Zalai Hírlap, 2007. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-10 / 159. szám
6 • ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN Erősödött a BUX-index Budapest (mti) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,67 pontos emelkedéssel, 29.265,84 ponton zárt hétfőn, ami 0,32 százalékos erősödés. A vezető részvények árfolyama vegyesen változott. Az OTP és a Richter erősödött, a Magyar Telekom és az Egis gyengült. A Mol árfolyama nem változott a péntekihez képest. WizzAir: 700 ezer idei utas Budapest (mti) A Wizz Air diszkont légitársaság több mint 700 ezer utassal számol magyarországi járatain az idei pénzügyi évben, míg a teljes utasszám meghaladja a 4,6 milliót - derül ki a légitársaság hétfői sajtótájékoztatójának anyagából. Az első félévben a cég 16 százalékos utasforgalom-bővülést ért el a magyarországi járatokon. Nőtt az orosz búzaexport Moszkva (mti) Az idei első öt hónapban 48,9 százalékkal nőtt a Független Államok Közösségén kívülre irányuló orosz búzaexport, és a kivitel dollárbevételét tekintve megduplázódott - közölték orosz vámforrások. Az első öt hónapban Oroszország 3,29 millió tonna búzát exportált a FÁK országokon kívül, a tavalyi megfelelő időszak 2,21 millió tonnájával szemben. A teljes búzakivitel 3,52 millió tonna volt. Európai rekordértékesítés a General Motorsnál Hamburg (mti) Új rekordra növelte európai értékesítését az első félévben a General Motors, a világ egyelőre vezető autógyártója. A tavalyi első félévhez képest 5,3 százalékos emelkedéssel 1,127 millióra növelte eladásait Európában. Ezzel az amerikai General Motors piaci részesedése 9,6 százalékra nőtt a kontinensen a tavalyi első félév 9,3 százaléka után. Az első negyedben 62 millió dollár, azaz részvényenként 0,11 dollár volt a GM adózott eredménye az egy évvel korábbi 602 millió, egy részvényre 1,06 dollárt követően. A csökkenést a társaság pénzügyi szolgáltató részlegének veszteségeivel, illetve egyszeri tételekkel magyarázták. Az idei üzleti évben a japán Toyota 9,34 millió járművet tervez gyártani, és ezzel éves termelése várhatóan megelőzi a világon jelenleg vezető GM- et. Everett (mti) - Az első Boeing 787-est mutatják be a Boeing amerikai repülőgépgyártó üzemében, július 8-án. A kéthajtóműves 787-es, más néven Dreamliner, a Boeing első teljesen új modellje a 777-es óta GAZDASÁG ---------------------------------------------------------------------------- ______________________________________________ Tódor Tamás gazdasag@zh.pl.hu Zalaegerszeg - Közel öt éve működik már a 4M szolgáltatás-hálózat Zala megyében, a személyi tanácsadók kifejezetten a megváltozott munkaképességűek viszszatérését segítik elő a nyílt munkaerőpiacra. A 4M elnevezés nem valamilyen furfangos egyismeretlenes egyenletre utal - az iroda teljes nevét elolvasva mindjárt megértjük, mit is nyújt valójában: Megoldás Munkáltatóknak és Megváltozott munkaképességű Munkavállalóknak. Az a tény sem mellékes, hogy a 2002 őszén kísérleti programként indult kezdeményezés Zala megyében tette meg tanulólépéseit. Kemény Annamáriától, a programban gesztor szervezetként együttműködő Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 4M gesztor-koordinátorától megtudtuk, kezdetben 2 szervezet vállalkozott arra, hogy a legalább 50 százalékban megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő, aktív korú, gazdaságilag inaktív munkavállalóknak segítséget nyújtsanak abban, hogy visszataláljanak a nyílt munkaerőpiacra. Később az országos lefedettség kiépítése érdekében további