Új Élet, 1981 (36. évfolyam, 1-24. szám)
1981-03-01 / 5. szám
A Magyarországi Református Egyház ilyen című folyóiratának 1980/4. száma érdekes cikket közöl Fekete Csaba tollából: Zsidó tanítványok vallomása a Debreceni Kollégiumról. 1980-ban intézték a régi tanítványok az alant idézett, 1938 szeptemberében kelt levelet az Alma Materhoz, amikor fennállásának 400-ik évét ünnepelte. A fogalmazás valószínűleg Kardos Albert munkája. Az aláírók között — rajta kívül — ilyen nevek szerepelnek: Kunos Ignác, Balkányi Kálmán, Leitner Adolf, Aczél Jenő, Gellmann László, Lichtschein Sámuel, Stern Jenő, Debreczeni Jenő, Jakobovits József, Deák Sándor, Kardos Pál, Brunner Lajos, Stern József. Hadd álljon Itt ez az emelkedett szellemű szöveg, amely önmaga is Confessio, vallomás: Főtiszteletű és Méltóságos Elnökség! A debreceni református kollégium négyszáz éves jubileuma valóban örömünnep. Örömünnepe nemcsak e hatalmas művelődési intézmény alapítóinak és fenntartóinak, Debrecen sz. kir. városának és a Tiszántúli Református Egyházkerületnek, hanem az egész művelt magyarságnak, melynek rétegeit századokon át szélesítették és magyarosították a kollégiumból évenként kirajzó tanítványok százai és százai. Az örvendezők nagy sokaságához mi is teljes szívvel csatlakozunk, mi, a művelt magyarságnak egyik alkotó része, mi, a kollégiumnak zsidó vallású volt növendékei. Örömünknek szinte kimeríthetetlen forrása az a mély hála CONFESSI© és forró köszönet, mely mindig élt bennünk alma materünk iránt, de amely most, ez ünnepi napokban fokozott erővel tör ki lelkünkből. A mély hála és forró köszönet magvait még a kollégium falai között fogadtuk magunkba, és a belőlük fakadt palánták és virágok az évek folyamán nem sorvadtak és nem halványultak el. Dehogy is ne volnánk hálával és köszönettel eltelve az iránt a kollégium iránt, amely bennünket soha el nem különített és hátra nem vetett, amely vallásunkban meg nem csúfolt és hitünkből el nem tántorított. De még inkább hálára és köszönetre vagyunk kötelezve azért, amit cselekedett velünk, mikor megerősített magyarságunkban, mikor megszilárdított hazafiságunkban, mikor összeforrasztott bennünket a magyar nemzettel, mint ahogy a kollégium minden erőszakos eszköz nélkül folyamatosan magyarrá formálta, ha padjaira került, a szepesi németek és újvárosi svábot, a felvidéki szlovákot és a békési tétot, a hajdú-szabolcsi görögöt és az ungberegi oroszt... De amikor az egymást felváltó nemzedékekre gondolunk, akkor eszünkbe jut, hogy hála- és köszönetnyilatkozatunkat nemcsak a magunk csekély száma, ez üdvözlő irat aláírói nevében tesszük, hanem tesszük számon alig tartható sok tanulótársunk nevében, akik idegenbe szakadtak közülünk; tesszük immár elhunyt apáink, testvéreink, fiaink nevében, akár a természet rendje szerint tértek örök nyugalomra, akár a világháború vérviharaiban lettek a haza hősi halottaivá. Hálánk és köszönetünk érzelmei, amelyek oly maguktól érthetőek, mint a gyermeknek nevelő anyjához való ragaszkodása, nem hangoztatnák annyiszor és oly hathatósan, ha nem mutatkoznának törekvések a legtermészetesebb kötelékek szettépésére, a legösszetartozóbb testrészek elszakítására. Rajtunk azonban e jelenségek mit sem változtatnak és így teljes szívvel és buzgó lélekkel kérjük Isten áldását a jubiláló kollégiumra. Áldást kérünk attól az Istentől, akinek Jehova neve századok óta bele van vésve a kollégium ősi pecsétjébe s akit a ma-águnk templomaiban annyiszor hívunk segítségül; de áldást kérünk attól a vele azonos Istentől, akihez a kollégium próféta lelkű tanítványának, Kölcseynek a Himnusza szárnyain szoktunk fölemelkedni. Legyen ez áldás oly tartós és bőséges, hogy a most négyszáz éves kollégium, a kalvinista Rómának, a Capitóliuma az eljövendő századok újabb és újabb jubileumait még nagyobb fényben, még hatalmasabb erőben, még ragyogóbb dicsőségben érje és ünnepelje meg. Debrecenben, 1938. szeptember havában. * Érdemes befejezésül ideiktatnunk a szöveg közreadójának kommentáló szavait: A köszöntés ״ a