A Hon, 1881. június (19. évfolyam, 150-178. szám)

1881-06-01 / 150. szám

De hát ez a kortesfegyver és öndicsőités még rendelkezésükre áll, használják, koptassák azt is el, mint a többit, minél előbb annál jobb. — A német birodalmi gyűlés is el­fogadta most már a lisztvámnak 2 márkról 3 márkra való fölemelését, — bár nem minden ellentállás nél­kül a szabad kereskedelmi párt részéről. Bamberger azt a megjegyzést tette a monarchiánkkal kötött ke­reskedelmi szerződés előterjesztésénél, hogy azt a papirost sem éri meg, a­melyre íratott. »Magyaror­szág — mondá ő — mely politikailag Németország legjobb barátja volt, a véd vámpolitika által fanatikus vámpolitikába lovaltatik be, és Ausztria bensejében Németország védvámos politikája által egy oly pár­tot segített a kormányra jutni, a­melynek a német politika iránt a legkisebb érzéke sincs.« Az szentigaz, hogy a lisztvám felemelése rossz vért csinál Magyar­­országon , s nagyon sajnálandónak tartjuk, hogy Né­metország úgy elzárja határait mezőgazdasági termé­nyeink előtt. Ez intézkedéssel szemben mi sem enged­hetjük Németország terményeit vámmentesen saját terményeink elől a piaczól elhódítani, s Bamberger­­nek igaza lehet, hogy kénytelenek leszünk mi is érez­tetni Németországgal azt, hogy rossz úton jár, ami­kor azt hiszi, hogy kényekedve szerint felemelheti az export terményeinkre vetett vámot, s mi vámmente­sen fogjuk engedni a német lisztet a monarchiába be­hozni. Elvégre is a vámemelés súlyát és úgy éreztet­hetjük mi is Németországgal, mint érezteti ő velünk; mert hiszen mi kevésbé vagyunk az ő terményeire utalva, mint van ő a mi terményeinkre, melyeket na­gyobb részben közvetítő kereskedésre, mint fogyasz­tásra vesz meg tőlünk. — Montenegrói küldöttség a czár­­b­ál. A »St. Peterburgszkija Vjedomoszti«közli azon beszédet, melyet a montenegrói küldöttség másodve­zetője, Vukotics Péter vajda és szenátor a gorcsinai fogadtatás alkalmával tartott és a­mely igy hangzik: »Uralkodónk, Nikita fejedelem, a montenegrói had­sereg és nép nevében jöttünk ide, hogy kifejezzük fel­séged előtt szívből fakadó testvéri szánakozásunkat felséged atyjának és a mi nagy jóltevőnknek szomorú halála miatt. Az orosz császárok ke­gyes figyelmüket régóta ráfordították kegyes, szegény országunkra, mindennapi szükségle­teinkre és politikai törekvéseinkre. Min­denkor támogattak bennünket, ez az oka annak, hogy népünk lelke mélyéből eredő odaadással viseltetik felséged uralkodóháza és az egész orosz nép iránt. Azonban nem feledhetjük el azt a jóakaratot, szeretett és népünket ért támogatást, melyet felsé­ged boldogult atyja, és a mi atyánk, II. Sándor csá­szár tanúsított. Ez ideig egyetlen nemes és nagylelkű czári előde sem tanúsított irántunk annyi kegyet, mint ő; ez képezi zálogát annak, hogy felségednek, mint az uralkodóház összes hagyományai és nagy­atyja, örökösének kegye a jövőben szintén oly nagy leend a montenegrói fejedelem és nép irányában. Ez magyarázza meg az örömet, miért örvend az egész montenegrói nép annak, hogy felséged lépett a Ro­­manov-házból származott czárok trónjára.« A lap írja, hogy a szónokot könnyei megakadá­lyozták a beszéd folytatásában, és aztán ezeket toldja hozzá: »Nem lehet kétségünk az iránt, hogy a got­csinai audienczia bizonyítékát és biztosítékát fogja képezni annak, hogy az orosz és a montenegrói népek ősidőktől fogva baráti viszonyai épen olyanok lesznek a­minek voltak Nagy Pétertől kezdve, mi mostanság nincs minden politikai fontosság nélkül, kivált ha te­kintetbe veszszük Montenegrónak közvetlen szomszé­daihoz való viszonyát.« — Az újvidéki »Szrbszki Národ« a szerb egyházi viszonyokról — h­orvát forrás után — közli, hogy a néhai Ivacskovics volt patriar­­chának nyugalmaztatását annak idejében már saját pártja is elhatározta, s a Zsivkovics testvérpár erősen dolgozott, hogy a maguk részére hódítsák a nemzeti pártiakat Zsivkovics Teofán károlyváro­­si püspök érdekében. A volt patriarcha azonban ne­szét vevén a dolognak, a koronától nyugalmaztatását kérte s utódjául A­n­g­y­e­l­i­c­s bácsi püspököt ajánlta, kitől mindannyian (t. i. a Mil­étics pártiak) félnek, ezért hát gyűlölik is. Ivacskovics kérése teljesitte­­tett: ő rövid nyugalomba lépett, adminisztrátorául pe­dig az erélyes Angyelics neveztetett ki. ORSZÁGGYŰLÉS. A főrendiház ülése, május 31-én. (Esti lapunk kiegészítése.) A főrendiház mai ülésében Mailáth György országbíró a következő interpellácziót intézte az­ igazságügyi miniszterhez: A múlt napokban tették le zárkövét azon igaz­ságügyi palotának, mely Bécsben emeltetett, ho­lott Bécsben jóformán alkalmas, illő és majdnem kényelmes elhelyezése volt az igazságszolgáltatás min­den ágának. Voltak idők, midőn minket is az igazságügyi palotával kecsegtettek, ez a törvénykezési állapotok­nak, hogy úgy mondjam fénykorában, az 1869-iki év körül volt. Mikor kiemeltetett, mily czélszerű lenne nem csak a főbb­ bíróságokat, hanem átalában a Bu­dapesten székelő bíróságokat, ha nem is egy épület­ben, de legalább egymáshoz igen közel elhelyezni, úgy, hogy a jogkereső közönség egy helyen találja fel emberben és dologban mindazt, a­mire ügyes ba­jaiban szüksége van. Hivatkozás történt akkor a fo­rum romanorumra és a palais de justicere, és a­kik Párisban vagy Brüsselben megfordultak, meggyőző­dést szerezhettek arról, hogy azon nagy teremben, mely összekötő kapcsul szolgál az igazságszolgáltatás minden ágának, sokszor két-három perc­ alatt szóval intéztetnek el ügyek, melyek elintézésére itt napokra terjedő utánjárás szükséges, mert bizonyos meghatá­rozott órákban, bírák és ügyvédek, jegyzők és átalá­ban jogkeresők találkoznak és minden segéd­adat nyomban rendelkezésekre áll. Azonban e részben megindult tanácskozásai a szakközegeknek, melyek részéről úgy hiszem, hogy az 1872. évben be is adatott a jelentés az igazság­ügyi minisztériumhoz, eddig legalább, minden kézzel­fogható eredmény nélkül maradtak. És ez sajnos, de természetes volt, mert az 1873-diki események, hogy úgy mondjam pénzügyi reactiót idéztek elő és a de­ficit roppantul felmagasló alakban állt az országgyű­lés előtt és akkor mint mondom bekövetkezett azon időszak, midőn a pénzügyi bizottságok felváltva a törvénykezést, minden oldalról megnyirbálták. Annál kevésbbé lehetett tehát kilátás arra, hogy az oly különösen költséges építkezésekre szükséges pénzösz­­szegek megszavaztassanak. Akkor töröltettek el, mint emlékezni fog nagy­méltóságod, a fogalmazók, holott felemlíttetett, hogy azon technikai munka, melyet azok végeztek, más magasabb jogi képzettségű egyének által fog végez­tetni, de épen azért a hátralékok szaporodni fognak. Most látjuk, hogy mindkét főbb bíróságnál a kir. táblai bíráknak feles száma mint segédbíró működik, és ezek sem bírják a hátralékokat legmegfeszítettebb szorgalmuk mellett is feldolgozni. Akkor kötelessé­gévé tétetett az igazságügyminiszternek, hogy az intercalarekra kiváló figyelemmel legyen, pedig sze­rintem, ha valahol a törvénykezés terén ez drága neme a bevételnek különösen nálunk, hol a törvény­székeknél mathematicai pontossággal van rendesen kiszámítva, quid valeant humeri, quid ferre recusent és a támadt hiány rögtöni pótlása sehol sem szük­ségesebb. Hogy ily körülmények közt természetesen az építkezésekre gond nem fordíttatott, az természetes, azonban, miután láttuk, hogy időközben pl. a vámnak emeltetett monumentális épület, mely közel négy mil­lióba került, miután a pénzügyi viszonyok némileg kedvezőbbre fordultak, ideje volna a háttérbe szorult igazságügyi állapotokra is reflektálni. Mert a­mit ké­rek, nem a bíróságok érdekében kérem, azok szerény helyzetekkel meg fognak elégedni, mint ezt eddig tet­ték, hanem kérem a jogkereső nagy­közönség érdeké­ben, mely igen érzi azt, hogy a­mit másutt néhány óra alatt elintézhet, napokkal kénytelen itt megvásá­rolni s hogy fölötte nehéz rája nézve, a ki az igazsági budgethez hozzájárul, hogy az igazságügyi budgeten felül még oly költekezésekre szorittatik, melyekre praegnans szükség egyátalában fenn nem forog. — Azon igazságügyi budgetben, mely közbevetőleg le­gyen mondva, a jogügyletek utáni bélyeg és illeté­kek által jó­formán kétszeresen pótolja az államnak, a­mit felőle elfogad. Azt hittem tehát, hogy alkalomszerű lesz most az országgyűlés befejezése előtt megpendíteni ez esz­mét s azon kérdést intézni nagyméltóságodhoz, hogy : Tekintve, hogy a­­Budapesten levő főbb bírósá­gok hivatali helyiségeinek egy épületben leendő egye­sítése az igazságszolgáltatás helyesen felfogott érde­kében fekszik; tekintve, hogy az erre vonatkozó előmunkála­tok a m. kir. igazságügyminisztérium rendelkezésére