Zalai Hírlap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-01 / 205. szám
1986. szeptember 1., hétfő Kanizsai látkép (ZH fotó — Mészáros László felvétele) Kertészet — bérletben Mi lesz a sorsa a Keszthelyi Városgazdálkodási Vállalat kertészetének ? Ez egy nagy üzlet, ezzel lehet csak igazán meggazdagodni — mondja az ismerős, miután felfedezi a Keszthelyi Városgazdálkodási Vállalat hirdetését: bérbe adó a kertészet. Az ipartelep közepén található kertészetben 4 ezer négyzetméter alapterületű üvegházban és 600 négyzetméter alapterületű fóliaházban neveltek dísznövényeket. Jelentős a szabad terület nagysága is: mintegy 1,5—2 hektár. Vajon mi indokolja a bérbe adást? — fordultunk a kérdéssel a vállalat főmérnökéhez, Székelyhídi Lászlóhoz. — A Helikon szálló melletti kertészet szanálása után a 70-es évek elején költöztünk a jelenlegi helyre — kezdi a múlttal a jelen könnyebb megértése kévéért a főmérnök. — Mára műszakilag elavultak az épületeink, a berendezéseink. Megnövekedtek a költségeink. Csak fűtésre a kiadásunk meghaladta az évi másfél millió forintot. — Mivel fűtötték az üvegházakat? — Gázolajjal, amit 12 forintért kapunk. — Olcsóbb energia nem adódott? A közelben van Hévíz . . . — Hulladék energiánk nem volt, Hévíz pedig azért meszsze van. A beruházás magas költségeit semmiképpen nem tudtuk volna állni. — Ezek szerint a gazdaságtalan üzemelés indokolta a bérleti meghirdetést. Milyen feltételeket szabnak a jelentkezőknek? — Ötéves időtartamra szól a szerződés, s az a jelentkező kapja meg, aki többet ígér. Az a célunk, hogy a kertészet ne termeljen veszteséget, a bérleti díjból fedezni tudjuk az amortizációt. Feltételünk annyi, hogy az ott található épületeink állagát meg kell őrizni. — Mit lehet majd termelni? Csak dísznövényt? Vagy alkalmas primőr áruk termelésére is? — A vállalkozó azt termel, amit akar, illetve amit tud. De az adottságokon nem nagyon lehet változtatni, mert az üvegházak az alacsony hőigényű szegfű termesztésére készültek. Természetesen a vállalatot nemcsak a magas költségek motiválták abban, hogy most bérleti szerződéssel próbálkozzanak. Jelentős értékesítési gondjaik is voltak. A három saját üzlet ellátása mellett bizományosokon keresztül értékesítették a szegfűt, s bizony, adódott olyan helyzet, amikor az átlag 6 forintos költséggel termelt virág 50 fillérért került a nagykereskedelemhez. Legalábbis papíron... Előfordult az is, hogy a körülmények alakulása folytán nem sikerült a virágok nyílását a kedvelt névnapok, ünnepi alkalmak idejére időzíteni. Ezenkívül a parkok fenntartása sem a vállalat feladata. Kezdeményezésükre néhány üdülő tőlük kapott a környezetük csinosításához virágot, öszszességében azonban semmi kilátásuk nem volt arra, hogy kilábaljanak a veszteségből. — Van érdeklődő ilyen „háttér” mellett? — Több is, így versenytárgyaláson, közjegyző jelenlétében döntünk. Felmerül a kérdés, hogy mivel értékes, közművesített, jól megközelíthető helyen van a kertészet, nem lett volna-e célszerűbb eladni? Ezt a kérdést tettük fel Kránicz Kálmánnak, a vállalat főkönyvelőjének: — A területtől semmiképpen nem szándékozunk megválni. Abban bízunk, hogy a jelenlegi szabályozók megváltoznak, s a ma még rendkívül nyomott virágpiac fellendül. Sajnos tendencia, hogy az állami és szövetkezeti szektorból eltűnik a kertészet, mert arra kényszerülünk, hogy az önmagát eltartani nem tudó ágazattól megszabaduljunk. Várhatóan szeptemberben új gazdát kap majd a kertészet. Olyat, aki jó gazda módjára bánik majd a területtel, az épületekkel. Luis Ibolya Szeptember 6-tól 13-ig: Megyei ifjúmunkás fesztivál Hagyományteremtő céllal, gazdag programú rendezvénysorozatot indít útjára a KISZ megyei bizottsága, az ifjúmunkás fesztivált. Szeptember 6-án 8 órakor, a balatongyöröki táborban kerül sor a nyitó rendezvényre — az iparban, szolgáltatásban, mező- és élelmiszergazdaságban dolgozó ifjúsági vezetők szakmai—mozgalmi találkozójára. Ennek keretében a megye