Zalai Hírlap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-31 / 307. szám
1986. december 31., szerda Rédey István: Hegyen-völgyön Sokáig emlékezetemben maradt egy sovány, kedves arcú, mosolygós szemű parasztasszony, aki Arany János Vörös Rébék című balladáját szavalta 1982-ben Letenyén, az alközponti kulturális bemutatón. Versmondásával szinte csendet parancsolt a mocorgó közönség soraiban és fogva tartotta érdeklődésüket. Néha indulatosan fölemelte a kezét, néha visszafogottan suttogta: „Rebi néni mondta kár ... hess madár!” Fején olykor félrebillent hátrakötött pettyes kendője, de nem törődött kendővel, félrecsúszott köténnyel, megszállott hittel és lelkesedéssel tolmácsolta Arany János gyönyörűszép balladáját. A zsűri biztatására és buzdítására György Miklósné folytatta a versmondást. Hamarosan nemcsak a megyében, hanem az országban is hallatott magáról a bucsutai aszszony. A szövetkezeti versmondó versenyen 1983-ban Szegeden országos harmadik helyezést ért el, a nemrégiben megrendezett első országos falusi vers- és prózamondó versenyen pedig a legjobbnak bizonyult. A versekkel való bensőséges viszonyáról így vall Margit néni: — Nagyon szegény paraszti családból származom. Szüleim napszámosok voltak. Nyáron elszegődtünk az urasági birtokokra, hogy télen ne legyenek megélhetési gondjai a családnak. Amikor eljöttek a hoszszú, téli esték, anyám Petőfi, Arany János, József Attila verseket olvasott fel a családnak. Talán ezek az első meghatározó emlékek a versekkel kapcsolatban az életemben. Később, amikor iskolába kerültem, gyorsan felfedezték versmondó készségemet. Legkedvesebb tanítóm, Kiss Gyula, minden ünnepségen engem szerepeltetett. Boldog voltam és mindig arra vágytam, hogy sokan meghallgassanak és megszeressenek a verseim által. Később úgy alakult György Miklósné élete, mint a többi falusi lányé. Férjhez ment, gyereket szült és dolgozott látástól—vakulásig a földeken. — Valahogy talán mégis különböztem a többi asszonytól — kutat az emlékezetében Margit néni. — Ha kapálni mentem, vagy aratni, amíg más asszonyok énekeltek, daloltak, én verseket mondogattam olyan félhangosan. Mondta is az én uram: Margit, te nem vagy normális, már megint magadban beszélgetsz! De azután kilestem a pillanatot, amikor nem lát senki. A tükör elé álltam esténként és Petőfi, Arany verseket szavaltam, s próbáltam hozzá megtalálni a legkifejezőbb kézmozdulatokat, arcjátékot, gesztusokat. Könyveket — bármilyen nehéz idők köszöntöttek ránk A bucsutai szavaló — mindig vásároltam. Nem is nézték jó szemmel a faluban. De engem ez cseppet sem érdekelt. Itthon is voltak összetűzések a férjemmel, de ha jött a könyvbizományos a faluba, csak nem tudtam megállni, hogy ne vegyek versesköteteket, regényeket. Volt olyan időszak, amikor ezerötszáz-kétezer forintért vásároltam könyveket. Ilyenkor kimentem az erdőgazdaságba dolgozni, hogy ki tudjam fizetni a tartozásomat, így telt el közel negyven év. Margit néni csak dédelgette magában azt az álmot, hogy egyszer a nyilvánosság előtt is szerepelhessen. Amikor 1981-ben megalakult a bucsutai pávakör Gyurkó Imréné vezetésével, akkor Margit néni felajánlotta, hogy a dalok közé iktassanak be egy-egy verset, amely változatosabbá tehetné a pávakör repertoárját. Az asszonyok lelkesedéssel fogadták az ötletet. Az első pávaköri fellépésen József Attila kései siratóját