Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 10. (1959)

1959 / 3-4. szám - M. Eminescu verse: A hársfatündér (Fordította: Marjai Márton)

Mint kuvikok, csapatban Vén zárdafedelen, Nyirkos fuldoklás között Sikolt eszméletem: A mélység vak ködében Ki az, ki az, ki jön? Virul e még a földön A szépség és öröm? A napsütötte tájon Virul-e szerelem? Én holtjaimhoz szálltam, Eltemettem szívem. M. Emin­csen balladája A hársfatündér „Blanka tudd meg, bölcsöd óta Krisztus lett a vőlegényed, Mert, kislányom, szégyenletes Szerelemből születtél meg. Holnap a szent Anna Klastrom Régi falai közt kapod Éltednek az égi vigaszt, Bűnömnek a bocsánatot.” „Nem, apám, ne száradjon ki Az én ifjú, vidám lelkem, Én vadászni s láncra vágyom, Menjen oda más helyettem! Nem akarom sarkig érő Haj­fonatom levágatni Nem akarok imakönyvön Tömjénfüstben megvakulni. „Jobban tudom, neked mi jó, És a földi vágyból elég, Holnap hajnalban indulunk A régi, szent klastrom felé!” Blanka hallgat, sír s úgy érzi Nincs menekvés, csak bujdosás. Hajtják sivár kétségei, S egy névtelen vágyakozás. Sírva kanták­ozza lovát, A kedvest, a hófehéret, Simogatja szép sörényét, Ríva rakja rá a nyerget. Felül rá és útnak indul, Feje csügged, haja szélben. Nem figyeli merre halad. Nem néz vissza az ösvényen. Völgybevesző csapásokon Megy végtelen rengetegbe. Piros sugarakkal éppen Elhalóban volt az este. Az erdőben itt is, ott is Árnyék éled, fénycsík villan. Halad a lány lombzúgáson És vadméhek zsongásában. Szálfaerdő közepében Magas vén h­árs áll, s alatta Mesebeli forráshalak Édes csobogását hallja. A szelíd vízcsobogástól Felriadva eszmél a lány, Egy ifjút lát maga mellett Lovagolva sötét lován. Álmodozó nagy szemekkel Őt figyeli vágyán, mélán, szársvirágok holló fürtjén Ezüst kürt a derékszíján. Lassú, bűvös, bánatos kürt — zúgás hívja a leányt. Édes érzés járja szívét A szép idegen iránt. 61

Next