gazdaságáról és KISZ-életéről szerveznek fórumot, majd tömegsport-, vízi ügyességi és természetjáró akadályverseny, valamint író —olvasó találkozó zárja a napot. Szintén szeptember 6-tól, a tábor ad helyet a szakmunkástanulók két napos túratalálkozójának. Zala megye fiatal esztergályosai szakmai vetélkedőjének szeptember 9-én délelőtt a nagykanizsai Dunántúli Kőolajipari Gépgyár lesz a házigazdája. Délután bemutató keretében ismerkednek a vállalattal a meghívott vasas-fiatalok. Az ifjúmunkás fesztivál alkalmával 12 zalai vállalatnál lesznek kihelyezett rendezvények. Ezek során szeptember 8-án, a Kanizsa Bútorgyárban rendezendő, üzemlátogatással és eszmecserével egybekötött termékbemutató nyitja meg. Másnap hasonló, vetélkedővel és szabadidős programmal társított összejövetelnek ad otthont a Lenti Fémes Faipari Szövetkezet. Szeptember 11-én a Zalaegerszegi Ruhagyárban és az Alumíniumipari Gépgyárban rendeznek fórumot, illetve filmvetítéssel, szakmai és számítógépes bemutatókkal egybekötött nyílt napot. Ugyanezen a napon a Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat építkezések megtekintésére és lakásgazdálkodási eszmecserére, a zalaszentgróti Rekord Ruhaipari Szövetkezet divatbemutatóra és mozgalmi vitára, a Köbtex zalaegerszegi gyára pedig üzemlátogatásra és fórumra várja az érdeklődőket Vállalati délután keretében, a nagykanizsai Tunigramgyárban rendezik meg szeptember 12-én délután a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsának megyei vetélkedőjét. Másnap a Zalavolán az energiatakarékos autóvezetésből rendez megyei versenyt Zalaegerszegen, a Danubius keszthelyi önálló egysége pedig szálloda-látogatásokra és gasztronómiai bemutatókra várja a vendéglátó szakma fiataljait. Az első ifjúmunkás fesztivált szeptember 13-án délután, a Zalaegerszegi Városi Sportcsarnokban rendezendő nonstop-gálaműsor zárja. Ennek keretében színpadra lép az Énekmondó Együttes, a Zalai Táncegyüttes, politikai kabarét ad elő a Reflex Színpad, majd a Koral Együttes ad koncertet. Végül a zalai KISZ-szelék báljára kerül sor, az Arany Bárány télikertjében. „Elkötelezetten, felelősséggel’ ’ Interjú Bányász Rezső államtitkárral az új sajtótörvényről Mint köztudott: szeptember 1-jén lép életbe az országgyűlés által márciusban elfogadott sajtótörvény. Ennek kapcsán kért interjút Bányász Rezső államtitkártól, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökétől az MTI munkatársa: — Fél esztendő múltán hogyan értékelhető a sajtótörvény szakmai ■■ és társadalmi fogadtatása, növelte-e a magyar tájékoztatás nemzetközi tekintélyét? — A sajtótörvényt mindenek előtt a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének szándéka szülte. Az a tapasztalat, hogy az emberek mind jobban igénylik a haza és a világ dolgairól szóló bőséges, eligazító jellegű tájékoztatást, a szőkébb és tágabb környezetünk történéseiről, eseményeiről való gyors, hiteles és pontos beszámolókat. A közvélemény — mint az olvasói levelek sokasága, képviselői, tanácstagi fogadóórákon, s más alkalmakkor kinyilvánított állampolgári vélemények jelzik — egyetértéssel fogadta a sajtótörvény megszületését. A megjegyzések arra is rámutatnak: a lakosság fokozottabban érzékeli és értékeli, hogy a sajtó, a rádió és a televízió egyre árnyaltabban tükrözi valóságunkat, eredményeinket és nehézségeinket. Elismeréssel szólnak arról, hogy a tömegtájékoztatás a valóban időszerű és fontos feladatokat állítja előtérbe. Nem marad pozitív visszhang nélkül, ha egy-egy cikk, a riport a megoldás, a kiútkeresés szándékával szól a kisebbnagyobb közösségeket, egyes gyárakat, ágazatokat, vagy az egész társadalmat, gazdaságot érintő gondokról. — Úgy hiszem, a sajtó egész magatartása, mindennapi munkája önmagában igazolja, hogy az újságírók dolgukat megkönnyítő, mozgásterüket növelő dokumentumként értékelik a törvényt. Rendkívül nagy nemzetközi visszhangja is volt a sajtótörvénynek. Úgyszólván minden vezető lap, rádióadás foglalkozott — persze