulóra em­lékezik ezekben a napok­ban a lengyel nép, s vele az egész haladó emberiség: húsz évvel ezelőtt, 1944. augusztus 1-én robbant ki az oly sok — és ami a legfájdalmasabb: fe­lesleges — véráldozatot köve­telő varsói felkelés. 1944 augusztusában megdöb­­benten értesült róla a világ, hogy a hosszú évek óta fasisz­ta csizmák alatt nyögő Len­gyelország fővárosában felke­lés tört ki. Döbbenetet keltett a hír és méltán, mert ez a fel­kelés — és ez már akkor lát­hatóvá vált — eleve kudarcra volt ítélve. Mi e tragikus ese­mény háttere, melyek voltak a cselekmények rugói? 1944 július végén a felsza­­badító szovjet csapatok len­gyel földre léptek. A már fel­szabadult területeken azonnal megindult az újjáépítés és az új élet építése. Az 1944. július 20-át követő napokban a Len­gyel Munkáspárt és a köréje tömörülő demokratikus erők megalakították az első népi államhatalmi szervet, a Len­gyel Nemzeti Felszabadítási Bizottságot. Ez — a lengyel társadalom legszélesebb réte­geinek a támogatásával — megkezdte a népi szervek ki­építését; deklarációjában fel­vázolta az új, demokratikus Lengyelország alapjait, s fel­szólította a népet: a Szovjet­unióval szövetségben segítse a lengyel föld­ teljes felszabadí­tását. Mindez rendkívüli nyugta­lanságot váltott ki a londoni lengyel emigrációs kormány körében. Angol sugallatra lá­zas tevékenységbe kezdett an­nak érdekében, hogy a szovjet kormánnyal 1943-ban megsza­kadt diplomáciai kapcsolato­kat újból felvegye. Mikolaj­­czyk, a londoni emigrációs kormány feje Moszkvába re­pült, hogy ott tárgyalásokat kezdjen a szovjet kormánnyal, és saját kabinetjét — tehát a londoni emigrációs kormányt — ismertesse el Lengyelország hivatalos kormányaként. Ehhez a politikai-hatalmi manőverhez kellett a varsói felkelés, amelyet a londoni kormány hazai képviselete robbantott ki. A hatalomból való kiszorulás veszélye kész­tette őket arra, hogy a világ közvéleménye előtt dokumen­tálják, mekkora befolyásuk van az országra, annak la­kosságára. Erre valóban Var­só volt a legmegfelelőbb, hi­szen a hadiesemények követ­keztében közvetlenül a front előterébe került, s az egész vi­lág feszült figyelemmel kísér­te a város sorsát. E felkelés­nek tehát Mikolajczykék ke­zében az volt a célja, hogy visszasegítse a volt lengyel uralkodó osztályokat a hata­lomba és demonstráljon a már megalakult, s óráról órára, napról napra izmosabb lengyel népi hatalom ellen. Az augusztus 1-én kirobbant felkelés nem csak a Lengyel Munkáspártot, a hazai anti­fasiszta mozgalmat érte telje­sen váratlanul, hanem Varsó népét is. A varsóiak természe­tesen nem látták a háttérben meghúzódó politikai célokat, s gyenge fegyverzettel is egy emberként vetették magukat a harcba az annyira gyűlölt német fasiszták ellen. Küzdel­müket táplálta az a remény, hogy a felszabadulás napja közel van. A hamis politikai célok érdekében kirobbantott felkelés így vált Varsó hősi lakossága hatalmas szabad­ságharcává. A szovjet hadsereg csak 1944. szeptember 10—14 között — rendkívül súlyos harcok árán — tudott a vá­ros közelébe jutni, s arra gon­dolni, hogy közvetlen segít­séget nyújtson Varsó hősi har­cának. A felkelés ezekben a napokban már vége felé tar­tott. A szovjet csapatok, s a velük együtt harcoló lengyel egységek nagy erőfeszítéseket tettek, hogy a felkelőket át­mentsék a Visztula másik ol­dalára. A felkelés vezetősége azonban a város központi te­rületei felé rendelte el a visz­­szavonulást, ahol a varsóiak tíz- és százezer számra az SS kezei közé kerültek. A varsói felkelés hőseire gondolva, mi is meghajtjuk az emlékezés zászlaját bátorsá­guk, hazafiságuk előtt. A­z A­l­a­t­tt H­í­r Is kétoldalú és a sokoldalú együttműködés a