Új Élet, 1971 (26. évfolyam, 1-24. szám)

1971-01-01 / 1. szám

ítélet a Stangl-perben Düsseldorfból jelenti az AP és a Reuter. Hét hónapi tárgyalás után egy düsseldorfi bíróság kedden életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Franz Stangl volt SS-tisztet, a treblinkai és a sobibori haláltábor egykori parancsnokát, mert bűnösnek találta 400 000 zsidó elpusztításában. A most 62 éves hóhér 1942 ■—43 között irányította a treblinkai koncentrációs táborban végzett emberirtást. Treblinkában a lengyel hatóságok szerint e két év alatt 781 000 embert pusztítottak el, javarészt a Szovjetunióból, Franciaországból, Belgiumból, Görögországból, Bulgáriából, Jugoszláviából Ausztriából és Németországból ideszállított zsidókat, illetve más üldözötteket. Stangl sobibori tevékenységét a vádhatóság nem vette ezúttal figyelembe. A náci tömeggyilkos, aki a szökésben levő Martin Bormann, Hitler helyettese, illetve Heinrich Müller Gestapo-főnök után harmadikként következik a legnagyobb élő háborús bűnösök listáján, a világháború után megszökött, s Olaszországon és Szírián át Dél-Amerikába jutott. Amikor a nyugatnémet hatóságok kérésére őrizetbe vették, Stangl a Volkswagenművek Sao Pauló-i üzemében dolgozott, s még arra sem fordított gondot, hogy álnevet választott volna. Kiadatási kérelemmel fordultak Brazíliához az osztrákok is. Brazília azzal a feltétellel adta ki Ausztria helyett Nyugat-Németországnak Stanglt, hogy az itteni igazságügyi szervek a vádlottat nem sújtják életfogytiglani fegyházzal, s büntetésének letöltése után ügyét ilyen módon Ausztriában is tárgyalhatják. A barkochba-játék eredete Ezt a kis cikket Kolozssvári Andor írta, aki legutóbb a TV-ben, a barkochba játékban tüneményes gyorsasággal fejtett meg több nehéz kérdést. Az írót egyébként most ünnepelték 70. születésnapja alkalmából. A barkochba játékot a zsidó háború hadvezéréről Bar Kochbáról nevezték el. A hadvezér a zsidóság hősies szabadságharcát vezette a leigázó rómaiak ellen, az időszámítás előtt 132-ben. A korabeli írások szerint Bar Kochba egy megbízható emberét átcsempészte a rómaiak táborába, hogy kikémlelje az elkövetkezendő hadműveletek titkos részleteit. A rómaiak vezérkara felfedezte a kémkedést és a hírszerzőnek kivágták a nyelvét, hogy ne tudjon beszélni, majd elrettentő példának visszazavarták Bar Kochba táborába. Az írástudatlan hírszerző így a titkok birtokában is hasznavehetetlen lett volna, ha Bar Kochba hirtelen ötlettől vezettetve nem közli emberével, hogy kérdéseket fog feltenni és 5 igen vagy nemet jelentő fejbólintásokkal válaszoljon. A hadvezér kérdezgetett, a hírszerző bólintott, hol igent, hol nemet és így Bar Kochba megfejtette az ellenséges hadműveletek titkait. Magyarországon a barkochba, mint játék az első világháború előtt vált ismertté. Karinthy Frigyes, mint annyi szellemi játéknak, a barkochbának is legnagyobb mestere, népszerűsítette ezt a logikát élesítő agytornát. Ez a játék a húszas évek elején valósággal lázba hozta a legkülönbözőbb korosztályúakat. A barkochbának Karinthyn kívül olyan kiváló művelői voltak, mint Harmath Imre, Nóti Károly, Petschauer Attila, Rejtő Jenő, Pásztor Béla, Kellér Andor, Pánczél Lajos, Kertész Gábor, az akkori idők népszerű operettbonvivánja, Fellegi István, a Thália Színház művésze és e sorok írója. Ennek a társaságnak egy-egy része a New York kávéház márványasztala mellett, gyakorta egyegy nehéz feladvány megfejtése közben köszöntötte a hajnalt. Akadt olyan összetett mondatú feladvány is, mint Shakespeare Hamlet című tragédiájának monológjából, a Lenni vagy nem lenni-nek a második „״” betűje. Ezt Csortos Gyula adta fel nekem az akkori Magyar Színház társalgójában. És én tizenegy perc alatt megfejtettem. Öröm számunkra, hogy televízión keresztül a barkochba ismét divatba jött, különösen az ifjúság körében. Logikus következtetést élesítő, értelmes, ismereteket gyarapító, olvasásra késztető játék, amellett izgalmasan szórakoztató. A szerkesztőség megjegyzése: A barkochba-játék nevének eredetét Scheiber Sándor fejtette meg s ő írta meg a játék történetét is (Magyar Nyelv. LVII. 1961. 