Scheiber Sándor (szerk.): Évkönyv - Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 1973-1974 (Budapest, 1974)
Brámer Frigyes: Zsidó túszok – Kistarcsa 1944 "B" Pavilon
(Országos Magyar Zsidó Segítő Alap), ahol kórház is volt, leadhatták részünkre csomagjaikat, amit hetenkint 2-szer a „Berta” kihozott. Ez a csomagleadás az idők folyamán, amikor már csillagviselés volt kötelező, egyáltalán nem volt veszélytelen feladat, mert az illetők, —leginkább nők — útközben, gyalog vagy villamoson, gúnyos megjegyzéseknek sőt molesztálásoknak voltak kitéve. De mi mindent nem vállalt egy feleség vagy leány, hogy férje vagy apja anyja sorsán segítsen, amennyire tudott. A Kistarcsára való érkezésünk után röviddel egy vasárnap ebéd utáni időben kiparancsoltak bennünket a pavilonból és a szabadban hosszú kettős sorokba állítottak. A ״ Harc” nevű véresszájú szennylap fotóriportere lefényképezte a „túszokat”, de kiválasztott néhány nagyorrú foglyot és ezeket egymás mellé állította, hogy a feltárt bundagallérból arcukon kiemelkedő orrukat, mint a zsidó faj prototípusait bemutassa. Ekkor történt, hogy Madarassy Beck Marcell bankelnök, ki idős, lassú járású és elnehezült testű ember volt, a rendőrőrmester felszólítására, hogy „Gyorsan, álljon be maga is a sorba!”, halkan és jóindulatúan azt felelte: ״ Édes fiam, én magának ma is kegyelmes úr vagyok, ezt vegye nyugodtan tudomásul!” A fénykép megjelent a ״ Harc”-ban, mi is láttuk, bár nem nagy örömmel, sem büszkeséggel. Április végén volt az első deportálás a táborból. A ״ C” pavilon fiatalabb férfiait válogatták ki és kb. 300 főt elszállítottak, mondván, hogy munkára viszik őket Sárvárra. Mindnyájan elhittük ezt a hazugságot, mert akkoriban Magyarországon — a külföldön már régen elterjedt hírekkel szemben, — még nagyon kevesen tudták az igazságot Auschwitzról és a többi megsemmisítő táborról. Az emberi természet szerencsére olyan, hogy mindent, akármilyen rossz, veszélyt rejtő és kilátástalan, meg tud és meg akar szokni, így jártunk mi is. Berendezkedtünk, ahogyan lehetett, kialakult önmagától egy bizonyos rend, amit legtöbben igyekeztünk betartani és így kevésbé éreztük, hogy mi is történik és mi történt velünk, mi vár ránk és családunkra és az egész zsidóságra.