Új Élet, 1976 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1976-01-01 / 1. szám

|M9 1977׳ AUL 9 c / L . U. Kp. bérmentesítve. Bp. 72. UJ 14 1 p 11 ־ rti Tin \. Á ״..J\ L- Ve | Lpflm 1 Chanukka ünnepségek László Zsigmondi: Szilágyi Gézára emlékezve György Endre, Palásti László, Zsadányi Oszkár írása, Bródy László, Tímár György verse 3.50 FT A MAGYAR IZRAELITÁK LAPJA XXXI. ÉVFOLYAM. 1. SZÁM 1976. január L^ר EGYES ARA Az ember jövőjéért . Termelési és fejlesztési céljainkat csak úgy valósíthatjuk meg, ha a XI. pártkongreszszns határozatának és a kormány munkaprogramjának megfelelően, következetesebben élünk a nemzetközi szakosítással és kooperációval párosuló szelektív iparfejlesztés lehetőségeivel. Határozottabb intézkedéseket kell tennünk a gazdaságtalan termelés korlátozására, lehetőleg megszüntetésére. Új, versenyképes, jól értékesíthető, korszerű termékekre van szükség. Általában olyan termékek gyártását célszerű fejleszteni, amelyek „életpályájuk” kezdetén vagy felfelé ívelő szakaszában vannak, amelyek kvalifikált munkát tartalmaznak és magas vagy különleges minőségi igények kielégítésére alkalmasak, és beilleszthetők a nemzetközi munkamegosztás kereteibe... Talán túlságos mnt״ zakszerű”־ nek tűnik ez az idézet, amelyet Huszár István miniszterelnök-helyettesnek az országgyűlés legutóbbi ülésén mondott expozéjából vettünk — egy felekezeti lapban. Úgy véljük azonban, hogy azt a szellemiséget, azt a — nyugodtan mondhatjuk — moralitást, amely az V. ötéves terv vitáját a magyar társadalmi és állami élet e fontos (milliók és milliók véleményét és érdekeit kifejező) fórumán áthatotta, a fentebb citált mondatok is jellemzik. Ugyanis éppen arról van szó, hogy mind a különböző gazdasági „területek”-ért legfelső fokon felelős állami vezetők, mind a képviselők minden sálványtól, mindenfajta ígérgetéstől és fogadkozástól mentesen, a problémák és feladatok felmérésének felelős higgadtságával szóltak hozzá a tervjavaslathoz és ahhoz is, ami mögötte van. És amikor a miniszterelnök-helyettes határozottabb intézkedésekről beszélt, rögtön hozzátette azokat a konkrét célokat, amelyeket — nem keddről szerdára, nem valamiféle „huszárrohammal”, hanem vezetők és beosztottak, s a legkülönbözőbb szakmák közös, átgondolt erőfeszítésével — el kell érnünk. Az elmúlt harminc évben — amely, mindent öszszevéve, több évszázad mulasztásait hozta be a magyar nép életében — voltak olyan (nem hosszú ideig tartó) ״ korszakok” is, amikor a konkrét ״ leckék”-et egy kicsit pótolta a szándékok deklarálása. Az országgyűlés legutóbbi — egy fontos törvényt, az V. ötéves tervet jóváhagyó, és egész iparunk, egész gazdasági életünk kérdéskörét áttekintő — ülésén nem találkozhattunk ״ deklaráció”-val, annál több ténnyel, gondolatébresztő véleménnyel, javaslattal. Senki sem titkolta — az expozét mondó Huszár István sem —, hogy a ״ világpiac” megzökkenései nem kis gondot okoznak (még nagyobbat is, mint azt akár tegnap láthattuk), és hogy sok mindent kell tenni azért, hogy az ország gazdasági élete — magasabb fokon — beilleszkedjen ״ a nemzetközi munkamegosztás kereteibe.” Az ilyen — a lakosság életszínvonalát az átmenet időszakaiban sem csökkentő — erőfeszítés egyben morális is, hiszen egyrészt higgadtságot, szolidaritást, cselekvő hazafiságot igényel az ország minden polgárától, másrészt az a „nemzetközi munkamegosztás”, amelyről szó van, nemcsak a termelésre