Zalai Hírlap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-01 / 152. szám
2 •• Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága (Folytatás az 1. oldalról.) további feladatait is, Összegezve a tennivalókat így fogalmazhatnánk meg: az osztályt — a politikai és szakmai képzés erősítésével — alkalmassá kell tenni a megnövekedett feladatok ellátására, s az osztálynak segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy az alsóbb szintű tanácsok szakigazgatási szervei is megfeleljenek a kereskedelmi munka fejlesztéséből rájuk háruló feladatoknak. Mi az, amiről külön is érdemes szólni? A fenti cél érdekében az osztálynak ki kell alakítani a helyes irányítási módszereket, munkája középpontjába az elemző tevékenységet kell állítani, színvonalasabbá és rendszeresebbé tenni az ellenőrzést. Ez utóbbiban jelentős segítségre, a társadalmi ellenőrök nagy számára támaszkodhat az osztály. Mint közsméri, s a vb-tagok is utaltak erre felszólalásukban, gyakran olyan nyilvánvaló és mindenki által felfedhető visszásságok bosszantják a vevőket, amelyeknek feltárásához nincs szükség szakértők által végzendő vizsgálatokra, amelyek kiküszöböléséhez a társadalmi ellenőrök is hatékony segítséget tudnak nyújtani. A vb elé terjesztett jelentésből is kitűnt, s a felszólalók is megemlítették, hogy a megye egy részén a kereskedelmi és vendéglátóipari ellátás nincs biztosítva, ötven településen nincs italbolt, s ennél kevesebb, de nem jelentéktelen számú helyen nincs üzlet. A megyei tanács kereskedelempolitikai állásfoglalása szerint az ellátatlan területek szűkítése egyik fontos feladat. E cél érdekében tágabb teret kellene adni a magánkereskedelemnek. Ugyanakkor — bár a magánkereskedők száma nem jelentéktelen a megyében — azok túlnyomó többsége olyan területeken — Pacsa, Pölöske stb. — működik, ahol az ellátás egyébként is biztosított volt. Létjogosultságukat ezen a területen nem lehet vitatni. De a feladat mindenekelőtt a fehér foltok megszüntetése. Ezért a végrehajtó bizottság egyebek mellett a kereskedelmi osztály sürgős feladatakén írta elő e kérdés vizsgálatát, s a tapasztalatok alapján a szükséges intézkedések megtételét is. A határozatok, amelyeket a vb az osztály munkájának — közvetve a kereskedelmi munka színvonalának — emelésére hozott, jó néhány régóta napirenden levő gond megoldására jelent garanciát. Magyar—portugál párttalálkozó Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására június második felében látogatást tett Magyarországon a Portugál Kommunista Párt küldöttsége: Alvaro Cunhal, a párt főtitkára, José Vitoriano, a KB titkárság tagja, és Carlos Britto, a Központi Bizottság tagja. A küldöttséget fogadta Kádár János, az MSZMP KB első titkára. A delegáció találkozott Komócsin Zoltánnal, a Politikai Bizottság tagjával, a KB titkárával és a Központi Bizottság más képviselőivel. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának képviselői kifejezték szolidaritásukat a Portugál Kommunista Párt hősi harcával, amelyet a fasiszta diktatúra ellen, a demokratikus rendszer kivívásáért, a portugál gyarmati uralom felszámolásáért folytat. A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának képviselői elismerésüket tolmácsolták a szocalizmus magyarországi eredményeivel kapcsolatban, amelyet úgy értékelnek, mint nagyjelentőségű hozzájárulást a nemzetközi munkásosztály és az összes országok népeinek