eszmei-politikai elkötelezettsége szerint — új törvényünkkel. Nemcsak a szocialista országokban találkozhattunk sok, pozitív kommentárral, hanem másutt is, ahol adnak az írott szó hitelére. Voltak persze olyan megjegyzések is, amelyek valamiféle, sehol sem létező, „abszolút demokráciát” és „abszolút sajtószabadságot” kértek számon a törvénytől. Mégis, egészében úgy látom, hogy törvényünk határainkon túl is egyértelműen növelte a magyar sajtó rangját, hitelét. — ön parlamenti felszólalásában sem titkolta: a paragrafusok formálódásakor, az előzetes szakmai eszmecserék során több kérdésről heves vita bontakozott ki. Véleménye szerint a végül is elfogadott törvény miként segíti majd a tájékoztatáspolitika gyakorlatának fejlődését? — Elsősorban a kormányzati szervek, az intézmények, vállalatok, azaz: az informátorok felvilágosítási kötelezettségéről szólnék itt. Nem titok, hogy a törvény előkészítésekor sokan aggályoskodtak, mások őszintén aggódtak, hogy a sajtó esetleg nem korrekt módon, olyan információkat, tényeket, adatokat, álláspontokat is nyilvánosságra hoz, amelyek voltaképp valamely intézmény, szerv belső titkai, s amelyeknek közzététele itthon vagy külföldön hátrányos helyzetbe hozhatna például egy vállalatot. Magától értetődő, hogy az alapvető a társadalom összérdeke, ez felette áll minden részérdeknek. De a törvény elismeri a tájékoztatás terén is a kisebb közösségek és az egyén érdekeit is. A sajtótörvény határozottan biztosítja az újságírók jogát a közérdekű információk megszerzéséhez és közreadásához. A felvilágosítás megtagadására a törvény kizárólag állami és vállalati titok védelme címén ad felhatalmazást. Néhányszor mégis megkísérelték minden elfogadható indok nélkül megtagadni a felvilágosítást, elkendőzni a valóságot. Szerencsére ilyen példa egyre ritkábban akad. Külön is szeretném aláhúzni, hogy nincs semmiféle indokolatlan korlát, tilalmi lista a tájékoztatásban. Elkötelezetten, felelősséggel bármiről írhat a sajtó. Mindenkor határozottan, szigorúan fellépünk, ha az újságírót — önérdekből — megfosztják az információtól, vagy félretájékoztatják, de következetesek leszünk a felelősségrevonásban akkor is, ha az újságíró szegi meg szakmája írott vagy íratlan szabályait. — A sajtótörvény nem rendelkezhet tételesen a sajtójog egy sor időszerű — ha tetszik: _ napi — kérdésében. Ként szülnek-e a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában e témakörökben eligazító végrehajtási rendelkezések? — A sajtótörvény olyan jogokat és kötelezettségeket rögzítő alapjogszabály, amelynek rendelkezései közvetlenül és azonnal hatnak. Tartalmazza az alapvető rendelkezéseket, míg a részletszabályokat a végrehajtási rendeletek és más jogterületek rendelkezései fogalmazzák meg. A törvénnyel egyidőben, az abban kapott felhatalmazásnak megfelelően — többek között — négy államtitkári rendelkezés is készült a Tájékoztatási Hivatalban. Az első, vagyis az időszakos lapalapításról szóló rendelkezés tisztázza a lap engedélyezésére és megszüntetésére, illetve szüneteltetésére vonatkozó eljárás teljes menetét. Másodikként időszerű volt jogszabállyal rendezni a helyi stúdiók, ismertebb nevükön a kábeltelevíziók működését is. Lényege az, hogy ha helyi politikai, gazdasági és kulturális igényt elégítenek ki, s biztosítottak a szükséges feltételek is, akkor nincs akadálya az alapításnak. A harmadik, a szerkesztőségek vezetőinek jogállásával foglalkozó rendelkezés a korábbiaknál még egyértelműbben leszögezi, hogy a főszerkesztők, a felelős szerkesztők a szerkesztőségek igazi gazdái. Személyükben felelnek a „lap alapítója által meghatározott célok, szerkesztési elvek megvalósításáért, a lap teljes tartalmáért”. A negyedik rendelkezés az újságíró alkalmazási feltételeiről szól, s a hivatás, a szakma gyakorlásához nélkülözhetetlen követelményeket taglalja — a színvonal, a mérce emelésének igényével. — Véleménye szerint a sajtó — most már törvény által is — kibővített mozgástere