és a fogyasztásra vonatkozik. Minden jól — az eddigieknél jobban és főleg tervszerűbben — végzett munkánkkal az enyhülést, a békés egymás mellett élést, a világ új (hódító erőszaktól mentes)munkamegosztásá”-t is segítjük. Nagyon is konkrét, nem egyszer szerényeknek tűnő célok és feladatok közegében a legszentebb, nagy célért, a békéért — az ember jövőjéért — is küzdhetünk. Lévai Jenő: Dachaunak, a nácik legelső internáló táborának borzalmai most, 30 év után ismét foglalkoztatják a világsajtót. Az amerikai I. számú Katonai Törvényszék Walter B. Beale, a washingtoni Legfőbb Bíróság elnökének vezetése alatt Nürnbergben 1946. október 25- én megkezdett és 1947. augusztus 20-án igen súlyos (7 halálos, 7 életfogytiglani és számos hosszú évi börtönelzárásos) ítéletével végződött, úgynevezett „Arztenprozess” lefolytatása óta most Münchenben újból bíróság elé kerültek Dachau borzalmai. Ezúttal azonban csak egyetlen egy vádlott állott az esküdtek előtt. SS-Sturmbannführer dr. Heinrich Schütz, a dachaui tábor egyik vezetőfőorvosa. Joggal merül fel a kérdés: miért csak most, 30 év után? A választ az egykori nürnbergi orvosper ítéletében lapozgatva találtuk: ״ Összefüggően a kísérletekkel az említett SS egyének részben már meghaltak vagy eltűntek.” ... (Részlet a tárgyalási jegyzőkönyv 4149—50 oldalairól.) Tehát vagy meghaltak, vagy eltűntek. Schütz dr. az időben álnéven bujdosott, majd Essen városában belgyógyászgyakorlatot folytatott. A nyugatnémet hatóságok kihasználták a helyzetet, s maguk nem siettek az amerikai katonai törvényszékek segítségére, így azután csak 20 évvel az ״ orvosper” befejezése után kezdtek a beérkezett feljelentések alapján a dr. Schütz elleni nyomozáshoz. A megindult és már több éve folyó ״ elővizsgálat" csak akkor jutott el a végéhez, amikor 1971-ben egy 900 oldalas könyv jelent meg. Szerzője a Baden-Württembergi Dr. Schütz, a tömeggyilkos tartomány Wiehse városkájában élő, német lelkész, Emil Thoma, aki különös szerencsével átélte Dachau borzalmait, s teljes hitelességgel számolt be a rajta és lelkésztársain végzett kísérletezésekről. Még 5 év kellett hozzá, míg végre dr. Schütz bírái elé került. A müncheni esküdtbíróság elnöke, Gerichtsrat dr. Wilhelm Paul. A vádlottat — a már eltelt évtizedekben számos náci bűnös ügyvédjeként szerepelt — dr. Andreas Grassmüller védi. A terjedelmes vádirat órákig tartó felolvasása során jegyezgetve, a legmegdöbbentőbb vádakat sűrítve közlöm: — Dr. Heinrich Schütz a dachaui táborban embereken kísérletezett. Többek között azzal, hogy testükbe baktériumokkal fertőzött, gennyesedést előidéző anyagokat operált be. Nagyfokú kegyetlenséggel és fajőrületi érzelmeitől vezérelve, áldozatainak rettenetes kínok és fájdalmak közepette halálát idézte elő ... A vádlott, dr. Schütz SS-orvos vallomásában így védekezett: — 1942 tavaszán a dachaui városi tartalékkórház belgyógyászati osztályán vezető főorvosként működtem, amikor is a dachaui táborba helyeztek át. Az SS-ben mint tartalékos őrnagyorvos voltam ugyanis nyilvántartva. Majd így folytatta: — ״Die Leiden der Opfer seien mir nicht verborgen geblieben. Ich war aber in ein Zwiespalt mich dem Befehl zu entziehen, oder den Opfern ihre Leiden erleichtern zu helfen.” Tehát bevallja, ismerte, milyen fájdalmakat okoz áldozatainak kísérletezéseivel, de választania kellett, hogy megtagadja-e a parancs teljesítését, avagy segít enyhíteni