helyszíneken újabb civil és non-profit szervezetek kezdték meg a szolgáltatási feladatok ellátásátt *»« «Már 15 ilyen képviselettel találkozhatunk hazánkban, ebből öt Zala megyében működik (Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Keszthelyen, Zalaszentgróton, valamint Zalalövőn). A program indításában együttműködő civil szervezetek kiválasztott munkatársai brit minta alapján, hazai viszonyokra új módszert dolgoztak és próbáltak ki - vette át a szót Hajas György, a MaFotó: Melles, táporgyár Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete 4M hálózati program-koordinátora. Ide tartozik többek között az, hogy a 4M-irodák nem hivatali intézményként, hanem tanácsadói és munkaközvetítői képviseletként működnek; a munkatársak az ügyfél elhelyezkedését követően fél évig figyelemmel kísérik a sorsát, de ami a legfontosabb: személyre szabottan igazodnak az érdeklődők igényeihez. Ahogy Lukács Andrea, Lenk Imréné és Pete Lászlóné a Gondoskodás Alapítvány Zalaegerszegen és Zalalövőn „szolgálatot” teljesítő 4M személyi tanácsadói fogalmaztak, a program zalai bevezetése nem volt sétagalopp, de az eltelt időszak alatt sikerült felépíteniük egy olyan kapcsolati rendszert, amelyre ma már bizton számíthatnak - ehhez azonban meg kellett győzniük a vállalkozókat és a cégeket arról, hogy a megváltozott munkaképességű személy nem olyan ember, aki egyáltalán nem tud dolgozni, hanem - állapotától függően - csak bizonyos feladatok ellátására nem képes. Megtudtuk, a megyei 4M- irodák több száz vállalkozóval állnak kapcsolatban - a munkáltatói palettán összeszerelés, takarítás, adminisztráció, könyvelés vagy éttermi munka egyaránt megtalálható. A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása általában részmunkaidőben történik, a legjellemzőbb a napi 4, illetve 7 órás munkaidő. A 4M személyi tanácsadói az elhelyezkedést követően is figyelemmel kísérik az ügyfél sorsának további alakulását, s - mint elmondták - a tapasztalatok szerint a vállalkozók többsége valóban munkaerőt keres, nem pedig olyan lehetőséget, amely után állami támogatásban részesül. A vidéken lakók nehezebb helyzetben vannak, a cégek nem kapkodnak azokért, akiknek még útiköltséget is téríteniük kell. A megyei adatok szerint az eltelt öt év alatt több mint 1600 ügyfelet vontak be a 4M-programba, s eddig közel 800 megváltozott munkaképességűt tudtak elhelyezni a munkaerőpiacon. A megyeszékhelyi Orbán Máriát születési rendellenesség miatt másfél évtizede százalékolták le, de csak a közelmúltban vált munkanélkülivé, s a 4M-iroda segítségével helyezkedett el újra: az egyik nagyáruházban heti 4 alkalommal, napi 7 órában takarít. Ettől függetlenül időszakosan visszajár az irodába, egyéb hivatali papírügyekben is a tanácsadóktól kér segítséget. - Annak örülök, hogy van munkám, hiszen még sok időm van hátra a nyugdíjig - válaszolta kérdésünkre Orbán Mária, miszerint elégedett-e a mostani állásával. - Az biztos, hogy manapság segítség nélkül nagyon nehéz elhelyezkednie az embernek. A megyeszékhelyi 4M-irodában találkoztunk a zalaegerszegi, korábban olajkútkezelőként dolgozó Varga Istvánnal is, akit két éve szám A kísérleti programként indult kezdeményezés Zalában tette meg tanulólépéseit talékoltak le betegség miatt. Az eltelt időszak alatt takarítóként helyezkedett el, de munkaviszonya megszűnt, így újra az iroda segítségét kéri, hogy visszataláljon a munkaerőpiacra. Mint érdeklődésünkre elmondta, újra takarítóként szeretne dolgozni. Az Alsónemesapátiban élő Molnár Tibornét munkahelyén, a Szerapisz-Zala Gyártó és Kereskedelmi Kft.-ben látogattuk meg Zalaegerszegen. - Még 2005. szeptemberében vettem fel a kapcsolatot a 4M megyeszékhelyi tanácsadóival, ők találták a mostani állásomat is - jegyezte meg összeszerelés közben a két, általános iskolás gyermekét egyedül nevelő asszony. - A szívem és a vérnyomásom miatt százalékoltak le: eleinte 40, majd tavaly decemberben 67 százalékra. Az üzemben - egy megszakítással - 2006. januárja óta dolgozom, napi hét órában, s most már határozatlan idejű munkaviszonyos szerződéssel. Jól érzem magamat, ráadásul a cég az utazási költségek 80 százalékát is megtéríti. Vissza a munka világába A megyei adatok szerint az eltelt öt év alatt több mint 1600 ügyfelet vontak be a 4M-programba Molnár Tiborné (nagy kép) napi 7 órában dolgozik egy összeszerelő csarnokban. Orbán Mária (alsó kép, balra) szintén a 4M-iroda segítségével helyezkedett el. Varga István (középen) takarítóként dolgozna 2007. JÚLIUS 10., KEDD Bővülő szélessáv Tavaszi idegenforgalom Csökkenőben a vezetékes vonalak Budapest (mti) Májusban a hagyományos telefonvonalon szélessávú internetszolgáltatásra előfizetők száma 2,12 százalékkal 683 ezerre, a négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató ügyfeleinek a száma pedig 2,13 százalékkal közel 344 ezerre nőtt. A Nemzeti Hírközlési Hatóság szerint az öt egykori monopolszolgáltató (Emitel, Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom és Monortel), valamint a vezető alternatív szolgáltatók és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok gyorsjelentése szerint a szélessávú hozzáférések száma május végén 1 millió 28 ezer volt (április végén 1 millió 6 ezer). A jelentésben szereplő négy legnagyobb kábeltelevíziós szolgáltató részesedése a teljes kábelmodemes piacon 75-80 százalék körüli, így a teljes magyarországi szélessávú előfizetői tábor meghaladja az 1,1 milliót. Májusban folytatódott a bekapcsolt vezetékes telefonvonalak számának csökkenése. A vonalak száma több mint 11 ezerrel 3,315 millióra csökkent, így az ötödik hónap végére a 100 főre jutó vonalszám az áprilisi 33,07 százalékról 32,97 százalékra csökkent. A háztartások vezetékes telefonellátottságának aránya május végén 65,89 százalékos volt, egy hónappal korábban ez a mutató még 66,07 százalékon állt. A májusi hívások időtartama 710 millió perc volt A kezdeményezett hívások időtartama májusban 710 millió perc volt, 6,44 százalékkal több, mint áprilisban. Nőtt az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama is, az áprilisi 200,5 percről 214,1 percre, míg a kezdeményezett hívások átlagos időtartama 3,07 percről 3,06 percre csökkent. Zalaegerszeg (bp) A Központi Statisztikai Hivatal győri, régiós igazgatósága közlése szerint az év első három hónapjában a zalai kereskedelmi szálláshelyeken növekedett a vendégek száma. A megye kereskedelmi szálláshelyein az első negyedév folyamán 106 ezer vendéget fogadtak, akik közül a belföldiek tették ki a forgalom háromnegyed részét, s külföldről 26 ezren érkeztek a megyébe. A vendégek összesen mintegy 307 ezer éjszakát töltöttek el Zalában, 16 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában. A külföldi vendégek többsége az EU országaiból érkezett, 52 százalékuk Ausztriából, 30 százalékuk Németországból. Zala megye határállomásain az említett időszak alatt 1 millióan haladtak át, a sármelléki repülőtérre pedig 17 ezer utas érkezett. A régió megyéinek negyedéves idegenforgalmi adatai, zárójelben az előző év hasonló időszakához képest történt változással