Új Élet, 1977 (32. évfolyam, 1-24. szám)

1977-07-01 / 13. szám

„A halotti ruhának nincs zsebe" — Öt éve halt meg Herman Lipót festőművész — Amíg élt hozzá tartozott a pes­­ti művészvilághoz, amelyet nél­­küle, örök mosolya, derűs lénye és gazdag, színpompás művésze­­te nélkül nehezen lehetett elkép­­zelni. Festő volt, a színek költője, aki kora ifjúsága óta megszállott­­ja a munkának a művészetnek, amelyet a legmagasabb fokon gyakorolt. Ifjúsága, gyermekkora Nagy­­szentmiklóson, Bartók Béla szü­­lőfalujában telt el és mély vallá­­sosságát a szigorúan ortodox szü­­lői házból hozta magával. Ez kí­­sérte végig egész életén, a Biblia világa tükröződött vissza annyi csodálatos szép festményén, mert ahogy egyik beszélgetésünk al­­kalmával vallotta: ..A Bibliát so­­hasem szűntem meg tanulmá­­nyozni, mint művészi remekmű­­vet. A legköltőibb alkotásnak tar­­tom, nemhiába voltak a zsidók királyok, próféták és tanítók va­­lamennyien igazi nagy költők. A Biblia eseményvilága egész életemen át foglalkoztatott. En­­nek köszönhetem, hogy ecsetem alól olyan képek kerültek ki, mint a Bábel tornya, mint a bár­­kából kilépő Noé első hálaáldo­­zata, az angyallal birkózó Jákob és megfestettem Mózest és Illést és a Szivárványt.” De Hernán Lipót művészete nemcsak a Bibliából táplálkozott. Csodálatos mesteri módon festette meg a magyar tájakat és ahogy halála után a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményes kiállítása megnyitó beszédében Pogány Ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigaz­­gatója, a művész értékelését e szavakkal kezdte meg. ..Az újkori piktúra egyetemes hangján adta elő mondanivalóit, az intpresz­­szionizmussal felfrissítve kolorit segített neki képeit elevenné, biz­­tatóvá, vidámmá varázsolni...” Ez a nagy művész 1972. július 5-én egy gazdag és boldog élet ormán távozott el sorainkból, de csak testi mivoltában italt meg. Művészete, emléke elevenen él és erről gondoskodik az az asszony, aki több mint fél évszázadon át nemcsak felesége, de múzsája, agitátora, ihletője is volt. Most, halálának ötödik évfor­­dulóján Herman Lipót özvegye, aki eddig is fáradhatatlanul szer­­vezte férje művészetének megis­­mertetését, aki ott volt a Nemzeti Galéria emlékezetes kiállításán, amelyet Miskolcon és Sopronban is megismételtek, elhatározta, hogy férje emlékét alapítványok­­kal is segít megőrizni. Négyszázezer forintot adomá­­nyozott a Képzőművészeti Főisko­­lának azzal, hogy ez összeg kama­tait évente a tanári kar két tehet­­séges művésznövendéknek, mint Herman Lipót alapítványt adja ki. A két művésznövendék a pénz­­jutalmon kívül megkapja minden évben Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész Herman Lipót plakettjének egy-egy példányát. Több százezer forintot adomá­­nyozott a XI. kerületi Tanács el­­gondolásához, amely egy Herman Lipót alkotóház létesítését szol­­gálta és amelyhez Bartók Béla fia is nagyobb adománnyal járult hozzá. De ugyanakkor férje szel­­lemében nem feledkezett meg a zsidóságról sem és jelentős ösz­­szeggel segítette elő Szeretetkór­­házunk tatarozását. Ezen kívül több nagy értékű festményt és számos rajzot adott át a zsidó múzeumnak, hogy ott is hirdes­­sék a nagy zsidó művész mun­­kásságát. Rozi asszony, ma is az elárvult műteremben úgy él, hogy minden gondolata az eltávozott férje felé szál­ és csak egy állan­­dó útja van: a heti temetőlátoga­­tás. Felkeresi férje sírját, amely