kínjaikat. A vizsgálat megdöbbentő adatai, s később a tanúk eskü alatti vallomásai bebizonyították, hogy Schütz orvos teljes lelkesedéssel végezte el az SS által kívánt, halált okozó kísérletezéseit. Hogy valójában milyen súlyos bűnhalmazat terheli az esseniek jelenlegi ״ tiszteletre méltó orvosát”, azt egyrészt a már jelzett nürnbergi perben, majd pedig a mostani eljárás folyamán tett tanúvallomások megcáfolhatatlanul bizonyították. Ezekből idézünk. Dr. Frantisek Bláha, egykori cseh fogolyorvos: — Az I. block harmadik részlegében helyezték el a ״ Phlegmone Kísérleti Állomást’’ (Phlegmone - szövetek közötti gennyesedés) SSSturmbannführer dr. Schütz injekciós fecskendőkkel folyékony gennyet szívott ki beteg foglyok tályogaiból. Minden bakterológiai vizsgálat nélkül ezt a gennyet azonnal, — álta- lában 10 köbcentijével, — 10 egészséges fogolynak a bőre alá, másik tíznek izomzatába, s végül megint tíznek ereibe fecskendezte be. Ez naponkint újabb és újabb csoportokkal ismétlődött. A háromféle helyen beoltottakat 12, 24, vagy 36 óra múlva, — amikor megállapították, hogy már megfertőződve, magas lázzal, hidegleléssel és a vérmérgezéses önkívületi állapotban vergődnek. — engedélyezte dr. Schütz, hogy személyes irányítása mellett beosztott SS-orvosai vegyék ״ kezelésbe”. Egyeseknél ún. Friedrich-féle k׳ metszéssel, másoknál sulfamidok(Folytatás a 2. oldalon) Egy elmaradt vita helyett Amikor a fiatal demokratikus Magyarország 1945-ben megszületett, sok tájékozatlan, illetve félrevezetett ember hitte még nálunk is, hogy a magyar történelmi múltban mást, mint török, majd osztrák több évszázados megszállást, fajgyűlöletet, elnyomást nem lehet találni. Itt is nekünk kellett az igazságot felszínre hozni... Aczél György a miniszterelnök első helyettese, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja válaszolta ezt Jacques De Bonis a ״ France Nouvelle” című párizsi hetilap szerkesztője egyik kérdésére. Abban a kis, nemrégiben franciául és magyarul is megjelent könyvben, amelyben De Boras majd egy hétig tartó, nagy ״ interjújá”-nak —■ az Aczél Györgyhöz intézett (gyakran ״ kényes”) kérdéseknek és az azokra adott válaszoknak — a szövege olvasható. — Egy elmaradt vita helyett a címe. Azért az, mert Alain Peyrefitte francia polgári politikus — helyett, aki elvállalta ugyan, hogy hajlandó résztvenni egy televíziós vitában Aczél Györggyel, ám aki végül is visszalépett ettől az érdekesnek ígérkező disputától — a haladó szellemű francia közíró vállalta, hogy felteszi azokat a kérdéseket, amelyek a francia közvéleményt (nem csupán a haladó franciákat!) érdekelhetik Magyarországgal, egy szocializmust építő ország életével és problémáival kapcsolatban. Ebben a ״ távinterjú”-ban — amelyben ״ körüljártak” termelési és fogyasztási, kulturális és ״ mindennapi” témákat, s amelynek alaphangja a mindenfajta „lakkozás”-tól mentes őszinteség — természetesen szó esik a demokratizmusról, erről a nagyon sokrétű kérdésről is. A fentebb idézettek után különben Aczél György arról beszélt, hogy éppen mert egy új, a múltnál szabadabb, igazságosabb országot kellett építeni — olyan országot, amely otthona, hazája (foglalkozásra, érdeklődésre és világnézetre való különbség nélkül) minden magyar állampolgárnak — a magyar múlt valóban haladó hagyományait kellett״ fesztart ’,»ózni. Azokat a hagyományokat, amelyek ״ szinkronban vannak” az emberiség — és az ember — valóban inspiráló tradícióival. ..A demokratikus rend — tette hozzá a miniszterelnökhelyettes — a második világháború utáni első évtizedben igen nehéz körülmények között született meg. A hidegháborús idők, az akkori vezetők politikai hibái lassították a demokratikus fejlődés ütemét. A munkáshatalom demokratikus formáit kifejleszteni, erősíteni, ez a feladat lényegében az utolsó másfél-két évtizedre maradt. Az, hogy ilyen történelmileg rövid idő alatt idáig jutottunk egy olyan országban, amelynek demokratikus hagyományai olyanok, amilyenek a mieink voltak, azt hiszem ,tiszteletreméltó eredmény.” A munkáshatalomnak ez elmúlt években olyan sokat gazdagodott — és még egyre gazdagodó — demokratizmusához szervesen tartozik az is, amit Aczél György nemcsak a maga, hanem a párt és a kormány vezetése nevében is a hivőkről mondott. Többek között a következőt válaszolta Jacques De Bonis egyik kérdésére: ״ A társadalmi gyakorlatban nincs semmiféle megkülönböztetés hivők és nem hivők között. A pártonkívüliek, akár hivők, akár nem, minden tisztséget betölthetnek, alkalmasságuk szerint. Egyetlen kritérum: jó minőségű munka és hűség a néphez, társadalmunkhoz.” Ami a ״ jó minőségű munká”-t illeti, arról Aczél György az interjú több ״ fejezeté”-ben így szólt. Megemlítve, hogy a gazdasági élet mai — és holnapi — szakaszában már nem elég a ״ mennyiségi” mutató: mindig és mindenütt minőségre kell törekedni: precíz, szakszerű — felbuzdulásokkal nem helyettesíthető — munkára. A néphez, a társadalomhoz való hűség tartalmához pedig hozzátartozik a faji és nemzetiségi gyűlölködés — Magyarországon különben törvényekkel, de neveléssel is biztosított — leküzdése. És tegyük hozzá, a békéért való hőre, amely a magyar állam és a magyar társadalom egyik fő törekvése. ״ Az új társadalom — jelentette ki ehelyütt Aczél György — ezer nehézség között fejlődik, és egyesek úgy járhatnak, mint Stendhal hőse, Fabrice del Dongo, aki a nagy élményt keresi, de csak mocskot, port és rendellenességet talál Waterloonál. Végül egy fogadóban kell a sebeit ápolni, hogy megértse: történelmi csatában vett részt.. Elmondhatjuk, hogy ha nyilván vannak is ilyen — a történelmi jelentőségű ütközetekben való részvételt elkésve ״ lereagáló” — mai del Dongok is, a mai Magyarország állampolgárainak többsége világosan látja, hogy a problémák ellenére, a gondok mellett milyen „ütközetek”-et nyernek, nyerünk meg. A magyar nép és vezetői az emberhez méltó élet, a külső és belső felvilágosultság, az emberség győztes új és még újabb győzelmének részesei. MÓZES írta: Hochberger László körzeti rabbi Tóránk II. könyvében lép fel a zsidóság legnagyobb alakja: Mózes. Írók próbálkoztak meg jellemzésével. Lírában, regényben, drámában kísérelték meg jellemének összetevőit kitapintani. Festők és szobrászok választották tárgyul. Jellemközelségbe, emberközelségbe mégis legjobban a Biblia hozta. Legkorábbi jellemvonásai az érző, segítő embert domborítja ki. Vállalja rabszolgasorban sínylődő testvéreinek megsegítését. Nem tudja tétlenül nézni az igazságtalanul megütöttet. Segít az erőtleneken, hogy vizet nyújthassanak szomjas állataiknak. Ezek a vonások előkészítik küldetését, hogy nagyobb feladatokra vállalkozzék és még nagyobbakat vigyen véghez. A későbbiekben látjuk majd, hogyan lép fel testvérei érdekében, hogyan viszi őket a szabadság felé. Pályájának csúcsa, hogy Isten törvényeit számukra kőbe vési