Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1981 (88. kötet = Új folyam 26. kötet)

1981 / 11-12. sz. - Akadémiai tagajánlások - 1982

Németh G. Béla mint oktató és nevelő máris valóságos fiatal tudósgárdát alakított ki, és ennek eredményei a magyar irodalomtör­ténetírás egy új szakaszának beköszöntét ígérik. Bizonyítja ezt legjobb tanítványainak kötete, az Arany-verselemzéseket tartal­mazó „Az el nem ért bizonyosság" (1972). Németh G. Béla szintézisigénye legvilágosabban megmutatkozik a „Türelmetlen és késlekedő félszázad" (1971) című kötetében, mely önálló koncepció alapján dolgozza fel a 19. század második felét, Petőfi Sándortól kezdve. E kötet fejezetei közül különösen eredetinek tekinthetjük Kemény Zsigmond és Vajda János méltatását, nemkülönben az Arany János-fejezetet, mely a szerző korszakfelfogását a legpregnánsabban mutatja meg. (Ide kívánkozik annak megemlítése is, hogy az Arany János kritikai kiadásban Arany cikkeinek és tanulmányainak apparátusát Németh G. Béla készítette el, és ez a munkája Arany kritikusi, irodalomtörténészi gondolkodásának mindmáig leghitelesebb bemuta­tása is.) Meg kell említenünk Németh G. Béla egy olyan kutatási módszerét, melyre eddig kevés példát találunk irodalomtörténetírásunkban; nemcsak Arany kapcsán, hanem a korszak feltárása közben is nagy figyelmet fordított az egyes folyóiratokra, ami magának az irodalmi életnek megértését, megítélését tette lehetővé. Két tanulmánykötete követte a 70-es évek elején megjelenteket: a „Létharc és nem­zetiség" (1976), legutóbb pedig a „Küllő és kerék" (1981). Ezekben a kötetekben három új tájékozódására figyelhetünk föl: a művelődéstörténetire, mely az irodalmat egy kor­szak kultúrájának összképébe illesztve képes felfogni, — a kritikatörténetire, mely a Philológiai Közlönyről, a tragikumelméletről stb. szóló írásokban már megszületendő kritikatörténeti szintézisét készíti elő, valamint a századforduló iránti érdeklődést, mely­nek tanulmány-dokumentumai egy újabb szintézis létrejöttét ígérik. Mindezek közben érdeklődése nem csökkent a portré-jellegű témák iránt, s különösen ki kell emelnünk a legújabb magyar irodalommal foglalkozó cikkeit, melyekben kiváló kritikusi képesség nyilatkozik meg. Eddigi pályájának fő műve „A magyar irodalomkritikai gondolkodás a pozitivizmus korában" című szintézis (1981) az MTA Irodalomtudományi Intézete kritikatörténeti monográfia-sorozatában. Németh G. Bélának ez a könyve nemcsak hogy összefoglalja eddigi kutatásait, s egy széles eszmetörténeti-művelődéstörténeti szövevénybe fogja az Arany utáni korszak irodalmát, hanem az egész magyar századvégiül minden eddiginél mélyebb és elemzőbb képet ad. Különösen fontos ebben a kötetben Gyulai és Péterfy szerepének tisztázása, de eddigi eljárásához híven új megvilágításban tudja bemutatni Bodnár Zsigmondot, Riedl Frigyest és Palágyi Menyhértet is. A szintézisalkotás ilyen teljesítményei azt ígérik, hogy Német G. Béla visszatér még a rendszerezés egyéb súlyos kérdéseihez, s létrehozza a „Türelmetlen és késlekedő félszá­zad" második részének bővített változatát, mely bizonyára a 19. század kutatásának egyik legjelentősebb teljesítményét fogja nyújtani. Király István, Klaniczay Tibor, Köpeczi Béla, Sőtér István

Next