168óra, 1989. április-december (1. évfolyam, 1-34. szám)

1989-05-09 / 2. szám

Ki­súgott a miniszterelnöknek „Nem tekintem átmenetinek sem a kormányt, sem magamat” Mester Ákos interjúja Németh Miklóssal Az elmúlt hét csütörtökjén két részre szakadt a Tisztelt Ház. Az egyik felén érződött a lelkesültség, hogy végre most már olyasmi van napiren­den, amihez hozzászólhat. A másik fele viszont restelkedett, hiszen semmi sem történt. A vita tét nélkül folyt, pedig az ország baja éppen elég nagy ahhoz, hogy a haza sorsáért különösen felelős parlamenti tagok ne kótya­vetyéljenek el egy egész napot. De legalább bebizonyosodott: túl nagy kockázat a régi szereposztásban játszani az új darabot. E felismerést igen megkönnyítette, hogy például a kormányfő hat tárca élén tartotta fontos­nak a személycserét. A folyamat azonban nem állhat meg, további válto­zások várhatók.­ ­ - Beszédének elején ön azt állította, hogy a kormányt talán már korábban át kellett volna alakítania. Miért nem tette? Ki vagy mi akadályozta meg?­­ Egyszerűen a munkatempó. Több mint há­romszor annyi törvényt terjesztettünk elő pél­dául ebben az öt-hat hónapban, mint akár a Lázár-kormány, akár a Grósz-kormány­­ mű­ködésének hasonló időszakában - együttesen. Március tájékán még nem volt időm erre, s még jelöltjeim se voltak. Akkor kezdett formálódni bennem, hogy milyen kormányzati stratégiát kellene megfogalmazni. Még nem a program, csupán annak váza, s az, hogy megvalósításához milyen típusú emberekre lenne szükség. Párt és állam külön - közismert az a régi mechanizmus, amely megszabta a kormányelnöknek, hogy kik legyenek a miniszter jelöltjei. Az ön beszé­dének egy másik passzusában az áll, hogy elindult a kormány és a kormányfő önállóvá válásának folyamata. Ez azt is jelenti, hogy ma még egyik sem igazán önálló. Ebből arra is következtetni lehet, hogy a kormányfő alapvetően nem térhet el a párt irányvonalá­tól. Már csak azért sem, mert ő maga is tagja a párt vezető testületének.­­ A párt és az állam szétválasztásának elvét és gyakorlatát­­egyaránt helyeslem, szükséges­nek tartom. Ám ma még nem tartunk itt, hiszen magam is a hatalmon lévő MSZMP tagja vagyok. - Nincs tehát ezen semmi szégyenkeznivaló, hiszen a jelenlegi helyzetből következik, hogy ön nem tudja függetleníteni magát a párt koncepciójától... - Ha eljönnek a választások és több párt lesz a porondon, annak a pártnak, amelyik megnyeri a választást­­ és, mondjuk, koalíció­ban kormányoz mint bárhol a világon, ná­lunk is kötelessége lesz programját, akár harc árán is, a gyakorlatba átültetni. - Hogy valójában mi lesz, azt majd meglát­juk. Pillanatnyilag még eléggé zavaros, ne­hezen áttekinthető a magyar politikai élet. Most éppen miniszterek cserélődtek, hat tárca élére került új ember. Milyen megfon­tolások vagy tanácsok, netán „súgások'’ alapján? - Nem írta elő nekem senki, hogy ki legyen X vagy Y tárca jelöltje. A leendő minisztere­ket magam választottam. Menesztett miniszterek - A menesztett miniszterektől ön­­ nyi­latkozata szerint - részint a tervezett kormányprogram megvalósítása, részint a már megkezdett munka javítása érdeké­ben vált meg. Mindkettő valójában körül­írása annak, hogy ön nem volt elégedett az illető munkájával. Szerintem eléggé nehezen megállapítható manapság, ki al­kalmatlan személyében is a munka elvég­zésére, és ki az, akit ebben a jelenlegi struktúra gátol. Hiszen most egy-egy mi­niszter esetleg csak lobbizásra lát esélyt, nem pedig a testületi társaival való igazi együttműködésre, Így viszont nemigen van lehetőség arra, hogy a kormány ha­sonló vagy rokon szemléletű emberek tes­tületeként jelenjen meg a közvélemény előtt.