harcához. Mindkét fél hangsúlyozta, a kommunista és munkáspártok internacionalista együttműködésének, valamint az összes antiimperialista erő összefogásának nagy fontosságát és kölcsönösen kifejezték törekvésüket a magyar és a portugál kommunisták közötti kapcsolatok elmélyítésére. (MTI) Harcok a kambodzsai főváros környékén (Folytatás az 1. oldalról.) birtoklásáért folyó harcokba. A fővárostól mintegy 40 kilométerrel északra fekvő kisebbfajta támaszpont körül napok óta folytak a harcok. A délvietnami katonaság bevetésének célja már hivatalosan sem az, hogy a támaszpontot megtisztítsák a szabadságharcosoktól és biztosítsák a fővárossal való összeköttetést, hanem csupán csak annyi, hogy i,enyhítsenek a satu szorításán”. Kambodzsa északi részében, főleg a Siem Reap—Angkor körzetből jelentettek harcokat A népi erők tűz alá vették az itt állomásozó kambodzsai kormánykatonaságot. Dél-Vietnam területén a szabadságharcosok keddre virradóan 12 tüzérségi támadást indítottak az amerikaiak és a dél-vietnami kormánycsapatok ellen. Harcokat jelentettek a Mekong-delta vidékéről is. A B-52-es amerikai stratégiai bombázók a demilitarizált övezetet másfél kilométerre megközelítve három hullámban támadták Dél-Vietnam északi részét és két légitámadást intéztek tengerparti tartományok ellen. Phnom Penh (UPI): Phnom Penhben egy katonai szóvivő kedden reggel bejelentette, hogy Szihanuk herceg leváltott államfő ellen távollétében hadbírósági pert indítanak. A tárgyalás július 3-án kezdődik. A szóvivő szerint a puccsal elmozdított államfőt „hazaárulásért és összeesküvésért” állítják bíróság elé. Emlékezetes, hogy Norodom Szihanuk ellen a Phnom Penh-i hatóságok már korábban is indítottak pert és akkor őt, valamint családtagjait és közeli munkatársait vagyonelkobzásra ítélték. Az új hadbírósági eljárást bejelentő első hírekből nem tűnik ki, hogy a Phnom Penh-i hatóságok számára miért vált szükségessé újabb per megtartása. A katonai szóvivő annyit hozzáfűzött mondanivalójához, hogy a hadbírósági tárgyalás során vádat emelnek majd a leváltott államfő felesége, Mónika Szihanuk ellen is. Saigon (MTI): Huszonöt délvietnami kormánykatona vesztette életét és 160 sebesült meg a kambodzsai Chup gumiültetvénynélPhnom Penh-től 90 kilométerrel északkeletre lezajlott 48 órás harcokban, amikor vadászbombázók hétfőn 60 alkalommal támadták az ültetvényt, azzal a céllal, hogy 500 méteres folyosót biztosítsanak azon keresztül a dél-vietnami kormánycsapatok számára. A kambodzsai népi erők az amerikaiak kivonulásával taktikát változtatnak, és míg korábban kéreeték az összecsapásokat, most inkább keresik azokat. Értesítés! Az ÉDÁSZ Vállalat Zalaegerszegi Üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy a Zalaegerszeg—Ságod MN. 20 kilowattos vezetéket és transzformátor állomást 1970. július 3-án feszültség alá helyezi. A tartószerkezetek megközelítése életveszélyes és szigorúan tilos INÁSZ Vállalat Üzemigazgatósága Zalaegerszeg 135456 ZALAI HÍRLAP Hasszer megkezdte tanácskozásait a szovjet vezetőkkel ■Sisco—Dobrinyin találkozó A Kremlben tegnap megkezdődtek a tárgyalások Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgorkij, Alekszej Koszigin és Gamal Abdel Nasszer között. Tel Aviv—Washington (MTI) Izrael washingtoni nagykövete kedden visszaindult állomáshelyére, miután konzultációt folytatott kormányával az Egyesült Államok korábban