Zalai Hírlap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-01 / 102. szám

A májusi álom valóra vált Furcsa dolog a egyi­k ember kézbe veszi, s a sár­gult lapokból, a kiabáló fő­címekből és furcsa hirdeté­sekből egyszerre életre kel, történelemmé távolodott nyüzsgő hétköznapjaival, esz­mékké nemesedett indulatai­val, gondolataival megéled, megelevenedik a múlt. Az idő relativitása szinte kézzel fog­hatóvá válik, s a jelen és a most fogalma már közel sem olyan egzakt, mint ahogy egy perccel korábban tűnt. Pil­lantsunk most vissza régi la­pok segítségével arra az idő­re, amikor még ifjú volt a májusünnep, amikor alig múlt tizenöt éve annak, hogy a II. Internacionálé munkásünnep­pé nyilvánította május else­jét. Hol is vagyunk? Zs*­­egerszeg, 1904. május 1. A korabeli krónikás, a Zalame­­gye tudósítója idilli képet fest a májusünnepről: mintha ön­magát, s az olvasók lelkét is nyugtatni akarná. „Forrongó eszmék, egzaltált munkások tömege, a vörös zászló lobo­­gása nem jelezte május else­jét. Csendes örömmel vonul­tak az emberek a hegyek kö­zé, ahol virágillat, madárdal, s a fakadó tavasz enyhe szel­lője békét, nyugalmat, felfris­sülést nyújtott a munkában ki­fáradtaknak. Víg nóták, nem forradalmi dalok vették fel a csendet, s fehér virág volt a kebelbe tűzve, nem pi­ros szalag, mint a világváro­sok utcáin tömegbe verődő embereknek. És úgy éreztük, ez a csendes békesség a sze­génységben is többet ér, mint a társadalmi forradalom izga­tó zaja.” Azért a víg nóták, s a ke­belbe tűzött fehér virágok mögött más is rejtezhetett, er­re enged utalni az egy évvel későbbi beszámoló egyik be­kezdése is, amely szocialista mozgolódásokról tudósít, ám még mindig kedélyes, atyai tónusban: „Egy-két kisebb társaság kirándulást rende­zett. Ennyi volt az egész. Pe­dig fővárosi küldöttek szor­galmasan igyekeztek elhinte­ni a magvakat nálunk is. Járt itt nyomdász, cipész, asz­talos szaktárs, akik szervezik a munkásokat, s állítólag elő­készítik a július elsejére ter­vezett nagy sztrájkot.” I­I Az 1906-os már nem ne­­vezhető kedélyes, baráti ki­ruccanásnak a zöldbe, ame­lyen pusztán a „virágfakadás­­ról, a szerelemről, a termé­szet felpezsd­üléséről zenge­­deztek csengő stanzák”, hi­szen már napokkal előtte pi­ros cédulákat ragasztottak ki Zalaegerszegen ezzel a fel­írással: „Május elseje mun­kásünnep. Öntudatos munkás május elsején nem dolgozik.” „Elsején az összes munká­sok tényleg be is szüntették a munkát és tüntető felvonulást rendeztek. A menetben kö­rülbelül négyszázan vettek részt. Elöl csikósnak öltözött lovasok, azután egy cigány­banda, s végül a munkásegy­letek. A menetben az egyletek jelzőtábláin kívül jogot a népnek! Általános titkos vá­­ dallozás régi zalai újságokban rasztó jog! felírású táblákat vittek.” Az 1907-es év csendőri fel­lépésektől, elbocsájtásoktól, a munkásokat sújtó atrocitások­tól volt hangos. A városi rend­őrkapitány be is tiltotta a május elsejei felvonulást és népgyűlést, leszedette a mun­kabeszüntetésre felszólító cé­dulákat. „A tilalom valami nagy recenzust nem is keltett. Az igaz, hogy egy csomó cir­káló rendőr, s a készenlétbe állított huszárság adtak a ha­tósági intézkedésnek nyomaté­­kot. A munkások napközben kimentek a Becsali-csárdába, s egyéb mulatóhelyekre, de a legkisebb rendzavarás sem történt.” Két évvel később a zala­egerszegi munkások felvonu­lási engedélyét a rendőrkapi­tány megtagadta. „Nagykani­zsán azonban megtartják