KGST-ben Gyakran olvasható az újsá­gokban, hogy Magyarország kétoldalú megállapodást kö­tött valamelyik állammal,­­ vagy az, hogy a szocialista ál­lamok sokoldalú együttműkö­désüket valamilyen területen kiterjesztették. Mit értünk a kétoldalú és mit a sokoldalú gazdasági együttműködésen? A kétoldalú együttműködés két vagy három ország meg­állapodása valamilyen terüle­ten az együttműködésre. Pél­dául Magyarország megálla­podik Csehszlovákiával a Stu­­rovóban létesülő papírkombi­nát közös építésében és fel­szerelésében, hogy az kielégít­hesse a két ország szükségle­teit. A kétoldalú együttműkö­dés irányítására, továbbá a szükséges egyezmények kidol­gozására gazdasági és műsza­ki-tudományos együttműködé­si bizottságok létesültek. Ma­­gyarország például Romániá­val, a Szovjetunióval, az NDK- val, Csehszlovákiával, Len­gyelországgal, Bulgáriával és Jugoszláviával létesített ilyen bizottságokat. Ezekbe az álla­­­­mokba kormányszintű képvi­­­­selőket delegálnak, évente ál­­­­talában kétszer üléseznek, és­­ megvitatják, miben és hogyan­­ működjék együtt a két ország.­­ Mit értünk sokoldalú együtt­­­­működésen? Általában a­­ KGST nyolc tagállamának­­ közös megállapodását. Még­­­­pedig olyan megállapodást,­­ amiben lényegében minden­­ tagállam valamilyen form­á­­­­ban részt vesz. A sokoldalú­­ együttműködés területeit és­­ formáit a­ KGST végrehajtó­­ bizottságában vitatják meg és ott hoznak rá döntéseket. Ezek után fölmerül a kér­­­­dés, hogy milyen problémá­kat oldanak meg a kétoldalú , és milyeneket a sokoldalú együttműködés keretében? Ha általánosságban válaszolunk a kérdésre, akkor azt mondhat­juk, hogy kétoldalúan olyan problémákat oldanak meg, amelyekben két vagy három ország érdekelt csupán, így a többi nem kíván részt venni benne. Ekkor az adott problé­mát nem a KGST végrehajtó bizottsága tárgyalja, hanem a kétoldalú kormánybizottságok. Nézzünk erre néhány példát. Évekkel ezelőtt egy magyar szabadalom alapján Lengyel­­országban közös magyar-len­gyel vállalat létesült — Hal­­dex néven — a szénbányák melletti meddőhányók feldol­gozására. Az eljárás segítségé­vel az addig hasznosíthatat­­lannak tartott meddőhányók­ból jó minőségű szenet, építő- és cementipari nyersanyagot nyernek. Lényegében az egész meddőhányót felhasználják. A vállalat eredményesen műkö­dik, s újabban Csehszlovákia, a Szovjetunió és az NDK is érdeklődik az eljárás iránt. Valószín­űnek látszik, hogy az eredetileg kétoldalú együtt­működési forma kiszélesül. Vegyünk egy másik példát. Magyarország kezdeményezé­­sére Csehszlovákia és Len­gyelország egyetértett abban, hogy a kohászati termékek — főleg a hengerelt áruk — sza­kosítására, termelésének meg­osztására és tervezésére helyes lenne egy koordináló irodát felállítani. A megelőző tárgya­lások után éppen a napokban írták alá az egyezményt és Intermetall néven megalakí­­tították a szervezetet, buda­pesti székhellyel így a három ország szorosan­­ együttműkö­dik a kohászatban. Más KGST országok egyelőre nem akar­nak ebben részt venni, de elv­ben egyetértettek vele. Ez a szervezet azonban nyílt, amelybe később is be lehet lépni. E végett a három ala­pító állam a többi KGST-álla­­mot csatlakozásra szólította fel. Lehetséges, hogy néhány év múlva megérnek a feltéte­lek arra, hogy ez a kétoldalú, együttműködés sokoldalúvá, váljék. Az eddigi gyakorlat azt mu­tatta, hogy a sokoldalú együtt­működés elsősorban a nagy, átfogó témákban alakul ki.­­ Ebben az értelemben ide so­rolhatjuk a Barátság kőolaj­­vezetéket, az összekapcsolt villamosenergia rendszert, a közös tehervagonpark (OPV) felállítását, a Nemzetközi Gaz­dasági Együttműködés Bank­ját. Ezekben minden érdekelt tagállam részt vesz és ezáltal széles, sokoldalú kooperáció alakul ki. Ugyancsak ide tar­tozik például a tudományos, kutatásokban való együttmű­ködés, a közös szabványok kidolgozása, a gépipari termé­kek szakosítása. Természetesen — s ez az előbbi példákból is kiderül — a kétoldalú és a sokoldalú együttműködés formáját nem szabad mereven elválasztani egymástól. Hiszen ha sokol­­oldalúan összekapcsoltuk is a villamosenergia vezetékeket és lépéseket teszünk az egységes elektromos rendszer teljes ki­építése felé, nem jelenti azt,, hogy ezen belül vagy kívül nem lehetségesek kétoldalú meg­állapodások is. Lehetsé­gesek, mert ezek kiegészítik egymást. Gondoljunk csak ar­ra, hogy hazánk Csehszlová­kiával közösen fogja felépí­teni a Dunakanyarban a nagy­marosi vízierőművet. Ez mind a két országnak jelentős­­mennyiségű villamosenergiát szolgáltat majd. Amennyiben az erőmű elkészültekor meg­­lesz az egységes villamos­energia hálózat, nyilvánvaló, hogy azon keresztül a két or­szág erőművében termelt energiából a többi ország is részesedni fog. Amint ez látható is, mind­két formánál az a legfonto­sabb, hogy erősödjenek a­­szo­cialista országok gazdasági kapcsolatai, s ezek a formák elősegítsék a szocialista orszá­gok gazdaságának gyors üte­mű fejlődését, korszerűvé és gazdaságossá tegyék a terme­lést. Amennyiben ez a hatá­suk, úgy­ nemcsak a benne részt vevő országok érdekeit szolgálják, hanem az összes szocialista állam érdekeit is. Vagyis az a lényeges mindkét együttműködési forma eseté­ben, hogy az egyes országok egyéni érdekei és valamennyi ország közös érdekei össze­hangolódjanak. Gyulai István tátímvá !------- * a Ranger—7 elide a Mal Pasadena­ (AP, AFP). A Ranger—7 amerikai űrhajó pénteken, magyar idő szerint 14 óra 25 perckor becsapódott a Hold felszínére a „Felhők Tengere” nevű holdsíkságra, miután előzőleg hat televíziós kamerája segítségével lefény­képezte Földünk útitársának felszínét. A pasadenai űrkísérleti köz­pontban az újságírókkal kö­zölték, hogy az első jelek sze­rint a Ranger—7 jó minőségű képeket készített a Holdról. Az űrhajóról sugárzott „kitű­nő minőségű” rádiójeleket kü­lönleges magnetofonszalagra rögzítették és ennek alapján mintegy 30 méter hosszú 35 milliméteres film készül a Hold-felszín képeivel, a fil­met később előhívják, és az első képeket szombaton ma­gyar idő szerint hajnali 5 órá­tól hozzák nyilvánosságra. Ha minden megfelel az eredeti terveknek, az utolsó, 600 mé­ter távolságról készített felvé­teleken gépkocsi nagyságú tárgyakat még meg lehet kü­­­­lönböztetni egymástól. A Holdról készült felvételek mintegy kétszázmillió dollár­ba kerültek; ennyit emésztett fel a Ranger-program, a Pén­teken becsapódott amerikai űrhajó hat elődje különböző okokból nem tudta teljesíteni feladatát. A Holdról, mint ismeretes, az első űrfelvételt a Lu­­nyik—3 szovjet űrhajó készí­tette, amely a Holdnak a Föld­ről nem látható „túlsó olda­lát” fényképezte le 1959. októ­berében. (MTI). Az újságírók nyomoznak Hormann és Mengele u­tán Rio de Janeiro, július. Az igazságszolgáltatás keze még nem érte el Martin Bor­­mannt, Joseph Mengelét és a nácizmus több más gonoszte­vőjét. A hitleri rendszer e sze­mélyiségeinek titkos rejtek­helye latin-amerikai országok­ban van. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a háborús go­nosztevők útja egy irányba, Latin-Amerikába vezet. A hallgatás függönye azonban jól eltakarja a nyomokat. A Mengele-ügy felújítása is­mét fölkeltette a sajtó és a közvélemény érdeklődését e titokzatos eset iránt. A napi­lapok olvasásakor az ember­nek az a meggyőződése, hogy a náci társaság a rendőrfel­ügyelők közvetlen közelében van. Hivatalosan azonban mindent cáfolnak. Cáfolt a paraguayi kormány is: alap­talannak minősítette a frank­furti náci­ per nyugatnémet ügyészének állítását, hogy Jo­seph Mengele, a hírhedt auschwitzi haláltábor főorvosa Paraguayban tartózkodik. E titokzatos ügyek Latin- Amerikában tabuszámba men­nek. Senki sem akar beszélni róluk. Úgy látszik, hogy a kü­­löntudósítók a legkitartóbbak, mert ők érnek el legtöbb si­kert a gonosztevők felkutatá­sában. Ennek legszebb példá­ját adta Milton Ribeiro brazil újságíró, aki feltárta, hogy mi minden történik a náci go­nosztevők klubjában. Ribeiro nemrég tényekkel bizonyította be, hogy Mengele Paraguayban tartózkodik. A Jornal do Brazil című napilap hasábjain több, Paraguayból származó okirat fényképmáso­latát jelentette meg Mengelé­­ről és ismertette a német szár­mazású von Eckstein para­guayi állampolgár vallomását. Eckstein üzleti és más ügyek­ben találkozott Mengelével. Eckstein elmondta, hogy még a paraguayi állampolgár­­sági hatóságok előtt is tanús­kodott Don Joséról, a nyugat­német mezőgazdasági gépek kereskedőjéről, akivel üzleti kapcsolatokat tartott fenn Még 1954-ben ismerkedett meg vele. Minden három hónapban látta asuncióni irodájában, egészen 1959-ig. Don José azonban eltűnt, amikor a bra­zil sajtó hírül adta, hogy Jo­seph Mengele hírhedt náci or­vos Paraguayban rejtőzködik. Von Eckstein és beosztottjai a fényképekről tudták meg, hogy ki rejtőzik Don José ke­reskedő álarca mögött. Azt mondják, hogy nagy művelt­ségű, udvarias ember volt, azt a látszatot keltette, hogy még a légynek sem tudna ártani. Eckstein 1960-ban látta utol­jára Don Josét Asunciónban. A tudósító nem elégedett meg csak ezzel a bizonyíték­kal. Rájött, hogy Joseph Men­gele neve a 3098 sorszám alatt szerepel a paraguayi földre­form-bizottság könyveiben. A Jornal do Brazil leközölte Mengelének, 200 000 polgár hóhérjának állampolgársági kérvényét is a paraguayi ha­tóságokhoz. A külföldi állam­polgárok ügyeit intéző iroda igazgatója Asunciónban kije­lentette, hogy igen kényes a Mengele-eset, de nem cáfolta Paraguayban tartózkodását. Mengele nyugatnémet út­levéllel utazott Paraguayba. A bejelentő íven feltüntette, hogy a hitleri katonai egész­ségügyi szolgálatban kapitányi rangja volt, új foglalkozása pedig kereskedő. A napilapok közölték Mengele paraguayi személyazonossági igazolvá­nyának fényképmásolatát is. Az újságíró a náci go­nosztevők iránti érdeklődés során eljutott az Asunciónban tevékenykedő német szárma­zású Otto Bis orvoshoz is. Az orvos azt mondja, hogy volt egy páciense, akinek kilétét nem tárták fel előtte. Egy asz­­szony megkérte az orvost, hogy a páciens közelében ne beszéljen németül, hanem csak spanyolul. Az orvos azt állítja, hogy a beteg Martin Bormann, Hitler utóda volt. Társaságában még egy titok­zatos személyt látott, valószí­nűleg Joseph Mengelét. Ezt azonban csak akkor tudta meg, amikor az újságokban meglátta a második világhá­ború e gonosztevőjének fény­képét. A nácizmus ismert főnökei tehát Latin-Amerika üzleti központjaiban kényelmesen tevékenykednek. Ennek leg­jobb bizonyítéka Gerhard Bohnenak, az „irgalomgyilkos­ság,, nevű náci akció volt irá­nyítójának letartóztatása. Bohnet három hónappal ez­előtt Buenos Aires központ­jában tartóztatták le. Gerhard Bohne, a hitleri hadsereg volt tisztje 80 000 ártatlan polgár halálért felelős. A nácik földalatti hálózata tovább folytatja életét Latin- Amerikában. Ez a hálózat jól szervezett, tagjai teljes szoli­daritást vállalnak egymás iránt. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a letartóztatott Bohne az argentin ügyész Mengelével kapcsolatos kérdé­sére nyugodtan így válaszolt: „Mengele? ... Mengele? ... Ki az az úr?” M. Pudar 1964. augusztus 1.

Next