állanak; tekintve, hogy az e czélból netalán kötendő tör­lesztési kölcsön fölvételére a jelen körülmények kivá­lóan kedvezőknek mutatkoznak; azon tiszteletteljes kérdést intézem az igazság­ügyminiszter úrhoz : Szándékozik-e az 1872. évben elejtett fonalat felfogva, a fent jelzett irányban intézkedni és a jövő költségvetésnek előterjesztése alkalmával e körül­ményt is figyelemre méltatni ? Pauler Tivadar igazságügyminiszter: Két­ségtelen, hogy az igazságügyi czélokra szükséges épü­letekről gondoskodni a kormány feladatához tartozik, annyival inkább, mert az nem szenved kétséget, hogy azoknak nagy hiánya úgy a fővárosban, mint az egész országban érezhető. Mikor az állam a törvénykezést átvette, na­gyobbrészt a megyeházakban helyeztettek el a tör­vényszékek, de a megyéknek maguknak is szükségük lévén helyiségeikre, csak igen szűken mérethettek ki a törvényszéki helyiségek. Ennélfogva majdnem or­szágszerte kisebb-nagyobb mértékben panaszok hang­zottak föl 1872-ben, mint ő exc.-ja megemlítette, meg­indultak eziránt a tanácskozások és pedig a főbb bí­róságok elhelyezése érdekében. De igen jól méltóz­­tatott ő exc.-ja megjegyezni, hogy 1873-ban a defi­­czitnek oly foka állott be, mely az országgyűlést arra bízta, hogy a 21-es bizottság kiküldése által rendkí­vüli eszközöket javasoljon, melyeknek egyike az volt, hogy a budget ott, a hol lehet és a menynyiben lehet leszállittassék. Hogy ennek következtében a nagyobb tervekről le kellett mondani, az nagyon világos. Ott azonban, a­hol lehetett valamit tenni, mégis tettünk valamit. S így utalok csak a kassai igazságügyi ház építésére s a legújabban a Szeged városában emelendő igazság­ügyi épületről szóló, s a méltó főrendek bölcsessége által is elfogadott törvényjavaslatra.­­ Szerényebb mérvben itt a fővárosban is történtek javítások. Mint ő exczellencziája igen jól tudja, a semmitőszéki helyi­ségek némi építkezésekkel kibővíttettek. A fővárosban tagadhatatlanul egyik hiány az, hogy mind a minisztériumok, mind a bíróságok bér­helyiségekben vannak elhelyezve. Hogy e baj meg­­szüntettessék, arra több előkészület tétetett. Magán­házak birtokosaitól több ajánlat történt, ezeket meg­vizsgáltuk, kikérve a legfőbb ítélőszék egyes tagjai­nak közreműködését is. De eddig oly magánházat, melyben czélszerűen el lehetett volna helyezni a bíró­ságokat, nem találtunk. Most még van egy ajánlat, de én kétkedem, hogy a czélnak az is megfeleljen.­­ Hozzájárul ehhez, hogy a város különböző részének igényeire is kell tekintettel lenni és hogy főkép a vidéken, míg a törvényszékek végleges rendezése meg­állapítva nincs, nagyobb ily építkezéseket tenni alig lehet. A­mi a fővárost illeti, mely a legfőbb bíróság állandó székhelye, úgy hiszem, hogy ez utóbbinak szervezete többé kérdés alá nem igen jöhet. Kérdés alá jöhet azonban a kh­. tábla, melynek dec­entrali­­zác­iója legalább véleményem szerint csak az idő kér­dése. Addig is azonban az, hogy mit lehet és kell azon czélnak elérésére tenni, hogy az állami hivata­lok és különösen a bíróságok ne legyenek bérházak­ban, hanem saját épületeikben illő helyiségekben elhelyezve, a kormány egyik kiváló gondját fogja ké­pezni és a­mennyiben a pénzügyi viszonyok megenge­dik, ez iránt minél előbb előterjesztést tenni köteles­ségemnek fogom tartani. Kérem, méltóztassék vála­szomat tudomásul venni. Majláth György, mint említettük, a választ tudomásul vette. Ezután kihirdettettek a képviselőházban ma kihirdetett szentesített tezikkek, é­s letárgyaltatott és elfogadtatott a vasutak és csatornák összpontosí­tott telekkönyvezéséről szóló­­javaslat. Tudomásul vétetett a miniszterelnök átirata az országgyűlés be­zárásáról. Holnap 1122 órakor szentesített tezikkek kihir­detése czéljából ülés lesz. A képviselőház holnap délután 1 órakor ülést tart, melynek tárgya szintén szentesített tezik­kek kihirdetése lesz. Ezek lesznek egyszersmind a két ház utolsó ülései, mert már holnapután az ország­gyűlés bezáratik. legutolsó beszéde a kiegyezés tárgyában volt s utolsó nagy műve 1878-ban a szabadelvű párt enunciatiója, mely átalános tetszésben részesült. De azután is nagy figyelemmel folytonosan kisérte a munkálatokat. De a°boszniai tárgyalások alatt Hegedűs Sándor felkéré­sére ívekre terjedő tudósításokat küldött neki a dele­­gácziók titkos üléseiről Bécsben s minden alkalom­mal a legapróbb részletekig tudakozódott a párt állá­sa felől. E tekintetben igen szigorú volt s vasmarok­kal őrködött egészséges korában, sőt még beteg ágyá­ban is a szabadelvű párt összetartása érdekében.