s ezzel az emberiség etikai nézeteit örök időkre szabályba fogja. Törvényt alkottak a sumérok és a babilóniak is. Mózes törvényeiben harmonikusan találkozik az igazság és az emberség. Könyvtárnyi irodalom szedi össze az ókori Kelet és Mózes párhuzamos törvénycikkelyeit. A találkozásoknál jelentősebbek az eltérések. Ezek vallanak Mózes egyéniségére. Látjuk majd mint a törzsi rendszer néppé kovácsolóját. Azt a belátást és bölcsességet, hogy a vezetést decentralizálja. Megossza a hatalmat és a felelősséget. Mindezekben a maga személyét háttérbe szorítja. A közösségért történik minden. A Tóra a legszerényebbnek mondja minden ember között, aki a földön él. Azok a költői darabok, amelyek az ő nevét hirdetik, messze felülmúlják az ókori kelet több irodalmi alkotását. A Vörös-tengeren való átvonulás után dal fakad ajkán. Az utókor a ״ Tenger éneké”-nek nevezi. Még jellemzőbb, hogy egyszerűen ״ Siró”-nak, ״ Dal”-nak mondja. Erő van benne, szárnyalás, égbe fúródó himnusz. És sziklából vésett szavak. Képek, amelyek felejthetetlenek. ״ Indulatod viharától felduzzadnak a vizek, megáldanak mint a gát, az ömlő hullámok, megdermednek a forgatagok, a tenger szívében.” ״ Ki olyan, mint Te, a hatalmasok között, Örökkévaló? Ki lehet hozzád fogható, szentségben magasztos, dicsőségben félelmetes, csodaművelő?” És a zárósor, amelyet naponta éltet a liturgia: „Az Örökkévaló uralkodni fog mindörökké!” Az aggáda, a midrás — s ez érthető — igen sok mesét és legendát fűzött a történeti Mózes alakja köré. A legmegindítóbb az, hogy miért esett Isten választása éppen Mózesre. Legeltette nyáját Chareb hegyén. Elmenekült egy kis báránykája. S nem törődve fáradsággal, a nap hevével, az út hosszúságával, futott, loholt utána, hogy megkeresse, megtalálja és két karjában hozza vissza. Isten azt mondotta: Aki így törődik, így gondol egyetlen kis bárányra, alkalmas arra, hogy az én nyájammal is törődjék és vezesse őket egy életen át. Josephus Flavius, aki Rómában az i. sz. u. I. században görög nyelven megírta a zsidók történetét a római világ számára, régi hagyományok alapján művészi módon jellemzi Mózest és foglalja össze mindazt, ami benne kiemelkedő. ״ Soha még nála bölcsebb ember nem élt a földön, mindig megtalálta a legjobb megoldást és csodálatos módon tudott a nép nyelvén beszélni. Szenvedélyein úgy tudott uralkodni, mintha nem is lettek volna szenvedélyei és úgy látszott, mintha nem is lettek volna szenvedélyei, és úgy látszott, mintha csak azért tudta volna a nevüket, mert más embereknél megfigyelhette, önmagán azonban nem. Kitűnő hadvezér volt és páratlan próféta, úgy hogy mikor beszélt, az ember azt hitte, maga Isten szól hozzá. A nép harminc napig siratta és soha többé olyan kimondhatatlan szomorúság nem sújtotta le, mint akkor, mikor Mózes meghalt. És nemcsak azok nélkülözték, akik személyesen érintkeztek vele, hanem mindenki, aki megismerte törvényeit, mert ezekből következtettek az ő páratlan lelki nagyságára.” Gyöngyszemek a Talmiból és Midrásból Az ember rendszeresen csak két esetben nem szokott irigykedni. Ilyen az apa, aki nem irigy, ha gyermeke szerencséjéről van szó; ilyen a mester, ha tanítványa sikeréről hall, öreg ember teher a házban. Öreg asszony kincs a házban. Tekintélye csak addig van az embernek, amíg adó még saját gyermekeivel szemben is. Az igazi hős otthon igen csendes. Odahaza csak az hősködik, aki odakünn rendszerint gyáva.