beterjesztett, úgynevezett békejavaslatáról. A repülőtéren cáfolta azt a hírt, amely szerint Golda Meir miniszterelnök-asszony máris válaszoll volna Nixonnak és hogy ő ezt a választ vinné magával. Meir az Izraelnek egyébként kedvező javaslat fő tételét hétfőn tudvalevőleg már viszszautasította a parlamentben. San Franciscóban Joseph Lisco közel-keleti ügyekben illetékes külügyi államtitkár kifejtette: az Egyesült Államok nem foglalkozik érdemben „külföldi államférfiaknak olyan, a nyilvánosság előtt elhangzó kijelentéseivel, amelyekből az tükröződik, hogy Amerika közel-keleti tervezete megbukott”. Washington a javaslatra „megfontolt választ” vár és az eddigi visszhangot nem tekinti ilyennek. Sisco nyilatkozatának az ad jelentőséget, hogy néhány órával Dobrinyin szovjet nagykövettel tervezett találkozása előtt hozta azt nyilvánosságra Carl Barth, a külügyminisztérium szóvivője Amman (MTI) Fedélzeti fegyverekből tüzet nyitottak egy autóbuszra Jordániába behatolt izraeli repülőgépek. Az utasok közül kettőt megöltek, 13 embert pedig megsebesítettek. Moszkva (TASZSZ) Gamal Abdel Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke és miniszterelnöke kedden koszorút helyezett el Lenin mauzóleumánál. Kuznyecov megbetegedett és hazautazott Pekingből Peking (MTI) Vaszilij Kuznyecov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese a Pekingben október 20-a óta tárgyaló szovjet küldöttség vezetője megbetegedett és kedden délelőtt különrepülőgépen hazautazott a Szovjetunióba A szovjet diplomata betegágyánál kínai és szovjet orvosok konzultáltak. Három nap alatt hat politikai gyilkosság Dominikában Havanna (TASZSZ) A Dominikából érkezett jelentések szerint az utóbbi időben egyre több politikai gyilkosság történik az országban. Hétfőn a rendőr járőr Santo Domingo Las Minas kerületében agyonlőtt két fiatalembert. Mindössze három nap alatt hat embert gyilkoltak meg a fővárosban — jelenti a Prensa Latina Santo Domingo-i tudósítója. Mint az ellenzéki pártok képviselői mondják, a gyilkosságokért a nemrég újraválasztott Balaguer elnök kormányát terheli a felelősség. Az elnök hívei leszámolnak ellenfeleikkel. Befejeződött a római szolidaritási értekezlet Róma, (MTI): A portugál gyarmatok népei iránti nemzetközi szolidaritási értekezlet hétfőn este befejezte munkáját. A konferencián elfogadott határozat felszólítja a NATO- tagállamok kormányait, határolják el magukat a Portugália által folytatott gyarmati háborútól, s szigeteljék el politikailag és katonailag Lisszabont. A határozat a továbbiakban felszólítja a nemzetközi szervezeteket — különösen az ENSZ-t és különleges intézményeit — hogy politikailag szigeteljék el Portugáliát. Bagoly mondta a verébnek Bonn (MTI). A három tartományi választáson elszenvedett politikai vereségek nyomán megindult ís marakodás a neofasiszta nyugatnémet nemzeti demokrata párt vezetőségében. Mind gyakoribb jelenség, hogy a párt „aktivistái” kilépnek a pártból, s egyidejűleg führerüket, Von Thaddent vádolják a politikai kudarcokért. Mint ismeretessé vált, hétfőn benyújtotta lemondását és kilépett a pártból az NPD északrajna-vesztfáliai szervezetének két alelnöke, Dierck Schwarzlaender és Uwe Klaas. Mindketten azt vetik Von Thadden szemére, hogy „reakciós” és kilátástalan politikát folytat. 