­­ Eltérő nézetei voltak ugyan a kormánytól a kiegye­zési s keleti politikában, de a párt szétesése által keletkezendett válságot nagyobb veszélynek vélte, mintsem annak meggátlására mindent elkövetni ne sietett volna. S azonkívül, mint benső barátja gróf Andrássynak, teljesen bízott ennek hazafiságában s éles elméjében. Később korból is nagy számmal je­gyezhetnénk fel ily adatokat meggyőződésének szi­lárdságáról. A szabadelvű párt, mely évenkint kül­­döttségileg szokott nála tisztelegni, a jelen új évben a beteghez csak három bizalmas emberét küldte el : Harkányit, Hegedűst s Ráday Gedeont. Az izmos termetű, kidülyesztett mellű s magasan tartott fejű ember helyett már ekkor csak vázat találtak : össze­­roskadt agyat, előre hajtott fővel s ingadozó léptek­kel. De e roskatag alak is lelkesedni látszott, midőn a párt érdekeinek egyes részletei szóba jöttek, lelke­sítő beszédet tartott a tisztelgőkhöz s erősen többször hangsúlyozta, hogy a szabadelvű párté a jövő. Nőtlen életet folytatván, egész életét a köz­­ügyeknek s nemesebb élvezetnek szentelte. Epikus követője magyar modorban, de a 19-dik század szel­­lemiebb formái közt. Nagy tisztelője a szép nemnek s támogatója a hazai művészetnek. Aligha van a képvi­selőház egyik tagjának is oly könyvtára, mint neki. Szónoklata pathetikus. Emlékeztet a negyvenes évek szónoklataira, azonban azon idők világos és tartal­matlan frázisait szerencsésen kikerüli. Public­isztikai művei ma már csak irodalomtörténeti érdekkel bírnak. * Gorovénak nem volt családja. Egyetlen nővére, Constance k. a. élte túl, betegségében ő volt valódi őrangyala. Legközvetlenebb családi környezetét ké­pezték másik két nővérének, Bicskeynének és Noszlopynénak gyermekei, a­kiket, különösen pedig Gorove István és László unokaöcscseit, kiknek nevelését is ő vezette, saját családjaként sze­rette. Azok is oly melegen ragaszkodtak hozzá, mint a­hogy nemes szívéhez ragaszkodni kellett mind­azok­nak, a­kiknek szerencséjük volt közelről ismerni őt. Utolsó óráiról följegyezzük a következőket: Az elhunyt már 3 év óta betegeskedett, de csak az utol­só napokban hanyatlott szemlátomást. Egész teg- ■. napig figyelemmel kísért minden dolgot, felolvastatott­­ magának, sőt még ma reggel is figyelemmel hallgatta Ormós Zsigmond temesi főispán levelét képviselő jelöltségéről, s egész határozottsággal mondá, hogy semmi esetre sem lesz kép­viselő többé! Készült ki ez idén is a városligetbe, s hétfőn akart kiköltözni, de hanyatló ereje miatt elhalasztotta kime­netelét. Folytonosan mellette levő orvosával, dr. P­á­­v­a­y­v­a­l (Korányi segédje) értekezett meggyógyulása felől, a melyben teljesen hitt s ezutáni munkásságá­ról készített terveket. Daczára e reményének, olykor balsejtelem szállta meg, s ez nyilatkozataiban is érvényesült. György Endre, egyik legkedvesebb barátja mondá egyszer neki: »Majd elmegyünk Varsányba (Gorove birtoka) néhány hétre.« — »De már oda ne jöjjön velem senki« — mondá Gorove. Gondos, hű ápoló­nője Sinkovicsné, a­ki 2 év óta folytonosan mellette volt, a múlt hónapban pár napi szabadságot kért. »Maradjon még — kéré az elhunyt — majd május hóban talán megszabadul tőlem.« — És úgy is tör­tént, két hét óta rosszabbul lett, s az utolsó 3 nap alatt egészen aggasztóvá vált állapota. A halálküzdelem már ma reggel bekövetkezett. Rögtön — mint mindig, ha rosszabbul érezte magát — elküldött Korányiért, a­ki csak megerősíthette a szomorú valóságot, hogy a beteg a mát nem éli túl. Délután kevéssel négy óra után hevesebb fuldok­­lási rohamok jöttek rá, s többször felkiáltott: Iste­nem, istenem! Környezete a legrosszabbat sejtve, azonnal intézkedett, hogy a beteg részesüljön a szent­ségekben, a mi meg is történt. Ennek fölvétele után lassanként elcsendesült s elaludt örökre. Halála elal­­vás volt, csöndes. Utolsó pillanataiban körülötte voltak : nővére Constance k. a., unokaöcscse Gorove János, id. gr. Ráday Gedeon, Gerzson Antalné, dr. Pávay, Biró Mária társalgónő és Sinkovics­­n­é hű ápolónője. A szomorú hit gyorsan elterjedt és az elhunyt barátai, rokonai, tisztelői siettek meggyő­ződést