maradandóság városában, a faji mítosz iszonyú divatja idején is őrizte az örökséget, amely a mi számunkra is el nem múló, az Ady dicsérő szavával: maradandó.” Deutsch Róbert Új utakon az IBUSZ -szal NYÁR 81־ 1 SALZBURG—INNSBRUCK—VELENCE AZ ALPOKON ÁT 7 nap, autóbusszal: 6600,— Ft KIRÁNDULÁS LONDONBA 5 nap, repülőgéppel: 11 900,— Ft körutazás Olaszországban 8 nap, autóbusszal és repülőgéppel: 12 900,— Ft EGYÉNI VALUTAKERETET TERHELŐ UTAZÁSOK: KÖRUTAZÁS NYUGAT-EURÓPÁBAN (Csehszlovákián át az NSZK-ba, Franciaországba, Svájcba és Ausztriába) 11 nap, autóbusszal: 10 400,— Ft ebből valutában fizetendő kb. 239 dollár.1 KÖRUTAZÁS SPANYOLORSZÁGBAN 8 nap, autóbusszal. Részvételi díj Barcelonától Barcelonáig: 7300,— Ft, ebből valutában fizetendő kb. 205 dollár, PÁRIZS ÉS A LOIRE VÖLGYE 10 nap, autóbusszal: 10 800,— Ft, ebből valutában fizetendő kb. 238 dollár, VELENCÉN ÁT RIMINIBE, KIRÁNDULÁS SAN MARINOBA 7 nap, autóbusszal: 4900—5700,— Ft Teljes csoportoknak személyenként 500,— Ft engedmény! ÜDÜLÉS RIMINIBEN Városnézés Velencében, kirándulás San Marinoba. 12 nap, autóbusszal: 8500,— Ft ÜDÜLÉS SPANYOLORSZÁGBAN, A COSTA BRAVAN 14 nap, repülőgéppel: 15 700,— Ft ÜDÜLÉS A COSTA BRAVÁN 12 vagy 13 nap, utazás az Alpokon át: 12 200—14 200,— Ft 11 vagy 12 nap, utazás a Riviérán át: 12 200—14 700,— Ft 10 nap, utazás Madridon keresztül: 16 700,— Ft REPÜLŐGÉPPEL PÁRIZSBA 5 nap 10 900,— Ft, 7 nap: 16 900,— Ft BÉCS 3 nap, autóbusszal: 2900,— Ft Részletes felvilágositás és jelentkezés az IBUSZ irodákban. V Gyilkosok a vonalban••• — Egy telefonkezelő emlékei a borzalmak idejéből — A Síp utcai székház égyük szobáján felirat: Idegeneknek tilos a bemenet! Az ajtó mögött egy szemüveges, őszhajú asszony. Telefonközpont-kezelő. Amíg beszél, ismét átéli mondanivalóját, hangja az izgalomtól néha rekedtessé válik, fél szeme a készüléken, amelynek felvillanó apró lámpái a mesélőt időről időre megszakítják. Ahogy sorjázza a szavakat, ahogy erőlteti emlékezetét — kialakul egy korszak minden tragédiája s hiába az utcáról bevetődő késő téli napsugár — egyre sötétebb lesz... A német megszállás idején is ővolt a telefonkezelő ... — Nem akarok szerepelni! — hárítja el a riportalanyi státuszt. — Amikor pár évvel ezelőtt a tv filmet forgatott a gettó történetéről, akkor is nemet mondtam. Amikor elmondom neki, hogy beosztása azokban az időkben nem akármilyen munka lehetett, s ennek egyre kevesebb a szem- és fültanúja — felülkerekedik benne a sokat átélt ember kötelességtudata; továbbadni mindent, tanulságul az utókornak. — 44 éve dolgozom a hitközség alkalmazásában, különféle beosztásokban, 1944. május 20- án, a német megszállás másnapján a telefonkezelő nem jött be dolgozni, így főnököm kérésére én vettem át ezt a munkát. Még alig melegedtem meg, amikor két német katona lövésre tartott puskával berontott a szobába és tolmács útján közölték: át kell adnunk a telefont. Megparancsolták, hogy a Diai céggel vizsgáltassuk át a háziközpontot. Rövidesen kijött a szerelő és elkezdődött a munka. Amikor végzett, odajött hozzám és azt mondta: kedves asszonyom, elmondok magának egy titkot. Mi itt a másik szobában egy lehallgató készüléket szereltünk fel, mindketten a fejünkkel játszunk, ha bárkinek is elárulja ... Amikor eltávoztak, felmentem az épületben tartózkodó egyik vezetőhöz, dr. Kohn Zoltánhoz, elmondtam neki a történteket. Néhány nap múlva egy miniszteri biztos költözött be a székházba, elfoglalva a porta melletti szobát. Első útja idevezetett a telefonközpontba. ״ Ha vonalat kérek, adjon!” — követelte. Kérése majdnem a lehetetlennel volt egyenlő, mert olyan zsúfoltság volt, hogy még a németek is nehezen jutottak telefonhoz. A csillagviselés és a kijárási idők korlátozása idején szabad mozgási engedélyt kaptam. — Milyen partnerek voltak a németek és kik voltak a vonal másik végén? — Itt a díszteremben már az első napokban „eligazítást” tartottak a hitközség vezetőinek. A zsidóknak nem lesz semmi bajuk — mondták —, csak teljesítsék a kívánságainkat. Ezek a „kívánságok” azután