1970. július 1. Ghana és Szomália ünnepe Tíz éve, hogy az imperialista gyarmatbirodalmak bomlása nyomán egész sor új állam alakult Afrikában. A függetlenség kivívásának tizedik évfordulóját a mai napon két ország, Ghana és Szomália ünnepli. Ghana Ghana volt az első afrikai állam, amely a II. világháború után elnyerte függetlenségét. Előtte Afrikában csak két önálló állam létezett: Etiópia és Libéria. Ghána szakította át elsőként a gyarmatosítók által emelt gátakat, hogy a gazdasági függetlenség és önállóság útján példát múláson Fekete-Afrika többi országainak. A függetlenség kikiáltása, a köztársaság 1960. július 1-én trtént megalakulása után azonban a gazdasági fejlődés irányának kérdése körül fokozódó mértékben ellentétek jelentkeztek. A nemzeti burzsoázia zöme a feudális és törzsi viszonyok, a nyugati befolyás fenntartását kívánta. Nkrumah, a független Ghana első elnöke viszont a gazdaság fejlesztésének szocialista irányzata felé hajlott. Ezzel magyarázható, hogy a hadsereg 1966 februárjában — Nkrumah távollétét felhasználva — magához ragadta a hatalmat. Ghana Fekete Afrika egyik leggazdagabb vidéke. Az ásványi kincsek kitermelése és a feldolgozóipar jelentős része azonban külföldi — elsősorban angol és amerikai — tőke kezén van. Ghana ipara a függetlenséget követően jelentős fejlődésen ment keresztül. Gazdasági szempontból igen nagy a jelentősége a Volta-erőmű elkészültének. Kulturális téren még erősen érezhető az országban a gyarmati örökség terhe. Szomália A mai Szomáliai Demokratikus Köztársaság területe a Brit-Szomáliföld és Olasz- Szomália egyesüléséből alakult ki. Az afrikai kontinens legelmaradottabb országainak egyike. Ezt tükrözi felnőtt lakosságának nagyfokú analfabétizmusa, az iskolák aránya és az ország gazdaságának elmaradottsága is. A múlt év októberében politikai fordulatot hajtottak végre az országban és ezt követően vették fel a Szomáliai Demokratikus Köztársaság nevet. Az ország ásványkincsei még feltáratlanok, ipara és mezőgazdasága is fejletlen. A tengervízből lepárlással nyert són kívül csak a mangánércbányászat érdemel említést. A külföldi tőkét főleg olasz, angol és amerikai vállalatok képviselik az országban. 1962-től a Szovjetunió jelentős segítséget nyújtott Szomáliának.. Kórházak, iskolák, élelmiszeripari üzemek, gyapottisztító és rádióállomás épültek itt szovjet segítséggel. Kulturális szempontból az ország 2,7 millió lakosa elmaradott állapotban él. Az iskolahálózat lassan fejlődik, de a fővárosban már működik egyetem, ahol évente átlagban 600—700 hallgató kap felsőfokú képzést. Megjelent a Béke és Szocializmus júniusi száma A folyóirat gazdag anyagot közöl a Lenin-centenárium ünnepségeiről, H. Berg és P. Hentgels, a moszkvai eseményekről számol be ,,Lenin ma is előbb minden élőnél” címmel. Zagragyin a lenini eszmék diadalmenetének nevezi a jubileumi ünnepségeket, amelyeket a világ 120 országában rendeztek. A haladó emberiség nemcsak a hála adóját rótta le nagy fiának — írja —, a Lenin-centenárium fölmérése is volt annak a történelmi útnak, amelyet a marxizmus —leninizmus megtett”. A Milejkovszkij írásának címe ,,Az imperializmus lenini elmélete és a tőkés gazdaságban tapasztalható új jelenségek.” Lenin születésének századik évfordulója alkalmából a kommunista és munkáspártokban nagyarányú tudományos kutatómunka bontakozott ki, amely lehetőséget nyújt a jelenkori kapitalizmus gazdasági és politikai életében tapasztalható új jelenségek mélyrehatóbb vizsgálatára. A minőségi változások megismerésének