szerezni a halálesetről. Oda sietett R­á­t­h Ká­roly főpolgármester is, ki — mint az elhunyt egykori házi ügyvédje — annak bizalmát és barátságát bírta. A főpolgármester intézkedni fog, hogy a temetésen a főváros is kellőkép képviselve legyen. Hosszas betegsége csak sovánnyá tette arc­át, de az most a halálban is nyugodt, nemes vonásokat mutat. Gorovénak vesebaja volt, alsó testrésze, lábai megdagadtak, bár többször könnyített orvosa a kóros állapoton. A temetés valószínűleg holnapután lesz. A bebalzsamozást holnap reggel fogja végezni dr. Scheuthauer, s a hal­ottat a felső-varsányi csa­ládi sírboltba, a hol édes­anyja nyugszik s a melyet maga az elhunyt építtetett, temetik el. A temetésen a képviselőház, a kormány, akadé­mia, a főváros és a hivatalok, intézetek is testületileg fognak részt venni. Mindezek épületein gyászlobogó leng. A ravatal az elhunyt Lipót­ utcza 16. sz. a. há­zában a nagy teremben állíttatik föl. A temetést az Entreprise des pompes funebres temető. társulat ren­dezi az elhunytnak megfelelő pompával. * Gorove István temetése holnapután, június 2-án délután lesz a boldogult házánál. Az or­szággyűlési szabadelvű párt babérkoszorút tétet az el­hunyt koporsójára s a párt tagjai közül küldöttség fog a végtisztességen Tisza-Varsányon jelen lenni. Uj szerkezetű villamvilítgitási kísérle­tek az akadémiában. A »La Force et Lumiére« nevű belga társaság utazó ügynökei a múlt héten Párisban érdekes kísér­leteket tettek a villamosság összegyűjtése s tovább szál­lítása tágyában. A két óránál tovább tartott kisérle­teken különféle világítdflak­et, imitottok­, m­olyaf totagrff szerint fokozták, könnyen eloltották s meggyujtották s még bizonyos erőmutatványokat is tettek, melyek állítólag,elég nagyok voltak arra,hogy hasonló mennyi­ségű erő felhasználásával lóvonatú kocsikat is lehessen hajtani. Ugyane kísérleteket ismételték ma este 8 óra­kor a nevezett társaság ügynökei az akadémia Kisfaludy termében alig száz főre menő, de szokatlan díszes s részben szakértő közönség előtt. Jelen voltak többek közt Trefort, Szapáry, Bedekovics miniszterek, az akadémia részéről Lónyay, Sztoczek, Szabó, Than, Szily, Eötvös s átalában a 3-ik osztály legkiválóbb tagjai, a polgármesterek, a városi reáliskolák igazga­tói s tanárai, Zsepernovszky mérnök, a budapesti vil­lám­gyár vezetője, Hegedűs ipariskolai igazgató stb. Az akadémia udvarán egy nagy butorszekér alakú kocsi volt telve battériákkal s innen jöttek be a drótok a Kisfaludy-terembe, melynek elzárt részé­ben új telep s e mellett Gramme-féle gép volt felál­lítva. A terem közepén a teleppel kapcsolatban állott egy díszes oszlop tetején alig ökölnyi nagyságú Edi­­son-féle üveglámpákkal, mindegyikben egy patkóalakú szén, a villámvilágosság terjesztésére. A társulat Faure Camille s Reynier E. mérnö­kök utasítása nyomán nemcsak Edison, de a híres angol phisikus Thompson Vilmos tapasztalatait is felhasználta, hogy a villám összegyűjtése (immagasi­­nálása) s szállíthatósága érdekében bizonyítékot nyújtson. Az eredmény a következő : 1. A villámerő tetszés szerinti mennyiségben összegyűjthető másod­­rangú telepekben, melyek könnyen hordozhatók. 2. Egy összegyűjtött villám oly világosságot ad, mely tet­szés szerint megosztható. 3. Az összegyűjtött villám mechanikai erő gyanánt is felhasználható. Az első eredményt maga a szerkezet felállítása tanúsította, a­mennyiben a battériákon kívül a villám a szoba különböző részeiben el volt helyezve s egy­szerre több lámpát meg lehetett gyújtani, a nélkül, hogy közvetlen közlekedés szükséges lett volna. A második tételre nézve bemutatták azt, hogy a­nélkül, hogy az udvaron levő telepet érintették volna, a má­­sodrangú hordozható telepen eszközölt változtatások által az Edison-féle lámpák világát enyhítették s erősbítették, sőt (a kis teremben) valódi nap­fényhez hasonló fényt hoztak létre, mely mellett az Edison-féle lámpák különben erős világa is elhal­ványult. A harmadik tételre nézve (már a Gramm­féle gép közrehatásával) rettenetes zaj közt egy pár kemény fát fűrészeltek el a villámerő által. A kísér­letek kiegészítéséül még vasat izzasztottak s platinát is égettek el, mely körülmény különben a villám min­den felhasználásánál előfordul. Valódi tudományos magyarázat az ügynökök részéről különben nem volt, még a fény s erő fokát sem határozták meg számokban s igy a szakértő­ket minden tekintetben nem elégítették ki. A nagy világosság tartósságáról sem adtak bizonyítékot s igy a több ezer láng erejű villámnap (Swan-féle lámpa) gyakorlati értékéről bizonyítékunk még nincs. Legérdekebb mindenesetre a villámvilág megosztá­sának gyakorlati jelentősége s a világosság s me­chanikai erő összekapcsolása, mert ez­által lehet­séges ugyan egy battéria működését különböző irány­ban felhasználni. A gyűjtő­készülék egy kis asztalon foglalt helyet, súlya nem nagy s mégis — legalább egy kis időre — meglepő eredményt fejtett ki. A kísérlet csak félóráig tartott s a miniszterek távozása után csakhamar az egész közönség is eloszlott. Választási mozgalom. A Busbach-párt bizottsága ma este a terézvárosi VI-dik kerületi klub helyiségeiben rend­kívül látogatott értekezletet tartott, melyen B­a­d­o­c­z­a János bizottsági elnök konstatálta, hogy miután a VI. kerület választói részéről benn levő csatlakozási nyilatkozatok szerint Busbach ré­szére az absolut többség biztosítva van, a szabadelvű párt jelöltjének megválasztatása tökéletesen biztosítottnak tekinthető.­­ Szombaton, június 4-én Busbach Péter képviselőjelölt a Schuster­­féle sörcsarnok nagy termében — osztrák államvas­­úti épület— meg fogja tartani programmbe­­s­z­é­d­­­é­t, melyre a választók meghivatnak. Száz párttag késznek nyilatkozott ez alkalommal a jelöl­tet választói körébe hozni. — A programmbeszéd után ugyanazon helyiségben a jelölt tiszteletére ban­kett lesz, melyhez jegyek a VI. kerületi klubban és a párt helyiségében — sugárút 38. — kaphatók. Gölniczbánya, máj. 30. (E­r­e­d. t­u­d.) A göl­­niczbányai választókerületben, vagy­is inkább magá­ban a városban észlelt ellenzéki mozgalom arra indí­totta a szabadelvű párton levők egynémelyikét, hogy a párt szervezkedése czéljából — magát megelőztetni nem akarván — idejekorán egy értekezletet hívjanak össze; a kitűzött határnapon május 29-én délután ezen választókerület szabadelvű választói nagyszám­mal a vendéglő nagy termében össze­gyülekezvén, a korelnöki széket Nagy Gusztáv foglalta el, ki lelkes szavakban — magyar, német és tót nyelven — elő- Svfotovlpt. c.zéliát. t.ev rendes elnök meg­választására hivta fel a jelenlevőket, melyre szűn­ni nem akaró lelkes éljenzések között arra Hey­­sel József közkedvességű birtokos lett felkérve, és illetve megválasztva, ki a közbizalom által ma­gát megtiszteltetve látván, az elnöki székből a szabadelvű párt politikai irányát fejtegetvén, annak támogatására kérte föl a jelenlevőket; nagy helyeslés­sel találkozott beszéde után, a pártot megalakulnak mondván ki, ajánlatára alelnököknek Lubkovics Mik­lós uradalmi tiszttartó és Jeszenák Lajos szomolnoki plébános, jegyzőknek pedig Lettlinger Hugó és Dirner Albert lettek megválasztva, továbbá ugyanekkor meg­választattak minden város, és község részére a vidéki elnökök, és bizalmi férfiak, kik önmagukat fogják a szükséghez képest kiegészíteni. Elnök előadván ezután, hogy köztudomás sze­rint, az országgyűlési időszak vége felé közeledik, szükséges tehát már most gondoskodni olyan egyén­ről, ki a jövő országgyűlésen ezen kerületet képvi­selni hivatva lesz, még az elnöki szó el sem hangzott, minden külön ajánlat nélkül, a jelen volt számos vá­lasztók által egyhangúlag és óriási lelkesedés mellett ezen kerület jelenleg is országgyűlési képviselője Probstner Arthur felsőmagyarországi bányapolgár­­sági elnök és birtokos lett kikiáltva és annak elfoga­dására táviratilag felkérve; a pártgyűlés ezzel teen­dőjét bevégezvén, az elnök egy a mostani hazafias magyar kormány és a képviselőjelölt mondott lelkes felköszöntése után bezárta, arra kérvén fel a jelen voltakat, miszerint a válasz megérkezéséig együtt ma­radni szíveskedjenek; ezen tanácskozmányt, régi ma­gyar jó szokás szerint 150 teritékü lakoma követte, melyen számos felköszöntő mondat van, sikerült be­szédben adta értésére a jelen volt tót ajkú választó­­polgároknak az óvizi plébános a lefolyt értekezlet czélját és annak intézkedéseit, valamint az országos pártok irányát, a lakoma alatt az eperjesi zenészek mulattatták válogatott darabjaikkal a közönséget. A lakoma alatt megérkezett szeretett kép­viselőnk, és jövőre képviselő­jelöltünk következő társürgönye : »A kerület szabadelvű párt elnö­kének, és tagjainak legforróbb, legbensőbb köszöne­tét mondván azon nagy bizalom nyilatkoztatásáért, melylyel megtisztelni kegyeskedtek, a gölniczbányai választó kerület képviselő jelöltségét elfogadom, azon ígérettel, hogy megválasztatásom esetében, mint an­nak képviselője egész erőmet imádott hazánk, és sze­retett kerületünk érdekeinek előmozdítására fordí­tom.