Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1967 (74. kötet = Új folyam 12. kötet)
1967 / 4. sz. - Kodály Zoltán sírjánál (Rusznyák István)
Kodály Zoltán sírjánál Búcsúzom Kodály Zoltántól, az akadémikustól, kedves barátunktól, a Magyar Tudományos Akadémia, a tudományos élet minden dolgozója nevében. Nagy űr marad utána körünkben, hiszen hosszú évtizedeken át sokirányú, tevékeny részt vállalt Akadémiánk életében. Nem csupán a Zenetudományi Bizottság, s a szívéhez oly közel álló Népzenekutató Csoport munkáját irányította megalakulásától élete végéig, hanem a Nyelvművelő Bizottságban is közreműködött 1943 óta. Nem felejthetjük el fáradozásait, amelyeket a felszabadulás után három éven át mint Akadémiánk elnöke, intézményünk megújítása érdekében kifejtett. Tudós és művész - a közhit szerint- nem igen fér meg egy személyben. Egyik a gondolatokat fejti ki, s inkább a szakemberekhez szól, másik az érzelmeket önti formába, s a tömegeket kívánja magával ragadni. Egyik az értelemhez fordul, a másik a szívre hat. — Két teljesen különböző hivatás, mely, azt hinnők, ellentétes vagy legalábbis egymástól élesen elütő alkatot, vérmérsékletet kíván. Kodály élete és munkássága e felfogás meggyőző cáfolata. Az ő életműve a bizonyíték, hogy a tudomány nem csupán a racionális ész, a gondolkodó elme terméke, s a művészet feladata sem csupán az érzelmek kifejezése. Mindkettő az igazság két arca, a való világ kétfajta tükrözése. Mint ő maga meghatározta—Akadémiánkon tartott — egyik beszédében: „Nemcsak a tudomány különféle ágai tartoznak össze és mindegyik megsínyli, ha túlságosan bezárkózik szakmája szűk körébe, hanem a tudomány és a művészet sem lehet el egymás nélkül. A tudós annál különb, minél több van benne a művészből és viszont. Intuíció, fantázia nélkül a tudós legfeljebb téglahordozója lehet a tudománynak. A művész pedig szoros belső rend, szerkesztő logika nélkül megreked a művészet peremén." A két hivatáshoz megkívánt tulajdonság tehát nemcsak megfér egy személyben, hanem még kiegészíti, erősíti is egymást. Művészi alkotómunkájának megítélésére nem mi vagyunk hivatottak, de annál pontosabban tudjuk méltányolni Kodályt, a tudóst. Több mint hat évtizeden át folytatott népdalgyűjtő-rendszerező munkája felbecsülhetetlen értékű. A Magyar Népzene Tárának az ő irányításával eddig megjelent kötetei méltán keltettek feltűnést az egész tudományos világban. Számos folklorisztikai tanulmánya, s főleg 1937-ben kiadott monográfiája „A magyar népzene" alapvető jelentőségű. Minden tanulmánya egy nagytudású, biztos ítéletű tudós megnyilatkozása, mely régi mulasztásokat pótol, rejtett összefüggésekre figyelmeztet és új távlatokat nyit. De tudományos munkássága, melynek