szavalta György Miklósné, nagy sikerrel. Később már gyakorlattá vált, hogy a zalai dallamok között egy-egy vers is elhangzik. November 17-én volt Zalaegerszegen a falusi vers- és prózamondó verseny területi döntője, melyen György Miklósné ismét jelen volt. Arany János Fülemile című elbeszélő költeményét szavalta. — A legmagasabb pontszámot én kaptam — emlékszik vissza Margit néni. — Czine Mihály volt a zsűri elnöke és azt mondta, országos mezőnyben is megállom a helyem, így aztán nyugodt lelkiismerettel utaztam fel Budapestre, az országos döntőre. Kiderült, rajtam kívül még ketten választották Arany János Fülemiléjét. Kérte a zsűri elnöke, Tímár művész úr, hogy másik verset mondjak, de én nem tágítottam, így is a maximális ponttal — ötvennél — kerültem a dobogó legfelső fokára. Most hogyan tovább? — teszi fel a kérdést önmagának talányosan. — Most már ,amíg élek, mindig szavalni fogok ... Keresztes Szilvia A vers szerelmese __Capta____ tatai hírlapi A zalai szülőföld mindenben jelen van... Születésnapi beszélgetés az 50 éves Kiss Dénessel Kiss Dénes a hatvanas évek derekán alapozta meg hírnevét két, hamar, népszerűvé vált verseskötetével, a Porba rajzolt szobafalak és az Arcom a föld címűekkel. Azóta harmincegy könyve jelent meg napjainkig. Versek, verses mesék, ifjúsági és életrajzi regények, novellák, eszszék és műfordítások. Az ötvenedik életévébe lépett író Pacsán született, s ahogy ő írja: ,,A későbbi élmények, a gyár, a könyvtárak, az újságírás nem hagytak rajtam úgy tetovációkat, mint a gyermekkor játékai, szorongásai.” — Milyennek látja ma, akkori önmagát? — Mire figyeltettek a zalai földillatok? — A legszámítóbb ember sem tudja megtagadni az érzéseit. Ahogy a fa, a növény, az ember sem szakítható ki abból a talajból, amiből gyökerezett. Ez a gyökerezés több évszázados, noha nem tudom kimutatni. Csak azt tudom, hogy a nagyapám nagyapja Tekenyén volt számadó juhász. Rokonságom Tekenye, Pacsa, Alsórajk, Gelsesziget szabálytalan négyszögében helyezkedik el. . . Ez a múlt. Ezt tudom. De minden jelen való dolognak az eredete a múlt. Nem emlékszem olyan írásomra, legyen az vers, novella, ahol valamilyen módon ne lenne jelen a szülőföldem. Legtöbbször közvetlenül, máskor áttételesen. Mivel a család nem tartott meg, kerestem a szorongásokból kivezető utakat. Ezt félelmeimre is értem, így jutottam el például az ejtőernyőzéshez Nagykanizsán. Szinte mindent csináltam, amit akkor egy fiatalembernek lehetett. Motoroztam, rádiós szakkörbe jártam, mesterlövész csapat tagja voltam . . . Később vitorlázó-repülő lettem. Új és új személyes vállalkozásokat kerestem. A sajdulás, amit a család hiánya okozott, szüntelen kísért. Ezt akartam pótolni. — A • kitörni vágyás- nak is volt szerepe abban, hogy író lett? — Több pálya, hivatás vonzott. Mozdonyvezető,’ pilóta akartam lenni, de író nem. Noha sokat olvastam gyermekkoromban. Szerettem a könyveket... Egyszer csak jött az írás. Meglehet az írás mindannak a pótlása, amit az ember nem kapott meg a szülőktől, a családtól. Talán a barátoktól sem. — Indulatból köny 0nyebb írni, mint szeretetből? — Mind a kettő nagy érzés. Az erős indulat — akár az ökölcsapás. A szeretet az egész test kitárulkozó öleléséhez hasonlítható. Az indulat mindig szükséges. Nem véletlenül írta Füst Milán nagy művét Látomás és indulat a művészetben címmel. Fontos az indulat, mert