­­ Csakugyan, ma még a struktúra is gátja annak, hogy ez megvalósuljon. Az egyes tár­cavezetők ma még jórészt ágazati vagy részér­dekeket képviselnek a kormányban. A minisz­tereknek valóban politikusokká kell formálód­niuk ahhoz, hogy a kormány, a szó igazi értel­mében, politikaformáló hatalmi centrummá váljon. Mindaz, amit ön - joggal - említett, ennek a gyötrelmes átmenetnek a jellemzője.­­ - Témát váltva: észrevehető az a törekvés, hogy a párt - fölismerve a mai változásokat - mintha megpróbálná kihelyezni, „átmen­teni” embereit, az egykori funkcionáriuso­kat... - Korábban valóban így volt, most ez a gya­korlat megtörni látszik. Egyre ritkábban fordul elő, hogy az apparátusból vagy a pártközpont­ból kikerülő embereket magas állami posztok­ra helyezik. Az utóbbi négy-öt hónapra semmi­képp sem jellemző ez a régebbi szokás.­­ Négy-öt hónap most valóban elég hosszú időnek számít. De ha mondjuk az elmúlt másfél évet vesszük figyelembe, még elég sok példát találunk arra, hogy vezető állami pozícióba kerültek azok, akiket a pártköz­pontból nagy hirtelen „kihelyeztek”. Ez ön­magában még nem olyan nagy baj, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az ilyen ember alkalmatlan az új munkára. - És az sem biztos, hogy nincs meg az új feladathoz szükséges felkészültsége.­­ - Igen, de én ennél nagyobb bajnak tartom, hogy fölnőtt egy rendkívül tehetséges nem­zedék, a harmincéveseké, amely nem tud bekerülni a vezetésbe, mert a helyek már foglaltak. Pedig e generációban szép szám­mal vannak olyanok, akiknek az okfejtése napnál világosabb, logikájuk irigylésre mél­tó. És nemcsak abban különböznek az előt­tük járóktól, hogy nem viselnek nyakken­dőt, hanem az egész észjárásukban, koncep­ciójukban. - Csak idő kérdése - méghozzá a nem távoli időé -, hogy ezek a fiatalemberek bekerüljenek a vezetésbe. Törekednünk kell arra, hogy a kormányban, a minisztériu­mokban ilyen friss gondolkodású, más fel­fogású, habitusú „harmincévesek” helyet kapjanak. I­­ Ön más habitusú, más felfogású embe­rekről beszél, de nyugodtan nevezhetnénk őket „másként gondolkodódnak is... - A másként gondolkodó kifejezésben so­hasem éreztem elmarasztaló tartalmat, most sem érzek. Másként gondolkodás, viták, az alternatívák nyílt feltárása nélkül nem jutha­tunk el a jó megoldásokig. Beosztást vagy nyugdíjat ! - De mi legyen azokkal, akik hosszú éve­ken, évtizedeken át nem voltak képesek vál­toztatni a felfogásukon? Mit kezdjünk az­zal, aki ma sem tud másként gondolkodni, aki még most is azt hiszi, hogy számára a hatalom, a vezetés örökös hitbizomány? - Meg kell őket szólítani egymás után. Tu­datni kell velük, hogy más idők, más követelmé­nyek vannak, és kulturált, emberi módon más beosztást vagy nyugdíjat, de mindenképp vala­milyen helyet kell nekik ajánlani. Annak érdeké­ben is, hogy az új erők szerepet kaphassanak.­­ - Ezek között az emberek között - akik, mondjuk, híján vannak a kellő intellektuális készségnek, a megfelelő retorikai tudásnak, a meggyőző erőnek - vannak, akik még ma is parlamenti képviselők, itt vannak tehát most is a Tisztelt Házban...­­ I­I

Next