növeli-e a tájékoztatás társadalmi hasznát, közösségi felelősségérzetét? — A törvény nem csak az alkotmányban elismert jogot — a sajtószabadságot —, hanem a népnek a tájékoztatáshoz való jogát is magában foglalja. Kodifikálja az újságírók jogait és kötelességeit, előírja a felvilágosítási és válaszadási kötelezettséget is. Jogi garanciákat nyújt a jól bevált sajtópolitika gyakorlásához, nem szigorít, nem szűkíti, hanem bővíti a tájékoztatás lehetőségeit. Meggyőződésem, hogy a lapok, az MTI, a rádió és a televízió szerkesztőségeinek vezetői, a rovatoknak határozott arculatot adó újságírók most még több információ birtokában végezhetik felelősségteljes munkájukat, növelhetik hitelüket az olvasók, a nézők, a hallgatók előtt. Sajtónk egy felnőtt nép felnőtt sajtója. A nyomtatott és az elektronikus sajtó műhelyeinek élén felelős szerkesztők, szakmájuk felkészült mesterei állnak, így hát minden feltétellel rendelkezünk ahhoz, hogy a sajtótörvény széles körűen érvényesüljön, tájékoztatásunk megfeleljen fontos társadalmi küldetésének. (MTI) ■ ■ FELESLEGES EMBEREK !em tudom, találkoztak-e már felesleges emberekkel. Bizonyosan, mert én naponta találkozom velük. No, nem úgy értem, hogy létezésük felesleges, hogy ne lehetne szeretni őket különböző tulajdonságaikért, egyszerűen: a munkahelyükön, elfoglalt posztjukon feleslegesek. És többnyire nem is ők tehetnek erről. Emlékszem, az egyetemi felvételt várva adminisztrátorként dolgoztam havi kilencszáz forintért — ebből is látszik, milyen régen volt! — egy nagyvállalatnál, melynek telefonügyeletét kellett ellátnom. Akkoriban még nem volt szabad szombat, vagyis hat napon át, napi nyolc órában ültem egy ablaktalan lyukban, mesterséges fény mellett, és nem érkezett telefon. Felesleges voltam. Valaki megkönyörült rajtam, és odaadott margózásra néhány ír papírt, de az sem tartott sokáig. Az voltam, amit mostanában kapun belüli munkanélkülinek hívnak. Önbecsülésem a minimálisra csökkent, s ha nem kezd érdekelni a műfordítás és a nyelvtanulás, talán gumicellában folytatom adminisztrációs pályafutásomat. Ilyen felesleges emberekkel, mint mondtam, naponta találkozom. Ők a munkahelyi késők, fecsegők, ácsorgók, betegeskedők, e büfében lebzselők, az valahová elküldöttek, az elkéredzkedők, a gogoli holt lelkek, akik csak a fizetési kimutatásokon szerepelnek. Nem mondom, sorsuk alakulásában ők is hibásak. Huzamos ideig nem lehet ezt az állapotot elviselni maradandó károsodás nélkül. Ők a szükségtelen őrök, ellenőrök, segédek, küldöncök, portások, gondnokok, munkatársak, de lehetnek részleg-, osztályvezetők, sőt egész hivatalok, intézmények irányítói is, melyeket valaha kitaláltak, életrehívtak, és posztjukat megörökölték más, érdemdús felesleges emberektől. A hivatalban, gyárban, boltban lézengőket én nem azonosítom feltétlenül a munkakerülőkkel. Nem, hiszen ők jelenlétükkel tüntetnek, s eleven bizonyítékai annak, hogy munkahelyük rossz, pazarló, gazdaságtalan, hiszen az ilyen helyen azoknak az élete és javadalmazása sem lehet rózsás, akik — helyettük is — netán dolgozni kényszerülnek. Az íróasztalt, munkapadot, falat vagy árokpartot támasztó dolgozók látványa mindennapos, és többnyire joggal haragszunk rájuk, bár voltaképpen értük, miattuk kellene haragudnunk, hiszen az a hivatal, vállalat, üzem, mely ezt lehetővé teszi, bizonyára érdemtelen, erélytelen, tehetségtelen vezetés alatt küszködik, vagyis: minden felesleges beosztott fényes bizonyíték arra nézve, hogy a főnök munkája is felesleges. A közgazdász nem vagyok, így csupán magánvéleményemet mondom, ha azt állítom, hogy az újságokban álláshirdetések garmadájával jelentkező intézmények közül sincs minden rendben — nem munkaerőt toboroznak ők, hanem jelenléti ívet aláíró, blokkoló órát működtető, felesleges embereket. Hiszen ahol jól vezetik, szervezik és persze díjazzák a munkát, ott nem panaszkodnak munkaerőhiányra. Ott — milyen érdekes! — nincsenek felesleges emberek. Szentmihályi Szabó Péter