erőt jelent. Pusztán szeretetből létrejöhet-e remekmű? Szép malaszt igen. — Mint alkotó milyen célt tart a legfontosabbnak? Önmaga kifejezé-sét, az emberek szórakoztatását, vagy a világ megjobbítását? — A természetes, hogy az ember önmagát megmutassa. Ha nyílt arccal jár a világban, akkor azt is meg kell mutatnia, hogy őbenne mi van. A szórakoztatás számomra mást jelent. Hiszem, hogy a többség számára is. A szórakoztatás általában kikapcsolódást jelent. Nekem nincsenek kikapcsolódásaim. Sose voltak. Mindig valami fontos dologból szerettem volna egy másikba bekapcsolódni. A világ megjobbításával kapcsolatban álló jogos igényeit kell, hogy az író kimondja. Természetes, hogy napról-napra jobban szeretném tudni magamat. Természetes, hogy tűnődöm azon, hogyan érhetem ezt el, valósíthatom meg ... — Kedvezőnek látja-e ma az irodalom helyzetét? — Nem látom kedvezőnek. Sok a mondanivaló nélküli, üres szórakoztató könyv, amit elolvasás után eldobhatok. Mint a konzervdobozt. A fejlődést sok minden kíséri, ami az értékeket összezavarja, vagy eltakarja. A fejlődésnek a gyorsasága sajnos gátakat is ad. Az igazi értékeknek a kifutása legalább olyan lassú, mint ezelőtt ötven évvel. Akkor kevesebb volt az író, de azok között több volt a jobb író. Most a lehetőségek nagyok e tekintetben is, de könyvként sok a silány és értéktelen. — Ma is élénk a kap-csolata egykori tájhazájával? — Mint említettem, rokonaim Zalában élnek. Velük jó a kapcsolat. Általában nyaranta családommal látogatjuk őket. Barátaim is vannak Pacsán, Nagykanizsán és másutt. Időnként találkozunk. Mégis azt szeretném, ha ennél sokoldalúbb lenne a viszony, örülnék, ha tehetnék valamit szülőföldem embereiért, azért a tájért, amelyik nekem életre hívó értékeket adott. Büki Attila Kiss Dénes. Országlásaim Torokba vérbe csontvelőbe visszagyűrt versek mind előre! Emeled homlokod szelídségem magamhoz kell már visszatérnem Süllyedt utakat mind bejárnom Várjon engem az én országom Nézésbe csöndbe arcfehérbe visszagyűrt versek mind előre! Azt akarom amit beszéltem s azt akarjam hogy tetten érjen minden hitt s vallott igazságom Ragyogtasson az én országom Szorított öklöm göcsörtjébe visszagyűrt versek mind előre! Ha kell szitoknak öltözötten elszántan s védtelen mögöttem Utunkba silány egy se álljon Vigyázzon rám az én országom Torokba csöndbe csontvelőbe visszagyűrt versek mind előre! Emeled homlokod szelídségem önmagamhoz kell visszatérnem virágfölgyújtó rétre járnom Onnét kiált az én országom Him mi sulink A nemzeti himnusz nyelvünk értelmező szótára szerint „valamely nemzet tagjainak együvé tartozását kifejező, emelkedett hangú, megzenésített költemény, amelyet hivatalos, ünnepélyes alkalommal énekelni, játszani szoktak.” Ilyen alkalom az óesztendő búcsúztatása is, amikor a rádióban és a televízióban egy ország füle hallatára csendül föl himnuszunk jól ismert dallama. Nemzeti énekünk 1985. január elsején 22 óra 30 perckor a televízió 1. műsorának zárószámaként is „megjelent” a képernyőn, ahol azóta is ilyen minőségében minden adásnap végén találkozhatunk vele. Másfél évszázada A legkedvesebb minden népnek a maga himnusza, hiszen valamennyi egy-egy nép sorséneke: a nemzet sorsát, létét, küzdelmét — történelmét — szólaltatja meg. A legősibb európai himnusz a hollandoké, a legelterjedtebb az angoloké, a legforradalmibb a franciáké, a legfiatalabb