Mult és Jövő, 1936 (26. évfolyam)

1936. szeptember

* ZSIDÓ MŰVÉSZETI, IRODALMI, TÁRSADALMI ÉS KRITIKAI HAVI FOLYÓIRAT * SZERKESZTI: DR PATAI JÓZSEF * XXVI. ÉVFOLYAM, 1936 SZEPTEMBER PATAI JÓZSEF: Új ESZTENDŐ ELÉ új remények és új kétségek küszöbe minden új esztendő. Ki láthat a jövendőbe, mikor ״ a teremtmé­­nyek sorsa osztódik, kinek a béke, kinek a háború, ki­­nek az élet, kinek a halál?“ Annak, aki figyelemmel kísérte ez év végén a genfi zsidó világkongresszus tár­­gyalásait és határozatait, elfacsarodhatott a szíve a zsidóság jajkiáltásain, melyek a világ minden széléről gyülemlettek abban a palotában, amelyből a világ­­békének, népek szövetségének, nemzetek testvériségé­­nek, az egyetemes emberiség nagy ideáljainak kellene kicsendülnie. Azok a sötét képek, amelyeket dr. Nachum Goldmann, Stephen Wise és a többiek a zsi­­dóság helyzetéről festettek, szomorúan mutatják, milyen lejtőre jutottak az újkori szabadságeszmék, melyeknek diadalától várta megváltását a szétszórt zsidó nép is. Új ״ ideálok“, új ״ filozófiák“ a kisebb­­ségek elnyomását igazolják mindenfelé és nagy álla­­mok megfosztják a zsidóságot még a panasz jogától is. ״ Az álllam totalitása­ lett az új bálvány, melynek min­­denható nevében meg lehet állítani az időt, visszafor­­gatni a történeti fejlődés kerekét, megsemmisíteni az erkölcs és a szív törvényét és helyébe állítani az ész és a furfang kegyetlen hatalmi machinációit, hogy raga­­dozómódra elvegyék a szegény bárányát, a gyengének az utolsó falatját és melegedő gyapját. És bárhol kerül szembe a szellem a hatalommal, bárhol ütközik össze két világnézet, két osztályérdek, két politikai párt, a zsidóság mindenütt a két zúzó malomkő közé kerül. Még Spanyolországban is, ahol csak pár esztendeje la­­kik hat-hétezer zsidó, akiket a kormány külön fel­­hívásokkal, az 1492-iki kiűzés hangoztatott jóvátevési szándékával és bikaviadallal díszített Majmonides-ün­­nepségekkel csábított az országba, a kitört polgár­­háborúban szerepet kapott „a zsidóság letörése“, mint programpont, amely minden harcban oly kitűnő gyújtó- és ragasztószernek bizonyult. Évszázadok óta nem volt olyan éle a zsidókérdés­­nek, mint ma, — a rádió és a repülőgépek korszaké­­ban! Az „európai lekiismeret“, melyhez rajongók és idealisták szebb időkben vigasztalásul fordultak, nem ״ európai“, nem ״ lelki“, sőt nem is ״ ismerete többé. Mintha csak ősbarlanglakók ökölharca folyna ezen a földkerekségen, egymásnak kitúrása a fazék és a tűz­hely mellől, olykor kápráztató látványosságokkal és világtornákkal, melyek szintén csak népet nép ellen tüzelnek lihegő győzelmi mámorral. Mintha az évezre­­dek pusztaságába veszett volna a prófétai szó, hogy ״ nem erővel, nem hatalommal, hanem szellemmel, szól az Örökkévaló.“ Mintha nem hangzott volna már közel kétezer éve a galileai hegyi beszéd. ״ Boldogok a békeszerzők és üdv az üldözötteknek!“ Mintha soha­­sem iktatták volna evangéliumba a hilleli igét: ״ Amit nem kivánsz magadnak, ne tedd embertársaidnak!“ A genfi világkongresszus nem Palesztinával, ha­­nem a diasporával foglalkozott. A palesztinai építő­­munkára vonatkozóan nem volt nézeteltérés a­felől, hogy a mai események csak múló epizódok, amelyeknek túlságos jelentőséget tulajdonítani nem lehet. Minden­­esetre felhívást intéztek az angol kormányhoz, tilta­­kozva a bevándorlás korlátozásának esetleg felmerülő gondolata ellen is. És felhívást a zsidósághoz, hogy ne hagyják cserben az első fronton hősiesen küzdő test­­véreiket. A főprobléma azonban ezúttal a szétszórtság zsidó pozícióinak megtartása volt. Mert ebben kétség­­telenül egyet kell érteni cionistának és nem cionistá­­nak, hogy a zsidóság sehol sem adhatja fel egyetlen pozícióját sem. Még a németországit sem. Küzdeni kell mindenütt az adottságoknak megfelelő módon, de semmiféle megszerzett jogról lemondani nem lehet. A legfontosabb pedig, hogy ״ mindenek ellenére“ ne veszítsük el azt az ősi optimizmust, amelyet évezre­­dek megpróbáltatásai és szenvedései oltottak belénk. Hogy mindig fülünkbe csengjen a prófétai szózat: ״ Ki vagy te, hogy félnél embertől, aki meghal és ember­­fiától, aki múlandó, mint a fű?“ Mindenek dacára hin­­nünk kell abban, amit újévi imánkban annyiszor, annyi évezred óta ismétlőnk, hogy egykoron a népek mind ״ egy szövetséggé válnak, hogy teljesítsék akaratukat tökéletes szívvel ... és a gonoszság majdan eltűnik, miként a füst, és az erőszak uralma elmúlik a föld­­ről..Aminthogy hinnünk kell újévi ünnepi imánk másik víziójában is: ״ És lészen azon a napon meghar­­san a nagy harsona és jönnek a veszendők Asur or­­szágából és az eltaszítottak Micrajim földjéről és le­­br­álnak az Örökkévaló előtt a Szent hegyen Jeruzsá­­l­­ben . .

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék