Zempléni Múzsa, 2020 (20. évfolyam, 77-80. szám)
2020-06-01 / 2. szám
LÁTÓTÉR művészek fejtették ki meggyőződésüket, hogy az elzárkózás ideje lejárt, művészet és politika egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Óriási feladatok várnak ránk és a helyzet nehéz. A munkásság még mindig nincs abban a helyzetben, hogy komolyan áldozhasson kultúrára. Elébe kell tehát mennünk. A Magyar Kommunista Párt sokat tett a felszabadulás óta, ennek a célnak érdekében. Mi indítottuk el a kulturális életet. Akkor, amikor itt még nyoma sem volt a kultuszminisztériumnak, leraktuk a művészi szakszervezetek alapjait, életre hívtuk a Művészeti Tanácsot,26 szétosztottuk a Vas-csomagokat,27 segélyakciókat indítottunk, a „Munkások a művészetért” akcióban tevékeny részt vettünk. Hogy csak néhány példát említsek: a VI. kerület a Zeneakadémián végzett rohammunkát és most a Képzőművészeti Főiskola üvegezését vállalta el. Ez a példa igazán követésre méltó. Az elmúlt év alatt rengeteg koncertet, kiállítást rendeztünk. A Nemzeti Színházban alacsony helyárakkal dolgozunk. Megszerveztük munkásbarátaink szövetségét, kérem az elvtársakat, hogy ezt az akciót támogassák teljes erővel. Tudjuk, hogy a helyzet nehéz, de fáradozunk azon, hogy már most találkozhassunk. Nehéz helyzetben lévő zeneművészeinknek átadjuk a Kamaraszínházat 28 kamarazene céljaira, a legkiválóbb képzőművészekkel és iparművészeinkkel készíttetjük plakátjainkat, hétfőnként olcsó koncerteket adunk a kitűnő Székesfővárosi Zenekarral29 - a magyar költészet remekeiből csinálunk ciklust. Székesfővárosi csoportunk javaslatot tett arra, miképpen volna lehetséges 60 tehetséges művész munkáját biztosítani. A javaslat szerint a vidéki városok örökbe fogadnak egyet-egyet. A IV. kerület irodalmi pályadíjat tűzött ki stb. Elvtársaim, nekünk ezt a munkát folytatnunk kell! És fel kell lépnünk a kultuszminisztériummal szemben, ahol ilyen aktivitást nem tapasztalunk. A demokratikus művészet alapja a demokratikus művészi felsőoktatás. A Színművészeti Akadémiára, amelynek növendékei 75%-ban munkások és parasztok, még nem nevezték ki a tanárokat a felszabadulás óta, a Képzőművészeti Főiskolát nem teszik olyan haladó szelleművé, ahogy ezt a demokrácia elvárja. A legnagyobb művészeink nagy nyomorban élnek: Kodály Zoltán, Veress Sándor, Kadosa30 és még egy sereg nagy művész, nem tudnak megélni és ez annál veszélyesebb, mert külföldön tárt karokkal várják őket. Ezért javaslom, követelje az MKP, hogy a főiskolai művésztanárok megfelelő pótlékot kapjanak, mert demokráciánk nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy elengedje őket. A kultuszminisztériumnak olyan tervei vannak, hogy a művész szakszervezetek és a Művészeti Tanács közé életre hívjon régi, reakciós egyesületeket (pl. a Műcsarnok, Színészegyesület). Javaslom: lépjünk fel határozottan ezek ellen a merényletek ellen, melyeket új demokratikus intézményeink ellen akarnak elkövetni. Befejezésül csak ennyit: érdekeink azonosak. Ha a művész a dolgozók felemelkedéséért harcol, önmagáért is küzd. Az öntudatos dolgozó látókörét a kultúra szélesíti - fegyverré válik a kezében -, a haladó művészet pedig nem maradhat fenn a dolgozók tömegei nélkül. Művészek a dolgozókért, dolgozók a művészekért — közösen előre a népi demokráciáért. 1951 — Major Tamás felszólalása az MDP II. kongresszusán 31 Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! Révai elvtárs mondta tegnap: ne felejtsük el, hogy nemcsak mi láttuk Kölcseyben és Petőfiben, 1848 hőseiben és előkészítőiben a mi fejlődésünket, hanem ők is megsejtették a felszabadult népben, ők is előrelátták mibennünk saját utódaikat. Csokonai Vitéz Mihály így álmodozott mintegy 150 évvel ezelőtt: „Vége van már, vége 32