Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 54. (2003)
2003 / 8. szám - TANULMÁNY - Fodor Péter: Lebont, építkezik (Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton)
gesztusában és az egyidejű kritikai állásfoglalásokban megmutatkozó értékítéletekhez kapcsolódva döntően a második novellagyűjtemény darabjaiban működő textuális szemiózis olyan aspektusaira koncentrálok, melyek a metafikció, a nyelvi heterogenitás, a narratív sémák kontaminációja és az anagramma fogalma mentén közelíthettek meg. A hullámzó Balaton (— waldtrockenkammeri átiratok—) alcímében szereplő műfaji megjelölést a szövegalakításra referáló metafiktív kijelentésként akkor lehet számításba venni, ha az értelmező a feltűnően gyakori és szembeötlő architextuális vagy éppen konkrét szövegelőzmények szerepét kíséreli meg az interpretáció egyik kiindulási pontjává tenni. Parti Nagy esetében ez már csak azért is indokolt lehet, mivel egyrészt a Se dobok, se trombiták több, eredetileg tárcanovellaként megjelent darabjának kisebb szövegmódosításokkal átformált változata is helyett kapott ebben a könyvben, másrészt a folyóiratközlésként 1990-ben a Jelenkorban publikált A test angyala a populáris irodalom egyik műfaját választotta narratív sémájául, oly módon, hogy ennek kompozicionális ismérveit a történetbonyolítás, az elbeszélői magatartás vagy éppen a szereplői alakteremtés mozzanatában messzemenőkig átvette. A novelláskötet címadó darabjában hasonlóképpen szolgál architextuális keretként a sportolói (ön)életrajz narratív mintázata, hiszen a tehetség első megjelenése, a felfedezés, az egyre jobb egyesületbe kerülés, a versenyek és eredmények, a sérülések, majd végezetül az aktív sportolással való felhagyás s a levezetés voltaképpen lineárisan követik egymást az autodiegetikus elbeszélésben. E szöveg esetében a nagyszerkezet a sportolás — a kereskedelmi televíziók „ismeretterjesztő" magazinműsorainak tudósításait számításba véve nem is oly hihetetlen, de mégiscsak — szokatlan tárgyával kerül feszültségbe. Másfelől a mű hatásmechanizmusához hozzátartozik, hogy a nem irodalmi műfaj az elbeszélő próza egyik leggyakoribb architextusának, nevezetesen az elégikus hangoltságú, a visszatekintés jelenéte s indokaira is utaló (fiktív) autobiográfia elemeivel keveredik. Elsősorban a megszólalás grammatikai és tematikus viszonylataiban tettenérhető műfaji sajátosságok — pl. megszólítás, a gyászolók helyetti beszéd, a halott élettörténetének rövid összefoglalása — befolyásolja a Halotti beszéd című írás alakulását. E szöveg esetében a műfaj és a tárgy — Gyékényesi hallá változása, mely metamorfózis egyszersmind halálát is jelenti — összeillesztése döntően a betűk által a két, egymással szemantikai viszonyban nem lévő szó között teremtett véletlenszerű hasonlóság révén jön létre. A készen kapott történet radikális átírásának eljárásával és a Szende című novella, amennyiben — a posztmodern irodalom mára kanonikussá vált megoldását felhasználva — a pretextus egyik periférikus szereplőjét teszi meg elbeszélőnek, másrészt az anakronizmuson alapuló világképzés a felismerhető társadalmi és kulturális miliő működési logikájának rendeli alá a mesei narratíva kibontakozását. Az eltérő eredetű és státuszú „mítoszok" (Hófehérke-sztori, Tini nindzsa teknőcök, a romantikus történelmi tragédia címszereplőjének frázissá vált önértelmezése, a nárcisztikus önfonnálásban kulcsfontosságú plasztikai sebészet üdvtörténete) olyan szövedéke jön létre, melyben ezek szatirikus demitológizációja is végbemegy, mindeközben a fantasztikumot adottnak vevő eredeti mese természetessé válásának folyamatát is képes reflektálni a familiarizálódott szüzsé váratlan és szokatlan fantasztikus elemekkel való felduzzasztása ál