a tüntető körmenetet, amely az Eötvös térről a sörgyárig vo­nul ...” Egy maroknyi cso­port azért Zalaegerszegen is ünnepelt. A felvonulást betil­tó rendelet miatt kisebb cso­portokban mentek a Becsali­­hoz, ahol — a csendőrség már várta őket — meghallgatták Varga Gábor ünnepi beszédét. is­l­lfl.PS zalaegerszegi AL 1710 Ka felvonulást szétszórta a rendőrség, egy év­vel később zene nélkül, mel­lékutcákon engedélyezték, hogy a Szívhegyre, a Vízlend­­vai-féle kerthelyiségbe vonul­janak. Az elkövetkező évek­ben azonban már ahhoz is hozzájárult a rendőrkapitány, hogy zenekíséret mellett Ól a külvárosiból kiindulva, ket­tős sorokban a „Rákóczy-ut­­czán, a Kazinczy téren át a Baross-ligeti kerthelyiségbe” vonuljanak. Aztán nagyot lendült a tör­ténelem kereke, kitört az első világháború, majd elkövetke­zett a Tanácsköztársaság 133 napja. Ennek májusáról külön is érdemes szólni. Ekkor Nagykanizsán a korábbi Zala helyett immár a Zala-Népakarat­ot, a szo­cialista párt hivatalos lapját nyomták. Az új gazdával per­sze a lap hangvétele is meg­változott. A címoldalon izzó vörös keretben egész oldalt betöltő vezércikk élteti a fia­tal Magyar Tanácsköztársaság első hivatalos ünnepét. „Má­jus elsejét eddig is ünnepel­tük, de az ünnepet lánccsör­gés riasztotta meg és a friss pázsiton vérnyomok piroslot­­tak. A mi kezünkön csörgött a lánc, és a vér belőlünk csör­gött. Ez a májusi proletárün­­nep a felszabadulás, a diadal­mas ujjongás örömünnepe lesz, és az uralkodó proletár­­ság dübörgő seregszemléje.” ... „A májusi álom valóra vált. A harmincadik május­­-ünnep koronája az eddigi májusoknak, betetőzése a pro­­letáriátus eddigi küzdelmé­nek” — hirdetik a hasábok. „Kora hajnalban kezdő­dőt a nagy ünnep — számol be a kanizsai eseményekről a harmadikas újság —, amikor zenekar muzsikája ébresztette fel a város proletárjait... Tízezernél több proletár tün­tetett ebben a Kanizsán még soha nem látott felvonulás­ban és hirdette a nagy esz­mét ... A délelőtti lelkes han­gulat jellemezte a délutáni katonaréti népünnepélyt is.” A kor ekletikussága, az új tartalom és a régi beidegző­dések, a világformáló eszme és a hétköznapok egymásmel­­lettisége néha mosolyt fa­kaszt a korabeli lapok mai olvasóiból. Az Uránia moz­góképszínház üzemvezetősé­ge például hozzá kívánt já­rulni „a munkásság és prole­­társág diadalát hirdető impo­záns nagy ünnephez, e végből egy remek szociális irányú drámát mutat be, magyar művészekkel a főszerepben.” A dráma címe: Lu, a ko­­kott... Megtudjuk, Trium Nagykanizsán a közkórház modern fejlesztésére nőgyó­gyászati osztály felállításáról, s nőorvos kinevezéséről dön­tött, s ez utóbbi személyéről a helyi szovjet határoz. De megtudjuk azt is, hogy a Fahn Arnoldné szülésznő la­­kást változtatott, s hirdetésé­ben arról is siet tájékoztatni az olvasót, hogy marad a leg­teljesebb tisztelettel és ma­­szírozást is elfogad. S miköz­ben mintegy hetven színtár­sulat szerveződik az ország­ban az ügyben, hogy falura is eljuttassák a forradalom szel­lemének megfelelő kultúrát, a szomszédos oldalon arról ér­tesülünk, hogy Kanizsán Hor­váth Jenő és Kopár Guszti­­ka, Gáli Gusztáv és Kopár Micike mondták ki május el­sején a boldogító igent. Hiába, furcsa dolog a régi újság ... Magyar Hajnalka Csorba Győző: Jó munka Ha egy szót egy kézmozdulatot egy pillantást akármily apróságot a szél útját a lomb közt egy levél kerengő hullását a szeretők mély sóhajtását ölelés után a szakadó