223—225; Fabula. IV. 1961. 179—182). Kimutatta, hogy ezt a játékot és a neve alapjául szolgáló mondát Budapesten találták ki. A kolozsvári zsidóság emlékkönyve A fenti címen Dr. Carmilly-Weinberger Mózes, volt kolozsvári főrabbi, ma a Yeshiva University tanára szerkesztésében hatalmas kötet jelent jelent meg (New York, 1970.). A kötet magyar, angol, és héber cikkeket tartalmaz. Felülmúlja az ilyen természetű emlékkönyveket adatainak gazdagságával. Tanulmányok találhatók benne az erdélyi zsidók történetéről, a kolozsvári zsidóság részvételéről az 1848— 49-i szabadságharcban, a kolozsvári hitközség fejlődéséről, zsidó gimnáziumáról, az erdélyi zsidó kultúráról, az ottani zsidó sajtó történetéről, a vészkorszakról és a felszabadulásról. Számos statisztikai és demográfiai kimutatás található benne. A tanulmányok egy részének maga a szerkesztő a szerzője. Cikkek olvashatók továbbá Bach Endre, Lax A. Salvator, J. Edelstein, N. Katzburg, Scheiber Sándor, Schweitzer József és mások tollából. A pompás kiállítást és illusztrációkat külön ki kell emelni. Ami a fiataloknak már csak ,,story“ Egy perc az hatvan másodperc, egy óra hatvan perc, egy nap az huszonnégy óra. Ezeket az alapfogalmakat már az általános iskola első osztályában megtanítják. És mégsem teljesen így van. Vannak olyan napok, amikor az ember nem huszonnégy órát, hanem éveket él át, amikor nem huszonnégy órát, hanem éveket öregszik. Kürti László Egy nap című élményregényében is csak egy naptári nap, azaz huszonnégy óra telik el. Az író mégis ez alatt a nap alatt emlékeiben ismét végig éli a fasizmus embertelen, gyilkos éveit. Ott áll édesanyja betegágya mellett, gondolatban már búcsúzik a haldokló anyától és közben újból átéli azokat a hónapokat és éveket, a megaláztatás eseményeit, a fájó emlékeket és életének azt a szakaszát, amely nem fejeződött be a felszabadulás órájával, mert az emlékek mindig újra előjönnek figyelmeztetőül, mementóul. Regényében az író bebizonyítja, hogy az életösztön soha nem hagyja el az embert, a legreménytelenebb körülmények között is életmentő csodákat képes produkálni. A hideg orosz télben, mint munkaszolgálatosnak lefagy a lába és ezért mindkét lábát amputálni kell. Egy rázós parasztszekéren szállítják el. Tíz körömmel kapaszkodik a szekérbe, az életösztön erősebb az őrjítő fájdalomnál is. A kijevi magyar katonai kórházban gyógyszer, élelem, ápolás és orvos nélkül magára hagyják a többi zsidó munkaszolgálatossal és már lemondanak életükről, amikor csoda történik. Egy magyar tiszt, fehér holló a héják között, megszánja őket, mentőautót szerez és hazaviteti a sebesült munkaszolgálatosokat. Itthon kezdődik számára el a legnehezebb harc, a saját és családja életének megmaradásáért. Az a harc, amely a barátok, a véletlenek és az életösztön segítsége nélkül nem sikerülhetne. De sikerült, néha olyan szokatlan körülmények között, aminél a fantázia sem produkálhatna különbet. A hadirokkant zsidó munkaszolgálatos megismerkedik Dudással, Szálasi beosztottjával, aki nem ismeri származását, megsebesülése körülményeit és lakást szerez neki, ahová együtt költöznek be. A bújkálásnak ez a szakasza izgalmas; a zsidó munkaszolgálatos és a nyilas vezető együttlakása sokszor mulatságos epizódokat szül. Ebből következik, hogy mikor elérkezik a felszabadulás várva várt órája, a szabadságot hozó szovjet katona, látva sebesülését, azt hiszi, hogy fasiszta, aki a fronton az ellenük való harcban sebesült meg. Szerencsére a tolmács azt hazudja érdekében, hogy a villamos