talán a legszebben gondozott sírja a rákoskeresztúri temetőnek s közben a temetői zarándok uta­­kon felkereste az Ady-dalok hal­­hatatlan zeneszerzőjének Reinitz Bélának sírját is, amely évtizedek óta jeltelen és sírkő nélkül volt. Eszébe jutott, hogy Reinitz Béla férjének jó barátja volt, hiszen mindketten rajongói voltak a költőnek és amiről megfeledkez­ati­man Lipótné pótolta és méltó sír­­emléket emeltetett a naiv mu­­zsikusnak. Ugyanígy sírkövet ké­­szíttetett férje egykori barátjé­­nak dr. Molnár Gézának, a Zene­­művészeti Főiskola kiváló taná­­rának. — Tudja mindezt azért csíná­­lom, mert minden cselekedetemet a drága Lipi szellemében teszem. Aztán nem vagyok már fiatal, életem nagy részét leéltem és hadd tegyem hozzá olyan ember­­rel, aki több mint fél évszázadon át a boldogságot jelentette szá­­momra. Tudom azt is, hogy a ha­­lotti ruhának nincs zsebe, tehát hátralevő éveimben gondoskodom arról, hogy az a hagyaték, amit férjem művészetének köszönhe­­tek, méltó helyre kerüljön. Her­­man Lipót magyar volt és zsidó. Mindent a magyar államnak és zsidó érzésének, vallásosságának köszönhetett. Ezért adományai­­mat megosztom a magyar állam és a zsidó közösség között. Azt hiszem, ha van túlvilág, az én drága Lipim helyeslőleg bólint el­­határozásomhoz. (Zsadányi) Évzárók Június 15-én tartotta meg az Országos Rabbiképző Intézet év­­záró ünnepségét. A MIOK részé­­ről megjelent Héber Imre elnök és dr. Harsányi László elnökhe­­lyettes. Jelen volt a teljes tanári testület és minden hallgató, részt 1­3 FÉNYCSŐ SZÓVETKI/FT Fénycső Világítástechnikai és Villam­assági szövetkezet 1033 Buflanest, Lukács u. 8. Levélcím: 1372 Bp. Pf.: 465. Kereskedelmi osztály: 888-438. Telex: BULUX 52-4834. Korszerű világítás fényesőlámpatestekkel vettek az intézet dolgozói is. Dr. Scheiber Sándor igazgató összefoglalta az év eredményeit. Beszámolt amerikai útja fonto­­sabb tudományos eredményeiről. Hangsúlyozta, hogy mindenütt álljanak ki magyarságuk és zsi­­dóságuk mellett, ahogyan ő is tette most odakünn. Héber Imre elnök elismeréssel adózott az in­­tézet igazgatója és tanárai mun­­kásságának és buzdította a hall­­gatóságot a további sikeres mun­­kára. Lőwy Tamás hallgató társai nevében köszönetet mondott a tanárok nevelő munkájáért. Dr. Schweitzer József pécsi főrabbi, az intézet történelemprofesszora tartott előadást .A magyar zsidó­­ság a dualizmus korában — az Országos Rabbiképző Intézet megalapításának társadalmi hát­­tere” címen. Az Anna Frank Gimnázium jú­­nius 17-én tartotta záróünnepé­ lyét. A Himnusz eléneklése után dr. Máté Miklós igazgató vissza­­tekintett az 1976/77. évi oktató­­nevelő munkára, méltatta az eredményeket, rámutatott az is­­kola előtt álló ■ feladatok megoldá­­sára. Hangsúlyozta, hogy minden tanulónak a legjobb tudása sze­­rint kell végeznie munkáját A tanulók énekszámai után ért vé­­get az ünnepély. 11 Emlékművet a mártíroknak! A Haladás c. lap 1946. március 10-i számában ,,Gyilkosok járnak köztünk” címmel Bródy István írt riportot: ״ A legtöbb hullának — írja — a két keze hátul össze volt kötözve, de a spárga már lemál­­lott róla —” A Liszt Ferenc téren Mihály főállatorvos, a ״ Nyugat” alapítója és munkatársa kabátján a géppisztoly golyójának véres út­­ja látszott... Apósom, Gábor Ig­­nác iskolaigazgató véres kabátján levő perzselt lyuk mulatta a go­­lyó útját, bemeneti nyílását. Egyébként is felismertem volna, a zsebében megtaláltam cigaret­­tás dobozát. Ugyanilyen kétség­te­­len módon agnoszkáltam szegény anyósomat és 21 éves öcsémet is. 1946. március 15-én együtt te­­mettük őket a rákoskeresztúri te­­mető mártírok parcellájában. Feljegyzéseket a Liszt Ferenc téri tömeges exhumálásról nem készítettem, de az idő távlatában is minden mozzanat, fájdalmas részlet megmaradt az emlékeze­­temben. Örökre. Az én megálla­­­pításom szerint — mint szemtanú­­nak — a Liszt Ferenc téren ki­­végzett áldozatok száma 500 fő le­­hetett. Sajnos tudomásom szerint a személyi adatok megállapítása igen nehéz volt. Sok esetben nem is sikerült. Az áldozatok gyilko­­sai gondoskodtak arról, hogy a személyi adatokat, a felismerés le­­hetőségét kizárják ... — A Hazafias Népfront egyik közgyűlésén a közelmúltban fel­­szólaltam és felhívtam a figyel­­met arra, hogy a nagy európai városokban, a Szovjetunióban a mártírok emlékművét már koráb­­ban felállították. Időszerű lenne tehát, ha a magyar mártírok em­­lékét az egyik legnagyobb tömeg­­sír helyén, a Liszt Ferenc téren megörökítenék. Tudomásom szerint a Hazafias Népfront elnöksége magáévá tette ezt a felhívásomat és az illetéke­­sekhez fordult az emlékmű felál­­lítása, megtervezése ügyében. Király Pál -HALADÁS­.Gyilkosok járnak köztünk," eddig négy sírt tártak fel. A ha­­lottak többségéről nem lehet meg­­állapítani ki volt az illető ... Volt olyan, akit a hozzátartozók ag­­noszkáltak ruháról, monogram­­ról, testi rubáról... 1944. október 15-én a fegyver­­szüneti kísérlet meghiúsulása után a bűnös Horthy-rezsimet Szálasi rémuralma váltotta fel. Ezután már orgiát ült a kegyetlenség, a becstelenség, amely ebben az idő­­szakban érte el legmélyebb pont­­ját. A nyilasok egyik legaljasabb bűntette Budapest szívében, pon­­tosan a hatodik kerületi Liszt Fe­­renc téren zajlott le. Ide hurcol­­ták a késő esti órákban a Jókai utca 1. svéd védettségű, a négy, a hat, a tizenkettő, a tizennégy, a húsz, a huszonhat, a Liszt Ferenc tér kettő, négy, öt, hat, tíz és ti­­zenegyes számú sárgacsillagos há­­zak lakóit. A hat és hetedik kerületi lakó­­kon kívül a főváros távolabbi pontjaiból a napközben a párthá­­zakban összegyűjtött emberek százait hurcolták a kivégzés he­­lyére. Pákozdi György pártszolgálatos a Liszt Ferenc téri tömeggyilko­­sok egyike a Népbíróság előtt be­­ismerte, mintegy kétszáz ember legyilkolását. Ez a szám azonban korántsem fedi a Liszt Ferenc tér­­re hurcolt és megölt emberek tel­­jes számát. A Dunán kívül, itt volt Buda­­pest legnagyobb tömegsírja. És most szólaljon meg egy ta­­nú. Rónai Mihály András, az is­­mert író és újságíró, aki a tö­­megsírok feltárásánál egy teljes héten keresztül jelen volt, mert m­egölt szüleit, testvérét, és fele­­ségének szüleit kereste. — Harmincegy esztendő távla­­tában — mondotta elhomályosuló szemmel, a gyász eltörölhetetlen emlékével — mint szemtanú vé­­gignéztem a Liszt Ferenc téren végzett exhumálásokat. Szüleim, öcsém és feleségem, Gábor Mari­­an­ne festőművész apja és édes­­anyja a kényszerrendelkezések során összeköltöztek és így azután együtt hurcolták őket el. Meg­­tudtam, hogy először a VI. kerü­­leti nyilas pártházba vitték őket, majd a késő esti órákban fegyve­­res nyilas pártszolgálatosok kísé­­retében a Liszt Ferenc térre. Egy szemtanú azt mondta nekem, hogy apámnak végig kellett nézni öcsém meggyilkolását. .. Az exhumálások alatt nemcsak a saját gyászomat, fájdalmamat