« A felolvasott német, és tót nyelvre is átfordított fentebbi sürgöny, a lelkesedést a legmagasabb fokára hajtván, mindenki iparkodott szeretett képviselőjelöl­­tünkhöz, határtalan ragaszkodásának tanujeleit adni és érzelmeit iránta kifejezni. Ezen választókerület minden város és községe, a legtekintélyesebb és legbefolyásosabb választói ál­tal lévén képviselve, a tőlük nyert biztos értesülésünk alapján Probstner Arthur megválasztatása biztosnak tekinthető, annyival inkább, miután az ellenzék, az értekezlet eredményének nagyságát látván, ellenjelölt felléptetését meg sem kísérli. Meg kell még az itteni választási mozgalomra nézve azt is említenem, hogy a csekély számban lévő ellenzék próbált már tervének egy köztisztelet és becsülésben álló urat megnyerni, ki azonban előttük kijelentette, hogy ő a szabadelvű párt híve lévén — ha­bár annak minden egyes intézkedéseivel nem is ért egyet — és így őket képviselni az ellenzéki ala­pon nem hajlandó és minekutánna ily nyilatkozat mellett Probstner Arthur ellen való fellépésére őt to­vább is hiában sarkalták, —terveikkel most már, mint látszik, fel is hagytak. Körmend, máj. 31. (E r­e­d. s­ü r­g.) A német­­újvári választó kerület máj. 30-án tartott népes érte­kezletén Bohrer Viktor budapesti ügyvédet általá­nos többséggel szabadelvű párti képviselőjelöltjéül kikiáltotta. Nyitra, máj. 31. (Ered. sürg.) Nyitra megye szabadelvű­ pártja a mai napon tartott gyűlésén a jövő országgyűlésre az egyes kerületekben a következő je­löltekben állapodott meg: A nyitrai kerületben K­r­a­j­t­s­i­k János püspök által a jelöltség el nem fo­gadtatván, helyette M­a­r­c­k­h­o­t Jánost léptetik fel; Nagy-Tapolcsányban Odescalchy Gyula lget, Zsámbokréten Zsámbokréthy Józsefet, Privi­­gyén K­r­a­j­t­s­i­k Ferenczet, Szakolczán N­i­z­e­i Fe­­renczet, Galgóczon U­z­o­v­i­c­s Pált, Vágselyén J­á­­n­o­s­­ plébánost, Szeniczén K­o­s­t­y­á­l Pált. Az ér­­sekujvári, vágujhelyi és varbói kerületek pártjelölte­ket nem állítanak. Tiszaszablyozási elmefuttatás. ii. Figyelemmel kisérve a folyók életét, mindig azt fogjuk látni, hogy az árvíz a kanyarok által képezett térben és a középvonalban folyik le, és hogy a kiszö­gellő kanyarok legtöbbnyire az emelkedettebb terü­let lábáig érnek, és hogy a láp a jobb- és ball felé ki­szögellő csúcsok által jelölt tér közepén húzódik el, továbbá, hogy az árvíz keresztezi a kanyargósan hú­zódó kis- és középvíz folyási irányát. Hogy a töltéscsuszamlásnak eleje vézessék, min­denütt, hol az anyag rossz, a töltéstestnek víz felőli részében két sor — vesszőfonással erősített — czölöp­fal közé rakott szalmástrágya vagy gazféle — egy mé­ter magas gerincztöltés rakandó a természetes föld­­szintől a tervezett töltés magasságig, mely egyszers­mind a töltésen folytonos közlekedhetést is biztosí­tani fogja, mert sem nem süpped, sem nem ragad, és a tett tapasztalatok szerint alig szétbontható s össze­nyomódott állapotban erősebb a földnél, — fentar­­tása pedig a töltés lábánál ültetendő füzesek és a töl­tésekről kaszált gaz folytonos kéznél tétele következ­tében igen könnyű és olcsó. Az átvágások helyett párhuzamos medret vagy oldalelvezetést kell létesíteni, — tehát vezessük a Szamos vizét egészben vagy részben, akár zsilippel vagy bukógáttal stb. a Körös vize ágyán a Dunába, minden közbenlevő folyóknak vizével együtt, — a Sajó és Hernád vizét pedig szintén a Tiszától egé­szen elválasztva eresszük Dömsöd körül a Dunába, — igy azután a fenmaradó viz megfér a Tiszában. Ha tudunk vasutakat hegyen-völgyön, alagutakon ke­resztül vinni, és tudunk vasutak felett és alatt utakat, vizeket átvezetni, az alagutakba a föld gyomrából előtörő vizeket abból kizárni, a pályatesttől eltávoli­­t­tani, miért ne tudnánk a Szamost Nagy-Károly felé az Érbe s azon Diószeg felé át Nagyváradnak a Se­bes-Kőrösbe s azzal együtt N.­Szalontának, K.