A Honvéd, 1871 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1871-05-04 / 18. szám
Ötödik évfolyam. 18. szám. Pest, május 4. 1871. Az országos honvédgyülés. Alább közlött czikket egy régi honvéd irta. A „Honvéd“ lap kötelessége ez igen élesen irt czikket kiadni; nem mintha e modort helyeselné, hanem azért, hogy ez által a magyar képviselőháznak a hangulatról, mely a régi honvédek közt uralkodik, fogalmat szerezzen. Szerk. Egy régi honvéd levele. Május 7-ikén ül össze az országos honvédgyűlés. Egyik fő czélja kivívni a régi honvédség számára az erkölcsi elismerést. Valóban vérlázító gondolat! Létezik e földön egy nemzet, melyet unszolni kell arra, hogy elismerje azokat, kik vérekkel váltották meg ugyanezen nemzetet a gyalázattól ! Oh! mily magas politika és mily mély erkölcsi sülyedés! És nem fél ez a nép az isten haragjától, nem fél a kivégzett hősök bosszuló szellemétől, nem fél a vérig sértett szabadság sajtoló kezétől. A régi honvédeknek köszönheti ez a nemzet, hogy nem lett muszka és osztrák tábornokok gúnytárgyává. Alig múlt el 20 év és már nem ismeri szabadítóit! S ez a magas politika e mellett még nagyon rossz politika is. Egy zsarnoknak szabad hálátannak lenni , de a mely nép hálátlan, az elveszett. Hanem nem is a magyar nép zömét vádoljuk, hanem a magyar képviselők egy részét. Ők talán tiszta szándékkal, de téves felfogással egy titkos hatalomnak akarnak hizelegni; de nem gondolják meg, hogy az, aki e titkos hatalomnak hizeleg, az bűntársává válik; de sőt még megvetésre méltóbb lesz mint maga a hatalom ; mert van, ki nagyobb megvetést érdemel mint maga a hóhér, s ez a szolgája. Valóban nem akkor volt ez a nép szánalomra méltó, midőn osztrák tábornokok vesszőztették a nőket, — mert akkor a szabadságnak volt mártyrja, hanem ma sajnálni való, midőn szabad, és honvédeinek ad jutalmul — koldusbotot, — mert ma a bécsi reakczió uszályhordozója. Mily magas politika és mily mély erkölcsi sülyedés!... ________ B. A bécsi katonai tudományos egylet orgánuma. Az elemi hadmozdulatok szükségességéről a csapatok kiképzésére. (Musil Rudolf főhadnagy és vezérkari tiszttől.) A czikk írója igen gyakorlatias alapra fektetvén czikket, oly dologról értekezik, mely fölött gondolkozni az eredményre nézve igen szükséges. Előadja, milyen modorban czélszerű és hogyan nem czélszerű a gyakorlatokat elővenni. Egyes példákat hoz fel, s az ezek közül való eljárást részletesen megismertetve utal arra, miként kellene ezek mintájára a többi gyakorlatok előleges megállapított tervét kidolgozni.*) „Oly *) Ezen rendkívül érdekes czikkből különösen az alább következőket kivánják felemlíteni: gyakorlatok, melyek valamely nagyobb hadászati kombináczió részét képezik э e végből minden rendszabályaikban egy oly czél felé gravitálnak, mely gyakran a gyakorlat keretén kívül esik, minden esetre feltételezik a részletes harczban való alapos átdolgozást, mert a csapatok harczászati magatartására majdnem semmi befolyást sem gyakorolnak többé, ezeket a gyakorlat után ugyan megbírálhatjuk, megkritizálhatjuk , azonban (anélkül, hogy az egészre nézve zavarólag ne hassunk) nem találunk időt már a gyakorlat folyamában oktatólag lépni fel, a csapatnak az azon idő szerinti tényállását felvilágosítani, cselekvését szabályozni, rosszul eszközölt kifejlődéseket (Evoluzionen) mindaddig ismételni, míg