éreztem, hanem az odagyülekezett élők feljajdulását. Az őrjöngő, sí­­ró embereket, elégtételt követelő, felemelkedő öklöket az eltorzult arcokat soha nem lehet elfelej­­teni... Jelen voltam amikor az egyik férfi, egy budapesti ékszerész fel­­ismerte a fiát a gödrökből kihú­­zott holttestek között és ezt mond­­ta: Szerdán eltemetem és csütör­­tökön nekifogok, hogy a gyilkost is megkeressem... A gyilkosokat azonban teljes számban kézreke­­ríteni nem sikerült. Napok múltán azután egyik gö­­dörből kiemelték halottaimat... Anyám kezében ott volt az orvosi táska, kabátján a vöröskeresztes jelvény. Orvos volt. Rendelninté­­zett nőgyógyász. Apám, ár. Rónai piros. Talán mimi b •mikor ritkít lelótuk? A fUr*k­inbtmek * «1«. hosr •­­ tény aaszonnyal, künn *laiza meter a koomába. Dr az • mony lo.ább dobog, nem U nikem mondj«. Kar.•re «urldun mormogja maga «lé: Gfí/tro«•* lámák kis:ink. 21 lab•!? Táéfiíf (jUknaok jii ■ak kénünk? Várjunk cut — !limaiunk. Polca #1 Pi• dia Irgalább llitiar 1 •mbarI Allék meg a pirutolgklato •ok. Nagy rán­ak !»idd »oH, kitebb ru­rük katona, •ki nem «kart bar• eo­rl *« munkát, •ki 0*m •kart 1■ minni a gyárba. Hogy !.trier etnharl aagMjeaek: ahhee appundlui keltett. l­egalább U W'.rifr ember: /ej• jrlent/ík. klier-U prpyliilrjgrmk. Ebből a kíle.nbdl legfeljebb ha fil»m­et fogtak ti eddig — még raak a lizedrá»zt •em. A »AM»! jár­­kál a Városban, olvasta •« ״ stágo­kat. elmegy a móriba, ill a kocs­­mában vagy a kártházban, mag talán Ida la d­jiln, a Uatt Ferenc׳ tárre. Honnan tudj•■, hogy a borbély, aki borotvál, a bn a tálnak. •ki add­­mai Inteti, •a altiad, •ki a mini«•­­'tóriumban •1 almái. •1 «trat árra. »k 1161 elgarad­ál »*izek: nem a gyil­­koank kórik­ *aló­*• Az elflih, a hirdetApajtheinál, Hi­rr, •kit a bomba •ujtott la. Az Er­­zsébet-körúton egy nyilasház volt ott, ahol •ן Otthon IJjtágírd klub helyitdgt volt valaha. Ebben a nyt■ buhárban ■Idákat gyűjtöttek nap׳ pal. Élte, amikor a gettába kellett volna kiírni őket. — balra helyett jobbra mentek velük! n Llaet fe­­renc-lírre. A gelid hAtomuds rá• pék­e volt az Otthonról. ■ Utal Fa­­rene-lér cmk ezúrra. A !•étibb hullásak hátul •ra a kát ka««. Oaira váltak kdtiive, de a •párga mir leraállokt róluk A ke- 1»k viszont úgy maradtak, •hogy dehányUk «ket a • IrU. •stiko* még a •párja ártott. A L!»rl Ferenc-sír*• •an egy A tieroriei A tulajdonma dr. For­gách Anta'nt, akkor m­ink a há«• tömbnek volt • parancsnoka. Ez a¡ •«•rony •» di'tral rerdA:•'.׳־ י .ohárd! kört Január 10-án «׳.lU.tyri, onnan jilt VI egy embernáge• rendőr, •ki valahonnan ruzszin munkásokat •tennil Ok trmetknlek, napokon kerrsztül. •t­ikuen'azni. a rendstr M a kanvarrrmunkánk flepüldk jártak, hullott a bomba H őröltek, ha úgy. •hág/, *IfdMd­hettík a ha­­lettakat. Sok ember verődik •',j*de, amikor *cr ufiágh­ó errtuíval fa nolmeel a Ve/fhen ill. detrkakppcradk fd- Idlt. egy isten. A« egyik. Bihari l­ajos sk'ierf.r. l fiát. Megtalál m­egtidl•!' . Sirrdán ilteradlera fa eai­lürtökAn nekifogok, hogy a gyil­­ko«J I« m-di-'k­urr." •gitja, mell !*bonyolítja, a hal■­­taka!­áaaa. •J IratrUl rendezi, az adatokat bemondja ez a szab­ély­­•loaponátot mtjilUpítje. Talán 6 b találta ki a* *téaiet. Jude Gyula a kőv*lkt18krl adja tU: — Vftthalyl gr­er ti *agyok Nem !»mertem az anyám»[ •eut, !־«tkom- Tömb orvelkedjen» Idrjeniknál. Árián (épán emher !