rendszerint telefonon érkeztek. „Beszélgető partnereink” között nem kisebb náci vezetők voltak, mint Krumey, Wisliceny, de találkoztam Wesenmayerrel is. A németek paplanokat, pokrócokat, takarókat, stb. követeltek — minden telefonjukról jegyzőkönyvet kellett vezetni. Amikor már kockázatos volt egyáltalán utcára menni, éjjelnappal itt voltam. Ide telefonált Friedmann Dénes, a köztiszteletben álló tudós főrabbi Újpestről. „Tovább nem beszélhetek, mert a szembenlévő házból már viszik a zsidókat.” A vonal megszakadt. Félóra múlva visszahívtam, már nem felelt... — Mi a legemlékezetesebb ezekből az időkből? — Egyszer elromlott a telefon és nem vettem észre. Ferency, a hírhedt csendőralezredes hivatott. ״ Letartóztatjuk, mert szabotál” — ordította. Ilyen idők voltak akkor ... * Ma nyugdíjasként dolgozik, ugyanezen a helyen. — Kik telefonálnak manapság? — Mindenekelőtt vannak ״ erős” és ״ gyenge” napok. A hétfők és az ünnepek előtti hetek erősebbek. A vidéki hitközségek rabbit, kántort igényelnek ünnepekre, vagy más alkalomra, maceszszállítás és más hitélettel kapcsolatos kérdések alkotják a telefonok fő témáit. Másrészt gyakran szólóak ide a rádiótól, televíziótól, írók, költők fordulnak hozzánk héber nyelvi, vagy zsidó jellegű problémáikkal. Aki mindezt átélte és elmesélte: Gerendásné Szóbel Margit, hitközségi alkalmazott, ma nyugdíjas telefonközpont-kezelő. Kardos Péter Búcsúzunk Breitner Jánostól Breitner János temetése nagy részvéttel február 14-én ment végbe. Kovács Sándor főkántor gyászéneke után Landeszman György főrabbi méltatta életét, munkásságát és búcsúztatta családjától, a nagy számban összegyűlt ismerősöktől. A pályatársak és barátok nevében, dr. Várhegyi Tibor beszélt. Gyászolják: felesége és unokabátyja. A magyar zenei világ fájdalmas vesztesége dr. Breitner János zeneszerző és énekművész hirtelen távozása. 1915-ben született, s március 17-én töltötte volna be hatvanhatodik életévét. Jogi tanulmányokat folytatott, s jogászként is tevékenykedett. Életének értelmét azonban a zenében találta meg, s abban a műfajban, amit könnyűként szoktunk emlegetni. Holott a művészetben szinte lehetetlen szétválasztani: mi a könynyű, és mi a nehéz, s éppen Breitner János példája is igazolja az ókori görögség bölcs fogalmazását — ami szép, az nehéz... . Breitner János jó alapokat kapott a muzsika mesterségbeli elemeinek elsajátításához a Nemzeti Zenedében, ahol Ujfalussyné Mándy׳ Margit tanította énekre, és Fáik Géza zeneszerzésre és zongorázásra. 1945-től kezdve párhuzamosan folyt életében a komponálás, s a zene sokoldalú, aktív művelése. Énekesként, zongoristaként, karmesterként hamar népszerűvé vált. Megkedvelte a közönség, mint az ORI hivatásos énekesét, dalainak sokasága vált slágerré. Tenorális színű hangja sokak emlékezetében összeforrt a negyvenes évek utoljának, s az ötvenes éveknek nagy sikereivel. Különösen felejthetetlenek, s e régmúlt időket túlélték a ״ Szalmaláng nálad a szerelem”, a ״ Natasa”, a ״ Kis Katóka”, s a ״ Lehet, hogy túlságosan szerettelek” című dalai. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának Zenei Szakosztálya egyik alapító tagját vesztette el Breitner János távozásával. Raics István Helyreigazítás Az Új Élet legutóbbi számában ,,Beszélgetés dr. Csillag István kandidátussal” címmel cikket közöltünk. Sajnos a szedőgép ördöge alaposan megtréfált bennünket, és ezt a korrektúra sem vette észre. A cikkben szerepel Henry orvosprofesszor, akinek rosszul volt közölve a neve, és természetesen dr. Rózsay Józsefet is Pest megye főorvosává választották. Ugyancsak helytelenül és értelemzavaróan jelent meg a Gruby Dávid orvosról szóló bekezdés is, amely, helyesen így szólott: ״ Csillag dr. több írása sorában megismerjük a világhírű Gruby Dávidot, akinek betegei között volt: Heine, Chopin, Balzac, a két Dumas, stb. Küzdelmes és tanulságos életéről a franciák könyveket írtak. Teljes életrajzának megírásával még adósok vagyunk.” Mindezekért elnézést kérünk dr. Csillag István kandidátustól, és olvasóinktól.