hatásköre szerint mindenki világos öntudatára jött volna annak, miként kell p. valamely magaslatvonalat, valamely majorságot, erdőt stb. megtámadni, vagy hogyan kell védelmezni, miként kell megkerüléseket jelenetezni, mily módon lehet ilyeneket ártalmatlanná tenni, hogyan kell a fegyvernemeknek egymást kölcsönösen támogatni. Csak midőn a hadmozdulatoknak ezen elemei el vannak érve, csak akkor nyújthatnak nagyobb téri gyakorlatok kedvező alkalmat a csapatokat arra szoktatni, hogy magukat előre nem látott esetekben gyorsan feltalálják, mielőtt azonban a különböző harczi-kombinácziók ilyetén játékának magunkat átadnók, meg kell általában előbb tanulnunk harczolni. A gyakorlótéri gyakorlatokhoz tehát oly hadmozdulatoknak kell kapcsolódni, melyek a csapatoknak a kezdetleges és minden harczban előforduló kifejlődéseket, czéljuk és hatásuk szerint szemlélhetővé és folyékonynyá teszik. Midőn tehát a századok a rajvonalban való csatárharczra ki vannak képezve, következik annak tanítása a gyalogságnál, miként kell zászlóaljban a századokat nagyobb távolságra szétvonni, annak egyik részét, p. egy századot mint tartalékot kisajátítani és ezen osztag-csoportozatokkal öszpontosultan és tervszerűleg valamely tetszés szerinti megtámadandó tárgy ellen működni. Ha az ellen körül van kerítve, rendszeresen hátrányos helyzetbe van hozva, és a csatártűz által meg van ingatva, akkor az eldöntésre, t. i. a tömegtűzre megyünk át, ez most szintén elősegíti a czél elérését, amennyiben a már harczoló osztályokat a legfontosabb pontokon erősíti vagy pedig az ellen oldalát vagy hátát megnyervén, ez által a kimenetel felett határoz. Bármily egyszerűnek és a gyakorlásra nem méltónak tetszik is első pillanatra az ilyetén hadmozdulat, mindamellett a legkülönfélébb és legszellemdúsabb változatokat engedi keresztül vinni, különösen ha a kivitelre mindig más-más jellegű terep választatik. Meg kell csak egyszer emez egyszerű hadmozdulatokat próbálni, s nem sokára annak belátására jutunk, mily nehéz ezeket hibátlanul keresztül vinni. Ezen gyakorlatokhoz tartoznék még a védelmi állásban való magatartás feletti utasítás és oktatás. E végből néhány század a terepben kellő messzeségre kiterjeszkedik, hogy kellő idő legyen az ellen czélja felől tisztába jönni, a zászlóalj megmaradt része pedig mint tartalék marad meg, és támadásra (oldallökésre, az ellenséges arczvonal keresztül törésére) megy át, mihelyt az ellenséges csapatok többsége a harczba bonyolódott. A védő ellenlökése tételezhető végre fel, hogy a harcz félbeszakítása gyakoroltathassék. További gyakorlatok aztán a bizonyos terep tárgyakért folytatott harczok rendszeres keresztül vitelét taníthatnák. Az ellent mindezen gyakorlatoknál csupán jelezni is lehet, azonban ezen gyakorlatok teljes kölcsönösséggel is keresztül vihetők. Várjon egyiket vagy a másikat alkalmazzuk-e, nem bír lényeges fontossággal ; fontosnak mutatkozik azonban, hogy minden ilyetén elemi hadmozdulatnál mindkét fél egy közös felsőbb vezényletnek legyen alárendelve, mely a kiviendő harczi cselekményeket sorban elrendeli és különösen az időpontot mindig meghatározza, melyben a védelmezőnek valamely hátráló mozdulatot megkezdeni szabad. Ha ennek meghatározását elmulasztjuk, akkor különösen a még nem tökéletesen gyakorlott csapatvezetőknél a hadmozdulat czélja mindig el fog tévesz-