•וي״״ és hu­­s tonhét éra dolgait,״, a tervet U­­zfjboo. Előbb mint •offer, árián ■lat •ukirfád. Akik«■ Ht, a tér«• reLaik ülni. átok mind •lám tar­­toznak. Egy to/.'fir. egy *áglifeal­­*élt •egédneme!y1ri. 3f*y napi- W-re* áa négy kimunkál. Ml e»l- Báljuk •1 exhumálást. Mi mondjuk ■eg, hogy kl N N. ét H •Ifinél Saarn. Nekünk kell kérem megálla­­pítaal mindent. Kóarókig eájki­­lünk • halottakból«. Fi­migia ■eodja •coki, hogy Harcrtú a te­­metkfiíil Intézet felé“, pedig ha ral nem volnánk, akkor az ur lem jár­­hatna a peati utcákon, mert •irm Ica volna, ■ti e­lemeli a nyolcvan­­ezer utcai halottat. Buda Gyula a nyolcvanm׳» •lámból •etrml rábritéléar* trm enged, ha hajlandó végül nemcsak ,rvetkezési helyzetről, hanem ■ Adatai — egy derék m­onkás fi­­nom árnyalatokat nem iseerő, de nagyjából feltétlenül megbízható beszámolója — • küvetkező: — A Start Ferenc-téren eddig *w úgy kéndi, hogy i Sétálunk a váróéban, megállunk a kirakatok nek az árványo ét srientótéga túl­­tmjcá a kantonnégy órán. Ha •yent találunk, akkor abból *csér­­likk leac kint­et elad oldal•■ ét bent • lapban riport — hogy ket­dolgokat, •gyzter a tányilláit áa ugyanakkor a konklú­zióL Ezen ■ hátra a vil­ág volt az elő­­térben, d politika. Telített la, meg arra­­• felírni atkúnk ■1 • — ha nem la azokátoa, de •:ersm­ert prak­­tikua — mód••*, amellyel a kiaet-W aég megoldotta a többség válságát áa •mikor OktegotM■ jártunk, még úgy volt, hogy ״*álaág-vetér­­etik־ éa ״»ilaáj-riport־ tel­a Ha­­ladl­han *tea a héten. A Liszt Ferenc•­* •árián meg változott ■Inde«. Igya­ni« keddi■* dilelött tizen­­egyke* *I.Urt Ferenc-tárra tika­, t Peldialf pal.h­il.let ׳’׳ Itt. nem Ma a Zeneakadémiára!. á!l a Q MOS. •zárná •Őté szürke. fedett tehereotA Gyalult faládákat Utol * BTitoát hátad ajtón kereattál. A két alsó láda aim­a: ketten éa fttrea­­•golflaa. Az •aló a 1 lámon kiu­l fekete ha. ■ fáit ׳»elv ­ Ének a síkságon Lapozgatom Hajnal Anna új könyvét, a Magvető Kiadó gon­­dozásában megjelent Ének a sík­­ságon című versgyűjteményt. A költőasszony harmadízben tart seregszemlét műve fölött ered­­ménnyel. A 60-as évek második fe­­lének terméséből lépett elő kötet­­címadóvá a szép zenéjű hat szótag: Ének a síkságon. Ez a — volta­­képpen kétütemű hatosként, te­­hát versként is mondható — sor kettős feladatot teljesít. Értesíti az olvasót, hogy a kötéstábla mö­­gött sorakozó lapokon szabadon terjedő, hegyek kőfalába nem üt­­köző, arról vissza nem verődő da­­lolható emberi szót talál, tiszta költészet nemes és mindenkor emberhez szóló megnyilatkozá­­sait. A második feladatot vers­­címként látja el, mégpedig egy olyan költeményt jelez, amely az életre mond határozott és egyér­­telmű igent. Az élet — akár a születés utáni első, akár az elmú­­lás előtti utolsó pillanat, akár az ember, akár más élőlény sajátja — a legnagyobb érték, vallja szinte imába torkolló záró kör­­mondatával a vers: Sok nagy fiad lányod van neked Isten óriásidul elefánt nagy kőben neked legyez márványtermetü fiatal férfi neked énekelvén örömében zokogva feliidul s még a bőgőmajom is némán sírván az óriás gyík látott torkában téged kiált mert veled élünk halunk örökkön örökké. Lapozgatom Hajnal Anna új könyvét. Makulátlan, fehér líra az övé. Fehér, akár a vászon, melybe művét kötteti. Nem vélet­­len a szín: A parti város, a Csak ennyi? az Elhiszed nekem? is fe­­hér köntöst öltött — a negyedik fehérruhás opus az Ének ... Ám a külső fehérség belülről sugár­­zik: az indító versek mészhéj- és