Új Élet, 1993 (48. évfolyam, 1-23. szám)

1993-01-01 / 1. szám

|993. január 1. ŰJELET BARABÁS TAMÁS: Réti doktor találmányai CEGLÉDI SZEMORVOSKÉNT aligha ismerték sokan az országban dr. Réti Miklóst. 1990-ben aztán, az első szabad választásokon az MDF listáján országgyűlési képviselő lett, de jó két évig ebben a minőségében se nagyon hallatott magáról. Csak ’92 nyarán bukkant elő hirtelen, majdnem az ismerretlenségből. Ott volt a Rádió és a Tv elnökei elleni tüntetés vezetői között — feltűnést Bocskai öltözékében keltett, amelyet 1945 előtt leginkább a jobb- és szélsőjobboldali mentalitásúak viseltek, egyebek közt egyfajta kevélységből. Igaz, ez a zsinóros mente addig magyarkodott, amíg sikerült Magyarország történelmének legnagyobb katasztrófáját előidéznie, és egy új, tragikus, második Trianont elérnie. Doktor Réti erről mit sem tehetett, ő 1944-ben született, a magyar történelem legcsúnyább esztendejében, de azóta azért nyilván tanult egyet-mást erről a születése előtti, illetve csecsemőkorabeli időszakról, csak attól tartok, a tanulságát nem tudta helyesen levonni. Amennyire tudom, Réti doktor találmánya volt ez a zsinóros mente, előtte senkin nem láttam újra magára öltve. A szemorvos következő találmánya sem volt éppen új, ám alkalmas volt arra, hogy aki netán addig nem ismerte, volna a nevét, most megismerje. Éhségsztrájkba kezdett! Hogy ezt éppen egy orvos tegye, az elég furcsa, amiért tette, az furcsának nem is mondható, azt inkább esztelenségnek lehet nevezni. Nem új találmány, persze az éhségsztrájk sem, ősidők óta felfelbukkan az emberiség történetében. Századunkban talán Mahatma Gandhi nevéhez fűződik leginkább ez a fogalom. NAGYOBB S NEMESEBB CÉLOKÉRT, igaz és történelminek is nevezhető ügyekért fogott azonban Gandhi éhségsztrájkba, ha emlékezetem nem csal. Nem azért vonta meg magától az élelmet, hogy Hankiss Elemér és Gombár Csaba távozzék a Magyar Televízió és a Magyar Rádió éléről. Ez a célkitűzés, ez csakugyan eredeti, Réti doktor saját találmánya, de nem hinném, hogy akár az utánunk jövő századokban is akad majd egyetlen történész, aki ezt méltányolni fogja, értelmes tettként, Istennek és embernek tetsző magatartásként jegyzi majd fel krónikájába. A hatalmas indiai nép szabadságáért és függetlenségéért, az angol korona gyarmatosító törekvéseinek tartósítása ellen küzdeni és ezt a harcot egyebek közt az éhségsztrájk eszközével is megvívni — az igen, az már a maga korában, de minden bizonnyal az utánunk következő korszakokban is kivívja az elismerést. Harmadik, és tudomásom szerint legfrissebb ״ találmánya” Réti doktornak szülővárosában, Cegléden hangzott el egy nagygyűlésen, amelyen Réti mellett Csurka István, Zétényi Zsolt és Győri Béla is szerepelt. Amint azt egy mértékadó napilap tudósításában olvastam, Réti Miklós doktor itt ״ sorra vette a magyar történelem tragédiáit. Elsőként a törököket említette, másodikként pedig 1867-et, amikor »■valami félrecsúszott«. Ez pedig értelmezése szerint azért történt, mert bevándorolt hozzánk 800 ezer zsidó Galíciából, és nem akartak asszimilálódni. Ehelyett az ipari és banktőkét foglalták el. KISSÉ TÁGAN ÉRTELMEZI Galíciát a szemorvos úr, hiszen igazából Lengyelországot, Oroszországot, Ukrajnát kellett volna mondania, hogy a zsidó bevándorlók eredeti helyét pontosabban meghatározza. Jó lett volna továbbá arról is szólnia — legalább megcáfolnia, ha nem ért vele egyet! —, hogy Szent Istvántól kezdve Magyarország mindig befogadó ország volt, és más népek, nemzetiségek, vallások befogadásával általában nyert. Valamint arról is figyelmesen hallgattam volna egy MDF-képviselői előadást, hogy miként lehet az ipari és banktőkét elfoglalni? Még inkább: tudás, rátermettség, hozzáértés nélkül hogyan lehet megtartani? Mert normális gazdasági és politikai életben — sehogyan sem. Csak az abnormálisokban, a diktatúrákban, vagy úgy, hogy erőszakkal államosítják (bolsevik diktatúra), vagy úgy, hogy a tulajdonosok egy részétől (zsidók) erőszakkal elveszik, és a biztonság kedvéért ama tulajdonosokat mindjárt a Dunába is lövik, vagy marhavagonokban gázkamrákba utaztatják. (Nácnyilas diktatúra). Azt sem értem, hogy az ipari és banktőke elfoglalása(?) hogyhogy az asszimiláció helyett történt? Azt ugyanis mindenki tudja, hogy egyik nem helyettesít(het)i a másikat. Azt is, hogy a Magyarországon letelepedett zsidók túlnyomó többsége mindigmár ’67 előtt is, lásd: a magyar zsidók számarányukon messze felüli részvétele a ’48— 49-es szabadságharcban) asszimilálódni igyekezett a befogadó nemzethez és ez a törekvése a döntő nagy többségnek sikerült is. A TÖRTÉNELMET VAJON MENNYIRE ismeri a képviselő úr? Tudja-e például, hogy a múlt század második felében és e század elején Galíciából (ahogy ő mondja), azaz Oroszországból, Ukrajnából, Lengyelországból (ahogy pontosabb mondani) az a sok zsidó nem a saját jószántából vándorolt ki? Hogy megmegújuló pogromok dúlták fel ezeket a vidékeket, és az azokon a területeken élő fránya, különös zsidók bizony nem szívesen haltak meg ártatlanul, pusztán zsidóságuk okán. Akármilyen jól érezték is magukat a pogromok elől azokon a területeken, mégis elmenekültek, vagy finomabban szólva, kivándoroltak inkább, szó szerint a bőrüket mentve. És nemcsak Magyarországon (Réti doktor értesüléseivel ellentétben) olvadt be e menekült zsidók döntő többsége a befogadó nemzetbe. Menekültek a pogromok elől máshová, távolabbi országokba is, például Németországba, Franciaországba, Anglliába, az Egyesült Államokba. Csupán a felsorolása is oldalakat tenne ki ama neveknek, amelyek viselői ma megbecsült polgárai — tisztviselői, gyárosai, írói, művészei, értelmiségiei, sok esetben: Oscar-díjasai és Nobeldíjasai — annak az országnak, amely annak idején szüleiket, még inkább nagyszüleiket befogadta. Többségük bizony nem szégyent hozottitt sem! Amerikában sem! másutt sem!) új hazájára, inkább dicsőséget szerzett neki. VALAMI FÉLRECSÚSZOTT — a tudósítás szerint ezt a kifejezést használta történelmünk néhány fordulópontjára a Ceglédi nagygyűlésen Réti Miklós doktor. Egyetértek vele. Csakugyan számos pontja és helye volt a magyar történelemnek, aminek valami — néha végzetesen — félrecsúszott. Hogy ne kelljen végigmenni históriánkon, elég a huszadik századi „félrecsúszásokat” felemlíteni. Ilyen végzetes, tragédiákat ránk hozó félrecsúszás volt például a náci—fasiszta tengelyhatalmakhoz csatlakozni, oldalukon a szövetséges hatalmaknak hadat üzenni és háborúba menni, és vagy passzívan nézni, vagy tevőlegesen hozzájárulni ahhoz, hogy az oszág hatszázezer zsidó állampolgára gyilkosság áldozatává váljék. Ilyen tragikus félrecsúszás volt később a ״ nagy történelmi kísérlet” részesévé lenni, egy a korábbival ellenkező előjelű, de gyakran hasonlóképpen kegyetlen diktatúrát felvállalni. A múlt században a nyolcszázezer (ha ugyan stimmel Réti doktor száma?) zsidó bevándorlót befogadni azonban nem volt félrecsúszás. Inkább Magyarország millenniumi felvirágzásához járult hozzá. Ketten egy platformon 1988-ban Csurka István kijelentette: A kérdés tulajdonképpen csak az, hogy melyik kontraszelekciós kultivátor működik hatékonyabban, melyik tud jó állásokba több őt támogató féltehetséget pottyantani. Szerintem jelenleg az urbánus rosta ráz bele több hátramozdítót a fontos székekbe, és engem némelyek éppen ezért tartanak antiszemitának, mert ezt a nézetemet nem hallgatom el. Ez ellen természetesen védekeznem