a Szovjetunió népeié, a leghoszszabb szövegű a görögöké. S miben „leg” vajon a magyar himnusz? Ennek szövegéből érződik ki leginkább a nemzeti önvád, a történelem hányattatásai miatt való keserűség. Hakniss Elemér írja A bűntudatról, mint társadalmi jelenségről című tanulmányában: „Nincs még egy ország, amelynek himnusza ... olykor komor, s mármár reménytelen hangot ütne meg, mint a miénk. Átnéztem százegynéhány ország himnuszának szövegét, felidézik a hajdani szolgaságot és a zsarnok elleni küzdelem emlékeit, zengik a szabadság, a becsület, a diadal dalát (főképp a délamerikai országokban), zengik a békét, az ország tájainak szépségét, népének szorgalmát és boldogságát (főképp a skandináv és angolszász országokban), zengik az igazság, a törvény, az egység, a becsület dicséretét (egy-két frankofon országban), kardot csörtetnek, hörgik a gyűlöletet és a harcra készséget a zsarnok, s minden ellenség ellen (nagyon sok országban) — de a magyaron kívül az uruguay-i himnusz az egyetlen, amelyben megpendül a bűntudat.” Aki többre is kíváncsi, elolvashatja a szerző Diagnózisok című kötetében. Nemzeti énekünk a magyar romantika legmélyebb gondolkodójának, a reformkor kiemelkedő költő-politikusának, Kölcsey Ferencnek a Hymnus című verse. A magyar nép zivataros századaiból alcímű költemény egyetlen nap alatt, 1823. január 22-én született, s ugyanaznap az irodalmi lap (az Aurora) közölte először nyomtatásban, amelyben egy kurta évtized múlva a múlt század másik nagy közösségi éneke, Vörösmarty Szózata is megjelent. Mindkét vers megzenésítésére pályázatot írt ki a Nemzeti Színház. A Szózat népszerűsége nagyobb volt („máris nemzeti himnuszszá vált” — írta a negyvenes évek elején egy vezércikkben Kossuth Lajos), talán ezzel is magyarázható, hogy hamarabb talált komponistát. Egressy Béni 1843- ban nyerte el a pályadíjat, s a megzenésített Szózatot még ugyanabban az esztendőben bemutatták. A Kölcsey-vers megzenésítésére kiírt pályázatot egy gyulai születésű zeneszerző, karmester és zongoraművész szerzeménye nyerte meg 1844-ben. Erkel Ferenc éppúgy krisztusi korban volt akomponáláskor, mint a Szatmárcsekén remetéskedő költő a vers megírásakor. Hogy a fiatal zeneszerzőt mi késztette a pályaműve megalkotására, arról meggyőzően, emlékezetesen vall Keleti Márton 1952-ben készült filmje. Az Erkel — a címszerepben Pécsi Sándor életteljes alakításával — Békeffy István és Thurzó Gábor forgatókönyve alapján méltó emléket állít nemzeti énekünknek. A hazaszeretet dallama Mert a két nyertes pályamű közül, hosszan tartó, nemes versengés után, az utóbbi került ki győztesen. Az a nyolc, egyenként nyolcsoros strófából álló költemény, amelynek közbülső hat versszaka nemzeti történelmünk mérlege. Az, amelyből végső soron mégis a bizakodás csendül ki, hogy e balsors tépte, múltjáért s jövendőjéért egyaránt megbűnhődött népre még víg esztendők is köszönhetnek. Erre is gondolunk akkor, amikor az óesztendő utolsó éjszakáján nemzetünk tiszteletére fölcsendül a hazaszeretet szava, s dallama. Juhani Nagy János 7 Lukács Ottó: Újévkor Esztendő-tarisznya Vállamat lehúzza Megyek új világba Nem is nézek vissza Megyek új világba Újton-újulásba Öltözöm új évbe Újton-új ruhába Mindig-izgalomban Folyton-születésben Királylány kezéről Jaj csak le ne késsem Megyek szüntelenül Megyek évből-évbe Gyere új esztendő Jussom add ki végre