8 Órai Ujság, 1921. január (7. évfolyam, 1-24. szám)
1921-01-16 / 12. szám
M| . —~—__________________. Szobrok fogják hirdetni az elrabolt nnégy országrész fájdalmas emlékét, de szívünk ama biztos teékenységét is, hogy a Az idők meghozzák a jog diadalát, ötven esztendeig lobogott a gyászfátyol Strassbourg szobrán, amelyben nemzeti álmát tette érzékelhetővé a francia és imhol megélték a hetvenes háború hősi halottainak unokái, hogy bő kamatostul jött vissza az egykori veszteség. Magyarországot teljesen kifosztotta az ádáz békeszerződés, de minden emberi erőszak fölött örök erőben működik az erkölcsi világrend, amely visszahozza az elnyomottaknak a szabadságot, a jogot, az életet. Recseg-ropog immáron az egész békemű és lehetetlennek bizonyul az új berendezkedés, amelyet Európára kényszerístt az önkény, vérbosszúja. Nem csak a trianoni szerződésről van szó, amely reánknézve mindenesetre a legfontosabb, de a rendszerben csupán mozaikrészt jelent. Éppen ilyen lehetetlen a versaillesi, saintt-germaini, sévresi békekötés, amely fölforgatott minden rendet, hagyományt és közgazdasági lehetőséget, ugyannyira, hogy győztes és legyőzött egyaránt nyomorékja az antant államférfiak rövidlátásának. Közép-Európát meg kell menteni, ha meg akarják menteni a nemzetközi nyugalmat és az emberiség közgazdasági életlehetőségét. A győztes államokban, még a gazdag Amerikában is a legkomolyabb krízisek jelei mutatkoznak, amelyeket az egykori középhatalmak romlása okoz. Kitűnt, hogy a nemzetek érdekeinek szolidaritása ellen vét, aki a legyőzött ellenfeleket rabszolgasorsba akarja taszítani. A négy, irredenta szobor tehát nem csak a magyar fájdalomnak művészi kifejezése, hanem megannyi megkövesült tiltakozása az emberiség szolidaritásának is. Viszsza akarjuk szerezni Szent István birodalmának elrablóit kétharmad részét, de nem fogunk konstuálni, pokolgépre se gondolunk és orgyilkosok se leszünk. Irredentánk nem lóg a levegőben és katakombákban se fog elrejtőzködni. Irredentánk nemzeti munka, államalkotó rend és jogaink állandóan szilárd fenntartása lesz, mindig és mindenütt is el fog jönni az ideje annak, hogy a négy szobor merőben műremekké válik, politikai aktualitás nélkül történelmi emléke egy szomorú múltnak. wawi , /c# ^ *” | rk,^. ■ ll Vasárnap, VII. évfolyam 12. szám. mamuáG Jugoszláviában egy példány: 2 jugoszláv korona. Telefon: Jizttf JOS—OO, J. 105—01, J. 105—02. X ELŐFIZETÉSI ÁRAK: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Stop: | E©*®s Példányszám ára 2 forona BUDAPEST, IV., MUZEUM-KORUT 3. SZ. Károlyi Mihályné a bűnügyi zárlat megszüntetését kéri. Károlyiné ügyvédje nem lát fennforogni bűncselekményt. — Saját tudósítónktól. — Tegnapi számunkban részletesen közöltük azt a járásbirósági tárgyalást, amelyen gróf Károlyi Mihályné és gyermekeinek tartásdiját állapitotta meg a bíróság. Károlyi Mihály vagyona tudvalévően bűnügyi zárlat alatt van, mert hazaárulásért eljárást indítottak ellene. Gróf Károlyi Mihályné Andrássy Katinka grófnő , jogi képviselője... Jé. Nagy György utján most a budapesti büntető törvényszék vizsgálóbirájához, dr. Ruzinkó Béla táblabiróhoz kérvényt adott be, melyben azt kéri, hogy ,a bíróság bűncselekmény hiányában szüntesse meg a további zárlatot, miután férje ellen a múlt év junis havában rendelték el a zárlatot a hazaárulók ellen hozott 1915. XVIII. törvénycikk alapján, azóta azonban erbén az ügyben .Munkaiéle bírói intézkedés nem történt. Jusztra sveselte a legfeit tanácstól Praznovsky nem fél az infiáns beavatkozásától. —4 5 Órai Újság kiküldött tudósítójától — Párás, január 10. A francia lapok mai számukban idézik a 5 Órai Újság semleges diplomáciai forrásból nyújt értesülését a német intervenció lehetőségéről Ausztria és Magyarország között. Szükségesnek tartottam megkérdezni Praznovszky Iván párisi követünket, minek tulajdonítható a legfelsőbb tanács meglepetésszerűen közölt jegyzéke és milyen következményei lehetnek az ánánttal való viszonyunkra? — A