Mult és Jövő, 1931 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1931-01-01 / 1. szám
ban is. Kételyek szálltak szívébe: ״Ki tudja, hajh, Csontar mezején — Tán az utolsói költő vagyok én? — S ti vagytok az utolsó olvasók?“ Úgy érezte, mintha feltartóztathatatlanul jönne a ״ rothadás Juda házában“. Csak a nyolcvanas évek elejének rettentő pogromja rázta fel az orosz zsidóságnak lelkiismeretét. És senki sem adott méltóbb választ a végzetes eseményekre, mint Gordon. Szimbolikus verse ״Üdvöske húgom“, ״ Jákob leányának, akit meggyalázott Chamór fia“, a zsidó fájdalom és fölemelkedés halhatatlan kiáltása: Mért csügged lelked, Üdvöske húgom? Mért zaklat kétség, gyötör fájdalom? És arcod rózsáimért hervadoznak? Lihegő hordák jöttek, megkínoztak? Ököl, ha győzött s gonosz hatalom. — Te vagy-e bűnös, Üdvöske húgom? ״Hogy rejtsem szégyenem?“ — Hol szégyened? Szived nem csapongott, nem vétkezett. Emeld büszkén fejed az ég felé, Nem tied a szégyen, kínzóidé. Foltot nem ejthet tisztaságodon, Ártatlan vagy te, Üdvöske húgom. Folt Ábel vére Kájin homlokán csak, S mind, kik rajtad véres foltot látnak, Tudják, az ő gyalázatuk a véred! A gyilkosokon örök Kájin-bélyeg! Hadd tudják hát Keleten, Nyugaton, Hogy meggyaláztak, Üdvöske húgom!. . . Gordon verse ״Gyere hát, menjünk, refrénes strófákkal végződik. De tragikus, hogy a bolyongásban, a szenvedések sivatagában nem tud semmi célt megvillogtatni. Goethe agg hárfása a szülői háztól elrabolt Mignon elé varázsolja reális szépségeivel ״ das Land, wo die Zitronen blühn“. Gordon egy képzeletbeli honról álmodik ״ hol szabadság napja — sugarát mindenkire ragyogtatja — hol emberkéztől emberszív nem vérzik, — Istenét, népét senkitől se kérdik ...“ A fantázia országa ez. És nem értették meg, hogy a költő nem lelkesedik az ifjakért, akik előkészületlenül, a rajongás csillagától vezérelve indulnak felépíteni Cion romjait. Gordon Achad Haamot megelőzve, a zsidóság lelki megújhodását tartotta a legfontosabbnak és nem tulajdonított fontosságot annak a problémának sem, hogy nép, nemzet, faj, törzs vagyunk-e. ״Nyáj vagyunk, melyet feláldoznak a világ minden oltárán.“ És végül bántó konfliktusokba keveredett az ifjú zsidókkal, akiknek a nagy héber költő nem volt eléggé ״ nemzeti“. De ha most felébredne, ujjongva látná, miként növekedett meg a héber olvasók tábora, akik a héber költészet trónusára ültetik a százéves Gordont. A Cófim hegyén a jeruzsálemi héber egyetem egy egész esztendőt szentel Gordon poézisének. Az új zsidó városban, Tel-Avivban, a ״Dvir“ tíz kötetben adja ki újra J. L. Gordon verseit, elbeszéléseit, tárcáit, cikkeit, szatíráit, emlékezéseit. A palesztinai Jubileumi Bizottság“ Gordon-esztendőt hirdet, felszólítja a Szentföld és a diaszpóra összes zsidó iskoláit, hogy méltó ünnepségeket rendezzenek a nagy héber költő emlékére. A palesztinai héber írók szövetsége jubileumi bélyeget adott ki Gordon arcképével. A jeruzsálemi egyetemi könyvtár Gordon-kiállítást rendez a költő műveiből, hagyatékából, relikviáiból, leveleiből, a költő halálára írt versekből, melyeknek szerzői között volt az akkori fiatal Bialik és Csernichovszky. És összegyűjtik a Gordon-irodalmat, Gordon-fordításokat az összes európai nyelvekből. A százéves Gordon teljes elégtételt kap és bizonyára mosolyogva tekint le az égből, Jehuda Halévi és a Luzzattok azúr szomszédságából és elégedetten szól: ״ Legyőztek a gyermekeim!“ Azoknak a fiataloknak lett igazuk, akik előrementek bátran a Bilu-zászlóval és akiknek utódai új héber élet közepette héberül hódolnak most a héber költőnek. Patai József: A SIKETNÉMA MINKOVSZKY TRAGÉDIÁJA. Katona Nándorral beszélgettünk egyszer Minkovszky művészetéről. A Tátra nagy festőpoétája lelkesen-tüzesen magyarázta Minkovszky egyik képét, mely egy lengyel ״maggid“ előadására figyelő talmudista csoportot ábrázol. Csak művész tud így művészért rajongani: — Még senki sem tudta így megrögzíteni a figyelés adatát. Szinte látni a metafizikai kapcsolatokat, melyek ezt az elmélyedő csoportot a Tóra-magyarázó ״maggid“-dal egybefűzik. Talán a rejtély nyitja éppen Minkovszky siketnémasága, amely a művészt egy transcedentális világ szféráiba emeli... Gyermekkorában történt, hogy Minkovszky kiesett egy ablakból az utcára. Ekkor vesztette el beszélő- és hallóképességét. De rajzolótehetségének felbukkanását ez nem akadályozta meg. Siketnémán járt a ghettóba és figyelte a típusokat. Már zsenge ifjúkorban fölfedezték benne a rendkívüli festői talentumot, amely csakhamar elvitte a művészet fővárosába, Párisba. Itt feltárult előtte minden kapu. Különösen, miután De Monzie művészeti miniszter oly melegen melléje állott és maga írt egy egész cikksorozatot a francia lapokba Minkovszkyról. A Múlt és Jr ” több ízben bemutatta Minkovszky művészetének fejlődését. Nemrég Dr. Karl Schwarz, a berlini hitközség múzeumának igazgatója, a ״Die Juden in der Kunst“ szerzője méltatta e hasábokon és a művész új lelki átalakulásáról számolt be, melyből új megtermékenyülés, a zsidó művészet új gazdagodása várható. Ennek a reménynek véget vetett hirtelen a tragikus sors, amely Minkovszkyt amerikai kiállítási turnéján érte. Autóbalesetnek esett áldozatul a művész, a zsidó bánatnak, a zsidó fájdalomnak ihletett költője, aki siketnémaságában a legmélyebben hallotta a zsidó hontalanság szomorú dalait és ecsetjével a legbeszédesebben tudta kifejezni a Galath csendes és kiáltó tragédiáit.. . 4