­Jenő­nek a Kőrösökbe s azokkal együtt Arad felé a Marosba s azzal együtt tovább Temesvár felé a Temesen át a Dunába vezetni ? lehetőleg a hegyek alatt, hogy tán esetleg öntözésre is lehessen itt-ott alkalmazni. Sokan elrémülnek ezen a merészségen, hogy a folyóknak ágyai egészen más helyre javultatnak, — igaz, meg lehet, hogy ezen hosszában vezetés következtében helylyel-közzel nagy bevágásokat és partemeléseket is kellene tenni, de hát megtették és teszik azt maguk a vizek is, pl. a Duna Visegrádnál és a Vaskapunál minő rengeteg sziklákat tört át, hogy folyását foly­­tathassa, és az azelőtti tengerfeneket termőfölddé — Magyarország síkságává — tegye; nézzük csak hány nagyobb folyó van mai időben jobbára csak kétszáza­­dos ágyában ? és látjuk a sok »holt« Tiszát, »holt« Dunát­,— rémülten «, Timi VQCT T^nnn vm­l ! a Zemplénmegyében Tisza volt, most száraz meder, — ezelőtt egy századdal a baracskai Duna Bácsmegyé­­ben derék Duna volt, most Kiság, a Fekete viz Po­zsony megyében 1735 körül még Duna volt, most pa­tak, ama nevezetes Ér Bihar megyében a Kraszna vi­zének ágya volt valaha, s akkor az ecsedi láp száraz volt, az Aranka Torontál megyében most száraz és régente Maros volt; nos hát miért ne lehetne a víz­­elosztás és hasznosítás tekintetéből ezen természetes ágyakat újra igénybe venni és új összeköttetésekkel a Dunáig kitoldani, s ez­által a magyar alföldet meg­menteni ? Hiába építünk vasutakat, ha most a víz, később pár évtized múlva pedig a szárazság folyton elöri a termést és nem lesz mit szállítani. A megmentés pedig ebből áll: 1. Átvágásokat ne létesitsü­nk, vagy legfeljebb a torkolatnál és ott, hol a nyert sebesség csak akkora lesz csupán, hogy finom iszaphordalékot bír el a víz. 2. A töltéseket építsük a folyam leginkább ki­szögellő kanyarjai által jelezett távolban és irányban, vagy ennél nagyobb távolban és hajlékonyabb irány­ban, — a­mi ezen belül esik eddigi töltés, azt kérlel­­hetlenül bontsuk szét. 3. A mellékfolyókat vezessük el oldal­medrek­be — vagy mind, vagy lehetőleg a legtöbbet — egye­nest a Dunába. Még ha mindezt teszszük is, akkor is csak nagy erőfeszítéssel fogjuk az átvágások által feldúlt, egyen­súlyának helyreállításán és a megrontott vízi termé­szeti törvények újból létesítésén óriási erővel működő folyamot megfékezni, de ezek bármelyikének mellőzé­sével semmiképen sem, ezek nélkül meg fog semmi­sülni minden munkánk és erőlködésünk, mint a szap­panbuborék, a víz soha sem fog ostromlásában elfá­radni, de az ember és pénz ki fog merülni! Láttuk a szegedi védelemnél, hogy 3 hétnek a legnagyobb erő­feszítéssel, lelkiismerettel, és erélylyel foganatosított munkáját, hogy silányította tönkre csupán egy napi szélvészes víznyomás; bárhogy czirkalmazunk, elmélke­dünk és csinálunk terveket és számításokat, ezen az átvágások által megzavart vízrendszernek folytono­san tartó újjáalakulása miatt, mostanában képtelen­ség biztosan meghatározni azt, hogy rólánkint hol mennyit fog a Tisza medre és partja emelkedni, a gyorsított és alsóbb szakaszokra kényszerített horda­lék lerakodása következtében, és így, hogy mily ma­gasságban fognak a töltések koronái megállhatni, ezt hamarjában meghatározni nincsen tudomány, sem el­mélet, sem gyakorlat, sem műszerek nem kielégítők, itt most csak a jó Isten eléggé tudományos! Ezért nem szabad a három pontból semmit sem engedni, oszlatni kell a vizet, a­mint csak lehet, vagy megful­ladni benne. Mi a rögtöni segítség ? — semmi más, mint az időjárás kegyelme! — Kétfélét tehetünk: vagy ki­dobunk milliókat haszontalanul és javítgatjuk és megmentjük (?) vele a meglevő töltéseket, ha ugyan­az időjárárásnak — és nem a mi önfeláldozásunknak és tudományunknak — úgy tetszik, — mert hisz ha az időjárás nem kedvez, a mostani helyzetben elseper bennünket összes erőinkkel és pénzünkkel együtt egy pillanat alatt,­­ a tapasztalatok után saj­nos önhi­ség lenne az, hogy meg tudunk menteni va­lamit, vagy pedig nem dobunk ki milliókat haszonta­lanul, hanem hagyjuk a mostani töltéseket Isten ne­vében úgy, a­mint vannak, de hozzá fogunk minden község körül maradandó végleges körtöltéseket épí­teni azonnal és befejezzük a legrövidebb idő alatt, mely mivel ez­által ha a földeket nem is, de a falukat és városokat bizton megmentjük, hisz feltéve azt, hogy ha valahol betör is a földekre a víz, úgy sem tesz az már úgy­szólván semmi új kárt sem, mert a belvíz akkora

Next