Mult és Jövő, 1930 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1930-05-01 / 5. szám
A Kiss Arnold: Az őszi haraszt muzsikál PETŐFI ÉS JÓKAI VÁROSÁBAN. pápai haladó hitközség temploma az ókollégium épületében volt. Egy kőkerítés választotta el a kollégiumot a zsidó templomtól, a zsidó pap lakásától. A kollégium kertjéből hatalmas tölgyek és ákácok nyújtották át ágaikat a templomudvarra. Híres-neves iskola volt a pápai református ó-kollégium. Kitűnő, nagy tudós professzorok, theológiai tanárok nevelték ott az ifjúságot, a padjaiban valamikor Petőfi Sándor és Jókai Mór ültek, örök dicsőség sugárzott az ódon falakról. Oda íratta be kisfiát a pápai zsidó pap, az elemi iskolai befejezte után. Horváth József, a nagyhírű, nagytudományú theológiai professzor volt akkoriban az első kollégiumi osztály főnöke. Szép szál, hatalmas alakú férfiú, rendkívüli szigorúságáról volt ismeretes. Minden reggel vizitációt tartottak a tanítás megkezdése előtt a padfelügyelő diákok. Kihallgatták a leckét, megvizsgálták, kinek az öltözete rendetlen, tisztára vannak-e mosakodva a fiúk? Jelentéseik alapján nagytiszteletű Horváth professzor úr ítéleteket mondott. A leckét nem tudó fiúk a rettegett karcerbe kerültek, a piszkos kezű tanulók kezeit téglával sikáltatta meg. Azután megkezdődött az oktatás. Latint, magyart tanított Horváth professzor úr. A tanulók a padokban érdem szerint ültek. Az első eminens az első helyen, utána sorrend szerint az érdemesek. Az utolsó pad volt a ״ szamárpad“. Oda azok kerültek, akik szekundára feleltek. Csak két hely állott üresen az osztályban, a terem középső padjai egyikén. Ott ültek valamikor Petőfi Sándor és Jókai Mór. Igen nagy érdemet kellett annak a tanulónak tanúsítania, aki egy-egy napra, nagy ritkán elfoglalhatta hallatlan dicsőségképpen azoknak a helyeknek egyikét. Jogában állott minden tanulónak az óra elején jelentkezni, azzal a kijelentéssel: ele akarom vetni Varga Jánost, az első eminenst, vagy Dacsó Ferit, a másodikat, és így tovább, bárkit. Akkor ezt a két fiút kiszólította a nagytiszteletű professzor úr a katedra elébe, s megindult a ״ levetés“ versenye. Ha sikerült a levető kísérlete, Varga János, az első eminens került akár a szamárpadba, a levető helyére, s a levető szamárpados az első eminens helyére, ha nem: a vakmerő levető fa karcerbe került vakmerősége példás büntetéséül. Arra is lehetett jelentkezni: ״a Petőfi-helyre, a Jókai-helyre pályázom“. De jaj volt annak, akinek a vállalkozása balul ütött ki. Egy évre a szamárpadba került, s minden héten egy napra a félelmetes karcerbe. Zárt teremben irodalmi dolgozatot kellett írnia, s ha az megfelelt a legmagasabb igénynek, dicsőségben foglalhatta el a Petőfi-vagy Jókai-helyet. Már vagy egy hónapja folyt az iskolai év, akkor egy reggel, a zsidó pap Arnold nevű fia, aki az osztály második padjának szélén ült, hallatlan bátorsággal felállt a helyéből. — A Jókai-helyre pályázom — mondta minden tagjában remegve, de azért rettenthetetlenül. — Hogy hívnak?! — mordult rá szigorúan nagytiszteletű Horváth professzor úr. — Klein Arnoldnak! — Egy napra a karcerbe kerülsz! — mondta ki haragosan az ítéletet a nagytiszteletű úr. — Alig melegedtél meg, s máris ilyen szemtelenül merész kívánságaid vannak. S bizony, előadás végeztével az Arnold gyerekét a pedellus fölvezette a padlás fölött emelkedő sötét zúgba, a dióhéjnagyságú ablakkal ellátott karcerbe, homokos, padnélküli odúba, ahol a homályban patkányok is futkostak, rémületbe ejtve az elítélt nebulók szívét. Ott kellett böjtölnie késő estig; a gyűszűnyi karcerablakból áttekinthetett a szomszédba, otthonába, ahol most ,,édes mama“ aggódik az ő korgógyomrú fiacskájáért, s ״ édesapa“ bizonyára szörnyen haragszik rá a bűne miatt. Estefelé aztán jött zörgő nagy kulcsaival a pedellus, s kiszabadította a delikvenst kínos fogságából. Az elszenvedett büntetés után azonban másnap, nagytiszteletű Horváth professzor úr az óra elején azt mondta a Klein-fiúnak: — Na, gyerek, most bemegy a szomszéd terembe, s dolgozatot fogsz írni a ״hazaszeretetről“. Elfogadom a pályázatodat a Jókai-helyre. Ha nem sikerül, egy évre a szamárpadba kerülsz, s heti egy napra a karcerbe. A ״hazaszeretet“-ről írott dolgozatot a nagytiszteletű úr elolvasta. Azután nem palástolt meglepetéssel így szólt a fiatal, dicsőség glóriájában tündöklő és piruló fiúhoz: — Foglald el egy napra a Jókai-helyet. Kinek a fia vagy te? Ki az édesapád? — Doktor Klein Mór, a zsidó pap! Nagytiszteletű Horváth professzor úr másnap Ókori zsidó edények (Palesztinai ásatásokból) Jüdische Tongefasse Kunstsammlung der Jüdischen Gemeinde Berlin 201