Zord Idő, 1921 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1921-04-15 / 5. szám
284 Templomrabló csak a mienk lészen 1 Jer velem, maradj velem örökre és ha nem örökre, úgy soh’se légy enyém 1 Jer velem ; kardom téged óv, dalom neked cseng, vitézi nevem téged illet. Jer velem , nem fogod elmérni az könnyet ! Gáspár (a lépcső felől hozzájuk rohanva) Az istenért ! Jön az vendégsereg! Most már késő asszonyomat keresik, ha itt meglátják vége becsületének ! El innen hamar! Krisztina (Rémülten, tanácstalanul) De hova ? Gáspár: Mindketten vissza az tömlöczbe! (Betuszkolja őket a börtönbe. Mialatt a búcsúzkodó vendégek zsibongása mind közeledik ) TEMPLOMRABLÓ. A „Zord Idő" kisnovella pályázatán díjjal jutalmazott pályamű. Irta: Sipos Domokosinnen tovább kell mennem. Elvégre reggelig nem maradhatok ezalatt a kapu alatt. Éhes vagyok és fázom. Vájjon a pékinas, kinek reggel a kosarából kiemeltem egy kiflit, kapott-e pofont a hiányzó darabért? Tulajdonképen egy pofon nem is olyan nagy dolog. Én is kaptam eleget. Apám szeretett pofozni és kemény keze volt Anyám — élt az anyám — édesen és melegen simogatott, de erre már nem igen emlékszem. Átkozott hideg van és ezek az éles, apró valamik valósággal szúrják az arcomat Miért nem esik legalább becsületes, simogatva pihező hó, ha már épen most mindenáron esnie muszáj valaminek. Gyönyörű nő volt. Ostobaság ! Mi közöm hozzá. De mégis furcsa, miért nem gondol ő is valamit rólam — pedig reám nézett. Jó volna valami láthatatlan telefonvezeték az emberek gondolatai között, milyen könnyen megértenék egymást.