papír zaját a Nap fényváltozását felhővonuláskor meztelen lábujjak között a por fölbuffanását ha csak azt lesed ki s úgy mondod el hogy attól fogva már mindenkié. Jó munka volt. Sétálok Lenti utcáin, figye­lem a parkokban szaladgáló, önfeledten játszó gyerekeket, a babakocsikat toló kismamá­kat. — Mi jut eszetekbe a ta­vaszról, május elsejéről? — érdeklődöm a padokon ülő tizenévesektől. — A természet megújulása, s persze a szerelem! — Vála­szolnak szűkszavúan. Békés, idillikus képeket lá­tok. Vajon az idősebb gene­ráció tagjai milyen emlékeket őriznek a régi májusokról? ízlésesen, szé­pen berende­zett szoba, a falakat gobelin képek díszítik. Nem véletlen vetődtem ebbe a lakásba, elő­zetesen köztisz­teletben álló néni után ér­deklődtem a vá­roslakóktól. A megkérdezettek többsége Richter Ferencnél ajánlotta a figyelmembe. — A felszabadulást köve­tően teljesen megváltozott a település arca — így az idős asszony. — Tősgyökeres lenti vagyok, s örülök annak, hogy ezt a megújulási folyamatot figyelemmel kísérhetem. So­kat mesélek a kisunokámnak azokról az időkről amikor a sáros, sötét utcákon botladoz­va közlekedtünk. Aztán új lé­tesítményeket emeltek, köny­­nyebb lett az emberek élete. Fontos dolog tisztában len­nünk a múltunkkal, hiszen csak így tudjuk megbecsülni a jelenünket. — Ünnepelték régebben május első napját? — A magunk egyszerű mód­ján. Emlékszem, ezen a na­pon mindig korán keltünk a testvéreimmel. Édesanyánk azt tartotta, hogy ilyenkor mélyen magunkba kell szívni a friss levegőt, mert attól leszünk egészségesek, szépek. A fel­­szabadulás előtt nem voltak felvonulások. Pedagógusnak készült, de az édesapja korán meghalt, a népes család megélhetéséről anyjának egyedül kellett gon­doskodnia. A dédelgetett álom ezért nem valósulhatott meg, ám a közéleti tevékenységbe igyekezett bekapcsolódni. A helyi nőtanácsnak az egyik alapító tagja volt, később a szervezet elnöke lett. Ügyes­­kező asszony hírében áll, számtalan sütő-főző tanfolya­mot vezetett. — Mindig szerettem az em­berek között lenni, ha tudtam, igyekeztem elintézni ügyes­bajos dolgaikat — folytatja elgondolkodva. — A szabad­időmben kézimunkázom, eljá­rok a nyugdíjasok klubjába, ahol rendkívül jól érzem ma­gamat. A közös összejövete­leink hangulatosak, gyakran teszünk hosszabb-rövidebb ki­rándulásokat. Éppen a közel­múltban ünnepeltük a klub tízéves fennállását! Tulajdon­képpen úgy vagyunk, mint egy nagy család, közösek az örömeink és a gondjaink. Az ősz hajú asszony arcán egy pillanatra kisimulnak a ráncok, amikor egyik saját, tavaszváró költeményéből idéz: „Kicsi fecske itt a tavasz, fészked vár az eresz alatt. Hozzál nekem vidámságot, békességet boldogságot.. .* ★ Nagy László nyugdíjas pe­dagógus keze alatt több ge­neráció tanulta meg a betűve­tést. Pedig a pályakezdése nem éppen a legszerencsé­sebbben in­dult ... — Miután a tanítói okleve­let kézhez kaptam, nem tud­tam elhelyezkedni — eleveníti fel emlékeit a mozgékony férfi. — Szűkös körülmények között éltünk, édesapám még a fejőstehenet is eladta, hogy taníttatni tudjon. Igyekeztem megállni a saját lábamon, ta­nítványokat fogadtam, velük foglalkoztam. A későbbiekben a máhomfai tanító mellé ke­rültem helyettesnek. Ezért a munkáért egy évig egyetlen fillért nem kaptam. — Aztán változott a hely­zet ... — Igen, sikerült megi­nem a lábamat a falu. Mindenekelőtt azon volt, hogy az emberek bizalmát nyerjem. Akkoriban a fal­tanítónak nemcsak