vágta le lábait. Megmenekül. És eljönnek a béke órái, amelyek már nagyon gyorsan telnek. Kürti László hiteles és valósághű képet festett a fasizmusról, a munkaszolgálatról. Érdekes regényének befejezése is. Az író azt fejtegeti, hogy azok a szörnyű események, amelyek számára feledhetetlenek, az új nemzedék, a fiatalok számára már csak ״ storyk”. Lánya egy házibulin így szól barátaihoz: „csak hallgatnátok meg aput, csuda storyjai vannak negyvenötből. Tényleg apu mesélhetnél nekik is.” Igen, ezek az események szerencsére már csak storyk a mai ifjúság számára, számomra is és talán Kürti László regénye, — amely a Szépirodalmi Kiadó gondozásában jelent meg, — is hozzásegít ahhoz, hogy soha senkinek ne kelljen már ilyeneket átélni. Scheer Zsuzsa Köln a vásárvárja Önt is! HM־ SPOGA MKÖLN ! eL2570־ 10־ 27־NEMZETKÖZI HÁZTARTÁSI KIÁLLÍTÁS 1971. FEBRUÁR 14-TŐL 17-IG. Bemutatásra kerülnek a legkorszerűbb háztartási és konyhagépek fűtő- és főzőberendezések a legkülönbözőbb elektromos háztartási gépek üveg־, porcelán- és kerámiatárgyak konyhai vágószerszámok újszerű asztali evőeszközök NEMZETKÖZI VASÁRU VASÁR 1971. MÁRCIUS 7-TŐL 10-IG. Itt bemutatásra kerülnek hétvégi és nyári nyaralók részére építési anyagok, lakatok, a háztartásban szükséges legkülönbözőbb vasalások, kerti bútorok, kerti ernyők, műanyag és fém dísztárgyak-Egyéni átázást Prospektust küld, felvilágosítást ad: MESSE- UND AUSSTELLUNGS GES. MBH. KÖLN D—5 Köln 21. Postfach 210 766. Kulturális jegyzetek Nyolcvanöt éves korában elhunyt Fritz von Unruh, a kitűnő német író. Neve a húszas években antimilitarista regényei és a német színpadokon bemutatott drámái által vált ismertté. Számos irodalmi díjat is kapott. Korábban szoros barátság fűzte Einsteinhez, s mikor 1933-ban náciellenes hitvallása miatt az Egyesült Államokba kellett emigrálnia, a világhírű tudóssal közösen széleskörű antifasiszta propagandát fejtett ki. A Londonban megjelenő „Music and musicians” című zenei szaklap terjedelmes cikkben méltatja Jasha Horenstein, a neves zeneművész pályafutását és az angliai Nottingham város zenei fesztiválján aratott sikereit A washingtoni Kennedy Center új operaházának megnyitó ünnepségére Leonard Bernstein, a West Side Story világhírű zeneszerzője új zeneművet komponált Missa Solemnis címen. Az avatóünnepséget és az új darab bemutatóját 1971 őszére tervezik. B. U. fi. K.-ot kíván kedves vevőinek és a külföldi rokonságnak VARGA ISTVÁN epedás Bp., VI., Izabella u. «5. Tel.: 413—529. Negyven szál gyufa Negyedszázada történt, s úgy tűnik, mintha egy idegen planétán s a régmúlt világban játszódott volna le ... Napok óta nem volt sem világítás, sem orvosság a Bethlen téri Vöröskereszt kórházban, amelynek háromszáz emberré méretezett helyiségeiben csaknem háromezren szorongtak. Este a pince csapján csepegett a víz. Reggelire füveket főztek teának, délben néhány szelet répa ebédre. Ez volt a menü január tizennegyedikén. Ekkor délben a kidőlt kerítésen át, ujját a géppisztoly ravaszán tartva, négy pufajkás katona rohant a kórház felé. Semmi kétség — oroszok! A szovjet harcosok felrohantak a második emeletre, s az egyik István útra néző kórteremből tűz alá vették a szemben levő ház erkélyét, amelyen egy visszamardt német osztag védekezett. Az egyik szovjet katona célzott, lőtt, újra célzott, s közben intézkedett, honnan tüzeljenek társai. Alig telt el öt-hat perc és a szemben levő erkélyen, elhallgattak a német fegyverek. De este, hét óra tájban újra megszólaltak, s a nagy kórteremben felriadtak az alvók. Még délben azt hihették, hogy a szenvedés útjának végére értek. De nem: újra kajánul vigyorgott rájuk a borzalom, hiszen nem lehetett kétségük, ha a német csapatok akárcsak egy órára is hatatalmukba kerítik a kórház épületét — végük van. Meddig tartott ez a Bethlen téri ütközet, meddig vergődtek a halálos veszély szerításában, senki sem tudta volna megmondani. A nagy kórházterem mintha üres lett volna, negyven ember feküdt némán, mozdulatlanul, várta a döntést, a halált vagy az életet. Egyszercsak megreszketett az úttest. Dörögve, ellenállhatatlanul kígyóztak a Bethlen téren át a hatalmas szovjet harckocsik előre a harc sűrűjébe. A németek fejvesztve menekültek vissza, a Rózsák terén rögtönzött védősáncaik mögé, onnan tovább, a Körút keresztezéséig. Még csak a Rottenbiller utcáig futottak, amikor anélkül, hogy bárki jelt adott volna, megmozdult a kórterem. Ugyanabban a másodpercben negyven kar emelkedett ki a takaró alól, negyven szál gyufa sercent, negyven cigaretta parázslott föl a sötétségben. A pillanat tört részecskéjéig biztató, nagy világosság öntötte el a hatalmas termet. Fénye beragyogta a kis darab eget, ami az ablakon át integetett. Mikor a Bethlen téri győzelem megszületett, az óra éjfélt mutatott. A kórház háromezer sorsa vert lakója mégis kivétel nélkül úgy érezte, napfényben ragyog az égbolt és nem borul el többé sohasem. Lengyel István Még valamit a mi kis templomunkról... Egy komor téli délután egy ötven év körüli férfi kopogtatott be a Páva utcai templom kis körzeti irodájába — bemutatkozott —, nevét nem értettem meg, és elfogódottan arra kért, hogy mutassam meg neki a templomot. Zavartan néztem rá, mert egyedül voltam az épületben, de az volt az érzésem, hogy nem kellene elutasítani a kérését. Az idegen kiolvasta tekintetemből bizonytalanságomat és magyarázkodni kezdett. Kérem szépen én látogatóban vagyok itt a rokonaimnál, 20 év előtt vándoroltam ki Amerikába, orvos vagyok egy Boston melletti településen. Feleségem —német nő — elhoztam magammal, odakint várakozik. A Koszorú utcában töltöttem a gyermekéveimet — itt a Páva utcai templomban lettem bármiévá! Amint beszélt, arcán eluralkodott az emlékezés boldog öröme. Milyen szépek voltak az akkori péntek esték! Az édesanyám — sóhajtotta — mindig sötét szoknyát és frissen vasalt hófehér blúzt öltött magára, az apám kézen fogott és ünnepi ruhában és emelkedett hangulatban mentünk a Páva utcai templomba. Templom után a Koszorú utcai kis szoba-konyhás lakásban ragyogó tisztaság és terített asztal várt reánk és a péntek esti gyertyák fénye felfokozta egymás iránt érzett szeretetünk lobogását. A nővéremnek az esküvője is itt volt ebben a templomban — oh — folytatta —, csodálatosan szép menyasszony volt! Hosszú sleppes fehér ruhája volt —, és a sleppet én vittem utána — ujjongott, kedves kisfiú arcot öltve magára. Elcsendesedett — a gyermeki tekintet elkomorult és öreges rezignációval fejezte be az elbeszélést. — Nemsokára jött a nácik rémuralma, elhurcoltak bennünket és a családból csak én maradtam életben! Megadással lehajtotta a fejét és én leakasztottam a templomkulcsot és összeszorult torokkal intettem, hogy kövessen. A templomban meghatódva szemlélődött, hosszan nézte a csillagos eget ábrázoló mennyezetet is, szemével puhán simogatta az ismerős padsorokat, majd magába hulltan indult a kijárat felé. Nem mesélt tovább és hallgatagon, őszinte testvéri érzéssel búcsúztunk el egymástól. Távozása után elgondolkoztam, hogy mi volt az, ami megállította azt a hömpölygő, visszavágyó emlékezésáradatot , amíg végre megértettem, hogy nem találta meg azt a titokzatos életérzést, amit csak a gyermekkor nyújt és azt a boldogító hangulatot, amit igazán az ember csak gyermekkorban mondhat magáénak. Nádas Lajosné Templomi festett üvegablakok, ólomfoglalatú üvegezések készítése és javítása ÜVEGESEK KTSZ üvegfestő részlege Budapest, vm.: Baross utca 59 Telefon: 143—154. Az EKISZ ruhában mindigátöltözött Kül- és belföldi követekből nagy választékkal Kártyult II Mártírok útja 5/h. 1 II. Mártírok útja 69 XI. Bartók Béla út 46 Elegáns, szép ruhás az EKISZ-től