nyugatmagyarországi kérdés, — felelte Praznovszky úr, — valóban olyan stádiumába érkezett, amelyben kétségessé válik Ausztriával szemben barátságos politikánk sikere. Nem szabad elfeledni egyik odalon sem, hogy ennek a két országnak mennyi közös érdeke van, mennyire egymásra szorultunk, és nem szabad elfeledni Ausztriának, mit jelentene egy esetleges magyar határzár. Nyugat-Magyarország elnyerése nem jelentene annyi előnyt Ausztriának, mint a Magyarországgal való forgalom megszakítása terhet. — Határozottan kijelenthetem, hogy járásban tisztában vannak ezzel a helyzettel és ha Ausztria, a békeszerződésben megalapozva jogaira nem hivatkozott volna, ha nem követelte volna, a legfelsőbb tanács nem avatkozott volna a nyugatmagyarországi probléma megoldásába, a két ország kölcsönös jóindulatára bízva a döntést. Okom van hinni, hogy mértékadó ■ antant-köröknek ma sem változott a nézete és adott körülmények között nem avatkoznának be Magyarország és Ausztria egymás közti megállapodásába. — Ismételnem kell,''hogy a legfelsőbb tanács jegyzékét Ausztria forszírozta és nem fejezi ki őszintén az antant szándékait. Nem szabad hát semmi következtetést se: Volnunk, ami hátrányosan hatna eddigi barátságos nexusainkra. Magyarországnak ma neon lehet más politikája, mint a szomszédaival való őszinte barátságos viszony keresése és a nyugati hatalmak jóindulatának megnyerése. De Ausztriának — aki semmivel sincs különb helyzetben nálunk — ugyanezek az érdekei és Bécsben nem szabad föladni efemer előnyökért ez olyannyira szükséges kibékülés politikáját. Más oldalról, előkelő francia politikustól szerzett éresüléseim szerint az Útpi Újság cikkei mély impressziót keltett és a francia külpolitika újabb tévedését látják aközépeurópai konszolidáció kérdésében. „Amíg a francia politika tovább is szembeköttsdit fog rászani, és minden tendencia, bevallott tendencia nélkül fog egy-egy kis államot magához hitegetni, hogy nemsokára annak éljenséseivel kokesztáljon, addig a béke írod papirost- rad és aggodalommal kell tekintenünk a következő bonyodalmak elé. Napok kérdése, hogy Európa minden nemzete elforduljon a katasztrofális francia külpolitikától." A francia parlament egyik kiválóságának ezek a szavai fejezik ki a leghívebben a lehiggadt politikusok véleményét a még mindig clémenceausdit játszó francia politika értékéről. Varamra! Arrél. Jelöilések a tóvárosi árvaszéki állásokra. A szerdai közgyűlés programútja. — Saját tudósítónktól. — Budapest főváros törvényhatósági bizottsága legközelebbi közgyűlését január 19-edikén, szerdán délután 4 órakor, esetleg az azt követő napokon folytatólagosan délután 4 órakor tartja meg. A közgyűlés tárgysorozatán szerepel az általános tisztújítás folytán betöltendő kilenc árvaszéki főjegyző, illetőleg jegyzői állásnak, egy tiszti-alügyészi állásnak, több bizottsági tagsági helynek betöltése. Az egyéb tárgyak közül fontos a közkórház 1921. évi költségvetése, a gázművek és elektromosművek költségelőirányzata, több bérleti szerződés meghosszabbítása, telekrendezések, hirdetési díjak felemelése, továbbá interpellációkra adandó válaszok. A közgyűlésen betöltendő árvaszéki, főjegyzői, továbbá liszti-alügyészi állásokra a kijelölő választmány, a jelöléseket már megejtette és pedig a következőképpen: árvaszéki, főjegyzői, illetve jegyzői állásokra Mosdosy Gyula árvaszéki főjegyzőt, Kabdebó Miklóst, Stotnitzky Gyula, Toldy Tibor árvaszéki jegyzőket, továbbá Geller Ferenc, Bán Kálmán, Rötter Ferenc,Takobovits Pál, Szaploncay Mihály, Miklós árvaszéki fogalmazókat. Tisztiilügyészi állásra dr. Radó Pál törvényszéki jegyzőt jelölte. Quotium noa Liau and pDQDDaaQuUQ A fiumei szocialisták a rapallói szerződés mellett. Zágráb, január 15. (Délszláv sajtóiroda.) A fiumei autonomisták és szocialisták tegnap gyűlést tartottak, amelyen helyeslik a rapallói szerződést, visszautasítanak minden aneksziós politikát és követelik a légionáriusok kivonulását Fiuméból és a lakosság lefegyverzését.