sem ízléses, mégis megjegyzem, hogy én nem óhajtom, hogy a kontraszelekciós népi elem kerüljön jó helyekre, hanem azt, hogy csak egy rosta legyen, és az ne legyen kontraszelekciós. (Menora, 1988. október 7.) Alig 4 évvel később a Néhány gondolatban Csurka István megírta, hogy valójában mi bántotta: végül is a magyar zsidóság otthonosságérzete a Kádárrendszerben nagyobb lett, mint valaha. Ehhez az is hozzájárult, hogy a nemzet nem zsidó többségének túlnyomó része egyszerűen el is felejtette, hogy a fiatalabb nemzedékek esetében meg sem ismerte a zsidókérdést. Való és igaz, hogy ellentétben más szocialista országokkal, a Kádár-rendszer általában nem alkalmazta, és nem propagálta a diszkriminációt. Azóta Csurka a „keresztény középosztály” prófétája, és a génekre alapozó diszkrimináció nyílt híve lett. Nemrégen nyilatkozott arról, hogy ő nem antiszemita, csak félreértik. Ezek szerint Csurka István 20 könyv, 20 dráma szerzője, akit a Kádár-rendszer 1969-ben és 1980-ban József Attila-díjjal tüntetett ki, annyira félreérthetően ír magyarul, hogy még egyik MDF-es képviselőtársa is néhány gondolatát, mint náci ideológiát értette. Csurka mostanában azt állítja, hogy ő nem a zsidók, hanem csak a kommunista zsidók ellensége. Ez a gondolata sem eredeti. Amikor Max Planck 1933- ban Hitler Adolffal beszélgetve zsidó tudósokat vett védelmébe, Hitler azt válaszolta: A zsidók ellen, mint olyanok, nincs kifogásom. De a zsidók mind kommunisták, ők az ellenségeim. Amikor Planck úgy érvelt, hogy különböző zsidók léteznek, akik az emberiség számára értékesek, vagy értéktelenek, Hitler így válaszolt: „Zsidó, az zsidó... a zsidók feladata lett volna, hogy elhatárolják magukat. Ezt nem tették meg, és ezért az összes zsidó ellen egyformán kell eljárnom.” Amikor októberben Pesten jártam, hogy tudósítsak egy keresztény—zsidó párbeszédről, amelyen az osztrák alkancellár, Busek és Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter is részt vett, tanúja voltam, hogy a rendezvény után egy, a kormányzó párt jelvényét viselő férfi arról győzködte Gadó Györgyöt, hogy a zsidóknak el kellene határolniuk magukat a kommunistáktól. Mondta ezt annak a Gadó Györgynek, aki a 70'-es évek elején, majdnem egy évet ült izgatás miatt. Amikor az illetőt megkérdeztem, hogy a kormányzó párt miért nem határolódik el Chrudinák Alajostól, Kása Csabától, Pálfy G. Istvántól és más, volt kommunista propagandistától, azt válaszolta: ezek jó magyar emberek, akik védik a magyarságot! Lueger, bécsi polgármester után szabadon: „hogy ki a kommunista, azt én határozom meg”. Karl Pfeifer Bécs Egy keresztény antifasiszta véleménye „Ha mindenki ilyen volna” címmel, még 1984 nyarán jelent meg lapunkban egy terjedelmes írás Ringhoffer Ferencről. Amint az említett cikkből kitűnik, ő is azok közé tartozott, akik a vészterhes időkben vállalták a kockázatot azért, hogy segítsék, mentsék az üldözötteket. Ringhoffer Ferenc nemrégen szerkesztőségünkben járt. Az Új Élet október 15-i számában ugyanis olvasta azt a felhívást, amelyben kérték, hogy akiknek a deportálással — általában az üldöztetéssel — kapcsolatban valamilyen tárgyi emlék van a birtokukban (munkaszolgálatos igazolvány, deportálásról szóló igazolás, katonakönyv stb.) adják le a Mazsihisz elnökségén, közölte: saját gyűjteményéből rendelkezésre bocsátja az Egyenlőség egyik 1919-ben megjelent számát. Abban az olvasó már akkor találkozhatott olyan gyalázkodó szöveggel, amivel — sajnos napjainkban is szembe találhatjuk magunkat, különféle szélsőjobboldali sajtóorgánumokban — mondotta a vendég. Mint keresztény embernek meggyőződése, hogy az antiszemitákból az ellenséges magatartást, a gyűlöletet a zsidóság tiszta erkölcsi élete váltotta ki. — A zsidóság szorgalma, a tudomány iránti érdeklődése — ami nagyon széles skálájú —, az egész világnak mozgatórugója, akár az ipart, akár a kereskedelmet, az irodalmat, vagy a tudomány bármely ágát vesszük figyelembe. Ezek a tények nem mindenki számára elviselhetőek, annál inkább, mert az előbb felsoroltakból következik, hogy a megvalósításban közeműködők részére, munkájuk eredményeként jobb lét fakad. Úgy gondolom, mindaz, amit az előbbiekben kifejtettem, nagyon időszerű. Hiszen tapasztaljuk, hogy napjainkban is sok gondot okoz a kisebbségekkel szemben tanúsított kirekesztő magatartás. Arra, hogy én mindezt felvetettem, az adott okot, hogy 1945 januárjában a gödöllői hadifogolytáborban önként jelentkeztem katonának, hogy részt vehessek a fasizmus leverésében. Ennek révén tagja vagyok a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének is. Közel fél évszázad előtti elveimet és magatartásomat csak megerősítették az utóbbi időszak eseményei. Ez alkalommal is ígéretet teszek arra, hogy elveimhez, felfogásomhoz hű maradok. ó. r. Kovács Sándor Évtizedek óta közismert és népszerű ember volt, de tisztelték és nagyra becsülték azok is, akik nem jártak rendszeresen templomba, legfeljebb a nagyünnepek idején. Kovács Sándor azoknak a kántoroknak a sorába tartozott, akik működésükkel vitathatatlanul öregbítették kántoraink jó hirét, s tekintélyt szereztek maguknak itthon és az ország határain túl is. Csaknem 30 esztendőn át látta el a kántori funkciót. Hallhatták szépen zengő hangját a Hegedűs Gyula utcai, az óbudai, a budai templomokban, s legtovább a Dohány utcai zsinagógában. Szinte alig van a fővárosban olyan templom, ahol nem működött. A közönség szélesebb rétegei a rádió vallásos negyedórájának műsorából és lemezekről ismerték, gyönyörködhettek hangjában. A szorgalom és a kötelességtudás mintaképe volt. Első nagylemeze — amelyet zömmel nagyünnepi imákból állított össze — 1986-ban készült el a Hungaroton gondozásában. E lemezen lényegében a Dohány utcai zsinagóga liturgiáját interpretálta. Kovács Sándor méltó folytatója, utódja volt a nagy elődöknek: Kvartinnak, Lineczkynek, Ábrrhamson Manónak, Lamberg Mórnak. • Kovács Sándort a Kozma utcai temetőben helyezték örök nyugalomra. A temetésen Lőwy Tamás főrabbi vett tőle végső búcsút, a kántori funkciót Doff Imre látta el. Jelen volt Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz és a Bzsh ügyvezető igazgatója, valamint a kántortestület, a rabbikar és a Dohány utcai templomkörzet több tagja. Gyászolják: unokája, testvére, rokonai. 3 Miniszteri tájékoztató Dr. Szabó Iván ipari miniszter az emberi lélek gondozóinak — a protestáns, ortodox, zsidó egyházi vezetők részére — gazdaságpolitikai konzultációt tartott. Ezt sajtótájékoztató követte, amelyen a miniszter elmondotta, hogy ezt az összejövetelt a katolikus püspöki karral történt találkozó előzte meg — Paskay László bíboros kezdeményezésére. A konzultáción felmerültek szociálpolitikai adózással, a munkanélküliséggel kapcsolatos kérdések, az államháztartás helyzete, tisztánlátás a mindennapos életben, legyenek-e vállalkozó egyházak, közel jutni egymáshoz a közérthetőségen belül, elkerülve a demagógia veszélyét. Lényegesnek tartom — mondotta a miniszter —, hogy az egyházi vezetők területükön belül milyen tájékoztatást nyújtanak. Nem várunk pártpolitizálást — hangsúlyozta. A Református Zsinat és az Evangélikus Egyház képviselői hozzászólásukban vallják: hiteles — bibliai — üzenetet várnak tőlünk. Saját emberségünk, autentikus személyiségünk, a tiszta értékrendszer a magyar társadalom megújhodásában jelentős. Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató megköszönte a tartalmas előadást.