a diák oktatásával kellett törődi Előfordult, hogy érnek ide, zörgettek az ablakomon,­­ az­­egyik beteg ember­t akarta h­ozni a végrendelet Közművelődési intézmi még nem volt a település pajtákban tartottuk a kur­iális rendezvényeket. A g­rekek a vállukon hordták színpad építéséhez szükség­deszkákat... A felszabadulás szele IV komfa utcáin is végigsöpi Ám az elkövetkezendő, e berformáló esztendők a ta­tót is több áldozat megho­­tására késztették. Az ember becsülték és neki kellett m­áig elöl járnia jó példával, termelőszövetkezet szervező kör elsőként írta alá a bé­kési nyilatkozatot a köz­gazdaságba. — A tavaszról elsősorb történelmünk sorsdöntő e­ményei jutnak eszembe mondja búcsúzóul. — Mant­ság öröm nézni a dolgok színpompás felvonulását, emberek többsége régebb csak álmodozott egy bolt­gabb világról. Kimondott jó érzéssel tölt el, hogy a í­zös építőmunkából a magi egyszerű módján én is kit­­ettem a részemet... V. F Százegy évvel ezelőtt, 1886. május elsején olyan ese­­­­mények zajlottak le az Egyesült Államokban, ame­lyek végül is a munkásszolidaritás nemzetközi ünnepé­nek megszületéséhez vezettek. Ezen a napon — az ame­rikai szakszervezetek felhívására — az I­rszág minden ipari központjában tömegtüntetéseket szerveztek. A jel­szó: a nyolcórás munkaidőért folyó harc volt. A szak­­szervezetek akciójának támogatására május 3-án 350 ezer ember szüntette be a munkát. A döntő események Chicagóban zajlottak, ahol május elsején 80 ezer ember vett részt a tüntetéseken. Május 3-án pedig a rendőrség tüzet nyitott a MacCormick ara­tógépgyár sztrájkoló munkásaira. Néhány ember meghalt, sokan megsebesültek. Másnap a rendőrség magatartásán felháborodott chicagói munkások gyűlést tartottak a Hay­­market téren. A gyűlés alatt váratlanul bomba robbant. (Később kiderült: a bombát provokátorok dobták a tér­re.) A robbanás következtében nyolc rendőr meghalt. Erre a rendőrség tüzet nyitott, a gyűlés tíz résztvevőjét megölte és mintegy kétszázat megsebesített. A május 4-én Chicagóban történtek ürügyül szolgáltak arra, hogy országos méretekben leszámoljanak az elége­detlenkedőkkel. Sok szakszervezeti aktivistát letartóztat­tak. A vádlottak padjára kerültek a chicagói proletariá­tus vezetői. A hamis tanúvallomások alapján nyolc vád­lott közül (a robbanás pillanatában nem is voltak ott a téren) hetet halálra ítéltek, egyet 15 évi börtönre. A pél­dátlanul szigorú ítélet nagy felháborodást és tiltakozást váltott ki nemcsak az USA-ban, hanem az európai or­szágokban is. Ám hiába. Bár két munkásvezér halálos ítéletét életfogytiglani börtönre változtatták (az egyik el­ítélt a börtönben öngyilkos lett), a többieket kivégezték. ^3* HS3I L Chicagót. Hat évvel később Illionis­te, hogy a bűnösségük m­i Az amerikai szakszerve után is folytatták köveik maiért. 1888-ban az Ams vetelte, hogy 1890. májú órás munkaidőt és sztráj­kon Párizsban gyűlt ossz szus, amelyen húsz orszá­ból az országokból, ahol lista pártok és egyéb n­yelvnek döntő szerepe ve­n. Lavin küldött javas hozott, hogy a különböző­nek tömegtüntetéseket a iktatásáért és más, a délt határozatok végrehajtása sének napjául — az am­tározatának megfelelően elsejét jelölte meg. I­gy lett 1890. május i­meges méretű ne Óriási tüntetések voltak , és városaiban is. Londo rendezett tömeggyűlésen meg­­egyes adatok szer­­ttti MMR A 101 évvel ezelőtti chicagói események ko­rabeli ábrázolása. A pétervári Putyilov-gyár munkásai

Next