elméleti és módszertani alapjait az imperializmus lenini elemzése adja. Ez az elemzés és ennek továbbfejlesztése szemléltető példa arra, hogy milyen fontos az új jelenségek bátor elméleti általánosítása a forradalmi harc stratégiájának és taktikájának kidolgozásához. Egyéb írások a Béke és Szocializmusból: Meg kell fékezni az amerikai agresszorokat! A kambodzsai invázió az Amerikai Egyesült Államok imperialistáinak újabb gaztette; E. Honeckers 1945. május 8 — történelmi jelenetőségű fordulat a népek életében: É. Fajon: A Francia Kommunista Párt XIX. kongresszusának téziseiről; C. Amort: Lenin Prágában; A. Kurella: Humanizmus a szó legnemesebb értelmében; J. Prazsky: Az összeesküvők. Az imperializmus ötödik hadoszlopa; I. Nörlund: Az ,,északi egység” problémájához; V. Pessoi: A Finn Kommunista Párt az egyesülési útján; A D.: A munkásosztály a társadalom megújításának vezető ereje. Olaszország kommunista munkásainak V. konferenciája; H. Campos, G. Colman : A diktatúra elleni népi harc fellendülése és a párt feladatai; D. Jadamszuren: A szakszervezetek és a munkásosztály Mongóliában; G. Meyers • Új vonások az Egyesült Államok munkásmozgalmában; F. Famberg, J. Pevsner: A kapitalizmus egyenlőtlen fejlődésének néhány aspektusa a két rendszer harcának viszonyai között. V. Fierza, M. Vartikova, Gustáv Husák a szlovák nemzeti felkelésről. NHÍM 24 ÓRA A NAGYVILÁGBAN MM yryrilliirri rí 11 rmin u 1111111 nn m n i n 11111111 uh m h u 11111 r i ittttttti NTíffi Üdvözlet a japán pártkongresszusnak A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Japán Kommunista Párt XI. kongresszusát. (MTI) Ribicsics hazaérkezett Moszkvából Moszkva (MTI): Kedden hazaérkezett Moszkvából Mitja Ribicsics jugoszláv miniszterelnök. EGK tanácskozás Luxemburgban Luxemburg (Reuter): A Közös Piac hat országának külügyminiszterei kedden Luxemburgban megkezdték hivatalos tárgyalásaikat négy másik ország — Anglia, Írország, Dánia és Norvégia — külügyminiszterével az utóbbiaknak az EGK-hoz kért csatlakozásáról. SEATO tanácskozás Manilában Manila (UPI): Csütörtökön Manilában megkezdődik a SEATO miniszteri tanácsa soron következő ülésszaka. A konferencián az Egyesült Államok, Ausztrália, Új-Zéland, Thaiföld, a Fülöp-szigetek és Dél-Vietnam külügyminiszterei, valamint Pakisztán maliilai nagykövete vesznek részt (Franciaország bojkottálja az értekezletet). Kormányátalakítás Cipruson Nicosia (AP), Makariosz ciprusi elnök hétfőn kormányátalakítást jelentett be. A külügy-, a belügy-, a pénzügyminiszter maradt. Hat miniszteri tárca cserélt gazdát. Rogers ázsiai körútra indult San Francisco( AP). Rogers, az Egyesült Államok külügyminisztere hétfőn különrepülőgépen elutazott Manilába, s ezzel megkezdte újabb ázsiai körútját. A Fülöp-szigeteken kívül Rogers látogatást tesz Dél-Vietnamban és Japánban, mielőtt Londonon keresztül visszatérne Washingtonba. Közzétették az ENSZ-ben a budapesti memorandumot New York (TASZSZ). A Szovjetunió állandó ENSZ- képviselete közzétette a világszervezetben annak a memorandumnak a szövegét, amelyet a Varsói Szerződés tagországai külügyminisztereinek budapesti tanácskozásán fogadtak el az európai biztonsági értekezlet összehívásának kérdéséről. Zalaegerszeg város és járás területén levő munkahelyekre kőműveseket és segédmunkásokat felveszünk Jelentkezni lehet a MEZŐÉP Vállalat központjában, Zalaegerszeg Rákóczi u. 58. szám alatt