csontfehérségeiből, az 1936 és 1947 között keletkezett versek holdfényben megvillanó kavics­­fehérségeiből (Féltékenység, Hol­­das éjszaka), akár a legutóbbi versek őszi—téli hangulataiból, látomásaiból (ökörnyál, Éti). Persze a fehéren túl sok színt használ Hajnal Anna. Egy korai versében (Sírok) két szín említé­­sével — a legegyszerűbb termé­­szeti jelenség leírásában — egész koráról nyilatkozik. Hét sor az egész. Negyvenkilenc szótag. A magam fájdalmáén már rég nem tudok sírni, megszokott már a bánat! de hogy a tiszta ég is a barna pocsolyában szennyesen tükröződik? nem bírom hogy ne sírjak. A tükörkép: ál val­óság (bár oly­­kor — főként a görbe tükör — több igazságot képes elmondani a valóságról, mint amennyit ez ön­­magáról elárulni hajlandó). Az ég kék marad, ha színét meg is mártja a sárban. De amikor az emberiség jobbik fele — ellen­tétben a megszokottal — a föld felé fordított arccal kénytelen járni, előbb-utóbb akaratlanul is valóságnak véli az álvalóságot, tudatában szennyesnek látszik az is, ami önmagától tiszta. „Barna pocsolya” — nem kell ehhez hoz­­záfűzni semmit. Kozmikus pisz­­kítást végzett a barnába öltözött pocsolyaszerű valami... A tisztát piszkította be, az eget festette át — csakugyan, mi fájjon, ha nem ez! S mindehhez a vers két sza­­va — a cím és a megszokott —, melyek kétféleképpen értelmez­­hetőek. A ״ sírok” ige is, főnév is (többes számban). Jóllehet itt az igei szerep nem vitatható, a köl­­tői nagyság bizonyítékaként érté­­kelhetjük a főnévi forma — akár halvány — lehetőségét. Sírok: Sí­­rokhoz vezetett, hogy a barna pocsolya bepiszkolta a tiszta ég­­boltot. A „megszokott” is két ma­­gyarázatot kínál. Engem megszo­­kott vagy nálam megszokott do­­log a bánat. Az előbbi a megsze­­mélyesítés költői eszközének használatáért, az utóbbi a tömör­­ségért dicséri a költőt. Igen, a tö­­mörség, hiszen Hajnal Annának 49 szótag, 28 szó elegendő volt, hogy elmondja mindazt — hogy elmondjon sokkal többet annál —, mint amennyit én itt tört sza­­vakkal, formátlanul felvázolni megkíséreltem. Sírok és sírás. Hajnal Anna lí­­rája újabb vonulatának e két szó a középpontja. A MIOK Évkönyv 1975/76-os kötetében látott elő­­ször napvilágot Makpela című költeménye, amely fájdalomból és hitből, bölcs megnyugvásból és a szó erejébe vetett bizalomból ötvöződött egésszé. Az eltávozot­­tat látó, öntépő, megtört sorok végül is a ״ Feledd a jajt!” fel­­kiáltásig jutnak el a zárás érzés­­ből eredően, poétikailag nagysze­­rű három soráig, a csupán két ragban eltérő teljes rímig. Makpela-barlang sírodat velem megosztod majd, veled megosztom majd. Egy korai verse (A forrás szól) titkos kapcsolatot tart a legutób­­bi idők termésének szép darabjá­­val, a Concer­tóval. A forrás szól címűben a bartóki Cantata Pro­­fana tiszta forrásának szavát vél­­jük hallani. A Concerto termé­­szetfestéséből hiányzik már az idill. A tiszta forrás igénye mész­­szíve vetette a zene költőjét, aki — mikor a bostoni zenészek hangszerén megszólalt muzsikája — már a túlparttól is messzibb partra készült, ahogyan mondta .,teli bőrönddel” — ahogyan Haj­­nal Anna költőivé tette: tele úti­­tarisznyával. Nos, a „túlsó parti” üzenet, hí­­vás... Reméljük, akarjuk, hisz­­szük, hogy soká kap választ. Mert még tart a szóból, amely énekké formálódik a síkságon, őszintén szeretnénk. Elhiszi nekünk? Katóna Ferenc •: -**Y.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék