Zord Idő, 1921 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1921-04-15 / 5. szám

284 Templomrabló csak a mienk lészen 1 Jer velem, maradj velem örökre és ha nem örökre, úgy soh’ se légy enyém 1 Jer velem ; kardom téged óv, dalom neked cseng, vitézi nevem téged illet. Jer velem ; nem fogod esmérni az könnyet I Gáspár (a lépcső felől hozzájuk rohanva) Az istenért I Jön az vendégsereg! Most már késő! asszonyomat keresik, ha itt meglátják vége böcsületének í El innen hamar! Krisztina (Rémülten, tanácstalanul) De hova ? Gáspár: Mindketten vissza az tömlöczbe! (Betuszkolja őket a börtönbe. Mialatt a búcsuzkodó vendégek zsibongáse mind közeledik ) TEMPLOMRABLÓ. A „Zord Idő" kisnovella pályázatán díjjal jutalmazott pályamű. Irta: Sipos Domokos­a nnen tovább kell mennem. Elvégre reggelig nem ma­radhatok ezalatt a kapu alatt. Éhes vagyok és fázom. Vájjon a pékinas, kinek reggel a kosarából kiemeltem egy kiflit, kapott-e pofont a hiányzó darabért? Tulajdonképen egy pofon nem is olyan nagy dolog. Én is kaptam eleget. Apám szeretett pofozni és kemény keze volt Anyám — oh az anyám — édesen és melegen simogatott, de erre már nem igen emlékszem. Atkozott hideg van és ezek az éles, apró valamik való sággal szúrják az arcomat Miért nem esik legalább becsületes, simogatva pihéző hó, ha már épen most mindenáron esnie muszáj valaminek. Gyönyörű nő volt. Ostobaság 1 Mi közöm hozzá. De mégis furcsa, miért nem gondol ő is valamit rólam — pedig reám nézett. Jó volna valami láthatatlan telefonvezeték az emberek gondolatai között, milyen könnyen megértenék egymást.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék